Liza:
Arra ébredtem,hogy Amy a kezemet rángatja.
Lassan kinyottottam a szemeim és kómás fejjel meredtem rá.
-Mi van már Amy? Mit keltegetsz?
-Kellj fel csak és megtudod.-suttogta.
Felültem az ágyamon és fáradt fejjel Fürtre néztem.
-Na most már megmondod,hogy mi van?-kérdeztem kissé türelmetlenül.
-Jo-jo.. holnap Ethanék rendeznek egy bulit és meghívott minket. Azt mondta,hogy neked is beszervez valami palit.-vigyorodott el.
-Buli? Ethannel? Hiszen alig ismered.-néztem rá.
- Kezdem jol ismerni és egy buliba nem hal bele senki.-unszolt.
-Nem tartom jó ötletnek....-hunyorìtottam.
-Jaaj.. ugyan már Liza! Hol a bulis éned?? Nélküled nem lenne ugyanolyan.. gyere!-nézett rám kiskutya szemekkel.
Felsóhajtottam.
-Ahhjj... oké oké.. elmegyek.-egyeztem bele
-Köszi,köszi,köszi,kösziii!!!-ölelt meg. Megpaskoltam a vállát,majd kibontakozva az öleléséből visszafeküdtem az ágyba.
-Most ha megbocsájtasz,aludnék.-fordultam át a másik oldalamra.
-Aludj csak.-mondja,majd hallom,hogy bedől az ágyába.

Felkelésnél:
Pontban hétkor megszólalt az ébresztőm.
Álmosan kinyomtam az ébresztést,majd elmentem a mosdóba. Szomorúan konstantáltam,hogy nem tetszik amit a tükörben látok.. Úgy néztem ki mint egy emós. Beesett sötét szemek és hosszú fekete haj. Hiába mutattam azt,hogy minden a legnagyobb rendben van,valami hiányzott az élettemből.
Az anyukám.
És bármilyen furcsa,de nem Charlotte néni mellett éreztem magam teljesnek. Nem, ő nem adta vissza azt a szeretetet amit anya tudott volna még nekem biztosítani.. bármennyire igyekszik nem tud anyukám helyére lépni.. sajnos.
Viszont... viszont mikor Sebbel vagyok.. mintha teljes lennék. És ez annyira megdöbbentett,hogy az hihetetlen.
Egy srác. Anyukám után hagyott űrt betudná pótolni?
A gondolat idegen volt számomra,de kezdett valóságossá válni.
De honnan tudjam,ő tényleg annyira védelmez,mint anyám tette volna?! Nem hagyott el a gondolat...

Mikor rávettem magam és nagy nehezen kimentem a fürdőből egy kócos és dühös Amy fogadott. Amint megláta az arcom elszontyolodott.
-Mi a baj?-simította végig a karom.
-Csak.. csak ölelj meg.-tártam szét a kezem. Szorosan magához szorítotott.
-Nem tudom, mi a baj. De minden rendbe fog jönni.-suttogta.
-Köszönöm.-kapaszkodtam belé.
Elengedett,majd rámmosolygott.
-Jobb,most egy ölelés után?-kérdezte.
-Igen.-sóhajtottam egyet.
Még egy bátorítót rámmosolygott,majd elment a fürdőbe.

Miután ő is kész lett,reggeliztünk,majd elindultunk.

A Louvre-nál szokásosan,csak Seb volt ott elsőnek.
Amy odasietett hozzá.

Sébastian:

Megláttam Lizáékat. Megint ők voltak az elsők.
Amy odafutott hozzám,majd mutatva,hogy kicsit hajoljak le a fülembe súgott.
-Lizának volt valami baja ma reggel. Kérlek,öleld meg.
Furcsán néztem rá, mire összekulcsolta a kezeit és egy pár "Lécciiiit" eltátogott.
Nem azzal volt bajom,hogy meg kell ölelnem. Neeem.. azzal nincs bajom.
De az baj volt,hogy volt valami baja... nem szeretem ha szomorú.

Odamentem hozzá.
És megöleltem.
Éreztem,ahogy elösszőr megdermed a karjaim között,majd elengedi magát és hozzám bújik.
-Sze...-akart valamit mondani,csak nem hallottam a végét.
-Mit mondasz?-suttogtam a fülébe,mire megborzongott.
-Se..semmit. csak köszönöm.-furta bele a fejét a vállamba.
Annyira jo volt ölelni őt. Kár.. hogy mást is beindított.. nem csak az érzelmeket. Igen.. a jo kis férfi ösztön.. ahjj Lizának kurva jo a teste meg mindene.. szóval érthető ha más dolgok is beindulnak. Fantáziárol ne beszéljünk..

Liza lassan kibontakozott az ölelésemből.
-Mindent köszönök.-nyomott egy puszit az arcomra. Mèg álltam volna ott bambán,ha a túristáim meg nem érkeznek..
Jól kezdődik az utolsó nap mondhatom.
Liza:
-Ugye tudod hippi-gótom,hogy majdnem 10 percig álltatok ott egymást ölelve?! Ez tuti jelent valamit!!-ugrott Amy a nyakamba.
-Olyan joo volt.-vigyorogtam.
-Elhiszem.-kacsintott.

Hát igen.. szinte egész nap ez volt a téma és rátett a lapáttal,hogy amikor vége lett az idegenvezetének megint én öleltem őt a legtovább...
Úgy érzem teljesen beleszerettem.