Reggel hangos csörömpölésre keltem. Ijedten kaptam a kezembe egy desodort, majd lerohantam a földszintre. Hangosan felsikoltottam, majd hozzávágtam a nevető fiúhoz a védekezőeszközöm.

- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem, miközben tenyeremet a szívemhez szorítottam.
- Gondoltam megleplek egy reggelivel -biccentett Hunter az asztal felé, ahol a tányéron két melegszendvics foglalt helyet.
- De aranyos vagy! - lepődtem meg. - Bár ez nem hatalmaz fel arra hogy betörj ide... - néztem rá szúrós szemekkel. - Na mindegy inkább gyere! Az egyiket neked kell megenned! - mosolyogtam majd leültünk - Figyi - szólaltam meg. - Este átjöhetnél. Mentalista maratont tartok.
- Ezer örömmel! - kiáltott fel, miközben a nem létező könnyeit törölgette. - De előtte meg szeretnék mutatni neked valamit. - motyogta, miközben erősen pislogni kezdett - Megengeded? - kérdezte , majd hirtelen összeszorította szemeit.
- Persze! - egyeztem bele azonnal, majd szinte azonnal kitört belőlem a nevetés mikor rájöttem, hogy a ,,műkönnyeimtörölgetem" akció közben chili szósz ment a szemébe.

---

Remegő lábakkal ácsorogtam Sophiék háza előtt. Tudtam hogy nem kellett volna idejönnöm, de ezt muszáj volt megbeszélni. Nem vethetett csak így véget a mi rettentően erős barátságunknak. A Jess-szel töltött idő ráébresztett a barátság fontosságára, és elhatároztam hogy visszaszerzem Sophit.
Remegő kézzel felcsöngettem.

- Tessék? - hallottam meg Sophi anyukája hangját. - Igen? Van ott valaki?
- Kérem Karen engedj fel! - tört ki belőlem. - Megígérem nem maradok sokáig, és csak látni akarom és tudni miért tette és nem csinálok botrányt mert ha olyat mondd akkor én ígére...
- Jólvan- jólvan!! Csak hallgass már el! - nevetett fel, engem is mosolyra buzdítva.

Meghallottam a sípszót, ami azt jelentette mehetek. Berontottam, és lépcsőn szaladtam fel a hetedikre. Megálltam a 15-ös számú frissen mázolt ajtó előtt, majd bekopogtam.

- Szia Emily! - nyitott ajtót Karen. - Ott van bent. - mutatott egy szoba felé.
- Szia! És köszönöm!

Karen nagyon gondterhelt volt. Arca megviselt és fáradt.
Bentről hangos köhögés szűrődött ki.
Ijedten néztem a nőre, aki csak bíztatóan rámmosolygott.

De az a mosoly....A szívem szakad meg.

Egy két könnycsepp gördült le kissé ráncos arcán, majd szorosan átölelt. Ő olyan volt nekem mint az anyukám. Rossz volt őt így látni és ebből tudom , hogy a baj sokkal nagyobb mint gondoltam. Nagy levegőt vettem, majd lenyomtam a kilincset. A látvány elborzasztott, és azonnal megértettem Karen viselkedését. Tudtam Sophi miért mondta azt amit. Tudtam miért lökött el magától, miért nem beszélt velem és miért akart véget vetni a barátságunknak. Abban a pillanatban tényleg mindent megértettem. Földbegyökerezett lábakkal álltam, és néztem Őt.

- Ó istenem... - nyögtem ki, majd könnyeim eleredtek.

Extra rövid rész, de legalább ma dupla volt!
❤️