aggódás

'Hazudnék, ha azt mondanám, nem éreztem még rajtad kívül senki iránt sem. De tény, hogy feléd éreztem eddig a legerősebben s a legkínkeservesebben.'

Borzasztó napok voltak azok, mikor te és Yoongi Hyung, egy napos eltéréssel, kórházba kerültetek. Akkoriban, bár a médiától visszavonultunk, annyit dolgoztunk és úgy, mint azelőtt még sosem. Készültünk a második nagy albumunkra, MV-ket forgattunk, állandóan a stúdió és a próbaterem között ingáztunk.
Yoongi Hyungot egyik hajnalban Menedzser Hyung szállította be a kórházba - az orvosaink tanácsára - , mert nagyon keveset aludt - kimerült volt, és meg akartuk előzni a nagyobb bajt.
Rólad azonban senki sem gondolta azt, hogy esetleg kilennél. Még én sem, amit a mai napig is nagyon szégyellek, ugyanis legjobb barátod, és titkos szerelmesed lévén, figyelmemet mindig élvezhetted, s én mégsem vettem észre az árulkodó jeleket.
Emlékszem, azon a délelőttön, még te tartottál nekünk lelkesítő beszédet, hogy ne csüggedjünk le Yoongi Hyung miatt, és álljunk fel, táncoljunk tovább, hogy minél előbb a csúcsra érjünk.
Azon a délutánon, tolószékben és mentősök kíséretével hagytad el a próbatermet.
Éppen az 'I Need You' refrénjénél jártunk, mikor arra lettem figyelmes a tükörből, hogy mozdulataid egyre erőtlenebbé válnak, majd hirtelen összeestél.
Rémülten lépkedtem oda hozzád, majd fejedet ölembe véve kezdtelek el simogatni, s beszélni hozzád, míg a többiek a mentősök kihívásával és a vizes törülközők beszerzésével voltak elfoglalva.
A körülöttünk lévő embereket teljesen kizárva, suttogtam neked édes kis semmiségeket - talán inkább saját magam megnyugtatása képp -, miközben te fájdalmasan nyöszörögtél karjaim közt.
Forró homlokod égette cirógató ujjaimat, homályos, bágyadt tekinteted pedig kínozta dübörgő szívemet. Talán akkor éreztem először igazán, hogy milyen is a Szerelmedért való aggódás.
- Minden rendben lesz. - suttogtam, miközben még mindig lágyan simogattam arcodat. Te kedvesen elmosolyodtál - ám ez egy fájdalmas grimaszba torkollt, majd láttam, hogy meg akarnád mozdítani a kezedet, de nem volt hozzá elég erőd, így végtagod elernyedten hullott vissza a földre.
- Ne aggódj értem. Rossz így látni. - végül csak ennyit feleltél, erőtlen, gyenge hangon, s lehunytad pilláidat.
Szívem ismét nagyobbat s erősebbet dobbant a szokottnál, mellkasom pedig feszített.
Feszített a szerelemtől, a félelemtől és az aggódástól, egyszerre.

Az aggódás törvény szerű és természetes, akkor, ha szeretsz valakit. De az, hogy a Szerelmed nyugtasson meg egy olyan helyzetben, amiben neked kéne Őt nyugtatgatnod, azt hiszem, az ennél több. Természet feletti s elképesztő.
Akár csak te magad, Kim Taehyung.