Reggel a telefonom búgására ébredtem, Johnson karjaiban. Mocorogni kezdtem, hogy valamennyire feltudjak kelni, de nagyon úgytűnt, ő ezt nem szeretné, ugyanis mégjobban magához ölelt. Amit igazából abszolút nem bántam, de ekkor megláttam, hogy a kijelzőn az "ApuSs" felirat szerepel, aki nem más, mint a főnököm.

-Ki keres hajnalok hajnalán?-morogta a fiú.

-Apukám. Amúgy meg 11 óra van.-nevettem fel.

-Az még nagyon kora, vedd fel neki a telefont, de várlak vissza.-mondta és átfordult a másik oldalára.

A főnök már harmadszorra hívott újra. Gyorsan felkaptam a pulcsim meg a cipőm és kimentem az erkélyre.

-Szia ApuSs.-köszöntem bele, ez is csak egy óvatosság kedvéért van így.

-Alice, drágám. Hol vagy? Még mindig annál a fiúnál?-kérdezgetett.

-Igen. De sietek haza, ne aggódj..Amúgy nem kell a körítés nem hallja.-válltottam stílust.

-Huh. Oké. Szóval. Elkellene indítanod egy "Icát".-kezdte. Az "Ica" egyébként egy bepoloskázott, mini kamerás pók. És akkor ebből lesz a pókIca..

-Rendben. Figyelni fogjátok?

-Igen. Jacké a megbízás. Na további sok sikert.-köszönt el és meg se várva a válaszom rámtette a telefont.

Mikor visszatértem a szobába Johnson már fent volt, álmosan nyitogatta a szemeit az ágyon.

-Jó reggelt, amúgy!-ásított egy nagyot én pedig csak akkor eszméltem rá, hogy úristen ez nem álom!

Rendezetlenül állt a haja, és csupán csak egy boxert viselt. Félmosolyra húzta a száját, majd felállt és elémlépve megcsókolt. Dús ajkai tökéletesen illetek enyémekre. Lágy, reggeli csókkal hintette be azt.

-Kimegyek, öltözz fel, aztán hazaviszlek.-mondta, majd egy utolsó csókkal otthagyott.

Miután feleszméltem összekapkodtam a holmim illetve megkerestem Icát. A legjobb lenne ha lent engedném szabadjára. Na majd kitalálok valamit. Kezembe vettem a kütyüt meg felkaptam a táskám. Kimenve összeszaladtam Crissel.

-Alice!-biccentett félkómásan.

-Jó reggelt.-mosolyogtam rá.

-Már mész is?-biggyesztette le az ajkát.-Még nem is meséltem el az utam.

-Lesz rá alkalmad, ne aggódj!-nevettem fel.

-Legalább ez a féleszű öcsém összeszedte magát.-motyogta és tovább sétált.

Tovább mentem a folyosón és Johnsonba futottam bele. Aki már készen állt és ismét eszméletlenül festett. Egy fekete pulcsit viselt zöldes nadrággal.

-Mehetünk?-nézett rám. Egy aprót bólintottam. Lementünk a lépcsőn és mit ad isten az anyjába, azaz bocsánat Sunnyba ütköztünk, aki a konyhában ült újságot olvasva.

-Áh, jó reggelt, Fiam.-hangsúlyozta ki az utolsó szót.-Jó volt az este?

-Neked is jó reggelt. Látom ma is csodásan és fitten ébredtél.-jegyezte meg cinikusan.

-Ez alap, Fiam, ez alap.-nézett rá, aztán pedig felém sandított.-Alice, ugye?-kérdezte, de mire biccentettem volna már mondta is tovább.-Remélem csodásan szórakoztál nálunk, és megfelelő volt minden számodra. Bár nem tudom mennyire vagy ehhez hozzá szokva..-kezdte, de ekkor Cris szakította félbe.

-Anya, hagyd már békén őket.-mordult az anyjára. Fú egyszer megtaposom ezt a nőt.-Van reggeli?

-Van, Betty csinált.-mondta majd otthagyott minket.

-Bocs, Alice.-kezdte Cris.-Anyánk kicsit, hát hogy is mondjam..fura. De amúgy rendes. Főleg ha a munkában minden jól megy.

-Ennyire nehéz a kozmetikus meló?-húztam el a számat, mert bár tudtam ez kamu, de Johnson azt mondta, hogy az anyja kozmetikában dolgozik, az apja meg mérnök. Kérdésemre Cris majdnem kiköpte a narancslevet és kikerekedett szemekkel nézett öccsére.-Minden oké?-döntöttem oldalra a fejem.

-Aha. Persze. Csak Johnson, gyere valamit mondanom kell.-indult ki a konyhából otthagyva engem.

Itt az idő, most vagy soha. Óvatosan körbepillantottam, majd beléptem a konyhába, ahol egy szelet pirítósért nyúltam, ekkor nagy kreatívan imitáltam egy villa leejtést. Gyorsan utána kaptam, hogy összeszedjem, kinyitottam a bal kezem és Ica már szaladt is. Pipa, vagyis..majdnem. A csörömpölésre Betty a házvezető nő ott termett. Aki kedvesen kiinvitált a konyhából és mondta, hogy inkább majd ő kiviszi nekem a reggelit, csak maradjak a seggemen. Hát oké.

Megköszöntem a lekváros pirítóst és leültem enni. Írtam egy sms-t a főnöknek, hogy hadművelet kész, Jack indulhat. Persze ennél óvatosabb kifejezésekkel. Ekkor a fiúk is beléptek és Betty őket is leültette az asztalhoz enni.

*****
-Köszi, hogy elhoztál. Meg úgy amúgy a tegnapi napot.-mosolyogtam rá Johnsonra a kocsiban amikor már búcsúzkodtunk.

Elmosolyodott és gyengéden megcsókolt. De annyira gyengéden, hogy újra beleszerettem a fiúba.

-Mennem kell.-suttogtam ránézve.

-Tudom, menj. Nehogy a végén miattam kapj ki.-nevetett fel.-Holnap?-nézett rám kérdően.

-Még megbeszéljük.-mosolyogtam rá, majd kiszálltam a kocsiból. Felmentem a lépcsőn és egy utolsót intve a fiúnak beléptem az ajtón.

Az ajtó túloldaláról azonnal rám ugrott Ashley és Vee, no meg Jack. A konyhából anyu, nagyi és a főnök nézett ki.

-MESÉLJ EL MINDENT!!-kiáltotta el magát az én őrült barátnőm.

-Jólvan na, nyugi. Még fel se fogtam, hogy itt vagytok, te meg már követelsz itt mindent.-nevettem fel. Sorra megöleltem mindenkit.

-Adjatok utat!-jött ki a többiek közül Ss.-Jack mindent követett! Szuper vagy!-mondta és esküszöm egy pillanatra kikönnyezett.

-Izé köszi.-mosolyogtam rá.

-Na menj, beszélgess csak.-viszonozta és visszament a nagyihoz beszélgetni.

Vee hamar hazament, mert vigyáznia kell az öccsére, Jack meg elkísérte. Hmm.

-Na, gyere te!-paskoltam meg a helyet magam mellett, ahová barátnőm azonnal be is vetődött.

-Hallgatlak.-vigyorgott rám.

-Te, Jack és Vee?-néztem rá, mert a szitu nekem sántított.

-Jacknek bejön.-vont vállat Ashley.

-Értem. Na és te..?-kezdtem, mert barátnőmnek azóta tetszik mióta itt van, de csak barátok voltak.

-Nézd. Vee amúgy egy tök aranyos lány és egész jól ki lehet vele jönni. Nos Jacknek meg ez kell. Én örülök ha boldog.-vonogatta a vállát, majd bíztatóan rám mosolygott.

-Ha te mondod...de ha terv kell én itt vagyok!-nevettem fel. Aztán hozzám vágott egy párnát így mindent, de tényleg MINDENT elmeséltem neki. Így volt korrekt.

-Tyű.-motyogta.-Akkor, te most A BARÁTNŐJE VAGY?!-sikított fel.

-Aha.-nevettem fel a reakcióját látván.-Csak..-komorodtam el egy kicsit.-Csak..nekem ez már nem a küldetésről szól..azthiszem..-motyogtam.

-Jaj, drágám.-sóhajtott fel együttérezve.-A szerelem erősebb, mindig.

-Tudom. De, Ashley...ha kiderül, hogy  először csak azért kerültem a közelébe, hogy kémkedjek, hogy én nem is Alice vagyok, hanem Tanyia..sosem bocsátana meg. Pedig vele élem a legszebb perceim. Úgy érzem, mi egymásnak vagyunk teremtve. Vonzzuk egymást. Ez az érzés pedig hihetetlen, valami egészen különös, amit ha úgy érzem elvesztek..örökre összeomlok. Először nem akartam Őt, mert akkor még nem ismertem. Ítelkeztem, pedig nála, okosabb és aranyosabb, jószívűbb emberrel még nem találkoztam. Nem illik abba a családba. Az anyja egy hárpia, a bátyja egy isten. De akkor is, nagyon szeretem, mindennél jobban, mintha már ezer éve ismerném. Kiegészültem Vele. Nekem csak ő kell..-suttogtam a végét könnyekkel az arcomon. Ashley nem szólt csak szorosan magához ölelt, amiért ott, akkor nagyon hálás voltam.

Barátnőm nem ment haza aznap este, nálunk maradt és egy jó sírós, filmezős estét tartottunk, mert már ilyen is régen volt. Nem csak Johnsont nem akarom elveszíteni, az újdonsült barátnőmet, Lailát sem. Olyan a lány, mintha a testvérem lenne.

Johnson szemszöge:

Teljesen elvesztem Alice csókjaitól, még egy lány sem tudott ilyen hatalmas érzést kiváltani belőlem. Miért nem ismerhettem eddig? Eszembejutott a tegnap este, ahogy törékeny kis testét a karjaimban tartottam, vigyázva el ne veszítsem. Alig bírtam akkor magammal, de megálljt parancsoltam magamnak. Mindennél jobban szeretem és nem akarom elveszíteni.

Persze anyám rá is fúj, mint az összes többi lányra akikkel együtt voltam. Nem hiszem el, hogy nem veszi észre, hogy Ő más.

Cris viszont nagyon jól kijön vele. A húgaként kezeli, ami egyben néha megrémíszt, de mindig melegséggel tölt el.

Apám egyik barátnőmet se látta. Elveszik abban a mocsok munkában, amibe a családját is bele vitte. Utálom. Őt is és a munkáját is. Crist emlékszem anno, mikor még kis srác voltam szállítónak használta. Aztmondta neki mindig, hogy vetőmagokat ad el, amiket különböző emberek kértek és megrendeltek tőle. Ő meg tudatlanul vitte a kis piros biciklijén. Kihasználta őt. Aztán egyik napon, egy zacskót eltett Cris és együtt néztük meg, hogy mi az. Valami fura fehér por volt benne..azthiszem ki is próbáltuk, de a többi emlék kiesett. A következő az volt, hogy apánk megtudta, hogy egy zacskóval kevesebb került kiszállításra, kereste a bátyám és valami óriási fejmosásra készült, de amikor bedrogozva találtak meg minket, elszabadult a pokol. Cris 14 volt, én 10. Anyám válni akart, apám pedig elzárkózott. Nagyi szívrohamot kapott, a papa pedig felakarta oszlatni a céget. De apám makacs volt. Nem engedte, ő is ebben nőtt fel, és imádta. Kiképzett minket, Crist, mint további szállítót és én lettem a "verőember", de ritka alkalmak voltak ezek. Inkább felfogadott másokat, minket meg kivett a képből. Az egész város belőlünk él. Én pedig nézem, ahogy az a sok fiatal miattunk megy tönkre ez pedig belülről felemészt.

-Na, milyen volt a tegnap este?-zökkentett ki a gondolataimból a bátyám.

-A legjobb. Nagyon szeretem Alicet. Nem akarom elveszteni. Soha.-mosolyodtam el a kimondott szavak hallatán.

-De ugye..még nem döntötted meg, mint a többi csajt?-nézett rám megrökönyödve.

-Jesszusom. Dehogy, vele akármeddig várok, még ha ez egy baromi nehéz dolog is lesz. Szeretem. Eddig nem hittem a szerelem első látásban, de most már igen.-mondtam az őszintét.

-Öregem..-meredt rám furán Cris.-Mi lett veled, amíg New Yorkban voltam? Amikor elmentem még egy vad, "mindenkitmegdöntök" srác voltál, most meg Rómeó elásná magát melletted.-mondta ki.

-Hagyj már.-nevettem fel.-Csak Alice más.-legyintettem.

-Csak Alice más.-ismételte el ugyanazt, elvékonyított hangon.

-Na jó, ne mondd, hogy nem bírod.-néztem rá.

-Én ilyet nem mondtam, igazából még irigyellek is. Szóval ha már nem kell, tudod a számom.-kacsintott egyet. Én pedig hitetlenkedve pattantam fel és kezdtem el kergetni a nappaliban.

-Hóó srácok, lassan az agarakkal!-kiáltott fel Betty, s csendre intve minket leültetett vacsorázni.

******
Már egy hete együtt vagyunk és életem legszebb perceit élem. A suliban mindenki féltékenykedve néz ránk, és olyan fura ez az érzés, ahogy végig sétálsz a folyosón, kéz a kézben, minden szempár titeket néz. Megtudnám szokni.

Úgyérzem, most minden sínen van az életemben. A munkában remekelek, Lailával egyre jobb a kapcsolatom és nagyon nagy fontolóra vettem, hogy elmondjam a titkom neki. Meglepően veszem azt is észre, hogy Veevel is jobb a kapcsolatom. Sok időt töltök Johnsonnal, Crissel is és mintha az anyjuk is szebben nézne rám. A suliban bevettek a röplabda csapatba és már gőzerővel készülünk a hétvégén megrendezésre kerülő meccsre. Tanulásban hozom a teljesíthetőt. Egyszóval minden okés.

Nagy nehezen elváltunk Johnsonnal egymástól és épp hogy lehuppantam a barátnőm mellé be is jött Mr. Robin, a francia tanár.

-Sziasztok! A mai órán párban fogunk dolgozni.-állt meg az asztalnál. Végig nézett rajtunk, aztán folytatta.-De nem ezek a párok lesznek. Én adom meg ki kivel dolgozik majd, s a munkát óra végén leosztályozom.-fejezte be azzal el is kezdte a párosítást.

Engem egy Bob nevű srác mellé ültetett, akit nem ismertem. Node, nem is ez a probléma, hanem az, hogy Lailának nem jutott ki, mivel egy valaki hiányzott, pontosabban az a féreg, Nathan.

-Laila, hova ültesselek, hova..hova..-gondolkozott hangosan Mr. Robin. Ekkor viszont betoppant, az a..az a...na igen pont ő.-Áh, meg is van. Semmi probléma. Nathan bogaram, hol jártál?-nézett rá "aranyosan".

-Bocsánat, dolgom volt.-válaszolt flegmán.

-Akkor, ha kidolgoztad magad, itt egy újabb feladat. Pármunkában kell dolgozni, ülj le Laila mellé.-mondta ki.

Ekkor több dolog is történt a barátnőm hulla fehér arccal hátrafordult és kevés tartotta attól vissza, hogy ne sírjon. Az a féreg elkezdett káromkodni, teszem hozzá még mindig francián voltunk, hogy ő nem ül mellé. Én pedig szintén beszálltam, hogy majd én ülök mellé, csak ne Lailának kelljen.

-ELÉG LEGYEN! FOGJÁTOK BE MOST!-ordította el magát Mr. Robin, ami mindenkit meglepett, mert ritka alkalom.-Na, most hogy lenyugodtatok, így lesz. Kész. Van még 25 percetek óra végéig. Sok sikert. Egy hangot se!-nézett ránk, majd leülve elmélyedt a naplóban.

Idegesen ültem le, majd a telefonomra pillantottam, mivel jött egy üzenetem.

Laila🔥: Nem fogom bírni. Utálom ezt a tanárt, és ő is utál engem. Pont ez a féreg? Pont ő?? Inkább ülök orrtúró Berti mellé, csak ne ő lenne.

Me✨: De, kifogod. Ismerlek. Viszont, ha bármit mer tenni, vagy mondani. Kitöröm a nyakát. Átmegyek rajta egy traktorral. Bánom is én, csak ne élne. Hé, már csak 15 perc!🙄

Nem írt vissza, de látta, hátrafordult újra én pedig bíztatóan rámosolyogtam. Tehetetlennek éreztem magam. Utálom ezt az érzést. Nem figyeltem a munkára az egészet Bobra sóztam, az agyam ezerrel pörgött, csak nem épp ezen a csodás nyelven. Párszor rájuk néztem és mintha nyugalom ült volna köztük. Aha én meg el is hittem.

Még nem csengettek ki, volt talán 5 perc az órából, amikor is a barátnőm székesült odébb ment, mint volt. Láttam, hogy Nathannal beszélget, aki mindig felé nyúl..bennem akkor még csak a pumpa ment fel. Akkor.
Már tényleg majdnem kicsengettek, amikor is Laila szó nélkül felpattant és megtörölve a szemét kirohant. Azonnal felugrottam én is és az ajtó irányába indultam, nem törődve azzal, hogy még bent van ez a vén trotli.

-Mi a faszt csináltál vele?!-indultam meg idegesen Nathan felé aki egy amolyan én semmit se kéz feltartással nézett. Aha, higyjem is el.

Kirontva végig szaladtam a folyosón. Barátnőmet az udvaron értem utol.

-Mit tett?-néztem rá, de ő nem válaszolt.-Laila! Kérdeztem valamit!

-Alice..-kezdte, de elcsuklott a hangja.

-Laila, mondd, kérlek. Segíteni akarok.-simítottam meg a karját.

-Utálom..-kezdett el sírni. Magamhoz öleltem. Vártam, hadd csillapodjon a könnyáradata, majd folytatta.-Nem tudod, de Nathan hobbi fotós. Régen mikor együtt voltunk, pár képet csinált rólam. Mondta, hogy egészen modell alkatom van, ezért született pár nem sok ruhás kép is. A lelkére kötöttem, hogy ez nem fog kikerülni. És ő megígérte. Csinált más lányokról is, de azok mind kikötöttek másoknál. Ezekután kértem adja oda az én képeimet is. Előttem törölte ki őket.-nézett rám, én pedig elszörnyedve meredtem előre, mert tudtam mi fog következni.-Nos, úgytűnik, voltak másolatai is, mivel feltette őket máshová..bosszúból.-suttogta. Nekem pedig ennyi kellett. Nem érdekelt mi a sztori vége, megakartam verni azt a szeméttárolót, de úgy igazán.

Átgázoltam az emberek között, egyetlen egy arcot keresve. Meg is pillantottam a barátikörében, akik ugyanolyan szánalmasak, mint ő. Már csak pár méterre voltam tőle, mikor Johnsom megragadta a karom.

-Hova ilyen sietősen, Cica?-ölelt magához, engem meg kirázott a hideg a becenév hallatán.

-Johnson, figyelj mindent elmondok, most mit miért teszek. De kérlek engedj el.-néztem rá komolyan ő pedig megfordulva észrevette a célpontot. Kihasználva a lehetőséget megiramodtam és meg sem álltam Nathanig.

-Ide figyelj, te utolsó féreg!-álltam meg előtte, mire flegmán rámemelte a tekintetét.-Ha aztmondom egyszer, hogy hagyd békén a legjobb barátnőmet akkor azt is fogod tenni!

-Na mér? Ki vagy te? Csak azért mert Johnson barátnője vagy, nem vagy te itt senki. Egy nagy nulla vagy. Ne merj engem kioktatni.-köpte felém a szavakat. Nekem pedig ennyi kellett.

Először tökön térdeltem, majd miután a földre rogyott gyomorszájon vágtam és az összegörnyedt testére ülve megfogtam a karját és hátra húztam.

-Utoljára mondom el. Hagyd békén!-mondtam kimért hangon, majd füléhez hajoltam.-Ma leszeded a képeket, 11:00-ig, mert ha nem, ennél többet kapsz, ha bemersz köpni mégtöbbet, sőt garantálom, hogy kitegyenek a kosárcsapatból, de ha nem hinnéd el nesze!-azzal fogtam és csavartam még egyet a karján. Ő pedig felordított fájdalmában.

Johnson szedett le a fiúról aki már sírt a fájdalomtól. Hah, puhány. Épphogy kitértünk a szájtátva maradt emberek tömegéből és Laila rámugrott. Olyan szoros ölelésbe vont, mint még soha.

-Annyira imádlak! Nem tudom elégszer meghálálni azt amit értem teszel!-sírt a vállamon.

🌹🌹🌹🌹

Sziasztok!😊
Meghoztam a hetedik részt!🎉

Remélem tetszett, ha igen, hagyj nyomot magad után!❤🐾