Napok óta egyik fiúval sem beszéltem. Csak itthon ülök és éppen az újságot szerkesztem, amit mostanában papíralapon is kiadunk. Minden időmet elveszi, hogy egyeztessek a pilótákkal interjú-időpontokat, vagy éppen e-mail-ben letudjam velük. Az összes energiám abba teszem, hogy elvonjam a figyelmem arról, ami az utóbbi időben történt.
Az egész egy hete kezdődött, amikor egy vacsorát rendeztünk az eljegyzésünk alkalmából. Minden jól alakult, amíg meg nem érkezett a volt barátom, Charles. Őt teljesen lesokkolta a bejelentés, mivel mi mindig is úgy véltük, hogy mi kelünk egybe. Amikor megtudta, hogy helyette inkább a legjobb barátjához megyek hozzá, teljesen kiakadt. Mondjuk én is így cselekedtem volna ha ő veszi feleségül a legjobb barátnőm, szóval teljesen megértem. Először semmit sem sejtettem, hogy ennek mi lesz a kimenetele, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ő számomra soha többé nem lesz már közömbös. Megjelent, én pedig abban a pillanatban félni kezdtem attól, hogy milyen lesz majd úgy felkelni, hogy nem mellette ébredek, hogy nem vele élem át, amit el szeretnék érni az életemben. Már a tudata is szörnyű, hogy egy olyan kapcsolatban ilyenekre gondolok, amit eddig tökéletesnek gondoltam. De nem kellene, hogy egy tökéletes kapcsolatot ilyen hamar tönkretegyen egyetlen személy. Azóta pedig mind a ketten várják, hogy kockáztatok, vagy a felszínes, de biztos életet választom-e. Most éppen a munkára voksolok.

Dennis Hauger, egy igen nagyra tartott Formula 3-as pilóta, akinek kiemelkedő a teljesítménye a mezőnyben. Most éppen vele készítek interjút videochaten, ezért különböző kérdéseket teszek fel neki az idei céljairól.

– Azt hiszem mindenünk megvan ahhoz, hogy a végén valamelyikünk világbajnok legyen a csapatból. Mindannyian keményen dolgozunk, a színfalak mögött is mindenki kiteszi a belét, hogy a lehető legjobb teljesítményeket érjük el – ecseteli én pedig érdeklődve hallgatom.

– A csapattársaiddal jól kijössz? Milyen a köztetek a kapcsolat?

– Szeretek a srácokkal lógni, a versenyeken kívűl is. Számomra fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljak azokkal, akikkel együtt dolgozom és szerintem ez mellettük nem olyan nehéz – szélesen elmosolyodik és az asztalra könyököl. – A Prema már szinte a családom, élvezem, hogy velük versenyezhetek és mindig hálás leszek nekik.

– Rendben, köszönöm szépen a válaszokat Dennis! – a kamerába intek és lezárom a videót. – Szuper voltál! – A hívást nem bontom csak a felvételt állítom meg és a norvég felé nézek a laptopon.

– Csak a kérdéseidre válaszoltam – karba tett kézzel hátradőlve elhallgat, mert valaki éppen beszél neki.

– Most pedig Arthurral kellene beszélgetnem, ide tudod kérlek hívni? – A mai napom mind a három pilótával beszélgetek és az online, sőt még a következő héten megjelenő újságban is helyet kapnak. A cikkeket én készítem el, ezeken dolgozok már napok óta, hogy leszerveztem az időpontokat és előkészítsek hozzá mindent.

– Persze, már jön is – átadja a helyet a monacóinak és lepacsiznak.

– Szia, Arthurito – kedvesen rámosolygok ő pedig a kamerába integet. – Rendben, nem lesz sok kérdés pár percet vesz majd igénybe. Utánad majd Ollie jön, és veled még e-mail-ben értekezek. Leginkább te leszel most benne a lapban.

– Nekem megfelel. – Ezek után kérdésekkel bombázom a fiút és a másik csapattársát, akik mindenre bőszen válaszolnak. Nem vesz sok időt igénybe, így fél órával később már a laptopomat lecsukva megyek az ajtóhoz, amelynek a csengőjén megállás nélkül lóg valaki.

– Lexa, egyszer is elég, meghallom – nyitom ki az ajtót, ami előtt a barátnőm áll egy kis bőrönddel.

– Pedig fogadni mertem volna, hogy a füleden ülsz – berángatja a poggyászát és a konyha közepére állítja. – Na, gyere ide – kitárja előttem a karjait és szorosan megölel. – Mostanában sok szart kevertél magadnak.

– Tudom, de lett egy fantasztikus állásom, ami egy kicsit kompenzálja a mérleget – nevetve mondom neki és együtt megyünk a nagyobb vendégszoba felé.

– Mi az, hogy kompenzálja? Kisanyám itt a mérleg – mutatja a kezével –, itt a sok hülyeség – az egyik kitalált oldalra mutat és egy nagy gömböt formál a kezéből –, és valahol ott repül a csodálatosnak hitt állásod. A világűrben.

– Ez nem igaz! – nevetve dőlök hátra az ágyon ő pedig megtámaszkodik az egyik kezén és oldalasan néz rám.

– Felőlem akkor lehet a Holdon is ha úgy tetszik.

– Nem, tényleg jó a munkám. Elvonja a figyelmem arról, ami mostanában történt. Arra pedig egész jó – halkan beszélek, mert a szavak súlyától is félek.

– Mióta nem beszéltetek? – tér egyből a lényegre.

– Vasárnap volt bármi féle szóváltásunk. Elment és csak a cuccaiért jött vissza, de pont nem voltam itthon – sóhajtva felé billentem a fejemet. – Nem értem miért csinálom ezt. Ő mindig is törődött velem én pedig mindent elcsesztem vele kapcsolatban egy este alatt. Ha valaki stopperolta volna, körülbelül mindössze negyed órába telt – a könyökömre támaszkodva felkelek és a szőke hajú lányt nézem velem szemben.

– Azért csinálod, mert egy lehetetlen helyzet előtt állsz. Azok a gyökerek választás elé állítanak és valljuk be, nem könnyítik meg a dolgodat – elhúzza a száját és folytatja. – Biztosan nagyon nehéz ez neked, de szerintem nekik is ugyanolyan. Utálnak várakozni, Charles szerintem pedig hamarosan fel is adja. Arra várt eddig, hogy mondj neki valamit, és kezdi elveszteni a türelmét.

– Először is – kezdek hadarni –, nem gyökerek. Én is haragudnék magamra az ő helyükben és egyre türelmetlenebbül várnám, hogy történjen valami. Azt hittem, hogy könnyű lesz választani, vagy csak kimondani az egyikőjük nevét, de... – hosszú szünetet tartok. Igazából nem is tudom melyik része rémít meg annak, hogy beszéljek velük. Az, hogy erre fel kell készülnöm lelkileg, vagy az, hogy mi lesz a következménye. – A legutóbbi szituáció nem volt valami fényes, amiben hárman voltunk benne.

– Persze, hogy nem volt az, mert félreértette! – Lexa hirtelen a homlokára csap. – Azóta sem tudja, hogy mi a franc történt és lehetséges, hogy nem ez történt volna, ha elmondod neki még másnap. Vagy visszamész hozzá!

– Legalább csak az egyik pártját fogd, összezavarsz! – mérgesen felülök az ágyon és a matracra csapok.

– Tudod kiét fogom, csak elmondom mind a kettő esetet – a mutatóujját rám szegezi és nemlegesen megrázza. – Charles azt szeretné tudni mi vezetett odáig, hogy mással látott, Pierre pedig azt akarja tudni, hogy szeretnél-e még vele lenni. Azt várják, hogy elmondd mit akarsz – közelebb csúszik hozzám és átkarol. – És itt jön a te pártod – felém mutat én pedig teljesen összezavarodva nézek rá. – Azok ketten, azt várják, hogy te dönts és addig egyikőjük sem szól hozzád semmit.

– Mert tudják, hogy semmit sem segítenek vele. Ha én kimondom az egyikőjük nevét, akkor a másikkal leszek szarban. Tegyük fel – felpattanok és előtte fel-alá járkálok –, hogy mondjuk Pierre az, akit választok. A Leclerc és a Moulin család szinte már egy, így teljesen mindegy hova szeretnék elmenni a férjemmel, aminek bármi köze is van a családomhoz, ő ott lesz. Igaz? – kérdőn felé nézek ő pedig bólogatva helyesel. – De! – a levegőbe emelem a mutatóujjam és felvázolom a másik eshetőséget. – Ha Charles mellett döntök, akkor megbántom Pierre-t. Mindenhogy ott van annak az esélye, hogy valami teljesen félremegy.

– Akkor mondd mind a kettőnek, hogy sicc.

– Ők emberek, nem macskák!

– Hát de úgy viselkednek, mint az állatok. Fogadni merek, hogy egyik sem tudja mit tenne a helyedben – karba tett kézzel néz és összehúzott szemöldökkel gondolkozik.

– Nem, mert nem ők vannak ennek a középpontjában.

– Értsd meg, ennek nincs középpontja! Mind a hárman ugyan annyira vagytok benne, csak ők az egészet rád hárítják. Nem neked kell egyedül döntened, mert te mindkettejük érdekét kell hogy így nézd – mérgesen beszél, a hangja sokkal keményebb és egy szóban sem botlik meg a nyelve. – Ehhez az kell, hogy hárman leüljetek és elbeszélgessetek arról egyesével ki mit akar. Nem csak te. És nem csak a képzeletedben lévő Pierre és Charles.

– Bazdmeg. – A fal mentén csúszom le a földre és a térdeim közé hajtom a fejemet. Igazából mindig is azon gondolkoztam, hogy számukra mi lenne az ideális és nem tudtam teljes mértékben magamra gondolni. A következmények között ott voltak az én eshetőségeim, de ugyan úgy észben tartottam, hogy velük mi történhet azután, hogy kiállok az egyikükért a másiknak pedig elengedem a kezét. Egyikük mellett sem lennék boldog, hogyha tudom, hogy a másik miattam érzi rosszul magát. Erre akkor nem gondoltam, amikor éppen egy félreérthető helyzet után elsiettem a bárból Pierre-rel, de azóta teljesen máshogyan döntöttem volna abban a pillanatban. – Figyelj, igyunk valamit. Valami rohadt töményet – mondom neki, ahogyan elém guggol.

– Azt hittem már piával fogsz várni! – csapja össze a kezeit és az italos szekrényhez megy a nappaliban. – Gyere, mert közben nézünk valami olyan filmet, amiben nincs annyi katyvasz, mint az életedben!

✁・・・

Már egy jó pár üvegnyi bor volt a szervezetemben és egy jó adag koktélt iszogatok, miközben a La La Land-ez nézzük. Lexa tévedett, ez a film még az én életemnél is zavarosabb.

– Most ezt nem értem – a piát a bal kezemben tartva a tévére bökök. – Nem értem a végét – a lányra pillantok, aki egy hatalmasat kortyol az italból.

– Én nem is néztem – mondja és kitör belőle a nevetés.

– Ne borítsd ki azt a kék löttyöt! – Bármennyire is próbálom, az alkohol teljesen átvette felettem a hatalmat és egyeltalán nem vagyok ura a saját testemnek. Minden annyira mulatságos, így amikor a lány csak azzal viccelődik, hogy kilötyköli a koktélt szembe röhögöm.

– Tudod, mostanában tök keveset voltunk együtt – dülöngélve feláll a kanapéról és levágódik mellém. Pár pillanatig csak úgy ülünk, hogy én átkarolom a vállát ő pedig az enyémre hajtja a fejét.

– Sajnálom, fogalmam sincs mi ütött belém – simogatom a kezét és ő felnéz rám.

– A rózsaszín köd. Leszállt köréd – a körmét rágja és elvigyorodik.

– Az nem ok arra, hogy ne törődjek a legjobb barátnőmmel!

– Figyelj, van egy ötletem – felkacag és egy újabbat hörpint a koktélból. – Hívd fel mind a kettőt és mondd nekik, hogy téged ne állítsanak választás elé. Erős és független nő vagy! – a plafonra szegezi a mutatóujját, de ahogy felnéz rá, megszédül és hanyatt vágja magát. Az ital majdnem a mellkasán landol, de nagynehezen megtartja és felhúzom. Mindenen csak nevetünk, de tetszik az ötlet ezért felhívom elsősorban Pierre-t.

– Most nem a legjobb, megbeszélésem van. Manó, hívj vissza később. Vagy majd hívlak este! – bele sem tudok szólni a telefonba, egyből lerakja és pedig nagyokat pislogok Lexára.

– Ekkora egy faszt – hangosan röhögni kezdek a lány megszólalásán, aki továbbra is békésen issza az italt majd megkeresem Charles számát és egy korty kólát iszok.

– Hello – nyújtom ez az utolsó betűt és várom, hogy válaszoljon.

– Fifi, minden rendben? – hangja aggodalmas és halkan beszél a telefonba.

– Nem! Haha – elröhögöm magam és Lexára nézek. – Most rázott le a pasim, akivel bazi fontos lenne beszélnem. De tudod veled is kellene, úgyhogy téged is felhívtalak – a kanapé oldalának dőlök és a hajamat csavargatom. – Tudod, elegem van belőled.

– Oh, ezt jó hallani, köszönöm – krákogva válaszol én pedig folytatom.

– Mert nem teheted ezt velem! Beállítasz ide a Leclerc-sármoddal és elvárod tőlem, hogy végignézzek rajtad úgy akárcsak egy átlagos ember – a barátnőm megböki a lábam és felmutatja a hüvelykujját, hogy jól csinálom.

– Hát, bocsánat? Azt hiszem – értetlenség hallatszik a hangján. – Tudod, te pedig azt nem teheted velem, hogy részegen hívogatsz.

– Én? – magamra mutatok. – Részeg? – Egyikünk sem bírja, a kanapén a velem szemben ülő lány egy párnát maga elé kapva beleröhög én pedig nem is próbálom álcázni mennyire jól mulatok, de csak simán felnevetek.

– Nem így kellene ezt átbeszélnünk.

– Nem kellene, hogy át kelljen ezt beszélnünk ha nem lennék miattad bizonytalan.

– Nem tehetek róla, hogy elbizonytalanítalak.

– Te hülye vagy ember? Néztél már tükörbe? – a lány szól a telefonba és kikapja a kezemből a mobilt. – Ha én úgy néznék ki a helyedben nem csodálkoznék ha valaki azt mondja, hogy elbizonytalanítom.

– Na, add vissza! – felé kapok és ingerülten nézem az eltelt másodperceket. – Lehetséges, hogy neked frusztráló, hogy nem mondok semmit, de nem tudok. Mind a ketten sokat jelentetek nekem és full hülyék vagytok, hogy rám hagyjátok azt a döntést, ami mindannyiunk életére kihat – hadarok és várom, hogy megszólaljon, mert eddig csak a heves levegővételét hallom.

– Azért rád hagyjuk, mert mi pont leszarjuk mi lesz a másikkal. Tudod... – mélyet sóhajt és nagy nehezen folytatja –, igen a legjobb barátok vagyunk. De hogyha rólad van szó, én akarok melletted lenni és nem azt akarom, hogy vele andalogj. Én szeretnék veled megházasodni, pont nem érdekelne, hogy Pierre végig kell nézze az egészet. Valószínűleg ő is így van vele – nagy levegőt vesz és pár másodpercig benntartja és megismétli párszor. Vele csinálom, hogy én is megnyugodjak és egy kicsit tisztábban lássam a helyzetet. – És fogalmam sincs, hogy miért mondok neked most bármit is, azt sem tudom miért akadok fent rajta, mert holnapra azt is elfelejted, hogy felhívtál! – idegesen levágja valahova a telefont, de nem bontotta a hívást. Valószínűleg kihangosítva beszélt eddig velünk, most pedig bárhol is van haragszik magára és rám. – Hidd el, ő a legjobb barátom, nagyon régóta és mind a kettőnknek te vagy az első nagy szerelme. Én sem tudnék dönteni a helyedben, mert tudom milyen helyzetben vagy.

– Ha azt akarod, hogy veled legyek nem vártál volna és nem nézted volna végig az egészet, ahogyan idáig fajul – sértetten nézek a készüléken megjelenő nevére és a pár perces számlálóra.

– Félicité, ne idegesíts fel jobban! Mást sem csinálok majdnem két éve, csak várok. Nem léptem semmit, mert mindenki visszafogott és azt mondta nem szabad ilyet tennem. – Közelebb léphetett a készülékhez, mert egyre élesebb a hangja. – Mindennél jobban szerettem volna tenni valami olyasmit, amitől újra úgy döntesz, hogy próbáljuk meg újra, de inkább csak kivártam. Mert mindenki azt mondta, neked a jó és ez a megfelelő. Ezt akartad, s így döntöttél. Az évek múlásával pedig beletörődtem abba, hogy neked nem én vagyok a nagy Ő. Te pedig mindenképp azt akartad, hogy én álljak a vőlegényed oldalán az esküvő alkalmával.

– Hát, tökéletes időzítés! – csapok az ágyra.

Fenéért hívtam fel! Nem értem miért kell saját magam alatt ütnöm a fát, hogy ismét a múlt sebeiről beszélgetek vele, ráadásul úgy, hogy tőlem több száz kilométerre van. Dühös vagyok magamra, hogy hittem a részeg legjobb barátnőm legrosszabb ötletének, és haragszom Charlesra, hogy a szavai ennyire hihetőek. Levesz a lábamról, teljesen mindegy mit mond. Maga elé helyez és azt ecseteli, hogy ő csak azt akarta én rendben legyek. És még én mondom azt magamról, hogy miattuk nem döntök. Persze. Saját magamnak mondok ellent, saját magamnak hazudok, mert egyszerűen nem akarom, hogy bármi is változzon. Egy nap talán, minden olyan lesz, amilyennek megálmodtam. Egy nap talán biztos leszek saját magamban.

– Ha elfelejtetted volna, te voltál megbizonyosodva arról, hogy én kell legyek Pierre tanúja.

– Az isten verje meg, mert legjobb barátok vagytok! Tudod, rohadtul elegem van, hogy csak azért, mert próbálom tökéletesen feltérképezni az eshetőségeket, mindig újabb akadály jön elő. Ennyi – a hüvelyk és a mutatóujjam majdnem összeérintem – esélye van annak, hogy ezek után valamelyikötőknek azt mondom, hogy téged választalak. És nem csak a saját érdekemben... Nem tesz nektek jót, hogy vitatkozunk valami olyasmin, aminek lehet már semmi értelme. Lehet azért szeretnék mindenképp dönteni, mert elvárják tőlem. – Egyikünk sem szól a telefonba, csak Lexa szürcsölését hallgatom, amint éppen kiissza az italt a pohárból. – Ki kellene próbálnod valami újat, Charles. Nyiss a világ felé. De ahhoz tényleg az kell, hogy én megálljt mondjak?

– Akkor ne mondd senkinek. Bármennyire is azt akarjuk, nem muszáj megtenned. Legfőképp azt akarjuk, hogy úgy dönts, ami neked a legjobb – szinte suttog így a fülemhez közel emelem a készüléket. – És tudok úgy is nyitni ha mellettem vagy.

– Ezzel nehezíted meg az egészet! – a telefonba kiáltok és fogadni merek, hogy hátrál a készüléktől. – Az egyik pillanatban azt mondod, hogy nem kell választanom, ti mindent elfogadtok. Erre jössz ezzel – a combomra csapok és a fejemet a kanapé háttámlájának döntöm. – Ezt még át kell gondolnom.

– Igen, ehhez üres fej kellene. Legalábbis tiszta.

– Viszlát! – idegesen leteszem a telefont és magam mellé rakom a telefont lefordított képernyővel. – Szerinted hol nem fog senkinek feltűnni ha ordítok egy hatalmasat?

– A part megfelel?

Egy adag nassolnivalóval, pár újabb üveggel és egy pokróccal mentünk le a tengerig, ahol kényelmesen elhelyezkedtünk és zenéket kezdtünk el hallgatni. Nem nagyon beszélgettünk, inkább a zenék szóltak belőlünk, ami alapján teljesen megértettük a másikat. Ha társalogtunk is nem igazán válaszoltam az ő kérdéseire, egyből rá irányítottam őket, hogy megtudjam mi történt vele abban az időszakban, amikor nem igen tudtunk találkozni. Nem volt könnyű a barátnőm élete sem mostanában, éppen szakított a barátjával és igazán maga alatt van, mert ismét az apjánál lakik, akit utál.

– Mondtam, hogy költözz hozzánk – megbököm az oldalát ő pedig csak felém fordítja a fejét.

– Nyálasok vagytok, úgyhogy nem – kinyújtja rám a nyelvét és ismét a felhőket kémleli.

– Nem is tudom meddig lesz olyan, hogy hozzánk.

– Tudom, hogy úgy cselekedsz majd ahogyan jónak látod. Bármelyik hülye is legyen az, ott leszek, és fogom a kezedet. – Átkarol és úgy nézzük tovább az eget.

– Néha csak úgy szeretnék egyedül lenni és nem törődni azzal, ami körülöttem van. Annyira ideges voltam az utóbbi időkben, azt sem tudom mikor éreztem magam utoljára teljesen felszabadultnak – mondom és a gyorsan mozgó bárányfelhőket lesem.

– Hát akkor egy kicsit foglalkozz magaddal! Elmondasz majd nekik mindent a megfelelő időpontban – rászorítja az ujjait az enyémekre és hangosan énekelni kezdjük a híres Shawn Mendes számot.

✁・・・

Az utóbbi egy hétben semmit nem csináltunk. Legalábbis semmi nem volt közülük egetrengető. Én leginkább dolgoztam és megszerkesztettem a saját első, három oldalas cikkemet. A főszerepben Arthur adta az interjúkat, de mégiscsak maga a Prema volt a középpontban. Van még egy adag anyagom egy Dennis változathoz is, így a következő számban majd ő jelenik meg és a RedBull Junior pilótái. Lexa azóta is nálam lakik, kicsit sem ideiglenesnek tűnik a dolog, egészen bekuckózta magát a nagyobb vendégszobába,  olyannyira, hogy a tegnapi nap folyamán pedig az apukájától is elhoztuk a cuccait. Igazi lányos lakás vált a monacói házamból, így, hogy nincs itt Pierre, aki felől továbbra is kétségeim vannak. Nem hívott azóta. Nem újságolta el az eredményeit nem is érdeklődött felőlem, nekem pedig nem hiányzott, hogy keressük egymást. Ami pedig Charlest illeti, vele sem beszéltem sokkal többet. Csak egy interjú időpontot sűrítettünk be a Magyar Nagydíj pénteki napjára, ahol reggel tizenöt percig rajongói kérdéseket válaszol meg. Ennyi volt mostanában az összes interakcióm férfiakkal.

– Csodaszép pénteki nap van, és mi szinte mindent bejártunk – nagyot sóhajt Lexa és levágódik mellém a kanapéra.

– Mondanám, hogy utazzunk el, de sok a munkám. Most ültem le először más miatt, eddig csak dolgoztam. – Éppen videókat nézek a közösségi oldalaimon, ez volt a mai nap az első olyan szabad tevékenységem, amit a laptopomtól elszabadulva töltök.

– Akkor most nem fogunk semmit sem csinálni? – szomorúan néz rám és hátradönti a fejét a kanapén.

– Van egy baromi jó ötletem – csillogó szemekkel nézem a francia lányt, aki érdeklődve várja, hogy ismertessem vele is. – Lehetne egy közös újságunk.

– Ez most hogy jött ide? – furcsán néz rám és a könyökére támaszkodva figyeli, hogy megmagyarázzam.

– Nekem úgyis van befolyásom szinte az összes versenyre, ahol én tudok írni arról, amit szeretek. Magáról a sportról, és tudom menedzselni az egészet, mert tudod, ezt tanultam – a kezemmel mutogatok, miközben felpörögve magyarázok neki. – Te pedig tudnál írni a turisztikai dolgokról és mind a ketten tudnánk azt csinálni, amit szeretünk – boldogan ecsetelem neki a hirtelen kipattant ötletemet és ő elgondolkozik rajta.

– De ezt nagyon nehéz lesz beindítani...

– Akkor ez egy igen? – összetett kezekkel nézem a szőke lányt aki bólogatva válaszol én pedig a nyakába ugrom.

✁・・・

– Lehetne egy együttműködés. – Napok óta tervezgetjük, hogyan is valósíthatnánk meg a pár nappal ezelőtti ötletet, ezért ezt csináljuk egészen azóta. Egész jól megterveztük mit szeretnénk majd kezdeni a lappal és hogyan akarjuk megvalósítani. A koncepció mellé màr csak az anyagi támogatás kellett.

– Mi lenne ha megbeszélnénk a mostani munkahelyemmel? – kérdezem az előttem böngésző Lexát, aki felpillant a képernyőről.

– Mármint?

– Hogy mondjuk, mi külön vezetünk egy lapot, amit mondjuk minden második havi számhoz csatolnak – lehajtom a gépem tetejét és rátámaszkodom az asztalra. – Egy adott százalékot megkapnak belőle, de a nagy részét mi tesszük zsebre. Mondjuk kapnak belőle negyvenet maximum – hozom fel példának – vagy csak huszonötöt és mi fizetjük magunknak a szállást és az utazást, ők csak kellékeket és egy fotóst szolgáltatnak.

– Vagy felkérem a bátyámat és az egyik haverját – hozza fel az ötletet. Lexa testvére fotósnak tanult az egyetemen, azóta pedig több nagy márkának is készített sorozatokat.

– Oké, nekem ez is tökéletes – mindent leírok a noteszembe és elérhetőségeket keresek a neten. – Szállások közül csak azokat tudom, ami méregdrága és a csapatok fizetik.

– Nincsen annyi pénzünk, hogy egy kastélyban aludjunk négy napig.

– Tudom – elhúzom a számat és a szőkeségre meredek. – Vagy nem csak a lappal szerződünk, hanem egy csapattal is. – A kezemben lévő tollal felé bökök ő pedig a tenyerébe teszi az állát és úgy néz rám. – Akiknek mondjuk promóciót adunk, és sokkal többet szerepelnek a lapban. Cserébe felraknak minket az autójukra. Ami egyből több kereset lenne. – Mind a ketten némán gondolkozunk és én az asztalon húzom végig a tollat és a lányra nézek.

– Ne mondd, hogy még több ötleted van, mert nem hiszem el, hogy még mindig tudsz bármivel is előállni.

– Van protekcióm. Két helyen – mutatom az ujjaimon. – Csak választani kell, hogy kivel járunk jobban. – Az asztalra dőlök és egyenesen a szemébe nézek. – Ferrari, vagy AlphaTauri?

✁・・・

– Kapkodd magad, lekéssük! – A karja után kapok és magammal kezdem húzni. – Oda kell érünk, ma mindenkivel is tárgyalunk.

– Mondjuk, ha nem engedted volna, hogy felvegyem ezt a szart – a tűsarkújára mutat –, akkor sokkal gyorsabbak lennénk.

– Tudtad, hogy előtte még megyünk a hotelbe is, szóval nem kellene nyafognod – gyorsan hátra fordulok hozzá, nehogy újból kimenjen a bokája és felmutatjuk a jegyeinket a kapu előtt.

Nagyon sok dolog történt velünk, ismét. Mostmár engedélyt kaptunk a saját gyártású újságunkhoz, aminek éppen a részleteit beszéljük át a céggel és főszponzort keresünk. Az utóbbi időben mind a kettőnk csak a telefonját bújta, mindig vonalban voltunk valakivel, aki bármiféle segítséget is nyújthat nekünk a magazin beindításában. A Magyar Nagydíjra amúgy is mentem volna, mert a héten én felelek a médiatartalmakért a videómegosztóinkon, de most, hogy már van segítségem minden egy kicsit egyszerűbb lesz. Lexát végülis leszerződteték a munkahelyemre, így már ketten megyünk ki a helyszínre és mindent feloszthatunk a teendők közül. A napunk teljesen be van táblázva, hogy kivel mikor találkozunk egy interjú erejéig, mikor készítünk egy nézői felmérést, és természetesen két fontos megbeszélést is tartalmaz a besűrítettünk.

– Most melyik pasid is jön ki értünk? – kérdezi a bőröndjét húzva a fővárosi repülőtéren.

– Érted maximum a mentő fog jönni ha még egyszer így kérdezed – mérges pillantást vetek rá, de csak a szemét forgatva reagálja le. – Pierre, Pierre jön értünk.

Az utóbbi időben mindannyian többet beszélgetünk, egyre jobban kezdjük felismerni mit is akar a másik. Eljutottunk odáig, hogy egyre könnyebben beszéljük meg a múltbeli sérelmeinket mindenféle beszólogatás nélkül.
Pierre például felajánlotta, hogy eljön értünk és szívesen visz minket a kibérelt kis lakásunkba, amiben ebben a négy napban leszünk.

– Sziasztok! – Az autóhoz dőlve néz minket és egy szívdöglesztő mosollyal pecsételi. Visszaköszönünk és elveszi tőlünk a poggyászokat, amit a csomagtartóba dob, s mindannyian beszálljunk az autóba. Ő előre, mi ketten pedig hátra. – Jól utaztatok?

– Nekem vagy hétszer kitört a bokám és egy tízéves ült mellettem, aki folyamatosan kérdezgetett, de persze, minden príma – a hüvelykujját feltartva továbbra is kifelé néz az ablakon.

– Én végig papírokat intéztem, szóval nekem nem volt érdekfeszítő. – Szorongva érzem magamat, mint, aki éppen egy idegennek mesélné el, hogy mi történt vele. Pedig ő nem idegen, egyeltalán nem az. Úgy tervezem a Brit Nagydíj alkalmával fogok velük elbeszélgetni, csak még fogalmam sincs mit kellene mondjak nekik. Szeretnék pontot tenni az egésznek a végére, de egyszerűen nem akarok most olyannal foglalkozni, ami elveszi a figyelmem a munkánkról. – Ti mikor jöttetek?

– Tegnap este együtt jöttünk Charlessal. Kellett már nekünk egy kis közös program, bármennyire is csak egy repülésről van szó – egy éles bal kanyart vesz és elhagyjuk a repülőteret. – Üsd be pontosan hova kell mennem, kérlek – nyújtja felém a telefont én pedig begépelem a címet. Nem beszélgetünk valami sokat, csak éppen annyit amennyi szükséges. Mindenki zavarban van, mert senki nem tudja ilyen helyzetben mit kellene csinálnunk. Lexa szerintem legszívesebben valahol máshol lenne, annyira az ajtóhoz húzódott, Pierre csak némán vezet a korai órában én pedig a tájat bámulom. Bármennyire is szükség lenne arra, hogy lezárjuk ezt az egészet, egyikünk sem akarja. Legalábbis nem tudja hogyan kezdjen neki. Az, hogy a fiúk még ismertek is nem könnyíti a helyzetet. Folyamatos találgatások vannak hármunkkal kapcsolatban és ha azokra nem válaszolunk minél hamarabb, az egész egyre jobban el fog fajulni.

Negyed órával később már a lakás előtt vettük át a kulcsokat és egyeztetve a leadás időpontját körbevezetett minket a férfi. Elbúcsúztunk Pierre-től, akivel a mai nap csak később fogunk találkozni majd egy kicsit lepihentünk és az étkezőben foglaltunk helyet.

– Kellene pár cuccot vennünk. Az előbb néztem be a hűtőbe és egy valami lehet benne maximum, penész – undorodva kapom felé a fejem, de ő csak elröhögi magát. – Nyugi, tuti nincs benne. Legalábbis remélem – elhúzza a száját és előhalássza a telefonját.

– Húsz perc múlva mennünk kell – nézegetem a naptárat, amiben az összes időpontot vezetem. – Várj, elküldöm ma mit csinálunk – egy képernyőfotót készítek és elküldöm neki üzenetben.

– Te akkor mész haza holnap este? – olvassa tovább a listát és a hétvégi napokat is átfutja.

– Igen, sajtótájékoztató lesz és muszáj ott lennem. Ha minden igaz most fogják bejelenteni a mi kiadványunkat.

– Egyedül kell interjúztatnom vasárnap? A futam napján? – hadonászni kezd a kezével. Erősen gesztikulál én pedig aggodalmas ÁN nézem a majdnem szívrohamot kapó lányt.

– Megcsinálod! Majd átbeszéljük mit kell mondanod és miket kérdezz – fogom meg az asztalra rakott kezét és megsimítom. – Figyelj, én hiszek benned. Most pedig gyere, veszünk pár vackot, amit ehetünk. – Mind a ketten felálltunk a székről és készülődni kezdtünk a boltba, hogy feltankoljunk egyelőre a mai napra. Ahogy az utcára értünk hívtam egy taxit, hogy mire végzünk egyből indulhassunk is, s csak utána a sarkon lévő kis éjjel-nappaliba mentünk kajáért. Lexa egyből kiválasztott egy csomó édességet én pedig pékárukat vettem, hogy valami rendes étel is kerüljön a szervezetünkbe és kifizetve a dolgokat elindultunk.

– Mondd, hogy gyakoroltad a meggyőző arcod – komolyan néz felém én pedig próbálom visszatartani a nevetésemet.

– A micsodám?

– Tudod, a meggyőző arcod – imitálja saját magán a taxisofőr pedig érdeklődve kémleli a visszapillantót. – Kell, hogy legalább az egyik csapat elfogadja a felkérésünket, vagy hiába mész a sajtótájékoztatóra.

– Tudom, hogy sikerülni fog. Van meggyőző arcom, és azt sosem kell gyakorolni – vigyorgok rá ő pedig a nevetését visszatartva próbál komolyan mondani valamit.

– Gondolom voltak alanyaid. – Nem bírja tovább a térdét csapkodja és felkacag.

– Alexandra! Kussolj már, mert kiszállít minket innen – befogom a száját és hagyom, hogy a mellkasomra dőljön. Mire egy kicsit alább hagy a hülyeséggel fejen csapom mire értetlenül néz rám. – Az pedig másféle meggyőző arc. – Egyikünk sem bírja ki újabb röhögés nélkül, ezért elnézést kérve a sofőrtől próbáltunk lenyugodni.

✁・・・

Ahogy a helyszínre érkezünk a vörösök marketinges csapatával találkozunk és helyet foglalunk az apró tárgyalóban. Ismertetjük miről is szólna a kiadvány és mivel járna ha ők lennének a főszponzoraink és, hogy mindenzt mi hogyan képzeltük el. Néha merül fel egy kérdés, amit mi lelkesen megválaszolunk mire ők csak mosolyogva bólogatnak. Mattia is csatlakozik a megbeszéléshez, akinek olaszul összefoglalják, amit eddig elmondtunk, Lexa pedig mellettem franciára fordítva körmöli egy lapra, hogy én is értsem mit beszélnek. Mire nem jó ha az embernek francia-olasz felmenői vannak. Mindent elmesélnek a csapatfőnöknek, aki tört angollal érdeklődik afelől, hogy miért őket szeretnénk főszponzornak.

– Számunkra nagyon fontos, hogy olyanokkal alkossunk egy csapatot, akikre felnézünk és akiktől tanulhatunk. A csapatuk rendkívül színvonalasan használja az internetes platformokat, ami nekünk lenne megfelelő – mind a két könyökömet az asztalra helyezem és összekulcsolom az ujjaimat –, viszont... Ha mi pedig több cikket írnánk a Ferrariról, azok is értesülnének mindenről, akiknek nincsenek ilyen oldalaik.

– Ezzel arra akarunk kilyukadni, hogy esetleg, akik csak a közvetítésből tudtak tájékozódni, az autón feltűntetett név sokat dobna a magazin eladásán. – Lexa veszi át a szót és hátrébb dől a székén. – Minden korosztály egyaránt értesülne mindenről csak más formában. Meg persze tennénk bele olyan tartalmakat, ami teljesen exkluzív. Poszterek, nyereményjátékok – körbenéz a társaságon és egy pár másodpercig néma csendben ücsörög. – Elérjük, hogy igen sokan vegyék a lapot és a csapat érdekeltsége az egekbe szökjön.

– Ha pedig éppen egy hosszabb szünetre megy a sport, tudunk írni a versenyhelyszínekről és azok környékéről. Turista-atrakciókról, vagy olyan helyekről, ami kötődik valahogy a Ferrarihoz. – Az egész főszponzori tervünket elmondjuk a csapatnak, akik a végén kielégülve az ajánlattal próbaszerződést állítanak elő.

– Igazán jó ötlet. A csapatunknak mindig is jó, hogyha valahol fel vagyunk tűntetve, az érdekeltség mindig is fontos ebben a sportágban. Remélem hamarosan olvashatjuk az első számot – kezet ráz velünk a csapatfőnök és távozik az értekezletről.

– Nem hiszem el, hogy ez ilyen könnyen ment – Lexa pakolni kezdi a prezentációhoz szükséges kellékeket és együtt lépünk ki a pirosak mobilirodájából.

– De ne felejtsd el, van még egy. Meg kell próbálnunk, ott is minél eladhatóbban viselkedni, hogy legyen egy B-terv.

– De úgyis van már partnerünk – értetlenül néz rám a szőke lány.

– Igen, de nekik ezt nem kell tudni – mondom, s felveszem a szüntelenül csörgő telefonomat. – Megérkeztél?

– Igen, itt vagyok, most megyek befelé – mondja a lap kamerása. Lexa bátyja egyelőre nem elérhető, éppen egy hatalmas márkafotózást vezényel le, ezért volt szükségünk egy szakemberre a cégtől.

– Nekünk megbeszélésük van, maximum egy fél óra, utána megyünk – teszem le a telefont és besétálunk az AlphaTauri-hoz.

Itt is minden hasonlóan ment, mint a vörösöknél. Azzal a kivétellel, hogy az AlphaTauri elutasított minket.

– Tessék, máris csak az A-terv van – mondom neki ahogy kijövünk a megbeszélésről és az ételes-standokhoz megyünk az operatőrhöz.

– Igazad volt – átkarol és sietve megyünk tovább, mert egészen késésben vagyunk.

– Szia, Theo – köszönök a fiúnak és bemutatom a barátnőmnek is. – Xavier nem jött?

– Rossz volt neki az időpont, csak engem küldtek.

– Basszus, de az nem jó, valamikor ketté kell válnunk – idegesen nyomkodom a telefonomat, hogy írjak a főnökömnek mielőbbi erősítést küldjenek, mert különben nem tudunk minden lebeszéltet elvégezni. – Le kell mondanom egy csomó mai programot vagy arrébb kell raknom. Viszont Pierre sima interjút ad, úgyhogy én most sietek oda, de Carlos videóban lesz benne. Itt vannak a kérdések – feléjük nyújtok egy dobozt, amit Lexa el is vesz. – Rajongók tették fel neki, mindet válaszolja meg, mert csak tíz darab. Most viszont megyek, hogy készítsek a pasimmal egy rettenetesen kínos cikket.

Sietve próbálom a telefonomon az időt lelesni és gyorsan megyek a megbeszélt helyszínre. Valahogy próbálom lelassítani a lépteimet, hogy felkészüljek a látványára és az egészre, hogy vele fogok riportot készíteni.

– Szia, ne haragudj – ülök le a franciával szemben és előveszem a szükséges dolgokat. Vagyis a diktafont és a noteszem, amibe előre felírtam a kérdéseket.

– Semmi baj – mosolyogva hátradől a széken és nézi, ahogy éppen matatok a táskámban.

– Jó, megvagyok. Ha készen állsz kezdhetjük. – Bólintva jelzi, hogy kérdezhetem, én pedig válogatok a kérdések közül és amelyiket először teszem fel, amellé pipát írok. – Hogy érzed, ebben az évben még milyen szintű teljesítményt tudsz nyújtani?

– Mindent bele fogok adni továbbra is. Pontszerző helyeken érek be a legtöbbször és ezt meg kellene tartani. Szüksége van a csapatnak a jó eredményekre és ha ez rajtam múlik mindent megteszek azért, hogy ezt elérjék.

– Az autót jónak érzed ahhoz, hogy esetleg feljebb is ugorjatok a ranglétrán? Számítotok pódiumra? – ismét pipát teszek a kérdés mellé és az államat a tenyerembe temetve figyelem a válaszát.

– Én nagyon szeretnék egy pár jobb eredményt, mert igenis van hozzá teljesítményünk. Az aerodinamikai rendszerünk ha egy kicsit fejlődne, szerintem az a szint nem is lenne megkérdőjelezhető – előrébb dől és a kezét összekulcsolja, s a szája elé emeli. – Az autó elejét kell pontosítani, azzal vannak jelentősebb gondjaim, de egyet biztosra tudok, lehet esélyünk egy pódiumra.

– 2023-ig van szerződésed a RedBull csapatával. Ezek után is tervezel a csapatnál maradni, vagy nézel esetleg más lehetőségeket is?

– Ha ők úgy gondolják még abban az évben is, hogy számukra megfelelő, amit nyújtok, akkor természetesen lesz szó arról, hogy hosszabbítok – a sajtósára néz, mert nem tudja, hogy a RedBull-lal kapcsolatban mit mondhat. – Az pedig eldől, hogy az anyacsapat mit gondol rólam és esetleg terveznek még velem valamit.

– Szerinted van esély arra, hogy visszakerülj? – Még sosem kérdeztem tőle ilyet így félve teszem fel és nem is várok jelentősebb választ.

– Mármint a RedBull-hoz? – kérdez vissza én pedig némán bólintok. – Nem, nem hiszem. Sergio és Max nagyon tehetségesek, és azt az eredményt nyújtják, amit mindenki elvár tőlük. Amíg lesz lehetőségem arra, hogy versenyezzek és esetleg világbajnok legyek mindegy melyik csapatnál teszem.

– Amikor az év elején nekivágtál a szezonnak, így képzelted el?

– Igen, valahogy igen. Persze az ember sosem elégedett azzal, amit csinál ezért azt mondom lehetne jobb is. – Aki vele van az óráját ütögeti, ezzel jelezve, hogy lassan lejár az időnk.

– Rendben, köszönöm szépen, Pierre – leállított a szerkentyűt és erőt véve magamon ismét felé fordulok. – Tudod én szeretnék veled beszélni csak nem tudom hol kezdjem és mit kellene pontosan mondanom.

– Nem baj, majd jövő héten beszélünk. Én sem tudom igazán mit kellene tennem – feláll és megigazítja magán a pólóját, s betolja maga után a széket.

– Mondd csak, neked nem baj?

– Mármint az, hogy nem tudjuk eldönteni mi van a kapcsolatunkkal? – elhúzom a számat, mert ez nyersen igen rosszul hangzik. – Egy kicsit rossz érzés, hogy nem tudom merre haladunk pontosan, pedig hamarosan itt van ez az esküvő dolog.

– Pierre, ideje mennünk, már várnak mások is – szól felé a férfi és idegesen dobogtat a lábával.

– Nem érdekel ki az, éppen a menyasszonyommal beszélek, vár egy kicsit.

– Nem, Pierre igaza van. Menj és jövő héten leülünk hárman és megbeszéljük – mélyen a szemébe nézek és nehéz itt hagynom őt.

– Fel, megölelhetlek? – félve kérdezi meg, de én válasz helyett inkább csak átkarolom a hátát ő pedig a derekamon kulcsokja át a kezeit. Az állát a fejemen pihenteti én pedig mélyen beszívom az édes illatát és kiélvezem a pillanatot.

– Sajnálom – pár könnycsepp hagyja el a szememet és felnézek rá ő pedig keserű mosollyal törli le a csöppöket.

– Ugyan, nem kell – puszit ad a homlokomra és eleget téve a kísérőjének elmegy vele, engem pedig ott hagy az asztalnál.

Mondanom sem kell, ez a további napomra teljesen rányomta a bélyeget. Szörnyen éreztem magam amiatt, hogy ezt vagy én bagatellizálom el, vagy Pierre veszi túl könnyedén a szituációt. Nem tudtam eldönteni, így csak bámultam kifelé a fejemből, amikor éppen nem a munkával voltam lefoglalva. Talán mostmár minden lélekjelenlétem eltűnt és kezdem feladni. Ahogy Charlesnak mondtam, fikarcnyi választ el attól, hogy mindkettőjüknek megmondjam, az ő életük könnyebb lenne a szerelmi- háromszög nélkül, sőt az enyémet is megkönnyítené.

✁・・・

Minden megoldódni kezdett a másnapra, mostmár négyesben készítettük el az anyagokat egy másik operatőrrel. Szétválva mindent letudtunk már pénteken, így holnap Lexa már tovább is tud menni, hogy a turisztikai cikket írja és csak az időmérő után ér a pályához riportokat készíteni. Az anyagokat átküldi nekem, hogy online mindent leközöljek és én utána ki is szállok az e heti munkából.

– Biztos menned kell? – lebiggyesztett ajkakkal bámulja ahogy mindent elpakolok a bőröndömbe.

– Ne haragudj. De szurkolni fogok neked! Hallgass a fiúkra, ők egész tapasztaltak már, ha valami nem jut eszedbe őket is kérdezheted. – Egy újabb adag ruhát rakok a táskámba és nagy nehezen behúzom. – Mindig írok majd, és ha kellenék hívj fel – átölelem és egy puszit nyomok a homlokára. Együtt le is visszük a cuccaimat és amíg a taxira várunk átbeszélem vele, miket ne kérdezzen.

– És ha már itt tartunk... mi van most veletek? – A hűvös budapesti estén a mondat jobban ledermesztett, mint a hideg időjárás.

– Nem tudom. Jövő héten mindkettejükkel kell majd beszélnem. Szerintem könnyebb lesz ha leírom, vagy nem tudom – nagyot sóhajtva felemelem a bőröndöt, mert leparkol előttünk az autó, ami a reptérhez visz.

– Itt lenne az ideje, mert nagyon régóta csend van és hullaszag – becsapom magam után az ajtót ő pedig mosolyogva integet. Keserű szájízzel intek neki vissza és féloldalasan rámosolygok.

Az eltelt napokról nem sokat tudok mondani, csak annyit, hogy mindannyian folyamatosan rohanásban voltunk. Kis megnyugvást jelentett nekünk, hogy mostmár végleges a magazinunk megjelenése, főszponzort is találtunk és mindennel elkészültünk, ami az elindításához kell. A repülőn ülve minden annyira máshogy hat. Mindent könnyebbnek érzek ezért úgy cselekszem, ahogy Lexának is mondtam. Írok a szerelmeimnek egy levelet.