Isabell fogalmai szerint jócskán benne jártak a délelőttben, amikor a kakas felébresztette. Cocabalóban pitymallatkor talpon volt, hogy elérje a hajnali misét. Eduard Bross vendégszobának használta ezt a helyiséget hajdan, amiben Esmével ketteseben megszálltak. Isabell iszonyodott apja hajdani hálószobájától, és Charles is osztozott érzéseiben, mindketten a vendégek részére fenntartott szobák közül választottak, Isabellnek széles, dupla ágy jutott a gyerekkel, Charlesnak pedig egy magányos dikó.

Esme az anyja felé fordult, bal lábát álmában átvetette Isabellen. Az asszony gyöngéden félretolta a vékonyságához mérten igencsak nehéz végtagot, és kicsusszant az ágyból.

A lakkozott hajópadlót paraszt szőttes fedte – Isabell szakértő szemmel állapította meg, hogy a készítő nem sokat fáradt a színek összeválogatásával –, és nehézkes bútorok sorakoztak a fal mellett. Egy terjedelmes akasztós szekrény, egy fedeles láda, a tetején két párna, hogy kényelmesebbé tegye az ülést, és egy talpas tükör három fiókkal.

Isabell felállt, kinyújtózva megmozgatta a vállát, és az ablakhoz sétált.

Sokat változott az udvar tíz év alatt, mióta elment. Megnőttek a gesztenyék, termőre fordult az ablak elé ültetett cseresznye. Isabell kinyúlt az ablakon, leszakított két szem gyümölcsöt, élvezettel elropogtatta, majd a magokat kiköpte az udvarra.

Ideje volt reggeli után néznie.

Belebújt a fapapucsba, és öltözékével mit sem törődve, lesétált a konyhába.

A házvezetőnő, Mrs. Fox a konyhában tüsténkedett, meglepetten üdvözölte a küszöbön felbukkanó fiatalasszonyt fehér hálóingben, kibontott hajjal, mezítelen lábán egy fapapucsban.

– Jó reggelt – mosolygott rá Isabell.

– Jó reggelt, asszonyom – viszonozta köszönését jóval visszafogottabban Mrs. Fox.

Jogos gyanakvással szemlélte az újasszonyt, akit hallomásból sem ismert eddig, aki a gazdája kitagadott lánya ugyan, és most büszkén jár, kel, de akiről mindenki tudja, hogy a gyereke balkézről való.

A konyhán látszott, hogy a ház többi részével ellentétben, itt nap, mint nap szorgos munka folyik. A kőlapok felszínét lekoptatta a számtalan talp, mely ételért járva megfordult rajta, a tűzhely felett sötétbe fordult a hajdan fehér mennyezet, és a központba állított asztalt karcolásnyomok borították.

– Mr. Krilov felkelt már? – kérdezte Isabell, a barátságtalan fogadtatásra ügyet sem vetve.

– Ha igen, itt nem láttam.

– Most felkelt, vagy nem? – faggatózott tovább jókedvűen Isabell, és az asztalon törlővel letakar kenyérhez perdült.

– Honnan tudhatnám én? Az úr nem köteles előttem jelentkezni.

Isabell felnevetett, mert értette az asszonyt. Eddig ő parancsolt a házban, Bross ráhagyta a háztartás dolgait, de most a változás szele fújt, új gazda, új asszony! Hajjaj...

Miss Fox hatalmas sonkadarabot szeletelt egy deszkán.

– Én is ebből viszek fel reggelire Esmének és Mr. Krilovnak – határozott Isabell.

Miss Fox csak morgott beleegyezésként, és az járt a fejében, igencsak fura házasság ez, ahol az asszony külön alszik az urától, és Mr. Krilovként emlegeti.

– Találok valahol egy nagyobb tálcát? – kérdezte Isabell, és a konyhaszekrény fiókjait húzogatta, hogy egy másik késre leljen.

– Tálcát?

– Amin felvihetem a reggelit.

– Ott jobbra, a kamra falán, felakasztva – bökött a sima deszkaajtó irányába Mrs. Fox. – Ha vendégséget rendezett az úr, a szabadban azon szolgáltuk fel a kenyeret.

Isabell beszaladt a kamrába, hosszú hálóinge repült utána, fapapusa vidám ritmust vert a kőpadlón.

– Ez tökéletes lesz – lelkendezett odabenn. – Nicsak! Tej is van. És ráadásul jégben. Honnan a jég, Mrs. Fox?

– A folyó mellé ásatott vermet az édesapa. Hogy nyugodjék békében! Onnan hozza fel az egyik ember reggelente.

Isabell felbukkant a kamrából, és csodálkozva nézett az asszonyra.

– Maga szerette? – kérdezte komolyan.

Mrs. Fox zavarba jött a kérdéstől, és némi késéssel felelte:

– Velem mindig jól bánt az úr.

Isabell elmosolyodott, és lenyelte az ajkára kívánkozó választ, hogy; velem bezzeg nem. Helyette komolyan bólintott.

– Ennek örülök.

Előbb Esmének vitte be a reggelit, a kislány borzosan és álmosan pislogott rá a méretes tollpárna rejtekéből.

Éjjeliszekrény híján az egyik széket húzta az ágy mellé, és erre rakta le a bögre tejet, és a sonkás vajas kenyeret, majd a tálcával kezében elindult Charles szobájába. Végigsétált a hosszú és néptelen folyosón, meztelen lábát hűvösen simogatta a nyitott ablakokon beáramló hűvös levegő. Charles a folyosó másik végében szállásolta el magát, kettőjük lakhelye közé ékelődött még négy vendégszoba, és Isabell nagyapjának hajdani könyvtárszobája.

Charles ajtajához érve a nő átvette az ételt a bal kezébe, és ügyesen egyensúlyozva vele, jobbjával kopogott, majd a határozott hangon kiadott választ hallván benyitott a férje szobájába.

Ennél beljebb jó ideig nem is jutott. A földbe gyökerezett a lába a küszöbön.

Charles borotválkozott, a tükör előtt pamutalsóban, félmeztelenül. Az Isabell szobájában látott tükörhöz hasonló állt az ágy mellett, ennek asztalkájára tette a mosdótálat Charles, és épp a habot verte fel, amikor Isabell belépett.

Jobb kezében a pamaccsal, balban a borotvakrémes tálkával fordult az ajtó felé.

Egymást megpillantva mindketten fülig pirultak, Isabell a csaknem meztelen férfi látványától, Charles a saját öltözetlenségétől, és a nő szemérmetlensége fölött érzett dühében.

Isabell bokáig érő hálóinget viselt ugyan, de ezt a darabot Mrs. Krilov vásárolta a minap, nem a zárdában szőtték, és Isabell korábbi hálóruháival ellentétben inkább mutatott, mint takart. A finom, fehér anyagon átsejlett a nő dús és sötét szeméremszőrzete és határozottan átlátszott a barna bimbóudvar és a mellbimbója.

Charles érezte, hogy merevedése rohamos és kifejezett, és csak Isabell önmérsékletén múlik, hogy szemügyre veszi és büszkén elraktározza-e magában hódítását, vagy figyelmen kívül hagyja, hisz' a férfinak eltakarni magát lehetetlen, hülyén hatna, ha a szerszáma elé kapkodna, meg tele is van mindkét keze.

Isabell a csaknem meztelen férfi látványától vált kővé, mert Bud–on kívül, aki a kolostor kertjét gondozta, és a főnöknő mindenesként szolgált, nem látott még férfit félmeztelenül. Bud pedig aligha számított tapasztalatnak, lévén születésétől gügye, és legalább százhúsz kiló. Bud háta meghajlott önnön teste súlyától, hájas melle rálógott terjedelmes pocakjára, karja vetekedett a legszebb sonka méretével, és egyetlen szőrszál sem nőt vastag, halványsárga bőrén. Charles ezzel szemben magas volt és egyenes, évek óta elköltözött a szülői házból, úgyhogy a házi koszt hiánya meglátszott a testén. Inas volt, feszes és a megfelelő helyeken szőrös is.

Isabell megbabonázva bámulta ezt a vörösbarna, burjánzó rengeteget, mely göndören fedte a férfi mellkasát és hasát, és valamivel egyenesebb és világosabb kivitelben az alkarját.

Milyen kicsi és világos a mellbimbója, gondolta Isabell, és a szégyentől elvörösödött. Isabell utálta a testét. Gömbölyű fenekét és súlyos melleit, rajtuk a nagy és sötét bimbókat. Egy szerv, mely tökéletesen fölösleges, mégis cipelni kénytelen, ruha alá rejteni, takargatni. Milyen más a férfi teste, világosabb, laposabb és szikárabb, nem csupa elődomborodás és visszahúzódás, puhaság és nedvesség.

Csak nézték egymást, Isabell szégyenkezve és zavartan, Charles a vágytól kiszáradó szájjal és egyre dühösebben.

Tudta! Amikor meglátta, tudta, hogy baj lesz ezzel a nővel! Nehéz lesz távol tartani tőle a férfiúi gerjedelmet, a nyálcsorgató udvarlókat. De azt igazán nem gondolhatta, hogy leginkább a saját vágyával gyűlik majd meg a baja.

Charles fegyelmezett, hűvös férfinak tartotta magát, aki ura a cselekedeteinek, és kordában tartja a testét. Ha rá ilyen hatással van a hálóingben parádézó nő látványa, mit érezhetnek a házban ténfergő napszámosok. Talán az ő feleségére gondolva verik a farkukat a szénapajtában. A gondolattól felforrt a vére.

– Így jött végig a folyosón? – förmedt ingerülten az asszonyra.

Isabell kettőt pislantott meglepetésében, majd elértve a férfi aggodalmát, elmosolyodott.

– Nem olyan nehéz – mondta. – Az étel felét leraktam Esme szobájában.

– Mi? – hördült fel Charles.

Isabell még fényesebben mosolygott.

– A tálca. Nem olyan nehéz, amilyennek látszik. Két kézzel tartottam eddig. Csak a folyosón vettem a bal karomra, hogy be tudjak kopogni – magyarázta, mert biztosra vette, az "így" kifejezés a terjedelmes tálcára vonatkozott, amit fél kézzel egyensúlyozott az ajtóban.

Beljebb lépett, csípője egy látványos mozdulatával belökte az ajtót, majd a férfi ágya mellett álló székhez sétált, és arra tette a tálcát. Közben egyfolytában beszélt.

– Sonkát hoztam és tejet. Remélem, szereti. Esme rajong a tejért. Kiskorában több csészével is megivott naponta. Különösen, amíg még meleg volt. Merőkanállal merte a sajtárból. Ezt ugyan tegnap este fejték, kihűlt már. Nem lehet mai. Tudta, hogy a kamrában jéggel hűtik a húst, és többi romlandó ételt? Engem meglepett. Nehéz elhinni apámról, hogy jeget hozat. Meglehetős vaskalapos embernek ismertem, aki semmit nem ad a kényelemre – hadarta egyszuszra.

Ahogy lehajolt, Charles szeme megakadt a fenekén, majd tovasiklott a derekára, és az ujjatlan ingből kilátszó gömbölyű karon át végre a sokat emlegetett tálcára vándorolt. Akkor értette meg, hogy Isabell reggelit hozott neki.

A kettéhajtott szalvétán elhelyezett gusztusos kenyér és a pöttyös, tejes bögre látványa elfújta a haragját, sőt rövid időre testi vágyai is feledtette. Helyette valami meghatottság lopózott a szívébe és szégyen. Most jött rá, hogy lelke mélyen azt hitte, Isabell fondorlattal kíván élni, szándékosan kereste fel ily lenge öltözetben, hogy próbára tegye. Kipuhatolja a rajta gyakorolt hatalmának nagyságát, amit megtapasztalt a Krilov házban, amikor Charles megcsókolta, és elveszítette a fejét. Isabell ellenben kedveskedni akart, és nincs az a színésznő, aki ilyen bájos tudatlansággal értené félre a másik számon kérő szavait.

– Szereti? – kérdezte a nő, amikor kiegyenesedett.

– Mit?

– A sonkát. És a tejet.

– Nagyon – felelte Charles és elmosolyodott.

Jól állt neki a mosoly. Míg általában félelmetes volt, amikor mosolygott Isabell számára nem tűnt elérhetetlennek célnak, hogy valaha jó barátságban és nem folytonos szemrehányásban és védekezésben élnek majd ők ketten.

– Örülök, hogy szereti – fűzte tovább a szót a nő, mert képtelen volt itt hagyni a férfi kedvességének ritka perceit.

– Én is. Én is örülök.... ööö..... – kereste a szavakat Charles, mert nem is tudta, minek örül jobban, hogy nem teperte le Isabellt az első pillanatokban, vagy hogy a nő gyanútlan az ő hajlandóságával szemben. – ...örülök, hogy hozott nekem enni.

– Mihez fog ma? – kérdezte Isabell, és Charles szerette volna, ha mihamarabb elmegy.

Hát minek nézi ez a nő? Eunuchnak? Nem tudja, hogy mit tesz vele? Felkeresi a szobájában, csaknem meztelenül, egy szál pendelyben. Bár éppen ő valóban fogadkozott annak idején, hogy szűzies kapcsolatot kíván a feleségével fenntartani – ismerte be Charles becsületes énje –, van–e épkézláb nő, aki ezt elhiszi? Még Laura sem bízott maradéktalanul benne, hisz vigyázott, nehogy kettesben maradjon vele. Ilyen buta, vagy ilyen tapasztalatlan ez a nő? Esmét a bokorban találta? Nem. Letagadhatatlan a hasonlóság köztük, ha első pillantásra nem is feltűnő. Ugyanaz a szemük formája és a nevetésük.

– Kilovagol? – találgatta Charles napi programját Isabell, mert a férfi nem felelt, csak meredten bámult rá.

– Mi? – kérdezte Charles ma reggel immár másodszor.

Isabell felnevetett. Ugyancsak mulatságosnak találta a férfi bávaságát és elhatározta, többször lepi meg a hajnali órán. Lényegesen könnyebben kezelhető borotválatlanul.

– Látom, még nem ébredt fel. Úgyhogy magára hagyom. Egyen meg ám mindent – figyelmeztette búcsúzóul, tréfásan megfenyegette az ujjával, majd kilibben a szobából.