Liza:
Jason elkerekedett szemmel kapott az arcához.
-Hogy merészeltél megütni te csigazabáló?!-hörögte és ő is ütött. Seb gyorsan még jobban maga mögé fogott és állta,hogy Jason állba verje,majd ő is visszavágott.
Felsikoltottam és kitérve védő karja mögül közéjük ugrottam.
Éreztem,hogy valami orrba vág.
Jason volt az.
Az eredetileg Sébastiannak küldött ütést én kaptam meg.
Eleredt az orromból a vér.
A két fiú megdermedt.
-Jaj Liz! Annyira sajnál..-kezdte Jason,de Seb közbevágott.
-Még mindig,csak fájdalmat okozol neki. Mint eddig is mondtam.. tűnj innen!-mondta tekintélyt parancsoló hangon.
Jason visszavágott volna,de aztán megrázta a fejét.
-Nehogy azt hidd,hogy szeret téged Liz. Egyedül a szépséged ragadta meg.-futtatott.
Visszaakartam most én szólni,de Seb megint előbb cselekedett és állba vágta.
-Ilyet ne merj még egyszer mondani!-hajolt hozzá közelebb. -Na húzz innen!-taszított az amerikain.
Jason rávicsorgott,majd beintett neki és elment.
Sébastian rám kapta a szemeit.
-Nagyon fáj?-próbálta óvatosan megérinteni szétroncsolt orromat.
-Kicsit.-szisszentem fel,mikor megérintette.
-Sajnálom,hogy látnod kellett,milyen mikor kiborulok.-túrt bele a hajába.
-Semmi baj. Csak azt akartad,hogy ne bántson meg.. és ezt köszönöm.-öleltem meg. Ő is szorosan átölelt.-És különben is,ő nem értett elsőre a szóból. Megérdemelt már pár ütést.-nevettem bele a vállába.
-Ez igaz.-húzódott el,majd megemelte az állam és lágyan megcsókolt vigyázva az orromra.-Ígérem,majd kitalálok neked valami vigasz díjat neked. De most talán meg kéne nézetni valakivel az orrod.-simított végig az arcomon.
-Hát megnézetni azt nem ártana.-húztam el a számat.
-Ne nézz már ilyen ijedten!-nevetett rám.-Csak megnézetjük aztán ennyi.-karolta át a vállam,majd a másik kezével elővette a telefonját és hívott egy taxit.                                                            

Hamarosan megérkezett a jármű, Sébastian pedig elhadarta franciául,hogy hova szeretnénk menni és már indultunk is. Pár perc múlva már a kórház előtt álltunk.                                                 - Izgulsz?-fordult felém Seb.          - Egy picit.. szerinted... szerinted eltört? - simítottam végig az orromon a könnyeimmel küszködve.                                          - Nem tudom.. de remélhetőleg csak megzúzódott. Elég szép lila. - húzta el a száját.                            - Azt gondolom. Ahj... megölöm Jasont! Ez az ütés elég erős volt és hát neked szánta. Nem tudom mit dühöng.-sóhajtottam.          Seb még közelebb lépett, majd szorosan átölelt.  Belebújtam biztonságot jelentő karjaiba és magamhoz szorítottam.                                                                          

Kis idő múlva elengedett, majd lágyan rám mosolygott.                                                                                   - Gyere! Ideje bemennünk.- fogta meg a kezem. Összekulcsolta az ujjainkat, majd beléptünk a kórházba.

A sebészeti rendelő előtt várakoztunk már vagy fél órája,mikor vègre behívtak minket.
A rendelőben egy 45 év körüli vörös hajú szemüveges doktornő fogadott.
Az orvos meglátva az arcomat azonnal feltedte a kérdést,hogy:
-Mi történt csillagom? Valaki megvert?-a doktornő kutató keze az orromra siklott a kérdés közben.
-Olyasmi.-sóhajtottam.
-Olyasmi? Részleteket kérek drágám.-mosolygott. Nem tudom,hogy miért,de nagyon szimpatikus volt nekem ez a doki. Visszamosolyogtam rá és válaszoltam.
-Igazából ő kapta volna az ütést-mutattam a mögöttem álló Sébastianra.-De aztán mivel elé ugrottam.. sikeresen orrba talált az őt megcélzó ütés.
-Értem. És megkérdezhetném édes,drága Sébastian Mestolar,hogy mi a francért keveredtél verekedésbe?-nézett az orvos Sebre. Elcsodálkoztam. Honnan ismeri ennyire?
-Hát tudja doktornő.. egy idegesítő srác nem hagyott minket békén és provokált.. és hát így.-felelte.
-Szóval csak ő provokált? Miért is nem akarom ezt elhinni?!-nevetett fel,majd újra az orromat vizsgálta.
-Eltört?-kérdeztem félve.
-Nem csillagom. Csak zúzódott.-mondta,mire hatalmas kő esett le a szívemről.
Lassan megtisztogatta,majd egy tapaszt tett rá. Sébastian sebeit is megnézegette,majd mégegyszer leellenőrizte az orromon a tapaszt.
-Na,készen is volnánk. Seb,vigyázz erre a lányra!-figyelmeztette a barátomat (ha hívhatom így..)
-Megpróbálok.-mosolygott,majd átkarolta a derekam.
-Ajánlom is!-mosolygott a doki is.
-Köszönünk mindent Dr.Betranche.-mondta Seb.
-Ugyan, csak a munkámat végzem.-mondta.

Ezután még gyorsan elmondott pár dolgot,hogy mit csináljak az orrommal,aztán leléptünk.
Amint kiértünk az épületből,magamfelé rántottam Sebet.
-Honnan ismer ennyire?-kérdeztem.
-Régebben mikor még rendszeresen fociztam,elég sokszor volt sérülésem. A legtöbbször ő látott el. Plusz egy gimibe jártam a lányával.-mondta. Focizott. FOCIZOTT! OMG!
-A lányával?
-Igen. Talán féltékeny vagy.-hajolt közelebb. Pár centire volt az ajkunk(ahjj visszatérő szindróma)
-Nem vagyok az. De.. hogy hívják a lányát?-kérdeztem.
-Olivia Betranche.-mondta.
-Ú! Hát azért volt olyan ismerős az arca meg a haja!-vigyorogtam.
-Ismered a kiscsajt?-kérdezte.
-Aha... vagyis talákoztam vele az utcán és kicsit beszélgettünk.. ennyi.
-Értem.-tette meg a pár centit és megcsókolt. Viszonoztam.

Néhány perc múlva úgy döntöttünk,hogy ideje taxit hívnunk ezért Seb egy kicsit félre vonulva taxit hívott,én pedig Amyt.
-Szia!-szólt bele a telefonba.
-Szia. El sem hiszed mi történt...-és elmeséltem neki mindent.

Mikor letettük a telefont,Seb felé fordultam,mire ő elfordult és beszélt tovább. Mivel ezt elég gyanusnak találtam,odaléptem hozzá,mire elköszönt attól akivel beszélt(hála az égnek férfihang köszönt vissza) és eltette a telfonját.
-Mit sunyizol?-böktem meg a mellkasát.
-Nem sunyizok. Csak beszélgettem.-ölelte át a derekam és az időközben megérkezett taxihoz vezetett.

A délután többi részét a történtek kitárgyalásával töltöttük,na meg persze meccs nézéssel. Ha EB van akkor EB van.
Este viszont Seb hazavitt minket és Charlotte néni behívta őt vacsorára. Nos elég kínos volt elmondani neki.. hogy úgy mègis mi van köztem és közte,de ő csak vigyorgott,majd egyszerre megőlelte Sebet és engem is.
Vacsi után kikisértem Sebet,aki felém fordult és megfogta mindkét kezem.
Már hajolt volna,hogy búcsu csókot adjon. De halkan megszólaltam.
-Seb,akkor.. mi.. most eggyütt járunk?-kérdeztem félve a válaszától.
-Nekem nagyon úgy tűnik.-csókolt meg. Boldogan viszonoztam átkarolva a nyakát. Szóval most már barát és barátnő voltunk.