Na sziasztok újra jelentkezem igaz kicsit sem vagyok a helyzet magaslatán, de az előző két naphoz képest virulok. Őszinte leszek veletek három napja ebben a kibaszott lakásban gubbasztok nem eszek, nem alszom és az idegi állapotom labilis. Na és, hogy mire jutottam azzal amit tudok és amit Zoli mondott? Hát a büdös nagy semmire. Hisz én már nem vagyok biztos semmiben sem és abban sem, hogy ebben a három napban nem-e bolondultam meg.  Mikor le csukom a szemem olyan dolgokat látok amik nem lehetnek igaziak, hisz én kicsinek senkitől nem fogadtam el gyűrűt főleg nem fiútól. De mindig ezt vagy ehez hasonlót látok,  biztos nem vagyok normális hisz épp eszű ember nem halucinal ilyeneket. Ja igen majdnem el felejtettem mondani a családom és az állítólagos "barátaim" is ezalatt a három nap allat többször kerestek mint mióta ismerjük egymást,  vicces nem?  Ha eltűnik az ember akkor kezdik el igazán hiányolni és keresni. De mi van akkor hogyha már késő hiszen bármi történhet,  baleset,  gyilkosság, vagy akár öngyilkosság.  De nem. Az utolsó pillanatokban mikor már egy ideje nem hallanak felőlled és nem látnak.  Ilyenek az emberek.  Ti is így vagytok ezzel nem?  Hiszen annyi ilyenről lehet hallani, aki már nem lát más megoldást és végez magával, hogy minden szenvedés végre eltűnjön. Szörnyű még csak bele gondolni is ezekbe.  És élő példa ként itt vagyok én.  Sosem foglalkoztak úgy velem nem érdekelte őket ha szétvert képpel, véresen, piától bűzlöen mentem haza, most meg mint valami hírességet úgy zaklatnak. Pedig nem baszok ribancokat, drogozni nem fogok és most még csak inni sem iszom mégis úgy érzem magam mint egy kibaszott Rockstar. Na szóval ja...
- Ki a faszom csenget 21 órakor? És ki a franc keresne, hisz senki nem tudja hol lakom. - sétáltam morrogva az ajtóhoz. - Ki az? - kiabaltam.
Újra kopogtak,  de válaszolni nem válaszolt senki.
- Utoljára szolok ha valami hülyeséget akkar eladni nekem le ütöm mint macskát szarni.  Ha pedig valamelyik hülye szomszéd vagy a lakásodig rugdoslak vissza. - orditottam még mindig a csukott ajtón keresztül.
Hát nem agya fel komolyan ki a faszom ez? Olyan ideges voltam, hogy fel rántottam az ajtót, de ami mögötte fogadott az lesokkolt.  Mindenki a családom rokonaim a seggfejek és még olyanok is akiket nem ismerek.
- Na jó pár kérdés.  1. Mi a faszt kerestek itt? 2. Hogy a faszomba talaltatok meg?  3. Kilenc óra van ilyenkor mi a reteknek kell zaklatni az ember fiát?  A legszebb álmaimból vertetek fel. - lettem egyre idegesebb amit realizáltam a dolgokat.
- Isabella te idióta balfasz, hogy képzeled te ezt? Nem jelentkezel, iskolába nem jársz mégis mi a drága faszomat gondoltál mikor ezt így meg teted és láttad, hogy keresünk mégsem reagáltál semmire. Azt is csak Janinak köszönhetjük, hogy azt meg tudtuk itt laksz ebben a lakásban és a szomszédjaid elmondása szerint a harmadik napja vagy bezárkózva ebbe a putriba. - kiabált velem hol Dani utána meg Karesz.
- Na most lehet abba hagyni még mindig az én házamban az én ajtóm élőt álltok. Itt az én szabályaim működnek, velem itt úgy beszéltek ahogy azt illik normálisan.  Ha ez nem megy amiről jöttettek arra mehetek is szépen el fele.  Nekem ehez se kedvem se türelmem nincs most, este van szóval távozatok még mielőtt el duran az agyam. Szóval heló. - csuktam volna be az ajtót, de hát én ilyen egyszerűen nem szabadulhatok meg ezektől.
- Isabella figyelj. Csak pár percet kérek nem többet. Engedj be kérlek. - beszélt édes hangon hozzám Zoli.
- Nem semmit egy másodpercnyi időt sem adók. - embereltem meg magam.
- Tudom,  hogy látsz dolgokat amikről azt hiszed nem kellene. - suttogta. - Egy fiút aki gyűrűt ad neked vagy pedig egy más szituációban vagytok. - nézet végig a szemembe.
Na én kb.  most mondom azt, hogy WTF? 
- Kapsz két percet nem többet. - emeltem fel az ujjamat. - Az egy lépés távolságot pedig tarsd meg. - bolintot.
Nem húztam tovább az időt el sétáltam az ajtotol úgy,  hogy meg legyen köztünk az egy lépés távolság. Miután becsukja és és bezárta az ajtót felém fordult.
- Isabella. -suttogta a nevem.
Egyre csak közeledett én pedig a nappaliig hátráltam, a kanapé pedig az utamba ált így nem tudtam tovább hátrálni.
- Zoli egy lépés távolság. - a határozotságom megdölni látszott, úgy remegett a kezem mint a nyárfa levél.
- Ugyan már ezt te sem gondoltad komolyan. - vigyorgot rám. - Tudod az,  hogy nem vettem rád magam egy dolognak köszönhető. Tudni akarom mi az amit még látsz ami neked a bolondulás jele. Azt akarom hallani amit látsz és amit érzel miután láttad.  - lépet teljesen élem, kezével meg támaszkodott két oldalamon ezzel elzárva előlem a menekülési utat.
- Semmi közöd hozzá azt sem értem miért engedtelek ide be. - lettem egyre idegesebb a közelségétől.
- Több közöm van hozzá mint azt te gondolod.  Nem vagy te hülye, ugyan azt akarod amit én is. Miért hazudsz magadnak is? - hajolt egyre közelebb hozzám.
Hallom szíve dobogását,  ahogy a levegőt veszi, érzem a hőt ami a testéből árad.
- Fogalmam sincs miről beszélsz itt nekem. - amilyen magabiztosan kezdtem annyira bizonytalanodtam el a végére. - Le telt a két perc. - sugtogtam.
- Nagyon is jól tudod miről beszélek. - suttogta a számra a szavakat. - Te lehet tagadod de a tested őszinte. A szíved őrült tempóban ver ahogy a levegőt veszed a kezeid remegés mindent el árul. - simitott végig a kezemen egészen a nyakamíg.
- Ne kombinálj. Ez semmit sem jelen. Miért kellene nekem bármit érezném az arrogáns, önelègült fejed miatt? Semmivel nem vagy több mint azok.  Játszol az emberekkel azzal a ribancal együtt, azt hiszed tiéd az egész világ, de rohadtul nem. Azt hiszed mert apádnak pénze van és mindent amit kérsz megkapsz akkor már vagy valaki? Nagyon nagy tévhitben élsz. Egy senki vagy minden tetted, szavad ugyan ezt bizonyítja. Mert pasi vagy azt hiszed bármit meg tehetsz? Nem, az én szememben ugyan úgy egy mocsok szar alak leszel mint mikor "megismertelek" ezen nem változtat semmi. - vágtam mindent a fejéhez.
- Biztos vagy te ebben? - támasztotta homlokát az enyémnek.
- Igen. - mondtam a leghatározottab-ban. - Most pedig menny el le telt a két perc.
Nem ellenkezett, homlokon csonkolt és elhagyta a hazám. Amit halottam az ajtó csapódást térdre rogytam és a könnyek végéig szántótták megnyuzot arcomat.
- Én nem szerethetem, még csak véletlenül sem.
Na látjátok sajnálom, hogy nem tudtam ki tárgyalni veletek az öngyilkossági dolgokat. De lehet jobban is jártatok még jó hogy az én elméleteimet nem mondtam el. Mindegy most egyedül kell lenem, hogy gondolkozak egy kicsit majd ha késznek érzem rá magam jelentkezek.
Na ennyi lett volna most. Nem valami izgalmas, de a következő rész már az lesz ígérem.