Shawn és Hunter már egy órája a barátom szobájában beszélgetnek. Bevallom megpróbálkoztam a hallgatózással, de olyan halkan beszélgettek hogy semmi sem szűrődött ki. Fülem idegesen az ajtónak nyomtam, míg tenyereim a fejem mellett támasztottam. Megmoccanni sem mertem, hisz nem akartam lebukni.

- Nem fog ennek örülni. - hallottam meg végre Hunter hangját.
- Kénytelen lesz. - sóhajtott fel Shawn rettentően édes hangján ami miatt akaratlanul is elvigyorodtam.

Léptek törték meg a csendet ami miatt azonnal a szobámba iszkoltam. Résnyire nyílt ajtón át figyeltem őket, miközben szívem és agykerekeim ugyanolyan gyorsan mozogtak.

Minek nem örülnék? Vagy egyáltalán rólam volt szó? Mi történhetett? Hunter hogy-hogy átjött?

- Emily! - kiáltotta el magát Shawn, mire én idegesen léptem ki a szobám rejtekéből. - Beszélnünk kell.

Ajkamba haraptam, majd zavartan pillantottam Hunterre. Kislányosan rámosolyogtam, mire ő csak szúrós szemmel méregetett. Ismét ajkamba haraptam és tovább próbálkoztam, de a jég nem kezdett el olvadni. Lehajtottam a fejem, majd Shawn mellé kullogtam.
Titkosan kulcsolta kezét az enyémre, ami miatt arcomra azonnal pír szökött.

- Igen? - néztem rá.
- Anyu azt akarja hogy költözz vissza Torontóba. - bökte ki, majd szemeit azonnal be is csukta.

Szívem mintha megállt volna egy pillanatra, majd amint újra verni kezdett, elöntött a düh.
Csak tátogni tudtam, hang nem jött ki a torkomon. Egyre csak azon járt az eszem hogy mi a fene lesz velem Shawn és a fiúk nélkül.
Hajamba túrtam majd hisztérikusan felnevettem.

- Mondd hogy nem egyeztél bele! - néztem rá könyörgően.
- Ne haragudj de... - kezdte el, viszont én beléfojtottam a szót. Kirántottam kezem az övéből.
- Ez most komoly? És Hunter mi a fenét keres itt? - kezdett teljesen elmenni az eszem.
- Már megbocsáss! - akadt ki Hunter.
- Nem megyek vissza Torontóba! Nem is láttam még a fiúkat és holnap jönnek haza! Biztos hogy nem! Nem és nem és nem! - kiáltottam gyerekesen - Itt van Sophi is és ráadásul beteg. Nem fogom egyedül hagyni! - tettem hozzá könnyeimmel küszködve.
- Kénytelen leszel. - mondta ki a barátom.

Hunter némán lehajtotta fejét, míg Shawn állta dühös tekintetem. Lemondóan elmosolyodtam, majd a szobámba viharzottam jó erősen becsapva magam után az ajtót.

———

- Ígérem nemsokára újra találkozunk! - adott puszit homlokomra Shawn, majd a kezembe adta a bőröndöm. - Na menj mert le fogod késni a géped!

Könnyekkel teli szemekkel húztam magam után a szalaghoz a táskát, majd hátranéztem a barátomra.

- Kérjük hogy a 7-es számú járatra kezdjék meg a felszállást.

Shawn azonnal ajkába harapott, majd intett egyet. Vissza akartam futni hozzá, de inkább megráztam a fejem és elindultam, hisz láttam hogy nagyon el van foglalva a rajongóival.
A gépen természetesen kitört belőlem a zokogás, és egy rettentően szomorú számot raktam be hogy jobban tudjak sírni.
Furcsa női szokás...
A könnyek miatt elálmosodtam és ennek köszönhetően nem érzékeltem túl sokat az útból. Néha felkeltem és ettem/ittam valamit de ezek mellett nem sok mindent csináltam.
A járműről leszállva szinte azonnal megpillantottam anyuékat.
Liyah boldogan ugrált mikor meglátott, ami miatt kénytelen voltam elmosolyodni, és úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Rendben lenne az hogy eljöttem New Yorkból.
Rendben lenne az hogy ott hagytam a Magcont.
Rendben lenne az hogy ott hagytam Shawnt. Rendben lenne az hogy ott hagytam Sophit.

Hosszúra nyúlt ölelések után végre elindultunk haza.

Kérlek titeket tekintsétek meg az új könyvem aminek a címe: Szerencsejáték.
Nagyon sokat jelentene nekem ha elmondanátok a véleményeteket, és hogy szerintetek érdemes lenne-e folytatnom.
Ez egy fantasy ami akcióval és szerelemmel van tele.

A Szerelmes lettem a bátyámba innentől több résszel jön!
Ó és remélem tetszik az új borító!