- Hogy érti azt hogy ki vagyok rúgva? -kérdeztem ijedten.
- Valaki tegnap éjjel ellopott a szalonból egy gyémánt kiegészítőt. Csak is te maradtál bent este tovább - vágta hozzám.
- Miért akarnék ellopni egy hamis gyémánt kiegészítőt? - tártam szét a karom.
- Azok a gyémántok igaziak voltak! Cristine új ruhájára rakta volna az egyik itt dolgozóm! - azt sem hagyta hogy megvédjem magam - Ki vagy rúgva. Pakold össze a cuccaid. Két óra múlva nem akarlak itt látni. - mondta kicsit halkabban.

Miért velem történik ez? Mikor már minden sínen volt. Megvolt a munkám, a tánciskolába is felvettek, boldog voltam!
Még mindíg zokogva léptem ki a liftből, majd a szalonból talán örökre. Hívtam egy taxit, majd mikor megjött beszálltam.
Miért engem gyanúsított meg? Talán mert alig három napja dolgozom itt, és nem érdemeltem ki eléggé a bizalmát.
Az, hogy híres énekes és dalszöveg író leszek szinte lehetetlen, hisz lámpalázam van! A divattervezés elérhető volt, és számomra tökéletes. Ám mikor sikerült, egy szerencsétlen ellopja a gyémántokat amik Cristine Rowland ruhájára kellenek.

Talán mégis próbálkoznom kellene az énekléssel? Adjam fel, és lépjek tovább?

Miután kiszálltam a taxiból, összetörve léptem a lifthez, de megtorpantam. Hunter száma a telefonomban volt, és gondolkodás nélkül tárcsázni kezdtem.

Hunter: Szia! Munka közben telefonálgatunk? Milyen dolog ez? - hangja szinte azonnal megnyugtatott.
Me: Hunter - szipogtam - Kirúgtak! Elvesztettem az állásom és fogalmam sincs mit tegyek! - hallottam ahogy a háttérben a nevét kiáltják.
Hunter: Emily, most nem tudok beszélni, de ha neked is jó átmegyek este!

Még mielőtt válaszolhattam volna letette.
Tanácstalanul terültem el a kanapén, azon gondolkozva most mit csináljak. Akaratlanul is magamat okoltam, amiért nem vágtam vissza. Csak álltam, és hallgattam a hazugságokat amiket valakinek köszönhetően kentek rám.
Este Hunter szó nélkül ölelt magához. Hajamat simogatta, miközben próbált megnyugtatni. A kanapéhoz mentünk, majd mind a ketten helyet foglaltunk.

- Miért? - kérdezte.
- Mert állítólag elloptam pár gyémántot. - sóhajtottam, majd lefeküdtem. - Pedig sosem lopnék!
- És kinézi belőled? - nevetett fel - Shawn Mendes húgából?
- Nem tudta hogy Shawn a bátyám - vallottam be, majd felültem.
- Miért nem mondtad el neki? - csodálkozott.
- Mert nem akartam hogy emiatt legyen velem kedves. De amúgy meg Cammel mentem az állásinterjúra. - feküdtem le ismét.
- Cameron Dallassal? Miért?
- Mert jártunk - válaszoltam.

Hirtelen kellemetlen érzés hasított belém. Jártunk...
Egy több évig tartó kapcsolatot hogyan lehet elfelejteni?

- Jártatok? De miért csak Jártatok? Hogy hogy nem jártok? - kérdezte összezavarodva.
- Hát mert Shawn nem örült annak hogy járunk. És ha nem szakítottunk volna, visszaköltözött volna Torontóba. - ültem fel ismét.
- Befejeznéd? - nevetett fel.
- Elveszítettem az állásom!
- És ezért csinálsz felüléseket? - poénkodott, de mivel látta hogy most nem vagyok jókedvemben, nyugtatóra tért - Vissza fogod szerezni! Csak tudod mit nem értek?
- Mit? - mosolyogtam rá.

Shawn neve hallatán a gyomrom szinte azonnal reagált. Kellemesen csengett fejemben ez a szó, mintha valami olyat mondott volna Hunter amit én nagyon kedvelek...Francokat! Szeretek!
Rettenetesen hiányzott nekem, és minden pillanatban azt akartam hogy visszajöjjön hozzám, hiába bántott meg.

- Hát hogyha Shawn énekes, akkor te miért nem vagy az? - érdeklődött.
- Attól még hogy a bátyámnak jó a hangja, nekem nem feltétlenül! - nevettem fel.
- Azt majd én eldöntöm! Énekelsz nekem?
- Kizárt! - tiltakoztam.
- Kérlek szépen! Átjöttem hozzád otthagyva az esti műszakom a plusz pénzemmel, csak azért hogy ápoljam a kis lelkedet. Ennyit csak megérdemlek! - kérlelt.

Hosszasan töprengtem a válaszon, hisz még sosem énekeltem senkinek sem. Túlságosan féltem a csalódott tekintetektől, miszerint Shawn húga nem tud énekelni. Ezért is tartottam lényegtelennek azt, hogy bárkinek is megmutassam a hangomat. Legalábbis idáig!

- Oké! - adtam be a derekam.