/Félix/

- Mi az, hogy kevés esélyt látnak arra az orvosok, hogy felébred?!
- Szerintem azért mondták ezt, mert már vagy három hete nem ébredt fel.
- De muszáj felkelnie! Nem halhat meg!
- Nem tudsz ezzel mit csinálni!
- De ha ő meghal, akkor én is!
- Félix, ne dramatizáld túl a dolgokat! Nem fog meghalni! Tudod miért? Mert a barátnőd egy erős lány, aki küzd! Küzd azért, hogy felébredjen! Érted?! - rázta meg a vállam Tomi.
- Igen - bólintottam. Hálás vagyok a barátaimnak. Ők tartják bennem a lelket három hete.
- Akkor most felemeled a segged, és kiszellőzteted a fejed! - mutatott az ajtaja irányába. Felálltam a kanapéról. Tomi konkrétan kihajított a lakásából. Vettem egy mély levegőt, és elindultam egyet sétálni. Elmentem a rakpartra is. Leültem, és csak néztem ki a fejemből. Nem akarom elveszíteni Tamit! Nem akarok nélküle élni! Nem bírnám ki nélküle! Ahogy ültem a rakparton előtört néhány emlék.

„ Egy gyönyörű lány volt az álarcos bulin. Vörös maszk takarta az arcát. Valaki véletlenül fellökte, én pedig elkaptam. Talpra állítottam, és mosolyogva néztem.
- Köszi, hogy elkaptál - mondta, és egy kicsit elpirult.
- Köszi, hogy jó fogás vagy - mondtam mosolyogva. ”

„ Az ajkai csókolni valóak voltak. Lassan közelebb hajoltam hozzá, de megálltam, hogy mit szól hozzá. Nem csinált semmit, csak nézett. Végül megcsókoltam! ”

Az emlékek hatására kibuggyant egy könnycsepp a szememből. Letöröltem, és tovább ültem ott egyedül. Valami csepp csöppent a kezemre. Felnéztem az égre. Eleredt az eső. Nem érdekelt. Tovább ültem ott az esőben. Bárki bármit gondolhat rólam, lepereg. Akárcsak az eső cseppek a bőrömről.