Miután sikerült megszoknia a szememnek a fényt világossá vált, hogy egy rohadt kórházban vagyok. Már csak ez hiányzott tuti, hogy anyámék tudnak már róla a faszomat bele ez nagyon kellet nekem mit ne mondjak. De mi a lószar történt az megvan, hogy elindultam és a motorral száguldoztam de utánna képszakadás. Nem megvan hisz belém hajtottak igen, de nem sérülhettem meg ennyire. Lassan nyílt a kórterem ajtaja és egy szőke nő lépett be rajta, majd kiabálni kezdett.
- Doktor úr jöjjön gyorsan, végre magához tért.
- Mi a lószar kiabál? - mordultam rá.
A nő mögött a jól ismert drága orvosom Dr. Faszfej jelent meg.
- Isabella végre magadhoz tèrtèl hála az égnek már aggódtunk, hisz olyan sokáig voltál eszméletlen.
- Mennyit aludtam?
- Ez nem alvás volt egy hete fekszel itt öntudatlanul már pedig ez nálad nem megszokott már nagyon aggódtam...... - magyarázta.
Egy hétig eszméletlen voltam? Atya világ ez szörnyű.
- Ez nagyon fasza. Ők tudnak már róla? - utalok a szüleimre.
- Arról tudnak, hogy itt vagy, de arról nem ami veled történt.
- Ezt meg mégis, hogy kéne érteni?
- Azt hiszik, hogy besegítesz a korhaznak. Csak egy lány s a barátja tudja, hogy itt vagy ők értesítették a mentőket, most is itt vannak. Bejöhetnek?
- Jöjjenek, aztán én megyek haza. - jelentem ki.
- De Isabella nem...
- Semmi de elég időt töltöttem már itt. Küldje be őket azt utána had mennyek.
Azt hittem nem lehet vicces egy ilyen helyzet de mégis az lett. Mivel akik beléptek az ajtón.
- Ildi? S te? - húztam össze a szemem hisz ez Zoli.
- Is már úgy aggódtam érted. - kezdet el Ildi felém jönni.
- Most állj meg ott ahol vagy. - mordultam fel. - Tudod ez egy elég érdekes dolog nem gondolod? - néztem rá.
- Nem tudom mire gondolsz h-hisz s-semmi nem történt. - dadogot.
Na ez jó már hazudik is nekem.
- Ezt nem hiszem el. - orditottam. - Nekem pont nekem hazudsz mi? - leszek megint dühös.
- De nem hazudok.
- Ch. Olyan átlátszó volt, de mégsem vettem észre. - kezdtem el nevetni.
Felültem s a vères ruháimat magamra rángattam.
- Is mit művelsz? Most azonnal feküdj vissza. - parancsolt rám.
- Hogy mondtad.- fordultam felé felöltözve. - Nekem te nem parancsolsz, most pedig kösz a látogatást, de én mentem. - indultam az ajtó felé.
- De nem mehetsz haza a doki sem fog elengedni hisz olyan vagy mint egy zombi.
- Te velem inkább ne foglalkozz mert még a végén a kis baszó társad féltékeny lesz. - ironizáltam.
Ekkor nyílt az ajtó.
- Isabella írd alá a papírokat és mehetsz de van egy rossz hírem is. Tudod a motorod hát izé, hogy is mondjam nem használható.
- Mi van? Csak azt ne mondd, hogy össze tört. - sápadtam el.
- Azt a motort meg kell csináltatnod mielőtt használni tudod. Ja itt vannak a papírok írd alá s mehetsz. - vigyorgot.
- Fasza. - morogtam.
Aláírtam a papírokat, lementem a recepcióhoz s elkértem a megmaradt cucaimat. Mire ezzel végeztem Ildi és Zoli ott voltak az ajtóban vártak rám.
- Mire vártok, menjetek a dolgotokra. - hesegettem őket.
- De nem tudsz mivel hazza menni és amúgy is oda megyünk mi is. - magyarázta Ildi.
- Bocs most erre nincs időm majd ha piros hó esik haza vihet ez itt. - utaltam Zolira.
- Is ne beszélj így vele, nagyon meg volt ijedve mikor beléd rohantunk. - kotyogta ki.
- Tényleg!? Akkor drága készülj mert drága mulatság lesz a motorom javításának az ára. - vigyorogtam Zolira. - Most pedig pá. - indultam meg a parkoló felé mivel amilyen sűrűn itt vagyok, van egy kocsi amit ilyenkor használok. De a nyomomban ott voltak ők is, na bazd kezdek megint kitérni a béke türèsemből ami senkinek sem lesz jó. Mire a parkolóba értem már csak egy valaki jött utánnam az is Zoli. Meg torppantam.
- Figyelj menny vissza Ildihez én nem vagyok vevő erre. Nem kell diszkisèret a kocsim míg. Szóval szia. - indultam de egy kéz vissza rántott és a falnak nyomot. - Mi a, Zoli engedj el most különben csak kereszt apa lehetsz csak. - fenyegettem de csak még jobban le fogott.
- Isabella ide figyelj. - kezdte lassan. - Megfogod a csinos kis valagad és el kezdesz velem vissza sétálni a kocsihoz vagy a nehezebb döntést választod?! - néz a szemembe, de a tekintete komoly mégis nyugodt.
- Hát tudod sosem voltam engedelmes szeretem megnehezíteni az emberek dolgát és a legjobb nem félek tőled. - vigyorogtam a képèbe.