Arra várva, hogy Pierre végezzen az edzőteremben, hasznosan szerettem volna tölteni az időmet, emiatt újabb anyagokat kerestem, amiből majd a következő könyvem alapját vehetem. Általában Pyry és Pierre nagyon sokáig vannak a teremben, emiatt hosszasan tudok nézelődni a megnyitott lapok között miközben zenét hallgatok. Ez már egy teljesen mindennapos tevékenység mindkettőnk számára, míg ő felkészül az edzőjével én dolgozom, majd együtt vacsorázunk valami tésztaételt, ami illik a diétájába. A mai esténk is így zajlott. Mikor ő hazaért hullafáradt és csuromvizes volt, egy gyors puszi után már egyből a fürdőbe is ment, míg én megrendeltem magunknak a vacsoránkat.

– Milyen napod volt? – ölelem meg, amint kiér a fürdőszobából, mire csak a hajamba puszil.

– Egészen jó. Voltam egy szimulációs szobában is, így tudtam gyakorolni, azzal már nem kell időt töltenem, tehát holnap többet lehetek veled – mosolyodik el, majd szorosabban magához húz.

– Vagy... – húzom el a magánhangzót – beszélhetnél Charles-sal. Megérdemli, higy tudjon róla, mellesleg, ő lesz a tanúd!

– De az ráér, Fel, már megbeszéltük, hogy jövő pénteken megmondom neki.

– Ide figyelj, ha mondjuk holnap beszélnél vele – igazgatom a pólóját – akkor már meg is tudnánk tartani a szünetben. Most gondolj bele milyen jó lenne az esküvőnkkel pecsételni a nyarat – vigyorgok rá.

– Mégis hogyan fogjuk mi ezt megszervezni?

– Ezt ugye te sem kérdezted komolyan – nézek rá unottan. – Az összes valaha férjhez vágyó nő tudja, hogy hogy fog kinézni az esküvője, ha úgy vesszük öt éves kora óta. Pierre Gasly, ne becsülj te engem alul! – ölelem meg szorosan, majd hamarosan el is engedem, mert az idilli pillanatunkat a kapucsengő szakítja félbe. Sietve megyek a futárhoz, kifizetve pedig vissza is megyek, hogy a kanapén elfogyasszuk a vacsoránkat.

Villákat viszek a nappaliba, egy üveg mentes ásványvízzel, és a szatyorral, amelyben egy csirkés-sajtos spagetti és egy pesztós tészta lapul, majd odanyújtom Pierre felé, aki egyből ki is bontja, míg én a friss vizet poharakba töltöm és egy-egy citromkarikát dobok bele. Ma este valami rajzfilmet fogunk nézni, ezt már tegnap óta tervezgettük, de míg eszünk mindig beszélgetünk. A mozis-estére nassolnivalók vannak kirakva a dohányzóasztalra, két dobozos üditővel, amire nagynehezen rávettem Pyry-t, hogy ennyit engedjen meg Pierre-nek, ha már ennyire sokat dolgoznak a megfelelő izomzatán. A múlt héten nagyon keveset láttam, pedig az nem is volt versenyhétvége. A francia nagydíjra igen sokat készülnek, emiatt én is többet vagyok egyedül, így jó egy napot a vőlegényemmel eltölteni.

– Mondd csak, te ma mit csináltál? – kérdezi, miközben egy csirkemell-darabot dob a szájába.

– Anyagot gyűjtöttem, képzeld már megvan a főszereplőm. Korai huszadik században élő nő, aki beleszeret az egyik szolgálójába, miközben éppen egy herceget keresnek neki – mesélem izgatottan. – Viszont félek, hogy túl sablonos.

– Szívem, majd kitalálsz valamit, amitől teljesen egyedi lesz, és majd üvölt róla, hogy te írtad – simít végig a lábamon bíztatóan, majd egy adag tésztát csavar a villájára.

– És tudod azon gondolkoztam, hogy visszamennék sportriporternek. Valahogy nem élvezem annyira az írást, mint amikor elkezdtem.

– Én mindenben támogatlak, Manó. Ha te ezt szeretnéd, akkor visszamész – mosolyog rám majd felém hajol és csókba von.

– Amúgy hogy sikerült ma a tréning? – érdeklődöm, majd egy kevés vizet iszom.

– Baromi fárasztó volt. Pyry azt mondta, higy nyakra kel edzenem, utána pedig a vállamra mentünk. A reggeli futás még csak a kezdet volt.

– Pedig akkor is jó sokat mentetek. Az mennyi volt, tíz-tizenkét kilométer?

– Tizenhárom egész négy. Azt hittem lerohad a lábam – dől hátra a kanapén. Látszik rajta, hogy teljesen kimerült.

– De hál' Isten még megvannak! – nevetek fel mire ő is felnevet.

– Tiszta zöld a fogad, szerelmem – rakja le a kiürült ételes dobozt, majd a lábamat az ölébe húzva simogatni kezdi.

– Gondoltam, hogy nem kék lesz – teszem le én is az asztalra a kevés maradékot tartalmazó dobozt. – Gyorsan kiöblítem, addig elpakolsz? – kérdezem, s puszit nyomok a szájára, mire csak bólogat.

A fürdőben egy adag fogkrémet nyomok a fogkefére, majd mosni kezdem a fogamat. Közben a konyhából beszűrődő csörömpölést hallom, tehát Pierre tényleg takarít. Erre körülbelül évente egyszer van alkalom, szóval most inkább ezt kiélvezem. Kiöblítem a számat és a tükörben gondosan végigvizsgálom sehol nem maradt-e bármi zöldes. Megfelelőnek titulálom és a nappali felé megyek, ahol már Pierre a telefonjával babrál, valószínűleg Instagramon kedvel képeket.

– Most akkor filmezzünk, vagy csináljunk mást?

– Nekem vannak jobb ötleteim is – vágja hátra a telefont és elindul felém.

– Nekem is van egy tökéletes ötletem! – vigyorgok rá és átkulcsolom a karjaim a nyakán. – Holnap este vacsi nálunk ahova meghívjuk a fiúkat. Ott el tudod mondani Charlesnak, mert a többiek legalább tudják. Lehet ez neked is megkönnyíti majd a helyzetet.

– Hát, te könnyen el tudod venni a kedvem a terveimtől ha erről beszélsz – lazít kicsit a szorításán és egy tincset tűr el a fülem mögé, s továbbra is az arcomat kémleli. – De miért nem te mondod el neki? Ha már itt tartunk, tudod... – dönti hátra a fejét, s egy mélyet sóhajt.

– Te vagy a férfi! – szólok rá mérgesen, mire a nyakamba puszil én pedig hangosan felvisítok.

– Megcsinálom, de akkor most az én terveim jönnek – csókol meg majd szorosan magához húz.

────── ·  ·  ·  · ✦

A tegnapi napon megbeszélt vacsora miatt írtam Pierre telefonján mindenkinek, aki egy kicsit is megkönnyítheti a helyzetet, így a pilóták nagy része hivatalos hozzánk vacsorára. Piers kora reggel edzeni ment, így vele együtt léptem ki én is a házból. Most kivételesen én vezetem az autót és lerakom őt a teremnél és tovább is hajtok a bevásárlóközpontba. A fiúk étrendjét sajnos nem követem, így csak Pierre alapján vásároltam, de igyekeztem olyan termékeket válogatni a vacsorához, ami nekik is egyaránt jó lehet. Estére majd lasagne készül, majd pedig egy adag szinte minden mentes brownie-t készülök sütni. A kosaram eléggé tele lett a sok alapanyagtól és a kartonnyi sportitaltól, valami pedig a nasik kupaca alatt is van, csak már meg sem tudnám mondani oda mit dobtam be. A kasszasorra mindent felpakoltam, egy kisebb vagyont hagytam ott a boltban, de ez a vásárlás dolog nálunk ilyen, hiszen a csupa bio és prémium minőségű dolog felviszi a végösszeget. Bepakoltam az autóba, majd hazafelé vettem az irányt, mert Pyry azt írta, hogy hazafutnak majd hozzánk.
Így nyugodtan álltam neki otthon az ételnek miután kicsit rendet raktam a házban, a fiúk pedig valamikor akkor értek haza, amikor a sütőbe helyeztem az olasz tésztaételt.

– Úristen de jó illatok vannak! – bújt ki a cipőjéből Pierre és egy puszit adva máris a fürdőbe ment, hogy lemossa magáról az izzadtságot.

– Szia Pyry! – öleltem meg a férfit, aki helyet foglalt egy bárszéken. – Kérsz valamit inni?

– Egy kis hideg valami nagyon jól esne – mondja a homlokát törölgetve, mire elé teszek egy már lehűtött sportitalt.

– Csinálok ám neked is – támaszkodom a pultra és ő hálásan néz rám, s nagyokat kortyol az üdítőből. – Sajnálom, hogy neked nem szóltam, de majd máskor veled kajálunk. Tudod, Pierre még mindig nem mondta el Charlesnak.

– Komolyan? – kérdezi meglepetten.

– Halál komolyan. – Előveszem a sütihez való alapanyagokat és a csokit egy tálba tördelem amelybe már vajat is kockáztam.

– Nekem nem erről beszélt, és ezt most így nagyon nem értem – fogja a fejét, míg a márvány pultlapot vizsgálja.

– Micsoda? – nézek felé szúrósan, s egyből magyarázkodni kezd.

– Mármint, nekem azt mondta, higy ez még ti sem beszéltétek át és egyelőre csak gondolkoztok.

Mérgesen a fürdő felé viharzok, ahol még hallom a víz csobogását, de egyeltalán nem zavartatva magam bevágom az ajtót.

– Mi az, hogy csak "gondolkozunk"? – idézőjelet mutatok felé és ő értetlenül néz rám. – Te hazudtál Pyry-nek? Mi az, hogy mi ezt nem beszéltük meg? Konkrétan, amióta a levegőben kering annak is a tudata, higy összeházasodunk – szegezem rá a mutatóujjam – azóta tudjuk, hogy a tanúd Charles lesz!

– Nem akartam senkinek sem elmondani, mert fogalmam sincs mit fog rá ő reagálni! Ebbe belegondoltál? – kérdezi mérgesen. – Arról van szó, hogy ti évekig együtt voltatok, és hidd el, tudom mennyire szerettétek egymást – zárja el a vizet, majd a kezébe nyomom a törölközőjét. – Ezért nem akartam vacsorát, ahol mindenki itt van, szerintem ez rájuk nem tartozik. Neki kellett volna csak elmondanom, mert ez hármunknak nagyon személyes.

– Azt mondjuk nem bántam volna ha ezt tegnap mondod.

– Mégis mikor mondtam volna? Vagy arról magyaráztál nekem, hogy ezt kötelesség megtenném vagy egy kicsit mással voltunk lefoglalva. Ami azt illeti kétszer is – kacsint, majd egy puszit nyom az arcomra és a szobánkba tart.

– Oké, mostmár azt hiszem megvan neked miért ezt mondta – megyek vissza a férfihez a konyhába, és a tördelt csokit a lábas fölé helyezem, hogy vízgőz felett megolvasszam. – Szerintem Pierre mostanra már elkészült, meg tudjátok tervezni a következő heti edzéstervet. – A szoba felé mutatok és a telefonját felkapva el is indul a háló felé.

A megbeszélésük egész sokáig tart, már a sütit is a sütőbe tolom és éppen a lasagne állagát vizslatom mire kiérnek.

– Szerintem én megyek is, később találkozunk még – veszi fel a cuccait a földről és kezet fog Pierre-rel majd nekem is egy puszit ad, csak így távozik, s a francia mellett lép ki a házból.

– Pyry, itt a vacsorád! – kiáltok kifelé és Pierre visszajön a kis adag tésztáért.

– Köszönöm, Fifi – veszi át Pierre-től a dobozt és egy mosolyt küld felém.

– Kóstold meg – nyújtók felé a villát, amint visszaér, majd hosszas ízlelgetés után bólogatva többet követel. – Dehogy kapsz többet, majd mikor ideérnek a többiek – puszit adok az arcára s még mielőtt elmenne feladatot osztok rá. – Vettem nassolnivalókat, tedd ki légyszi azokba a pici tálakba. Addig én is összekészülök.

A zuhany alatt hosszasan engedem magamra a vizet, és magamat törölközőbe csavarva megyek a szobába, hogy egy elegánsabb ruhát kapjak magamra. Ha belegondoltam volna előbb, hogy ez nekünk valószínűleg baromi kínos lesz, nem rendeztem volna egy nagyobb vacsorát, ahol mindenki előtt avatjuk be Charlest. Annyira szörnyen érzem magam az egész miatt. Régóta nem láttam a fiút, pedig az évek során én is sokat kilátogattam Pierre versenyeire. A viszont találkozás tudata már egy kis görcsöt varázsolt a gyomromba, s ki tudja mi lesz ha már Charles is itt lesz és ez az egész nem csak egy terv.
Piers közben már az asztalt teríti, tányérokat cipel a kanapé mögötti étkezőhöz, majd gyorsan megfordul a a süteményt is kiveszi a sütőből. Egy rózsaszín blúzt veszek fel, sima farmernadrággal, s a sminkemhez csak alapozót, szempillaspirált, és egy kis tust teszek fel. A hajam laza copfba kötöm, pár tincset kihúzva az oldaláról lecsekkolom magam a tükörben és kimegyek a férfihez.

– Nagyon ügyesen megterítettél – huppanok le az ölébe és végigsimítom az arcát.

– Nagyon csinos vagy – emeli fel a kezem és a tenyerembe puszil, ezzel arra késztetve, hogy mosolyt varázsoljak az arcomra.

– Ami azt illeti, te ebben leszel? – nézek végig a rövid mackónadrágján és az AlphaTauri márkájú pólóján.

– Fel kell vennem egy inget, ugye? – kérdezi és a szemét lehunyva hátra hajtja a fejét.

– Igen, szívem, az lenne az alkalomhoz illő – a az állát megfogta csókot adok neki, s elnevetem magam. Kimászok az öléből ő pedig fájdalmas arcot vágva a szoba felé megy. Amíg öltözködik én a nasikat a pultra rakom és egy adag innivalót készítek ki poharakkal, mire Pi végez, addigra pont megérkezik az első vendégünk.

– Szia Daniel – ölelem át az ausztrált és beljebb invitálom.

– De jó látni téged! Nagyon csinos vagy – néz rajtam végig. – Ami pedig azt illeti, hoztam ajándékot – nyújt át egy hosszúkás tasakot, amiben a saját bora lapul. Izgatottan nézi ahogyan átveszem tőle a csomagot és igyekszem kibontani.

– Jaj, nagyon köszönöm! Már mióta mondom Pierre-nek, higy kóstoljuk meg, mert annyira tetszik már csak a palackozása is – emelem ki a vörösbort a csomagból és Pierre felé mutatom, aki mosolyogva felénk jön és lepacsizik Daniellel és az üveget veszi szemügyre, amit a kezébe nyomok. – Menj csak beljebb, a pulton találsz innivalót ha gondolod és tudsz csipegetni is. Remélem találsz olyat, amit tudsz enni, mert leginkább az alapján vásároltam ami Pierre étkezéseibe belefér – mosolygok rá mire ő leül az egyik bárszékre és egy ásványvizet bont fel.

– Amúgy nagyon régen találkoztunk, mi újság veletek? – kérdezi kedvesen.

– Minden rendben van, Piers nagyon sokat edz én pedig végre neki tudtam állni a könyvemnek – ecsetelem mire ő érdeklődni kezd felőle. – Csak kipróbálom magam, eddig riporter-újságíró voltam egy sportmagazinnál, most majd kiderül mennyire megy. De ha minden igaz egy első világháború előtti történet, vagy még középkori. Ebben nem vagyok teljesen biztos. De valami olyasmi lesz, hogy egy hercegnő beleszeret egy szolgálójába, miközben mást próbálnak neki beszervezni.

– Ez igazán érdekes – egy adag kesudiót vesz a markába és egyesével enni kezdi őket.

– És veled mi a helyzet, Danny? – kérdezi Pierre miután megfelelő helyet talált a vitrinben a bornak.

– Minden rendben, ma érkeztem, egész jó utam is volt, utána pedig csak épphogy becsekkoltam, jöttem is ide. A szerdai érkezések nem igazán az erősségem.

– Ne haragudj, én is gondolkoztam ezen, hogy de hülye vagyok, hogy most hívtalak ide titeket, hisz csak holnap érkeznétek – nézek rá bocsánatkérően.

– Semmi baj, hidd el, mindig szívesen lógok veletek – mosolyodik el. – Most pedig, míg nem jönnek a többiek, lealázlak titeket UNO-ban.

Mint mindig, amikor Daniel ellátogat hozzánk, társasozni vagy kártyázni kezdünk utána pedig kicsit ittas állapotokban karaoke videókat próbálunk értékelhetően előadni. Egy menetet játszottunk, amit természetesen tényleg Danny nyert, amikor megérkezett George és a barátnője Carmen.

– De jó, hogy itt vagytok – ölelem meg először Carment, majd a fiút és kitárom előttük az ajtót. – Nyugodtan menjetek be, még nincs itt mindenki, szóval egy kicsit várnunk kell, ne haragudjatok. Addig ha gondoljátok tudtok Daniellel és velünk kártyázni.

– Azt hittem, hogy lecsúsztunk a karaoke-ról. Hál' Isten ideértünk – néz a pilóta a barátnőjére, aki szélesen elmosolyodik. – Kár lett volna kihagyni, ahogy Daniel valamire hamisan énekelget – mondja, s én beljebb terelem őket a nappali felé, ahol mind a két férfi öleléssel üdvözli őket.

Ismét megszólal a csengő, mostmár Piers nyit ajtót a vendégnek, aki nem más volt, mint Lando. A fiatal pilóta nagy mosollyal üdvözölt mindenkit, majd helyet is foglalt az egyik fotelben és máris kérte, hogy osszunk neki is lapokat. Két alkalommal játszottunk, mire mindenki egész éhes kezdett lenni, így eldöntöttük, hogy asztalhoz ülünk. Előételnek még bagetteket vettem a közeli pékségben, amit pár perccel ezelőtt beraktam egy kicsit a sütőbe, hogy ismét puhák és ropogósak legyenek, és ezeket tettem az asztalra amíg Pierre itallal szolgálta ki a vendégeket.

A többiekkel sokat beszélgettünk, amíg kártyáztunk, leginkább pedig azon nevettünk ahogyan Daniel próbálja Landót legyőzni és egymásra csak csapkodják a lapjaikat. Utána pedig leüvöltötték a fejem, amikor merészeltem lecsapni és nekem vágták a piros visszafordító lapot.

Az asztalnál így csak a fiúk beszélgettek olyasmiről, hogy közösen kellene menniük golfozni, mi pedig Carmennel kicsit megsértődve, hogy minek hagynak ki minket, lebeszéltünk egy közös vásárlást az esküvőre.

– Meg kellene várnunk, nem? – kérdezem Pierret, mikor visszafelé hozzuk a kosarakat, amibe az előételt tettem.

– Hogy megvárassunk mindenkit? Figyelj, ő késett – teszi le a pultra a két kicsi kosarat a pultra.

– De udvariatlanság nélküle elkezdeni – fogom meg az edényt, amiben a főétel van, mire ő csak végighúzza a kezét az arcomon.

– Elmegyek mosdóba és megkérdezem hol van. Utána eldöntjük, szólj addig a többieknek – puszilja meg a homlokom, majd én az étkezőbe megyek.

– Voilà! – teszem le a tálat és mindenki érdeklődve nézi az olaszt kaját.

– Oké, én azt hittem, hogy ez szarul fog kinézni – mondja Lando, miközben kémleli a tál szélét, higy megnézze pontosan hány réteges. – Az viszont lehet, hogy jól néz ki, csak tudjátok az íze...

– Mindjárt kiküldelek, Norris! – mondom mire mindenki felnevet és George egy bagette darabot hajít felé. – Ami viszont azt illeti, lehet várnunk kellene. Tudjátok Charles is hivatalos – rendezgetem magam előtt feszülten az evőeszközöket miután helyet foglalok. – Nem szeretném, hogyha lemaradna erről az egészről, mert az esküvő rá is tartozik.

– Esküvő? – jön a kérdés a hátam mellől. – Ki házasodik meg?

– Ami azt illeti – mondja Pierre krákogva, majd átkarolja a barátját –, összeházasodunk Félicitével. Nem mellesleg, szeretném ha te lennél a tanúm. – mondja és én lassan felállok a székről, mély levegőt veszek behunyt szemmel megfordulok.

– Szia – intek felé egy apró mosollyal az arcomon mire ő csak a kezembe nyomja az ajándékot, amit nekünk szánt.

– Ne haragudjatok, egy pillanat. – Sarkon fordul és csak annyit hallunk, hogy becsapja a bejárati ajtót. Pierre egyből utána menne, de elkapom a karját és átadom neki a tasakot.

– Hagyd, majd én. – végigsimítok az arcán és csókot nyomok a szájára. – Addig egyetek, lehet eltart egy darabig.

– Charles! – szaladok kifelé, miközben ő fel-alá járkál a teraszon a tarkójára tartott kézzel.

– Most, várj egy kicsit, szeretnék gondolkozni – mondja, miközben rám sem néz. Visszamegyek a házba, de az ajtót nem csukom be, csak egy palack vizet és egy adag browniet veszek magamhoz és így megyek vissza.

– Menj oda – bökök a kerti kiülő felé, de a fiú nem mozdul. – Az isten verjen meg Charles Leclerc, életedben egyszer ne legyél makacs! – emelem fel a hangom mire lassan odabattyog a fedett kanapéhoz. Lerakom elé a süteményt és követelem tőle, hogy megigya a víz negyedét, ezzel kicsit lenyugszik.

– Jobb? – kérdezem hosszú percek után, mire ő csak bólogat és az utolsó kocka csokis finomságot eszegeti.

– Legalábbis ez jobbá teszi – dobja be a szájába a maradékot majd a szalvétába törli a kezét. – Nekem eddig ezt miért nem mondtátok?

– Én szerettem volna ha Piers előbb elmondja, de valahogy sosem talált rá megfelelő időpontot. Mindig volt valami, ami miatt nem tette meg, és – feszülten ütöm össze a tenyereim párszor és közben nem tudok a szemébe nézni – tudod... – szünetet tartok – a kettőnk volt kapcsolatára való tekintettel, nem tudta hogyan is fogsz reagálni.

– Hogyan kellene? A legjobb barátom, persze, hogy örülök neki – sértetten oldalra néz, s a kezét az ölébe ejti.

– Figyelj, látom mennyire felzaklatott, de ez nem baj. Én is így reagálnék ha te vennél valakit feleségül. Mármint... – kapok a fejemhez – nekem is furcsa lenne és legfőképp lesokkolna.

– De itt épp ez a baj – hajol előre és hasonló pozícióban van, mint én. – Én nem veszem el a legjobb barátnőd.

– Istenem, ezt meddig fogjuk még játszani? – kérdezem ingerülten és felpattanok, majd fel-alá kezdek járkálni. – Igen, Charlie, beleszerettünk egymásba Pierre-rel amíg veled jártam. Hibáztam? Hát persze, hogy azt tettem! De utoljára kérlek meg rá, hogy ne haragudj rám azért, amiért boldog vagyok! Rettentően elegem van, akárhányszor találkozunk valahogy az orrom alá dörgölöd. Én is tudom, mit tettem, nem kell emlékeztetni – rogyok le a kanapéra miközben a fejemet fogom. – Mérges vagy és nem tudom, hogy ezzel mit kezdjek.

Charles hirtelen felpattan, motyog valamit, de nem tudom mit beszél az orra alatt. Megáll szemben velem, s intenzíven veszi a levegőt.

– Nem, Fel..., arról van szó, hogy ti jegyben jártok! Tudom, hogy semmi közöm nincs hozzá, csak tudod... – Zsebre rakja a kezeit mielőtt mondana valamit, s pár pillanat múlva folytatja. – Baszki, tudod nekem még mindig igenis sokat jelentesz, és ezt látnom szörnyű! – mutat befelé majd sarkon fordul, s a fekete autójához sétál.

– Bármennyire is nehéz elhinni, van hozzá közöd. A legjobb barátod, és te a tanúja vagy! Kérlek, érte tegyél mindent, ne csak kötelességből. Mert ha azt hiszed, hogy ezt muszájból teszed, felkérünk mást. De tudod, megérdemli, hogy olyan ember álljon mellette, mint te. – Egyenesen a szemébe nézek és legszívesebben most megölelném. Látom rajta, hogy rosszul esik neki, a szeme könnyekkel teli, az autója ajtaját pedig rettentő szorosan fogja, mintha az lenne az egyetlen támasza. – Na, szedd össze magad és menjünk be enni. Megbeszéljük holnap a dolgokat, addigra mindenki lenyugszik – mondom neki, mire lassan becsukja az ajtót és elindul felém. A dolgok hirtelen történnek, a kulcsot lecsapja az asztalra, amelyen betörik a felső üveg-réteg, s szorosan magához von, majd mélyeket lélegzik be, majd pedig erősen engedi ki a száján a levegőt. A hátát simogatva viszonyom ölelését amíg lenyugszik, s lassan elenged.

– Köszönöm – mondja, majd bemegy a házba, amiben már amúgy is járatos.

– Oké, ez fura volt – mondom ki hangosan, majd bemegyek utána.

– Minden rendben volt? – kérdezi Pierre, amint leülök mellé.

– Persze, csak meg kellett emésztenie. Gyorsan jött neki ez az egész, és nem csodálom, hogy kiakadt. Ó, és állítólag finom a süti – mosolygok felé, miközben a könyökömön támaszkodom az asztalon.

– Nem nekem adtál először? – néz rám tetetett dühösséggel, mire elnevettem magam és mindenki ránk néz.

– Ne haragudjatok – tapasztom a számra a kezem, de a többiek csak jót derülnek a beszélgetésünkön.

A vacsora mindenkinek nagyon ízlett, én pedig boldogan pakoltam be a tányérokat a mosogatógépbe ennek tudatában. A már Charles által letesztelt desszertet egy adag vanília fagylalttal és karamellás sziruppal tálaltam, ami mindenkinél kiütötte a mércét így közösen mentünk át a nappaliba egy-egy pohár borral. Mindenki a fotelekben vagy éppen a kanapén terült el, Daniel pedig a földön ücsörgött és közben dúdorásztott.

– Tudjátok mi kell ide – emeli fel a mutatóujját, s a levegőben össze-vissza mutogat vele. – Zene! Karaoke – ordítja el magát, miközben elhúzza az utolsó betűt.

– Nekem ehhez még innom kell – fogja meg Lando a poharát és a konyhába megy, higy egy újabb adagot töltsön magának.

– Ha már mindenki így ivott, megágyazok a vendéghálókban, nem szeretném ha bárki is így hazamenne – pattanok fel Piers mellől a kétszemélyes kanapéról és a szobánkból pár darab ágyneműt viszek. A lakásunk nem épp a legnagyobb, legalábbis ez. Pierre Normandiában lévő háza sokkal nagyobb, de ez hivatalosan az én tulajdonom, így a kettő között mérhető jó pár négyzetméternyi különbség. A lakásom Monaco és Franciaország határán van, de még monacói lakosnak számítok, így, amikor a közelben van verseny Pierre nem a lefoglalt hotelben alszik, hanem nálam. A holnapi napon kezdődő Francia nagydíj pályája is két óra van tőlünk, így nem is szükséges ott aludnunk.

Egyszerű bézs huzatokat viszek magammal, a két kis szobában hamar felhúzom a takarót és a párnákat, ezek után pedig vissza is megyek a többiekhez. Daniel eddigre döntötte el mit fog énekelni, majd pedig speciálisan George felé énekelt és ragaszkodott egy duetthez Charles-sal.

– Gyerünk, Charles válassz már egyet! – fogja a fejét Daniel, miközben mind a ketten a tévét vizslatják. Annyira elege van már a várakozásból, hogy a mikrofont a fejéhez csapkodja, emiatt mindannyian visszhangozva hallottuk, ahogy magában szenved. Hasonlóan látványosan szenved akárcsak egy kisgyerek, fel-alá ugrál és morcos fejeket vág.

– Jó, ez jó lesz – választja ki Charles a híres Tom Odell számot, ami bármennyire is véletlenszerű volt, a helyzetünkben teljesen irónikus.

Daniel végigénekli az első verzét, majd együtt éneklik a refrénjét és Charles jön. Fogalmam sincs kik lehetnek részegebbek, ők, akik egymásnak dőlve üvöltik a sírós-szerelmes számot, vagy én, akinek ez még be is jön. A dal végén mindenki tapsol én pedig ujjongok is a két énekesnek, akik szórakozottan meghajolnak, majd pedig azt nézzük ahogy Daniel orra bukásán mennyit röhögnek mindketten.

– Danny, gyere aludni – fogom meg az ausztrál kezét és a háló felé vezetem.

– Anyu, nem akarok.

– Ezért holnap még akkorát fogsz kapni, Ricciardo – nézek rá szúrós szemmel mire ő csak elneveti magát és a cipőjét lerúgva magáról szó szerint beesik az ágyba.

Miután Danielt biztonságban tudtam, a konyhába mentem, hogy igyak egy kis vizet, ami talán kitisztítja a kissé ittas fejemet, így a bárszékkekel szemben a pulton támaszkodva a padlóra meredtem.

– Kemény egy este – mondja Carmen, majd helyet foglal helyettem.

– És a fiúknak mindjárt kelniük is kell. Ágyba kellene terelni őket – egyenesedek ki egy újabbat kortyolok.

– Ne aggódj, George mindjárt megy lefeküdni, Lando pedig elaludt a fotelben egy üveg valamivel.

– Menj te is pihenni nyugodtan, a többi kettőt elintézem – mosolygok rá majd hálásan rám néz.

– Hol találom a mosdót?

– A nappaliban jobb kéz felől az első ajtó. Ha gondolod tudok adni neked egy kényelmesebb pólót és nadrágot – ajánlom fel neki és együtt indulunk a szobánk felé, ahol a szekrényemből veszek ki neki egy nagyobb pólót és egy rövidnadrágot. – Itt pedig van sminklemosó, tudod használni ha gondolod.

– Köszönöm – simít végig a kezemen és először a sminkjét kezdi el lemosni, csak azután megy a fürdőbe.

A nappaliban kiterülő Lando a kezében egy kiürült sportitalt tart, a lábáról lehúzom a cipőjét és egy vékony takarót terítek rá, nehogy megfázzon. Habár ez a huszonnyolc fokban elég lehetetlen, mégis így cselekszem csak utána foglalkozom a két fiúval.

– Szívem, menj aludni – megyek oda Pierre-hez és egy puszit nyomok a fejére, s kiveszem a kezéből a telefont.

– De gyere te is – húzna magával, de én lecövekelek.

– Mindjárt, csak Charlest is elkísérem aludni.

– Jó, de gyere majd – botorkál be a szobába, s én mély levegőt véve a kanapén félálomban lévő fiúhoz fordulok.

– Charles, gyere, elkísérlek aludni.

– Nem kell, szívem, megvagyok. – A helytelen megszólításra aligha figyelek arra viszont igen, hogy más irányba néz. Többet lát belőlem. – Lehet kimegyek egy kicsit levegőzni – felállna, de szinte egyből visszaesik így a karja után nyúlok és kikísérem a teraszra, ahol a korláthoz vezetem, hogy kapaszkodni tudjon.

– Hozzak vizet?

– Jól esne, köszönöm.

– Habár, azt még mindig nem tudom, te mi a jó istent ittál és attól hogyan rúgtál be ennyire, de mostmár kicsit jobb? – kérdezem tőle miután a palack nagy részét elfogyasztotta.

– Azt hiszem volt valami bor, meg talán whisky. De volt valami, ami ennyire kiütött, mert nem ittam ilyen sokat. Mármint érted, annyira sokat, hogy ez történjen velem. – Az üveget a fém korláthoz csapkodja míg én ezt egy kerti székből nézem végig. Eddig nem is figyeltem mennyire más lett. Sokkal izmosabb, mint másfél évvel ezelőtt, viszont a stílusa hasonló. Kék pólót vett fel egy farmernadrággal és a szemüvegével, amit mindig is annyira imádtam. Ha az ember még nem látta Charles Leclerct szemüvegben, tapasztalt már bármi jót is az életében?

– Van Daniel mellett egy hely, de ha nem szeretnél ott aludni kinyitjuk neked a kanapét – állok fel a fotelből mire ő halványan elmosolyodik.

– Tudom, hogy hogyan kell kinyitni a kanapét.

– Hát persze, hogy tudod. – A hátsó zsebembe süllyesztem a kezem és feszengve állok. – Gyere be, ideje aludnod – mutatok befelé és csak utána megyek be. Egy plédet hozok neki is amíg kinyitja a heverőt, majd két díszpárnát kezd rendezgetni, amin majd aludni fog.

– Köszi – veszi el tőlem majd ledobja magát az ágyra és befészkeli magát.

– Jó éjt, Charles – lekapcsolom a villanyt és a szoba felé tartok.

– Fel – szól utánam hirtelen –, én örülök nektek amúgy. Nagyon is. Mindketten megérdemlitek a boldogságot.

– Köszönöm, Charlie – válaszolok neki, és a szobába megyek. A nadrágomat és a blúzom lecserélem csak így fekszem Pierre mellé az ágyba. Még mielőtt teljesen a fiúhoz bújnék beállítok egy korai ébresztőt, hogy a csapatnak reggel majd reggelit tudjak csinálni.

– Aludj, szerelmem. Holnap te is jössz velünk.

– Tudom, és valahogy mindenkinek tizenegy körül kell ott lennie, szóval hamar is indulunk – rakom a fejem a vállára, s ő átöleli a derekam.

– Lehet nekünk is ott kellene aludni – nézek rá a félhomályban miközben ő csukott szemmel fekszik továbbra is.

– Igen, annyira sok idő lenne a napi kétszeres ingázás. Majd reggel összepakolunk.

– Rendben – rakom a kezemet a mellkasára és elfordítva a fejemet puszit adok az állára.

– Jó kis este volt.

– Igen, egész jó – sóhajtom majd magamra húzom a takarót.