- Fhú öcsém - döbbent le Nash.

Igazából mindenki engem nézett. Éreztem tekintetüket az arcomon, szinte lyukat égetett rajtam. Nem mertem senkire sem nézni, nem mertem megmozdulni, nem mertem levegőt venni. Nem mertem megszólalni, vagy esetleg csak bólogatni, egyszerűen csak álltam mintha egy szobor lennék. Egy elég szerencsétlen szobor , ugyanis úgy álltam ott megmerevedve mint aki most kapta meg a hírt, hogy megemelték a rezsit (ja ez real).

- Ez igaz? - szólalt meg először Matt.

Egy hang sem csúszott ki a torkomon, szimplán csak bólintottam egyet. Azt hiszem így még senki nem átkozta el Shawnt, mint ahogy én most. Ezért még megfizetsz Mendes!

- Jézusom Emily! Én sajnálom! - tört ki a vérszerinti testvéremből hírtelen - Jézusom...
- Ami azt illeti ez nem jelent semmit! - vágott közbe Cameron - Attól még ők a családod. Lehet nem vérszerinti de...Várj! - akadt meg - Tudod kik a vérszerinti szüleid? - ezzel a kérdéssel minden tekintetet újra rám vonzott.

Lassan,szinte csiga lassan pillantottam Hunterre. Értetlenül nézett rám, majd hirtelen kikerekedett szemekkel meredt maga elé.

- Azt hiszem jobb lenne ezt otthon megbeszélni. - utalt a feléjük igyekvő lányokra Aaron.

————

Mióta sikeresen hazaértünk, egy szó sem hangzott el senki szájából sem. Shawn teljesen össze volt zavarodva, Hunter pedig mintha szellemet látott volna.

- Ez megmagyarázza, hogy Shawn miért vonzódik hozzád - szólalt meg Cameron - És hogy te miért vonzódsz hozzá .

Mindenki egy emberként fordult felém. Hát ez szuper! Shawn végre más mimikát is produkált a zavarodottságon kívül, ugyanis ijedten kapta Camre a tekintetét

- Ember! - szólt rá dühösen - Nem úgy volt hogy erről kussolsz?
- Mostmár legalább tudod hogy ez tök normális dolog! Nem a testvéred! - tárta szét a karját.
- Te rá voltál indulva Emilyre? - fintorgott Matt
- Te vagy a keresett testvérem? - meredt maga elé Hunter.

Na és itt már mindenki kiégett. Minden fiú sokkot kapva ült le valahová, ugyanis ez a megszólalás volt már csak a hab a tortán.
Nem tudtam mit mondjak. Most mindent megtudtak a fiúk, ezeken a dolgokon nincs mit szépíteni. Nyilván nem így akartam elmondani nekik, de ha rajta kaptak volna Shawnnal az még gázabb szitu lett volna...

- Ez már nekem sok! - szólalt meg Jack.G, mire Jack.J támogatóan megfogta a vállát - Erre nem készültem fel, nem vettem be a nyugtatómat!
- Srácok... - szólaltam meg a lift óta először - Nem így akartam elmondani. Főleg nem neked Hunter! - tekintetem fájdalmat tükrözött - Ez nekem is kibaszott nehéz helyzet most, de szeretném ha megértenétek. Nem leszek ettől más ember, ahogy Shawn sem. Ezek csak érzések, illetve vér szerinti kötelékek. Én még mindig Emily vagyok! És ő még mindig Shawn!
Nem hittem volna hogy ez mind valaha kiderül, én csak azt akartam hogy Shawn tudja a többit meg majd idővel - hadartam - Én nem változtam, és remélem nem néztek rám, RÁNK más tekintettel. - harapdáltam szám szélét, miközben rájuk sem néztem .

Hirtelen megcsörrent a telefonom. Sophi anyukája fényképe villant fel a képernyőn, mire a levegő megdermedt. Ha lehetett ennél jobban megdöbbenni, hát megtettük.

- Szia! Miújság? Tudom, azt mondtam ma bemegyek, de közbejött egy elég érdekes probléma... - néztem a fiúkra - Holnap esküszöm már korán ott is vagyok! Megmondanád Sophinak? Vagy odaadod neki a telefont? Az jobb is lenne! Halo Sophi? - hadartam, hogy elkerüljem a kérdőre vonást.
- A lányom meghalt - zokogta a telefonba - Ma reggel már nem ébredt fel - szavait csak következtetni tudom, hisz nem értettem illetve nem is fogtam fel