Liza:

Miután Seb elment, boldogan sétáltam be a házba. Charlotte néni azonnal lecsapott rám.            - Nos,csillagom...akkor,hogy is történt,hogy a te szép orrocskád összeroncsolódott?- nézett rám érdeklődve. Éreztem az idegességet a hangjában... Vajon azt hitte,hogy Sébastian csinált valamit?! Sóhajtottam,majd megszólaltam.                                   - A volt fiúm is Párizsba utazott. És hát betartva kedvenc szokását mindent tönkre tett. Meccset néztünk,amikor felbukkant és Sebbel dulakodni kezdtek,mivel Sébastian tud róla,hogy hányszor megbántott Jason... és hát a verekedés közepette Seb elé álltam és az őt megcélzó ütés sikeresen orrba talált.- mondtam és kínosan elmosolyodtam.  Lotte néni arca megrándúlt.   - Nem tudom, hogy ez a Jason nevű fiatalember mit képzel magáról, de Sébastian nagyot nőtt a szememben,hogy törődött veled! Rendes srác.- mosolyodott el. Ezek szerint "áldását adta" a kapcsolatunkra. Örültem ennek. Már csak apának kell elmondanom... Nos,volt már könnyebb feladat is rám bízva.
Idegesen elővettem a telefonom és hívtam apát.
A második csöngésre fel is vette.
-Szia Kicsim!-köszönt.
-Szia apu!
-Na mesélj,mizu?
-Hát mesélek valamit jó?-szóltam félénken.
-Csak nyugodtan édesem.-mondta.
Nagy levegőt vettem,majd belekezdtem.
-Szóval ugye van Sébastian az idegenvezetőnk.. és hát megtetszett már az első napokban. Nos azóta nagyon sok időt töltöttünk együtt mégjobban megkedveltem és összejöttünk.. most.. ő.. a.. barátom.-makogtam ki. Majd elmeséltem a ma történteket.

Azt hittem Sébastiannal is lesz baja. De nem.. amit válaszolt,attól jobban megdöbbentem.
-Jason rohadjon meg. Viszont sejtettem,hogy lesz valami köztetek Sébastiannal. És,bekell,hogy valljak neked valamit. Nekem is van valakim. Már egy hónapja.-sóhajtott. Ledermedtem. Végül idegesen megszólaltam.
-Hogy mi van?! Egy hónapja van valakid és nem is szóltál?
-Jaj kicsim annyira sajnálom.-mentegetőzött.
-Ne sajnálj te semmit. Értem én.. elfelejtetted anyát.. tovább léptél,elfogadom. Dehogy nem szóltál.. az furcsa.-mondtam és éreztem,hogy egy könnycsepp végigcsordul az arcomon.
-Nem tudnám elfeledni édesanyádat. Hiányzik? Igen. Szeretném ha velünk lenne? Egyértelmű. Tovább kellett lépnem? Hát.. sajnos igen. Viszont hidd el,Karolina nagyon jófej és tényleg kedves. Tetszeni fog.-mondta halkan.
-Jó,majd azt meglátom,ha bemutatod. De most le kell tennem. Szia apu!-sóhajtottam.
-Szia Liza!-mondta és letette.
Sírva nyomtam a telefont a zsebembe.
-Na mi volt szívem?-nézett ám Lotte néni. Nem válaszoltam csak zokogva a nyakába borultam.
-Nehem hiszehem el..-sírtam.
-Nem tetszik neki,hogy együtt vagy Sebbel? Mingyárt megverem.- mondta dühösen.
-Neeeeeem.. más.. másról van szó.-kapkodtam a levegőt.
-Miről?
-Talált valami nőt magának.-dühösen horkantam egyet.
-Jaj.. de számíthattunk volna erre. Kicsikém. Nekem is rossz anyukád nélkül. Tudod.. Samantha és én nagyon jó testvérek voltunk. De apád érdemel még egy szerelmet. Hidd el.-bólintottam de még mindig sírtam. Nyomtam egy puszit az arcára,majd elmentem a szobánkba. Amy számomra érthetetlen okból kifolyólag már aludt. Kimentem a kis erkélyünkre,majd elővettem a telefonom és írtam Sebnek.

Én:~Szia♡ áttudsz jönni? :/
Pár pillanat múlva jött is a válasz.
Seb:~Baj van?
Én:~Hát... fogjuk rá nincs. De szükségem van rád.. akkor jössz? ♡ :3
Seb: ~Már a kocsiban ülök.
Én:~Köszönöm♡ Szeretlek.
Seb:~Én is téged.
5 perc sem telt bele,már hallottam kintről,ahogy leparkol. Mivel,már mindenki aludt,csendben odasétáltam az ajtóhoz és magamra kapva egy pulcsit kimentem.
Sébastian kiszállt a kocsiból és odasétált hozzám.
-Szóval,halljam,mi történt?-mosolyodott el. Megfogtam a kezét és közelebb rántottam. Erre lassan rányomta az ajkát az enyémre és megcsókolt.
Amikor elengedett,szorosan átöleltem.
-Mingyárt elmondom,mi a baj,csak gyere.-suttogtam a fülébe,majd összekulcsolva az ujjainkat a teraszra vezettem.
Leültünk a bambusz fotelra. Seb az ölébe húzott,én pedig neki döntöttem a fejem a mellkasának.
-Meséltem neked már arról,mi történt az anyukámmal?-kérdeztem és éreztem,hogy gombóc nőtt a torkomban.
-Nem. Miért mi történt vele?-simított végig az arcomon.
-Meghalt. Már tíz éve. Egy autóbalesetben.-egy könnycsepp gördült végig az arcomon,majd Seb tenyerébe csöppent.
-Sajnálom,nem kell róla beszélned,ha nem akarsz.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-De-de kell. Elakarom mondani.-sóhajtottam és próbáltam abbahagyni a sìrást de nem ment. Lassan folytattam.-Apa nem nagyon keresett magának mást. Csak egyszer-kétszer tartott tovább egy kapcsolata egy hétnél. De most,már egy hónapja együtt van valami nővel,azt se tudom ki ő,még be se mutatta. Nem akarok mást anya helyett. Én őt akarom,de ez lehetetlen. Seb,ne érts félre,de melletted úgy érzem mintha még mindig itt lenne. Mintha te tudnád helyettesíteni és senki más.-a mondandóm végére már zokogtam,Sébastian még jobban a mellkasára vont.
-Értelek. Tudom,hogy nem ezt akarod hallani,de apukádnak is szüksége van a boldogságra,és ha igaz amit mondtál... hogy melletem úgy érzed mintha itt lenne.. ès hogy én helyettesíteni tudom őt,akkor elhiheted,én mindig itt leszek neked. Nem ismersz régóta,de hidd el,tartós lesz a kapcsolatunk. Nem találkoztam még olyan lánnyal aki ilyen mint te.-simított végig a hajamon. Hátra fordultam hozzá és megcsókoltam. Átkarolta a derekamat és magafelé fordított. Egyre érzelmekkeltelibb lett a csókunk. Egyre hevesebb,egyre szenvedélyesebb.
Benyúltam Seb pólója alá és végig futattam a kezem a hasizmán. Elszakadt tőlem az ajka és a nyakamat kezdte csókolgatni. Felsóhajtottam,majd a dereka köré fontam a lábam. Sébastian felállt a fotelről és megemelve engem,szinte hangtalalnul besurrant a házba. A nappaliban voltunk, Seb körül nézett volna,de én két kezem közé fogtam az arcát és megcsókoltam,majd beleharaptam az alsó ajkába. Felnyögött,nekem meg a bizsergés a hasam alján és az egész hasamban intenzívebbé vált.
Sébastian belemarkolt a fenekembe,mire egy halk nyögés hagyta el az ajkaimat. Eldölt velem együtt az egyik kanapén. Lerántottam róla a pólóját. Perverz mosolyra húzta a száját,majd megszabadult a pulcsimtól.
Megcsókolt és benyult a pólóm alá. Éreztem,hogy a melltartóm kicsatolódik. Elszakítottam ajkam az övétől és kérdőn néztem rá.
-Tudod angyalkám,ezt a játékot ketten játszák.-fogta meg a pólóm sarkát.
-Tisztában vagyok vele.-húztam mosolyra a számat,majd megfogtam az övét és kicsatoltam. Odahúztam magamhoz és megcsókoltam.
Hírtelen lerántotta rólam a pólóm. A melltartó nem esett le rólam még,de valószínű volt,hogy lefog,ekkor lépteket hallottam meg a lépcső felöl.
Sebbel elszakadtunk egymástól. Kapkodva a levegőt neztünk egymás szemébe.
-Liza,odalent vagy csillagom?-hallottam meg Charlotte néni hangját. Sébastian szinte leugrott rólam,majd felvette a pólóját.
-Igen Charlotte néni. Nincs semmi baj.-mondtam.
-Jó,de zajt hallottam,lemegyek megnézem mi az.-jelentette ki és hallottam,hogy rálép az első lépcsőfokra.
Seb gyorsan felöltözött,megfogta a pulcsimat,nyomott egy gyors csókot a számra és kisuhant a hátsó ajtón.
-Huh,valyon sűrün gyakorolta ezt a mutatványt?-kérdeztem magamban.
Lotte néni már majdnem leért,úgy hogy összekapcsoltam a melltartóm,felvettem a pólóm a földről és belebújtam. Magamra terítettem gyorsan egy takarót és elhelyezkedtem,úgy mintha eddig is itt lettem volna.
-Á drágám! Ne itt aludj,gyere menj fel.-lépett a kanapé mellé és megsimította a lábam.
-Rendben.-nyújtózkodtam. Felkeltem és már indultam is a lépcső felé,mikor megszólalt a csengő.
Lotte néni odasétált én pedig követtem.
Ajtót nyitott. Az ajtóban Seb állt mosolyogva.
-Jó estét! Elnézést,hogy ilyen későn zavargok,de Liza nálam hagyta pulcsiját-nyújtotta felém az említett darabot. Huh a kis cseles. Majdnem elnevettem magam,de ezzel mindkettőnket elárultam volna.
Elvettem a pulcsim,mire Sébastian a lehető leggyorsabban  visszatette a kezét a másik keze mellé, ami az öve előtt fogta a pulcsiját. Rájöttem miért takargat ott valamit és elpirultam.
-Köszi.-öleltem át. Alig halhatóan felmordult. Sietősen elhúzódtam tőle.
-Igazán köszönjük,hogy elhoztad. Engedelmetekkel én visszafekszem aludni.-szólt majd rámnézett.-És neked is kell. Adok 10 percet,hogy elköszönjetek,ha nem jössz fel az idő letelte után 2 perccel lejövök és nem érdekel az sem majd,hogy épp csókolóztok. Ki fogom Sebet rakni a házból akkor.-nevetett fel,majd elment.
Amikor elhalkultak a léptei,Seb nyakába ugrottam.
-Te örült zseni! Nagyon kitervelted,de nem értem miért nem mentél haza azonnal,akkor nem kellett volna ez a pulcsis mizéria.
-Illendően akartam elköszönni.-csókolt meg úgy,hogy beleszédültem.
Amikor elengedett(öhmm kettő ráadás után) átölelt és a fülembe súgott.
-Aludj jól ma princesse -imádtam amikor franciául beszélt és ezt meg is mondtam neki.
-Beszélj többet az anyanyelveden könyörgöm.-nyögtem fel.
-Talán tetszik?-kérdezte franciául.
-Nagyon is.-csókoltam meg.
Belemosolygott a csókúnkba,majd franciául elköszönt én pedig felvonultam a szobámba.
Ekkor kaptam tőle egy üzenetet.
Seb: Hamarosan kapsz egy meglepit. ♡♡☆ Je t'aime ma chérie.
Én: Én is téged. Félnem kell a megelpidtől?♡
Seb: Nem hiszem. :3
Én:Akkor jó. Na alszok. Te is aludj és puszi ♡
Seb: Rendben főnök ♡ csókollak.

Ezután végre sikeresen elaludtam.

Kövi rész: Már kettő hete összejöttem Sebbel és még mindig nem tudom mi az a meglepi. Minden tökéletes köztünk és ahh egyre többet beszél franciául én meg olyankor leszakítanám róla a ruháit. Egyszerűen imádom.