A hideg kőpadlón fekszem. Nem tudom mi történik, csak azt, hogy bajban vagyok. Nem látok semmit. A kezem meg van kötözve, és a szemem is el van takarva. Hallom, hogy valaki belép.

- Szia kicsikém! Hogy vagy? Nem akarlak bántani nyugodj meg! - Leül mellém. Megszorítja a kezemet, és egy hideg kéz simítja végig az arcomat. Nagyon ismerős a hangja, de fogalmam sincs honnan. Nem emlékszem semmire ami eddig velem történt.

- Ki vagy te? És a kurva életbe hogy kerülök ide?!?! - Akadtam ki.

- Itt nem beszélhetsz csúnyán. Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj, de többet ne mondj semmi csúnyát. - Úgy dorgál mint egy anya. Végig simítja az arcomat.

- Ne érj hozzám te idióta!

- Azt mondtam nem beszélhetsz így! - Mondja halálosan nyugodtan. Elkezdek remegni. Vajon most mit fog velem csinálni?

- Nyugodj meg! Nem fog nagyon fájni!

- Mi... mit akarsz velem csinálni? - Kérdezem szipogva.

- Mindjárt megtudod. Most megkapod a büntetésed amiért rossz voltál. - Mondta még mindig halál nyugodtan. Annyira félek, hogy rázkódom. Megsimogatja az arcomat. Aztán éreztem ahogy az ajka a homlokomhoz ér. Elkezdtem rángatózni. Aztán lenyugodtam, mert nem történt semmi.

- Gyors leszek igérem. - Mondta halkan, és a kezét a számra tapasztotta, hogy ne ordítsak. Éreztem, hogy valami hideg ér a bőrömhöz. De még nem éreztem semmi fájdalmat. Játtszott velem. A karomon mozgatta azt a valalamit. Azt várta, hogy teljesen kiboruljak.

A hideg valami ide oda cikázott a lábamon a karomon, és elérte az arcomat is. Nagyon féltem. Játszott egy kicsit az arcomon a hideg valami, majd eltáncolt a válamra. Vártam. Tudtam hogy nagyon fog fájni.

- Mély levegő. - Utasított, és levette a kezét a számról. Amint belélegeztem a levegőt újra rátapasztotta, és azt a valamit a válamba nyomta. Hirtelen éles fájdalom hasított a vállamba. Bizonyára egy kést döfött bele. Nem olyan mélyre, de a fájdalom elviselhatettlen volt. Várt egy kicsit, és a vállamba tartotta a kést. Én a kezébe sikoltottam.

Amikor elcsitultam, szorosabbra fogta a kezét a számon. És ekkor húzni kezde a kést. Elhúzta a könyökömig,majd szépen lassan a kézfejemig. Ott erősebben bele nyomta, majd a kés hegyével egy kis köröcskét rajzolt oda. Ömmlött belőlem a vér, és csak úgy üvöltöttem, de a számra tapasztott kéz miatt alig lehetett halanni.

Amikor biztos volt benne, hogy mostmár nem fogok visítani, akkor elengete a számat. Mostmár zokogtam. Nem akartam, hogy fájjon. Meg akartam halni. Azt akartam,hogy vége legyen.
Lefertőtlenítette a sebemet.

- Így jár az aki csúnyán beszél. - Mondta, mintha egy kislányhoz beszélne, aki hiztik,mert nem kap fagyit.

- Te nem vagy no... - Félbe haraptam a mondatot.

- Látod ezt már meg is tanultad. Édesem, most van egy kis dolgom. Nemsokára jövök. Ne agódj! Csak egy tíz perc. Nemsokára itt vagyok, és nem is mozdulok el mellőled. - Ígérte. Megborzongam. Nem akartam, hogy vissza jöjjön akárki is ő. Hallottam, ahogy eltávolodik,majd ajtó nyikorog, és kimegy. Nagyon féltem. Tudtam,hogy meg fogok halni. Legalábbis 99% Esélyt adtam rá.

Késöbb

Az ajtó nyikorogva kicsapódott, és a fogvatartóm belépett. Hallottam, hogy közeledik. Leült mellém, és simogatni kezdett. Reszkettem.

- Nyugi kicsim!

- Nem vennéd le rólam a szemkendőt?

- Nem. Felismernél. - Mondta nyugodtan, és megpuszilta a vállamat, amibe kettő dolog miatt is bele borzongtam. Mert hozám ért, és mert fájt a vágásom. De megtudtam valamit. Szóval ismerem. Biztos nem voltunk öribarik.

- És miért akarsz megölni? - Kérdeztem. Nagyon féltem a válaszától is. Felröhögött, majd beletúrt a hajamba.

- Nem akarlak megölni butus! - Röhögött még mindig. - Túl fontos vagy nekem ahoz, hogy megtudjalak ölni.

- Ha fontos vagyok neked, akkor miért bántasz?

- Mert így tanulsz a dolgokból. Kicsim, hát te még mindig nem érted? Te az enyém vagy, és senki másé. Nem engedlek el soha! Enyém vagy! Nem hagyhatlak, hogy más fiúval legyél! Én jobban szeretlek bárkinél!

- Akkor miért nem veszed le ezt a hülye szemkendőt,hogyha már többet nem látom a napot? - Fakadtam ki.

- Egy: Majd ha már tudom,hogy nem mész el, nyugodtan nézegetheted felőlem hetekig is a napot. Kettő: Így még belém szerethetsz akarattal is. - Amikor ez a mondat elhangzott fel akartam horkanni, de hirtelen megtörtént a legroszabb ami történhetett. Az ajka lágyan érintette az enyimet. Aztán egyre szenvedélyesebb lett. Aztán már olyan erősen csókolt, hogy alig bírtam ellen állni a vissza csókolásnak. Az ajkai erővel is szétválasztották az enyimeket. És ekkor megtettem. Vissza csókoltam,és addig csókolóztunk, amig mindkettőnknél elfogyott a levegő. Riadtan kapkodtam a levegőt, és megpróbáltam a lehető legtávolabb húzódni.

- A kurva életbe! - Csúszott ki. Megszorította a sértett kézfejemet, és emiatt felordítottam.

- Meddig akarsz még bántani engem? Ez tetszik neked?

- Drágám pszihopata vagyok, ez benne van a természetemben - Elbőgtem magam. Szóval még jó ideig szenvedhetek. - Ne sírj. Azt nem szeretem. De ha ide bújsz hozzám mindig amikor bántalak,akkor egyre kevesebb lesz a fájdalom. Csak addig kell szenvedned,amíg belém nem szeretsz. És nem kell semmivel próbálkoznod. Tudni fogom mikor fogsz belém szeretni. Eléggé ismerlek ahhoz!

- Kérlek elmeséled mi történt azon a bizonyos napona amikor elraboltál?

- Majd késöbb. - Mondta halkan. Közelebb jött hozzám. - Gyere leszedem ezt a kezedről. - Egy gyors mozdulattal lehámozta a kezeimről a láncokat. A kezeim lehullottak mellém. A szemem még mindig könnyezett. A fejemet az ölébe húzta.

- Nem kell sírnod. Elérem, hogy gyorsan vége legyen a szenvedésednek. Szeretlek. Szeretlek! - Mondogatta halkan, mígnem engem elnyomott az álom.