
15. Fotozáson
Izgultam a fotozás miatt, amint elmeséltem jiunak annyira lesokolt hogy félpercig csak pialogot rám de utána a nyakamba borult mosolyogva. Bárcsak Yeosang is tudna róla és velem együtt örülne ennek az esélynek. Ni-Ki és jongho de még sanék is ragaszkodtak hogy had kisérjenek el mivel még sosem voltak tanuja egy élő fotozasnak ezért persze azonal belementem aminek nagyon örültek.
-Ne izgulj minden rendbe fog menni-fogta meg kedvesen a kezemet Ni-Ki ami megmosolyogtatot ezért nyugodtabban léptem be a megfelelő terembe ahol eluralkodot a káosz sminkesek és fodrászok szaladtak össze vissza a menedzser amint kiszurt engem mosolyogva jöt oda hozzám údvózölni.
-Woow-tátota el a száját Wooyoung
-örülök hogy látlak Yeri-mosolygot rám kedvesen majd kiváncsian pillantot a barátaimra. Megvilagositva kezdtem szabadkozni a jelenlétük miatt.
-Remelem nem problema ha ők is oitt lesznek, tudja nagyon akartak látni egy élő fotozast-szabadkoztam amire még szélesebb let a mosolya ezel a szemei alatt kisebb ráncok keletkeztek a húszas eveiben járó ferfinak.
-Dehogy baj-legyintet egyet felnevetve-Legalább lathatnak egy fotozást szöul legjobb márkájának-mondta-Gyere yeri-intet egyenesen-A sminkesek várnak már-bolintotam majd a fiúj felé fordultam
-Akkor megyek fiúk-mutatam izgatotan elmosolyodva
-Ha ezt Yeosang tudná-rázta meg a fejét san hitetlenül
-Nem akarom hogy tudjon róla szóval ne szóljatok neki. Lehet zavarnátok Daeunal való randiját-gúnyolodtam majd elindultam a menedzserel a kijelölt helyszínre.
Wooyoung:
-Pedig szólni kelene neki, meg is csak a legjobb barátnőjének az első fotozásaról beszélünk-mondta san előkapva telefonját de kezére fogtam
-Yeri-ahnak igaza van, ne szólj neki-kértem-Összevesztek ezért Yeri szerintem jogosan pikel Yeosangra
-Ne szólj neki san-kértek teljesen egyszerre Ni-Ki es jongho ami utan egymasra néztek szuros szemekel amire san karba fonta kezeit és felvont szemöldókel nézet rájuk erősen méregetve a két fiút.
-Kedvelitek Yer-aht igaz?-vagta le azonal mi a szitú, mind ket fiú idegeskedve néztek egymásra majd kóhintve egyet határozotan bolintotak egyet ami nem lepte meg sant. Tudtam hogy rájöt mivek annak ellenére hogy a tanulásba szar attól nem annyira hülye a gyerek mint gondolják.-Beszéljétek meg a fotozas után egymás közöt mert ha enynire nyikvánosan versengtek egymásal rájön Yeri is erre amit ugye nem akartok egyből a tudtára adni nem igaz?-egyből bolintotak majd kicsit közelebb merészkedtünk mivel a kedves menedzser hozot nekünk pár szeket hogy ne csak álljunk. Megköszintük kedveséget majd leültünk a székekre ami nem messze helyezkedet el a diszletől ahol fogják fotozni Yerit. A fotos a menedzsernek mondot valamit aki bologatva nézet ránk. Bizonyára megkérdete mit keresünk itt.
Pár perc elteltével Yeri lépked ruhájában és egyedi sminkjével a diszlethez egy mosolyt küldve felénk. A ruha egyszerű volt de még is szép, a szoknya az egyetle ami sokat mutat de mit érdekel ez engem? Nem értek én a ruhákhoz csak ahoz hogy tépjem le.
Észre vetem hogy jongho es a japán gyerek is nagy szemekel és nagyot nyelve nézték a lányt aki mit sem sejtve aranyosan mosomygot ránk. Pózokat ugy váltogata mintha ez lenne a hivatása profin kezelte a hekyzetet és nyugudtabbnak tünt mint indulaskor. Lehet nem szép dolog de lefotoztam és elkükdtem Yeosangnak hogy lásaa legjobb barátját modelkedni pedig van egy olyan sejtesem a címlapokom majd látni fogja ugy is.
-Ki jöt már yer....-nezet fel a telefonkából san majd kikerekedtek szemei-Woow-csak ennyit tudor mondani majd megnyalta ajkait-Yeosang helyében én nem birnék magamal ha egy ilyen legjobb barátom lenne-jegyezte meg a fejét rázva és elsem szakitva tekintetet a lánytól
Aláfestő zenenek BTS egyik szép száma szólt amit imádtam mint minden egyes számukat amit csak kiadtak. Még egy ruhát kelet felprobálnia és kihivobb sminkel jöt vissza amin a vörös rúzs emelt.
Meglátásom szerint a kék ruha nagyon passzolt a személyiségehez szóval egy nagyon jó választas volt.
~♡~
NI-KI
Elált a lélegzetem mikor meglátam Yerit a ruháiban pózolni. Hihetetlenül gyönyörű volt és csak ugy ragyogót abban a ruhákban amiket ráadtak. Képtelen voltam megszólalni ahogy jelen pillanatban a gondolkodás sem ment olyan jól mint átalában. Dagadt a májam hogy ez a nő a barátom de lehet a későbbiekben többek is leszünk. Itt volt az ideje hogy beszéljünk jonghoval kettesben és tisztázuk a szándékainkat mert sanak igaza van abban hogy ha ilyen nyiltan versengünk Yeri rájön a szándékainkra amit egyelőre még nem akarunk teljesen a tudtára adni.
Bicentetem Jonghonak hogy jöjö velem amire bolintot majd kimentünk a folyosóra.
-Szeretem Yerit-szólaltam meg-Komolyak a szándékaim ezért örülnék ha hagynád hogy boldog lehesen velem-felvonta szemöldökét szemeimbe nézve
-Szerinted én nem szeretem? Regebb otta ismerem mint te és el sem tudod hinni miota titkolom ezt előle csak mert féltem hogy elveszitem-emelte fel a hangját idegesen hadonaszva-Nem fogom hagyni hogy azt a nőt akit szeretek más ölelje vagy szerese
-Csak barátként tekint rád-sziszegtem indulatosan majd közelebb léptem hozzá
-Oh mert belelátsz a fejébe igaz?tudod mit érez adot helyzetekbe? Tudod nem vagy szimpatikus és nem is leszel ameg Yeri közelebe legyeskedel-állta a tekintetemet
-Nem hagyom hogy lecsabd a kezemről jongho
-Pedig nem hagyom hogy Yeri a tiéd legyen-mosolyodot el gúnyosan majd elsétált meletem direkt neki menve a válamnak.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro