-Na! Indulhatunk!?-kiabált utánnam Chizuru a kapuban, Eri mellett.

-Persze!-kiabáltam vissza önfeletten, majd elindultam feléjük. Mikor oda értem rögtön irányt vettünk a kedvenc butikunkhoz. Ah...annyi idő után újra szórakozhatok egy kicsit. Mióta Noboru megjelent állandóan csak takarítok és papnősködök. Viszont most végre újra felfissülhetek.

-Te Ayame! Ki volt az a helyes papas az egyik szünetben?-fodult felém kiváncsi arcal Eri.

Cajj..Eri kikészit az állandó kérdezősködéssel. Mostanában egyre többször csinálja ezt...

-Ja hogy ő? Ő csak egy távoli rokonom aki most nálam lakik.-szóltam tarkómat vakargatva.

-Hogy mi? Te együtt laksz egy férfival?!-lepődött meg hirtelen.

-Nyugi, nyugi! Ő a rokonom! Nem kezdene ki velem!

-Hát te tudod Ayame, de azért én vigyáznék a helyedben. Ki ismerem én már a férfiakat, főleg az ilyeneket mint ő.

Hát ezt tényleg nem tagadhatom. Egyszerre három fiúval is járva én se lennék különb. Csak tudnám hogy csinálja..

-Héj lányok! Mielőtt ruhákat vásárolnák nem megyünk dangot enni?

-Chizuru tudod hogy fogyókúrázom. Na meg most sokkal több kedvem van ruhákat venni.-említette csipőre tett kézzel Eru.

-Na Eri-chan! Csak egy kicsit! Légyszi! Légyszi!-kiabált, Eri karját ráncigálva.

-Hajj jól van! De csak egy kicsit! -egyezett bele sóhajtva.

-Köszönöm! Eri-chan!-hálálkodott egy mosoly kisédetében.

Hogy ez a lány minden ilyen apróságnak örülni tudjon...bár nem is csodálom hiszen árvaként élni nem a legjobb dolog. Még szerencse hogy az iskola igazgatója befogadta.

-Héj Ayame-chan! Te nem jössz?-kérdezte Chizuru elszomorodva.

-Dehogynem megyek Chizuru! Csak egy kicsi elkalandoztam.-válaszoltam elnevetve magam s beléptem az épületbe.

A nap hátra lévő része a vársárlással és evéssel telt el. Erit és Chizurut nem tudtam leállitani. Az egyik állandóan evett volna, míg a másik ruhákat nézelődött. Mivel eléggé elfáradtunk a sok mászkálásba és a cipekedésbe megpihentünk egy padon.

Oh..holnap ezt tuti ki kell heverjem. De várjunk csak! Hiszen holnap lesz az osztály buli! Még jó hogy vettem magamnak ruhát. Csak már Noborutól kéne elkéreszkednem...

-Ajj én már annyira várom a holnapot! -szólalt fel Chizuru nyújtozkodva.

-Ja ja! Sok helyes pasi ott lesz ám! Még Haru is!-jegyezte meg végig engem figyelgetve Eri.

Ha..Haru is! Szóval ő is ott lesz...Ezek szerint..! Ezek szerint itt az esélyem!  Talán holnap el tudnám neki mondani mit érzek! Talán...Addigra össze kéne szedjem a bátorságom. Végig a szemébe néznék. Majd őszintén bevalanám az iránta való szerelmem. Ő pedig igent mondva felkér egy táncra. Na de még az is lehet hogy tőle kapnám meg közben az első csókom! Juppi!! Ez az!! Holnap...mindent elmondok!

-Ayame...Minden rendben?-kérdezte selytelmes vigyorral Eri, ahogy elpirulok gondolataimba merülve. Alig tudtam megszólalni. Valahogy abban a pillanatban egy szó se jött a számra, annyira elábrándoztam. Viszont ekkor...

-Héj Ayame! Itt jön a rokonod!-kiabált fel hirtelen Chizuru, rámutatva a közeledő emberre, evvel elhesegetve a témát.

De hisz az az ember..az Noboru! Mit csinál itt!? Már megint le fog égetni úgy mint a reggel. Főleg ilyen szerelésben! De várjunk csak! Noboru azt monta ha nem érek haza időben értem jön. Már ennyire eltelt volna az idő!

-Ayame! Itt vagyok érted mivel már megint nem értél haza!-gúnyolódott idegesen ahogy elénk ért.

-Amugy szia!-szólalt meg Eri a hátam mögül azt a jelegzetes csábitó mosolyát bevetve. Csak nem Noborura pályázik!

-Oh..bocsásatok meg, sziasztok. Mostmár Ayaménak mennie kell ha nem haragszotok. Köszönöm hogy vigyáztatok rá! Viszlát!-köszönt el élet vidáman, majd a hóna allá kapva, a táskáimat megfogva elindult velem.

Olyan gyorsan történt mindez hogy reagálni sem tudtam. Csak a távolodó Erijék erőltett mosolyára lettem hirtelen figyelmes. Mit képzel Noboru! Mit gondol ő? Hogy csak így oda hurcolhat ahova akar?

-Tegyél le Noboru! Hogy van ehhez képed!?-förmedtem rá idegesen. Ő erre hamar ledobott a földre, megelégelt fejjel.

-Ez fájt! Nem lehetett volna finomabban!-kiabáltam rá s óvatosan felálva, megsöpörtem szoknyám.

Ebben a pillanatban rögtön elkapta a vállam, leejtve a táskákat. Közelebb húzva magához, tekintetünk akaratlanul is össze találkozott. Meglepődve vizsgáltam arany sárga szemeit. Mégis mit akar most csinálni...?

-Ide figyelj Ayame!-szólalt meg halkan és nyugodtan, mégis komoran.
-Beköltöztél a szentélyembe. Ennek ára az volt hogy el kell válalnod a papnői feladatokat. De te ettől függetlenül alig csináltál valamit. Én mindent megteszek érted. Főzök, takarítok, segítek a leckében és még sorolhatnám. Mindent érted...az én papnőmért.

Szokatlan mondatai nagyon a szívembe furódtak. Nem is vettem észre hogy ez a papnősdi ennyire fontos neki. Nem sokszor láttam még ilyennek őt. Már vagy 1 hónapja együtt lakom vele. Mégsem ismerem igazán. Fel sem tünt hogy milyen boldog lehet az érkezésem miatt. Eddig csak magányosan élhete életét a poros, sötét szentélyben. Valószinüleg emiatt számit neki egy papnő. Sokszor felbosszant, viszont néha meg tudom sajnálni. Az hogy megjelenetem egy reményt adhatott neki. Nem szeretném ha ezt a reményt elvesztené...

-Tudom Noboru. Nagyon sajnálom. Megpróbálok erre jobban oda figyelni!

-Jéé té..tényleg! Azt hittem kiabálni fogsz velem!-hökkent meg szavaimon, kezét levéve válamról.

-De ha már itt tartunk! Holnapra rendezet egy bulit az osztályunk! És nagyon fontos lenne hogy elmenjek!

-Caj..gondoltam hogy tényleg nem érted. Jól van! Feladom! Menjél!-törödött bele sóhajtozva mire én csak kuncogni tudtam.

-Nagyon köszönöm Noboru! De nyugodj meg. Megigértem hogy mostmár segítek. Viszont mind ezt a buli után. Annyi időt fogok papnősködni amenyit csak akarsz. Mindent az én kis kutyusomért!-gúnyolodtam vele kacarászva, fejét megcsóválva.

-Te..te meg mit csinálsz?-lepődött meg gesztusomon, amitől csak még jobban nevetni tudtam, majd a táskákat felkapva, kimonojába megkapaszkodva, elindultam vele.