Az orvosok úgy döntöttek, még egy napig bent tartanak a kórházban csak, hogy megbizonyosodjanak róla, tényleg jól vagyok -e.
Mivel már majdnem teljesen felépültem, a következő napon elhagyhattam a klinikát.
Amanda és Kevin kísértek haza, hogy véletlenül se veszítsenek szem elől.

-Nem kell folyton a nyakamon lógnotok! - akadtam ki, mikor már a taxiban ültünk.
-Ha valami bajod történik... - kezdte Amanda.
-Ami, nem a te hibád! Én mondtam, hogy menjetek el ketten és nem is bántam meg! Nem hagytatok cserben!
-Ha bármi bajod történne nem bocsátanánk meg magunknak - felelte Kevin.
-Felnőtt ember vagyok! - érveltem.
-Aki olyan hülye volt, hogy festett nyitott ablaknál, levelet írt és negyven fokos lázzal mászkált össze vissza! - akadt ki a barátnőm.
-Attól még tudok vigyázni magamra, nem kell folyton itt lennetek! Nem akarom, hogy minden csak rólam szóljon, legyetek már együtt is!
-Rose, mi nem vagyunk te és Mr. Hunsford - emlékeztetett Kevin.
-Ez igaz, de szeretitek egymást!
Egyikük sem szólalt meg.
-Vagy nem? - kérdeztem elbizonytalanodva.
-De - szólaltak meg egyszerre én pedig elmosolyodtam.
-Megérkeztünk - szólt a sofőr és megállt a Rue de Buenos Aires 11 előtt.

Amanda ült mellettem, Kevin pedig elől. Azonnal kipattantam a kocsiból és beszívtam tüdőmbe a friss, csípős levegőt. A nap gyéren világította meg lakásomat. Felnéztem a világossárga kőépületre, amely ha húsz lépésre volt az Eiffel toronytól, akkor sokat mondok. Az építmény mellett egy kis kávézó terült el, amely előtt - mint általában - emberek sorakoztak.
Ha a Castel Cafe-ba jártam volna minden reggel, soha sem lett volna szerencsém megismerni Mr. Hunsfordot.

-Mi jár a fejemben? - kérdezte Amanda mellém szegődve, ezzel kizökkentve gondolataimból.
-Semmi - kaptam el a tekintetemet a kávézóról és közelebb léptem a kapu felé, majd a kulcsot beillesztve kitártam a kaput.
Mind a hárman beljebb léptünk. A földszinten helyezkedtek el a posta ládák. Azonnal a sajátomhoz siettem és felnyitottam. Két levelet tartalmazott, mindkettő borítóján ugyanaz látszott.

Rose Moticelli
11 Rue de Buenos Aires
75007 Párizs, Franciaország

Friedrich Hunsford
13 Bank Side St.
35660 Sheffield, Anglia

Viszont a másodikon sokkal sietősebb írás virított.
-Jött leveled? - kérdezte Kevin hátam mögül.
-Igen, jött - mosolyogtam el megfordulva, mire Amanda csak szemforgatással felelt.
Felbaktattunk a lépcsőn, majd be a lakásba, amely olyan elhagyatottnak látszott, mintha hónapokat lettem volna távol. Én is így éreztem magamat, ezért is töltött el varázslatos érzéssel újra itthon lenni. Párizst tekintettem igazi otthonomnak, nem pedig Genova-t. Hiszen itt adatott meg mindaz, amiről valaha csak álmodni mertem.
Bementünk a nappaliba én pedig felbontottam a leveleket. Először a szép, rendezett írásmódút.

Tisztelt Miss Moticelli,

Ez csak természetes, hiszen erre kért, így kötelességemnek éreztem e levelek megírását. Bár nem tagadom, élvezem ezen az időtöltést.
Az időjárás esősre változott, - bár ez szülőföldemen nem meglepő -, viszont ez természetesen nem vette el hazám szépségét.
Köszönöm kérdését, igen remekül érzem magamat, de csak számolni tudom a napokat, mikor visszatértek önhöz.
Midőn épp nem atyámmal próbálok beszélni - aki folyton eltereli a témát -, különféle kötelezettségeimnek teszek eleget. Természetesen szórakozára is van időm néhanapján, mint például a lovaglás, az íjászat, a vadászat, az olvasás vagy esetleg a vívás.
Igyekszem visszatérni Franciaországba, önhöz, amikor ez lehetségessé válik.
Hogy érti, hogy nincsen jól? Miss Moticelli kérem ahogy megkapja válaszoljon, mert aggódok magáért. Nem történt baja?
Visszajelzését várom,

Friedrich Hunsford

Kevin ajkai körül halvány mosoly jelent meg. Amanda pedig nos, ő Amanda.
-Hah - kezdte. - Ez a csávó...Egyébként csak hallanod kellett volna, mikor felhívtam! - folytatta - "Miss Moticelli, jól van? Kérem biztosítson róla, hogy nem esett baja!" A pali szerelmesebb beléd mint gondoltam!
-Nem pali - válaszoltam, de nem tudtam levetni a boldogságot arcomról. - Egyébként pedig kedves tőle, hogy aggódott. De van még egy levél - néztem a kezemben tartott papírra.

Tisztelt Miss Moticelli,

Nem kaptam választ előző levelemre, így csak még jobban nyugtalankodom. Kérem mondja, hogy nem történt semmi komoly probléma! Képtelen vagyok nem magára gondolni, szemem nem tudtam lecsukni, egy szemhunyásnyit sem aludtam az este folyamán. Mégis mi történhetett magával? Nem lett volna szabad magára hagynom! Csörög a telefon. És ön az!

Beszéltem Mlle Dupon-val, azt mondta a kórházban van. Visszatérek Párizsba.

Atyám nem engedi, hogy visszamenjek, kérem bocsásson meg nekem! Nem lehetek önnel, mikor a legrosszabb állapotban van! Mlle Dupon-val tartom a kapcsolatot. Legalább annyira aggódik önért, akár csak jómagam.

Csak fekete-fehér képekben vagyok képes látni. Nem veszíthetem el! Bár tudom, minden úgy lesz, ahogy...

Felébredt. Beszéltem magával. És mintha a bolygó újra kiszínesedett volna és nem lenne sötét többé. A szívem kalapálása miatt azt sem fogom fel, mit írok. Kérem ígérje meg, hogy soha többé nem tesz ilyesfajta dolgot!

Higgadtabban állok az Úr színe előtt és köszönetet adok neki, amiért jobban érzi magát. Bízom benne, ezen levelet már otthona nyugalmában olvassa.

Kérem mikor kézhez kapja ezt a levelet, bocsássa meg rohanó kézírásomat, amelyet remélem ki tud olvasni. Továbbá összeszedetlen gondolataimat, amelyek csak fejemben jelentek meg, viszont papírra vetettem őket.
Írjon mikor már teljesen felépült,

Friedrich Hunsford

-Aggódott érted - szólalt meg Amanda. - Talán túlságosan is, de aggódott.
-És szeret, ahogy csak egy ember szeretni képes - nézett a szemembe Kevin.
Halványan elmosolyodtam és a földre szegeztem a tekintetemet.

-Amanda - néztem fel. - Szerinted is szeret?
-Te ezek után még meg mered kérdezni? Rose! Beszéltem vele és... Talán mégsem hazudik, talán...amiket érez irántad azok valós érzelmek. De ha meg mer bántani azt megkeserüli, nyugodt lehetsz!
Elnevettem magamat.
-Szóval...nem maffia vezér?
-Azért semmit se zárjuk ki - válaszolta, noha szája szélén mosoly jelent meg.
Elgondolkodtam egy pillanatra.
-Nem furcsa? Az apjáról eddig mindig tett említést, viszont az anyja sosem került szóba.
-Lehet, hogy nincs jó kapcsolatban vele. Én is rühellek beszélni a családomról - mondta Ami.
-Vagy elváltak a szülei és ő az apjának ad igazat - vont vállat Kevin.
-Lehet. Mindenesetre megvan az oka rá, így nem is firtatom tovább. Válaszolok a leveleire.
-Én hozok be kaját. Kérsz teát? - kérdezte Amanda felállva a kanapéról.
-Egy életre elegendő teát ittam szóval köszönöm, de nem.
-Segítesz? - kérdezte Amanda barátjától.
-Ez nem is kérdéses - állt fel a férfi is.
Még beszélgettek valamit, mielőtt kimenetek volna a nappaliból, ellenben annyira gondolataiba mélyedtem, hogy nem fogtam fel szavaikat.
Elvettem az asztalon hagyott üres papírokból egyet és írni kezdtem.

Tisztelt Mr. Hunsford!

Ha nem szeretne nem kötelezem ezen levelek megírására. Csupán felvetettem egy ötletként, hiszen mégiscsak egy távközlési lehetőség. Továbbá említette, hogy nincs oda a telefonon történő beszélgetésért, ezért is gondoltam erre.
Tegnap itt, Párizsban is esett az eső, ugyanakkor nekem semmi problémám sincs az ilyesfajta időjárással. A maga módján ez is csodálatos.
Örömmel hallom, hogy jól van. Én is hasonlóképpen érzek, biztosíthatom róla.
Az apja eltereli a témát? De hiszen e miatt hívatta önt, nemdebár?
Íjászat? Vívás? Nahát ezek pompás időtöltések. Bocsásson meg, nem gondoltam volna önről, hogy íjászkodni is tud. Vagy vívni. Egyszer én is szívesen kipróbálnám ezen passziókat.
Minden akkor történik, amikor történnie kell. Ne legyen türelmetlen uram, bár ezen instrukciót magamnak is adhatnám, hiszen én is ugyanúgy minden napon - ha nem minden pillanatban - önre gondolok.
Köszönöm érdeklődését, mostmár minden a legnagyobb rendben van.
A második levélre válaszolva: kérem ne aggályoskodjon tovább! Főképp ne miattam! Nem állt szándékomban ennyire izgalomba hozni, sajnálom, hogy pihenni sem tudott miattam. Kérem Mr. Hunsford, legyen nyugodt és csak akkor térjen vissza, ha elintézte szülőföldjén összes teendőjét.
Köszönöm, hogy gondol rám,

Rose Moticelli

-Kész - hajtottam össze a levelet.
-Már meg is írtad a választ? - kérdezte Kevin, azonban fogalmam sincs mikor jöhetett be újra.
-Igen - bólintottam. - Mr. Hunsford a legjobb férfi a világon akivel valaha találkoztam.
-Persze csak utánam, ugye? - kérdezett vissza a férfi gúnyolódó hangnemben.
-Hoztam teát - jött be Amanda és letette elém a gőzölgő folyadékot.
-Ami, ne már!