*Lilla szemszöge*

Amikor megérkeztünk haza, a házban néma csend volt. Gyanús... Bátyámra akartam nézni, de eltűnt.

-Haho-szólaltam meg gyenge hangon.

Elkezdtem a nappali felé indulni. Sötét volt. A villanykapcsolót kerestem. Erre mindenki (és ezalatt még nem tudom milyen személyek voltak) elkezdett énekelni. Csak a gyertyákat láttam ahogy égnek. Amikor befejeződött a dal odamentem a tortához, kívántam, és elfújtam. Ezután valaki felkapcsolta a villanyt. Az egész családom ott volt, és persze a legjobb barátaim. Mindenki boldog szülinapot kívánt, és átadták az ajándékokat. Utolsónak a szüleim adták oda. Nagyon kiváncsi voltam mi lehet becsomagolva hiszen eléggé nagynak bizonyult. Amikor sikerült kicsomagolnom elált a lélglezetem...

-Köszönöm!-ugrottam a szüleim nyakába.-Imádlak titeket!-örvendeztem az új csodának.

Minden volt benne ami kellett nekem. Sorolom: 2 darab mikrofon, állvány, mindenféle kábel és minden ami kellett ahoz, hogy énekeljek.

Apukámat rögtön megkértem, hogy segítsen beüzemelni. Ki mondana nemet egy szülinaposnak? Az biztos, hogy nem apukám! Segítőkészen segített össze rakni a dolgokat és rákerestünk egy BTS számra, hogy kipróbáljam az ajándékom. Imádom. Az akusztikák is jók voltak hiszen apukám ehhez nagyon ért. Teljes átéléssel énekeltem a Just One Day-t és közben eszembe jutott aznapi találkozásom a fiúkkal. Élőben is nagyon helyesek voltak.
Amikor véget ért a szám mindenki megtapsolt.

-Mostmár itthon is fogsz tudni gyakorolni a verseny előtt-kacsintott rám anyu-de van még valami.

Apukámmal össze néztek. Ezeknek mi bajuk?-gondolkodtam el magamban.

Ha eddig arra gondoltok hogy egy elkényeztett picsa vagyok, akkor rosszul gondoljátok. Ugyan az iskolában népszerű vagyok, de semmi közöm sincs ahhoz a csapathoz akiket mi a barátnőimmel (Katlyn és Sophie) csak ribiknek hívunk. Mi hárman vagyunk az elválaszthatatlan barátok. Gondolatmenetemből az ragadott ki, hogy anya magával húz.

-Hova viszel?-kérdeztem.

Semmi válasz. Kössz...
A garázs mellett volt egy szoba. Álltalában csak raktárnak használtuk. De most! Elállt a lélegzetem, amikor kinyílt előttem az ajtó. Át volt rendezve stúdiónak... Azta! Ha ez így folytatódik a következő az lesz, hogy sokkot kapok!
Valaki mondja azt, hogy nem álmodom!
Anya mintha csak olvasott volna a gondolatomban!

-Nem álmodsz!-kacsintott rám.

-Ez most komoly?-hüledeztem még mindig az ámulattól.

-Minden a tied. Sokat kell majd gyakorolnod a versenyre. A körülmények engednek, már csak te kellesz. Tudod jól, hogy támogatni fogunk!-mondta anya lelkesen.

Minden álmom, hogy egyszer én is idol legyek. Remélem sikerül. Mi is kell ehhez? Jó hang. Pipa. Magabiztosság, hogy ki merj állni a szimpadon. Pipa. Támogatás. Pipa. Pénz. Pipa. Mi kell még? Ezek az alapok, nem? De. Már csak el kell jutnom odáig.
Holnaptól már kezdődnek a kemény próbáim. Fárasztó lesz. De viszont mostmár majd itthon is tudok gyakorolni.

Annyira boldog vagyok. Legalábbis amíg anya azt nem mondta, hogy holnap öt órakor kell kelnem. Basszus. Csak a hallatán is fáradt vagyok. Hogy fogok tudni így még énekelni is? Azt hiszem hozzá kell szoknom ha tényleg ezt akarom.

-Énekelhetünk veled?- kérdezte a két legjobb barátnőm

-Persze!-mondtam mosolyogva.

Természetesen ők is imádták azokat a koreai bandákat amiket én.

-Pörgőset vagy valami lassabbat?-néztem rájuk érdeklődve.

-Az EXO-tól az Overdose-t!-kértek szinte egyszerre.

-Na jó! Egyszer van karácsony!

Mire ők elnevették magukat és rákerestek a számra. Amíg az előbb beszélgettünk apa és a bátyjám lehozták a karaokés cuccokat. Felcsendült a dal mi pedig énekelni kezdtünk.
Az örök hármas-gondolkoztam el közben.
Miután befelyeztük szép lassan mindenki elindult hazafelé.

-Jó éjszakát!-köszöntem el minden vendégtől.

Utolsóként barátnőim mentek el.
Egy gyors zuhany után ágyba zuhantam hiszen már este fél tíz volt és ki kellett aludnom magam. Nyakamig felhúztam a takarót míg gondolataimmal együtt álomba merültem.