Már két hónapja, hogy nem beszéltem a családdal. Iskolába a sérülésem miatt még nem kell mennem. De, hogy őszinte legyek nem akarok abba az intézetbe vissza menni. Móni az ápoló egy tündér, mindig a kedvemben akar járni. Mesélt a családjáról van egy fia és lánya, férje korán meghalt egy betegségben, a gyerekei évente egyszer ha fel hívják és akkor sem azért mert hiányzik nekik ez a tündéri nő nem pénzt kérnek és kész. Pedig én mindent megadnék neki ha nekem lenne az anyám, igen tudom ez tőlem nagyon nyálassan hangzik, de így igaz. Ez a nő szívét lelkét oda adja annak akit közelenged magához, tele van szeretettel. Móni azaz ember akivel ha valaki egyszer beszél többet és többet akar. Őszinte leszek nem tudnám már most elképzelni az életem nélküle, lányaként kezel nem engedi, hogy bármi olyat is csinálják. Viszont le is szid, ott van például az is mikor elmentünk az őrsre a cucaimért és közölték, hogy a szüleim már elvitek mindent a kocsimon kívül, mert azt még át nézik hátha találnak benne valamit. Kicsit kiborultam a tudom nélkül úgy, hogy eszméletlen voltam rendezkedtek pedig nem volt hozzá joguk. Móni pedig hiába próbált megnyugtatni nem ment neki, így az őrsröl egyenesen a családi házhoz mentünk. Számon akartam kérni őket, és ezzel Móni is tisztában volt, meg azzal is, hogy ebből nem szép és nyugodt beszélgetés lesz. Mikor oda értünk hát mért is ne az állítólagos családom az udvaron pátyolgatták volt barátnőmet.
- Ezt nem hiszem el, még úgy csinálnak mintha megölni akartam volna ezt a kis sza.. - nem bírtam befejezni.
- Édes lányom ne merészeld kimondani. Tudom, hogy nagyon felboszant, de mutasd meg nekik, hogy te nem sulyedsz le erre a szintre. - simogatta az arcom.
Mély levegőt vettem ezzel is a tudtára hozva, megprobálom, de nem ígérek semmit. Ismer már régóta Móni tudja, hogy milyen vagyok és azt is, hogy a családom milyen. Móni segített kiszállálni a kocsiból és miután már a mankokal stabilan álltam becsukta az ajtót. És ezzel egyidőben a család felfigyelt az érkezésünkre.
- Lányom hát mégis haza jöttél. - vidult fel apám.
- Nem. - néztem komoran. - Csak a cucaimért jöttem amit az engedélyem nélkül elhoztatok az őrsröl. Arról nem is beszélve, hogy szólni se szoltatok. - magyaráztam tovább.
- Isabella. - szólalt fel anyám. - Mégis, hogy beszélsz te velünk? Mi nem erre nevetünk. - kezdett el veszekedni.
- Ti semmire se neveltetek. - vetettem oda. - Csak hazudtatok és átvertetek, titkoloztatok. Ez nem nevelés, ha neveltetek volna nem jöttem volna összeverve vagy itasan haza úgy, hogy vezetem. Ez nem nevelés. - ordítottam el magam.
- Kicsilány. Ez nem megoldás tudod jól. - nézet rám Móni. - szeretnénk elvini a cuccait, most pihenésre és nyugodt környezetre van szüksége. - nézet a családomra.
- Ugyan ezt csak itthon kaphatja meg nem máshol. - szólalt meg a húgom.
- Nyugalmat itt persze, a pokol békésebb hely mint ez itt. Szóval örülnék neki törpe ha nem szólnál olyanba bele amihez semmi közöd. - szóltam rá. - Ildikó te pedig megse merj nekem szólalni mert esküszöm, hogy nem állít meg ez a mankó. - köptem felé a szavakat.
Végül ezek után apám volt az aki az utánfutót nagy nehezen de ki húzta annyira hogy csak rá kelljen tolatni a kocsival. Móni elköszönt az emberektől én csak elindultam a kocsihoz. Mikor. Már kezdtem örülni, hogy megszabadultam a drága néptől ők mind addig minket figyeltek míg ki nem fordultunk az utcából. Ez már két hónapja történt, azóta leveték már a gipszem, de a lövések elégé nehezen gyógyulnak. Móni mindenben segít, de nem azért vagyok itt, hogy a terhére legyek, de mikor ezt felhozom egyből elhalgattat és azt mondja ez nem teher neki. És, hogy mi van a többiekkel fogalmam sincs nem beszélek Mónin kívül senkivel, a sulis anyagot a tanárok elkuldik az egészségi állapotom véget. A telefonom kikapcsolva van mióta itt vagyok, nem akarok feszültséget. Nem akarom, hogy Móni aggódjon értem igyis eléggé sok galibát okoztam már neki. Azt sem tudom, hogyan köszönhetném meg neki mindazt amit tet értem. Hisz mégis csak két hónapon keresztül ő csinált mindent nekem.
- Móni figyelj, mit szólnál ha a suli mellet megint dolgoznék és segítenék neked a háztartásban. Neked is könnyebb lenne, ha nem egyedül kellene csinálnod mindent