*Dobrossy Réka*

Úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni. Úgy döntöttem meglátogatok egy bevásárlóközpontot, azon belül is valami kismama-baba boltot. 

Amint beléptem az áruházba, egyből megcsapott a különböző illatszerek illata. Volt ott minden, ami így egyben nem feltétlenül alkotott tökéletes kombinációt, de tűrhető azért annyira szörnyű sem volt.

Jobb oldalra pillantva egyből megláttam egy pár gyerekruhát. 

Akármennyire is azt szajkózom, hogy nekem mindegy milyen nemű lesz a gyerekem, azon kaptam magam most is, hogy a kislány ruhák között nézelődök. 

Erről akarva-akaratlanul is Ádám jutott eszembe. Elképzeltem, ahogy ott ülnek a nappaliban a szőnyegen, és babázik egy kislánnyal... Na jó, le kell álnom.

Rengeteg ruhát megnéztem, és mindig mosoyt csal az arcomra, ha elképzelem bennük a kisláyomat... vagyis... a gyerekemet.

Egyúton viszont könnyek is szöknek a szemembe, hiszen tudjuk kié a gyerek. Csak még a drága apuka nem. Remélem rám fog hasonlítani.

Akárhogy is próbálkozok, nem tudom a fejemből kitörölni Priskint. Hiszen mégis csak összeköt minket a gyerek. Még úgy is, ha nem tudja.

A gyerek osztályról áttértem a kismamára. Magamnak néztem valami ruhát, mert ha már úgy fogok kinézni, mint egy bálna, legalább csinos bálna legyek.

Igen, ez a kis ruha vásárlás elhúzódott egészen a pláza zárásáig. 

Végül vettem 2 gyerekruhát. Egyet egy fiúnak, egyet egy kislánynak. És hát... magamnak is sikerült pár dolgot találni... Bocsi Ádi.

A hazafelé vezető úton meglepően jó volt a kedvem. Vigyorogtam minden fűszálra, fára, bokorra, egyszerűen mindenre és mindenkire. Valószíínűleg elég hülyének néztek, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Boldog voltam akkor, abban a pillanatban, és nem érdekelt ki mit gondol. 

A ház elé érve ez a boldogság el is tűnt. Fogalmam sem volt miért, nagyon rosszat éreztem. Amint beléptem a helyiségbe, bebizonyosodott az, hogy továbbra is egyedül vagyok. A házban az összes lámpa le volt kapcsolva. Hátha alszik Ádám...

Felnéztem a szobánkba, de nem, nem volt ott.

Majd jön... elkezdtem össszehajtogatni az újonnan szerzett ruháimat, majd átnéztem a gyerek jövendőbeli szobájába. Hirtelen hatalmas üresség fogott el, főleg akkor, mikor megláttam az egyik polcon pihenő borytékot, az én nevemmel.

Rosszat sejtettem, de erre nem számítottam.

,,Kedves Réka!..."

Írta a dőlt, kacskaringós betűivel.

A levél végére érve már szabályosan bőgtem, a földön ülve. Már megint, Ádám?...

Sziasztok! :)
Itt is van az új rész :)
Remélem tetszett nektek <3

xoxo Dóri         2017.01.18.