Az ebéd kellően feszengőre sikeredett, úgy ahogy az egymást alig ismerő emberek közt lenni szokott. Három testvér és két idegen. Isabell érezte, hogy neki kellene lelket önteni a társaságba, de hiányzott a gyakorlata. A két Krilov lány látta el a feladatát, vagyis Natasa, aki kötelességtudóan elfoglalta a ház asszonyának betöltetlen helyét. Kínálta a férfiakat, rászólt Esmére, hogy mosson kezet, utasította a házvezetőnőt, hogy hozzon még bort.

Charles a sógorával beszélgetett, az imént szemrevételezett kukorica tárolóról, hogy elég lesz-e, megfelelően szellőzik-e, mert ha nem, megpenészedik a termés, ügyet se vetett az asztaltársaságra.

Esme az anyjával pusmogott, kacarásztak, és szemmel láthatóan megjegyzéseket tettek a többiekre.

A doktor egy ideig némán evett, meg se kísérelt beszélgetésbe elegyedni Natasával, akit Mariann nagy ravaszul mellé ültetett. Az ültetési rend egyébként is sok kívánni valót hagyott maga után. Charlesnek eszébe se jutott a főhelyre, az asztal végére ülni, valahol középtájon huppant le, mellé ült Kendall, akivel épp beszélt, majd Mariann és Esme következett. A kislánnyal szembe foglalt helyet a doktor, és mikor Natasa megindult a másik vég felé, mert neki is lett volna beszéde Charlesal, Mariann utána szólt, hogy jöjjön csak vissza a lányok közé.

Natasa ezt a szemtelenséget szó nélkül hagyta, mert elszomorították az emlékek. Még nincs egy éve, hogy ebben a teremben, ugyan ennél az asztalnál vacsorázott, és akkor milyen más volt itt az élet. Élt Bross, a gazda, bortól kivörösödött fejjel trónolt az asztalfőn, még két széket hoztak, hogy elférjenek, az asztalt hófehér damaszt fedte, és kristálypoharakon, ezüstneműn csillant meg a gázlángok fénye. Most a meztelen asztallapot itt ott kerek foltok csúfították, és a választékos menü helyett egyszerű, sebtében elkészített ételt ettek. Hiányzott a személyzet és a rend. Mrs. Fox bojkottálja Isabellt, nyilvánvaló volt Natasa számára. Márpedig ennek nem lesz jó vége. Charlesnak elég a birtok, a háztartással nem tud törődni. Isabell pedig észre se veszi, hogy nem végzi rendesen a dolgát. Ha Isabellnek élne az anyja, ő segítene. Bár ha élne, segíteni sem kellene, Brosst nem éri tragikus baleset, nem zsarolja meg Charlest, és nem jön létre ez a képtelen házasság.

Rosszkedvűen odébb tolt egy szelet répát a tányérján. Mrs. Fox megjegyezte, hogy a kisasszony lé böjt kúrát tart, ezért Natasa elé kizárólag zöldségeket raktak és egy csészét gyümölcslével.

Biztosan Mariann találta ki ezt a sületlenséget. Neki elrugaszkodott ötletei támadnak időnként. Oldalra nézett, Miller irányába. A férfi nem evett, hanem a vele szemben beszélgetőket figyelte. Úgy látszik, nem osztja Mariann lelkesedését, hogy romantikus viszonyba keveredjen velem, somolygott Natasa, pedig Mariann most is jeleket próbál adni az asztal másik oldaláról, hogy vonja be a társalgásba Millert.

Mivel Natasa nem reagált, tüntetőleg elfordult, Mariann lendült akcióba.

– Még nem is mondta doktor, hogy mi baja van a lovásznak.

Miller ránézett ugyan, de nem válaszolt.

– Mrs. Fox szerint lázas az egyik lovász – magyarázta a lány.

Mivel Miller továbbra se szólt, Isabell is felfigyelt.

– Remélem, nem beteg nagyon.

Miller rámosolygott a ház asszonyára, és ültében kissé előre dőlve mondta.

– Valóban magas láza van, de ne aggódjon, asszonyom. Kapott teafa olajat, remélhetően néhány nap múlva rendbe jön.

– A teafát a gyerekek bajainál gyakran használja Natasa is – kotyogott közbe Mariann. – Jó a gyulladásokra. Vagy a gennyes sebekre. Dirk a nyáron leesett a cseresznyefáról, lehorzsolta a combját, és csúnyán begennyesedett. Natasa teafa olajat kent rá.

– Az nem én voltam, hanem Rose – villant Natasa tekintete a húgára. – Én nem értek a gyógynövényekhez. Rosszul emlékszel.

– Lehet – vont vállat Mariann, és duzzogva hátra dőlt.

Kínos csönd támadt.

– Angyal szállt el felettünk – jegyezte meg gúnyosan Charles, és folytatta a beszélgetést a sógorával.

Egy ideig csak az evőeszközök csörgése hallatszott és egy dongó kereste zajosan a kivezető utat.

Légy se volt az ebédlőben régebben, már csak egy egér hiányzik, borongott Natasa, amikor Miller váratlanul megszólalt.

– Fölöttébb ízletes ez a sült, asszonyom. Nem túl fűszeres, a kislány is nyugodtan ehet belőle.

– Örülök, hogy ízlik – felelte Isabell sután, és átkarolta Esme vállát, mintha segítségül hívná.

– Látom, szereted a sajtot is. Nagyon finom és tápláló. Ahogy az alma. Tele van vitaminnal? Tudtad? – intézte Miller egyenesen Esméhez a kérdést.

Mivel a gyerek nem felelt, tovább próbálkozott.

– Csinos a szalag a hajadban. Anyukád vette?

Esme feszes testtartásban bámulta a férfit, még pislogni is elfelejtett.

– Elvitte a cica a nyelved? – nevetett zavartan Miller és mintha kicsit el is pirult volna.

Esme szó nélkül lecsusszant a székről és kiszaladt a szobából.

– Kissé neveletlen – mondta Miller, és mosolyogni próbált.

– Nem szereti az idegeneket – jegyezte meg Isabell kimérten, ő is felállt, és a gyerek után eredt.

Natasa az égre emelte a tekintetét, majd bontotta az asztalt.

Aztán megvárta, hogy Charles után Kendall és Marian is elhagyja az ebédlőt, csak ő maradt Millerrel, akinek szemmel láthatóan nem akarózott menni, a szalvétát piszkálgatta maga előtt. Natasa jobb híján nekilátott összeszedni a tányérokat.

– Bájos kislány. És az édesanyja is kedves – szólalt meg váratlanul Miller.

Natasa döbbenten nézett fel a szennyes késekről a férfira.

– Valóban – mondta. – Isabell jól nevelte.

– Nehéz egy kamaszlánnyal.

– Igen. Fölöttébb.

– Különösen egyedül.

– Valóban.

– Még ketten is.

– Ezt nem tudom. Sose voltam ketten – mondta Natasa és nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. Megsajnálta a férfit, noha nem értette.

– Ön kétszáz gyermeket nevel. Még ha segítséggel is. Komoly teljesítmény.

Natasa nem felelt azonnal. Mit akar tőle ez az ember? Vagyis ez elég egyértelmű, ahogy kissé elszontyolodva üldögél a székén, hogy segítséget. No, de tőle, aki gyakorlatilag kétségbe vonta a minap az elkötelezettségét és a hozzáértését egyaránt? Ilyen egyedül van? Az udvaron is részletesen elmesélte, hogy mi baja a lovásznak, beszélt az orbáncról, meg a lázról, és a megelőzésről. Natasa csak udvariasságból hallgatta, mert nem ismerte a lovászt, és nem szándékozott orvosi tennivalókkal is szaporítani a teendőit.

– Hízelgéssel nem fogja megkedveltetni magát – mondta lágyan, hogy élét vegye a kijelentésnek.

A férfi fintorgott.

– Ezt én is észrevettem.

– Esme kicsit bizalmatlan a férfiakkal. Ne vegye a lelkére.

– Az édesapa elhunyt?

Natasa gondolkodott a feleleten, közben a maradék bort visszaöntötte a kancsóból az üvegbe. Hazudjon? Esetleg szépítse az igazságot?

– Isabell nem szívesen mesél a múltról. A gyereket pedig nem faggatom.

– Megértem – hagyta rá a férfi. – Egyébként sem tűnik olyan kislánynak, aki hagyja magát faggatni.

– Valóban nem. Tegnap délután megpróbáltam kideríteni, hogy hány osztályt végzett, vagyis pontosabban , hogy mekkora a tárgyi tudása, de keveset sikerült kiderítenem.

– Tud olvasni? – kérdezte ismét feltámadó érdeklődéssel a férfi. – Vagy még azt sem.

– Tud, persze. Csak nem hajlandó.

– Pedig ön igazán nem az a rémisztő tanárnéni, Miss Krilov. – Nézett fel Natasára a férfi elmélázva. – Inkább, mint egy népmesei tündér. Olyan szép az arca és ez a rengeteg gyönyörű haja.

Mindketten meghökkentek az illetlenül direkt bók hallatán, a férfi arcáról eltűnt az oldott derű.

– Elnézést. Nem úgy értettem – fújt visszavonulót azonnal. – Nem akartam bizalmaskodni. Semmi közöm hozzá, meg úgy egyébként is, nem úgy gondoltam, hogy maga olyan lenne. Mint egy színésznő. Annál sokkal komolyabb, csak amikor megláttam, azt gondoltam, ilyen arcot csak címlapokon látni, nem a világvégén. Talán azért nem vettem komolyan, vagy mi. De nem úgy értem.

Natasa a hebegést hallva, gyöngyözően felnevetett.

– Inkább nem szívja vissza. Maradjunk a gyönyörűnél. Ez még nem jelenti, hogy holnap bálba kell vinnie, ne aggódjon – mondta és kisietett az ebédlőből.