-Rosa! - üdvözölt nagybátyám széles mosollyal, majd magához vont, ami által érezhettem világos mellényének, zakójának finom anyagát, a herceg édeskés illatát. - Friedrich - ezt követően kezet fogott az úriemberrel is, vállon veregetve szemlélte.
Vasárnap délutánra értünk Olaszországba, ugyanis a fiatalember Párizsba utazott szombat este, a reggelt természetesen a templomban töltöttük, kivételesen a francia fővárosban, ezután szálltunk fel repülőgépre és értük el Genova partjait. Mr. Hunsford haladéktalanul meg akarta kapni nagybátyám beleegyezését is a lánykérést illetően.
-Mi járatban errefelé, fiatalok? - úgy kérdezte meg, mint aki előre tudja a választ.
-Don Lantiorno, ha megengedi négyszemközt kívánnék tárgyalni önnel - nem kertelt, egyenesen állt elő szándékával.
Adrian bácsi tekintete rám vetődött, mire én csak bazsalyogva bólintottam.
-Nos, rendben, természetesen - eddig a hallban ácsorogtunk, most a herceg dolgozószobája felé intett.
-Egy hosszú séta a kertben jót fog tenni - utaltam arra, hogy bár a férfiak társasága nélkül kell lennem, nem esik nehezemre elmulatni az időt.
A nagybátyám és az általam szeretett úr elvonult az imént említett helyiségbe, míg én magam, megkerülve a villát, a hatalmas tujafák irányába igyekeztem. Legalább egy óra eltelt, ennek ellenére észre sem vettem, úgy lenyűgözött a látvány, amit a táj képe nyújtott.
-Rosa - szólított meg Adrian bácsi mellém lépve. - Csatlakozhatok?
-Természetesen - arcát fürkésztem, mely egyelőre nem árult el érzelmeket.
-Bizonyára tisztában vagy vele, mi volt az oka annak, hogy magadra hagytunk - nagybátyámtól nem volt megszokott a komoly hangnem, így éreztem, az ügyet roppant fontosnak tartja.
-Ó, igen - ábrándoztam hajtincset fülem mögé seperve.
-Tudom a választ a kérdésre, mégis felteszem: Hozzá szeretnél menni? Eltekintve minden anyagi haszontól - amely persze kétlem, hogy érdekelne -, rangjától, modorától, beszédétől, kinézetétől... Boldoggá tesz? El tudod képzelni férjedként anélkül, hogy befolyásolna az, amit édesanyád és édesapád kívánt?
-Adrian bácsi, sohasem voltam olyan boldog életemben, mint az utóbbi kilenc hónapban. Egyáltalán nem irányít a szüleim emléke, hogyha nem lettem volna tisztában azzal, hogy ők Mr. Hunsfordnak szántak, akkor is ugyanúgy hozzámennék. Úgy érzem, én mást látok az úriemberben, mint a többi ember. Teljes szívemből szeretem és hiszem, hogy Isten nekem szánta.
-Láttam, hogyan tekint feléd, miképpen nyilatkozik rólad, társalog veled.
-Ez nem látszat, a fiatalember valóban előzékeny, udvarias, gondoskodó, féltő szeretete átövez nap, mint nap. Megismertette velem, milyen az igaz szerelem, melynek középpontjában Isten található, hiszen az Úr nélkül, akármilyen is Mr. Hunsford, kínszenvedés lenne belépni a házasságba. Biztos vagyok benne, hogy Ő vezérel minket, ad bölcsességet, hogy a herceg és én együtt szolgálhassunk. Huszonkét éves vagyok, idén huszonhárom. Előttem áll az élet, azonban ezt mégis a fiatalemberrel szeretném megosztani.
-Örülök, Rosa, hogy úgy gondolsz a házasságra, mint az Úrtól jövő ajándékra. Megadtam neki az engedélyemet, meg sem tagadhattam volna tőle. Az esküvőben természetesen szeretnék részt vállalni az anyagiak kapcsán, ezt fel is ajánlottam, Friedrich viszont hevesen ellenezte. Azzal érvelt, hogy atyja szinte mindent elkészített, ám nem hagytam annyiban a vitát. Nem könnyű két jogot végző embernek az eszmecseréje - csóválta fejét. - Arra jutottam, hogy Alessandro-val beszélek, hiszen a herceg legalább nem szerelmes beléd, vagyis nem sorakoztat fel legalább tizenöt érvet az ellen, hogy miért is ne adjak bele - kacagott fejét fogva.
-Köszönöm, hogy megadtad neki az engedélyedet - könnyes szemmel torpantam meg, láttam, amint nagybátyám szintén elérzékenyül.
-Maude akarata végülis beteljesül - suttogta, miközben magához szorított.

*

Annyira boldog voltam. Egyszerűen leírhatatlan öröm környékezett meg. Napok leforgása múlva az oltár előtt fogok állni és kimomdhatom a boldogító igent! Hihetetlen, hogy mindez tényleg megtörténik és nem csupán egy álom, amely szertefoszlik, amint az ember felébred. Semmivel sem érdemeltem ki, mégis megkaptam, megadatott nekem egy ilyen élet! Mindezért természetesen az Úrnak jár a dicsőség, hiszen Ő adta meg ezt, Tőle kaptam az örök boldogságot és a pillanatnyi örömöket is.
Mr. Hunsford szinte azonnal elhagyta Olaszországot, épphogy megvacsorázott társaságunkban, máris indulni készült.
-Vigyázzon magára az úton, Mr. Hunsford - bíztam rá a feladatot. - Ne idegeskedjen és rendezze el minden teendőjét. Szerdán mindenképpen viszontlátjuk egymást. Érezze jól magát barátaival.
-Utasításait mindenképpen megfogadom, teljesítem - halvány mosollyal ajkain válaszolt. - Reménykedem benne, idejét kellemesen tölti el barátai társaságában, nagybátyjánál pedig jó kezekben lesz. A mihamarabbi viszont látásra, Miss Moticelli - emelte meg kalapját.
-A mihamarabbi viszontlátásra, Mr. Hunsford - az elsuhanó alak után meredtem pár pillanatig, azután pedig már a lánybúcsúmon járt az eszem.

A barátaim hétfő délutánra érkeztek meg nem csöndesen.
-Na, végre már - pattant ki a kocsiból Amanda. - Rose! - amint meglátott egyből ölelésbe font. - Hosszú volt az út, bár amúgy imádok repülőn utazni, csak Bacon mellett ültem sajnos... Te, hogy vagy? Remélem feldíszítetted a házat, de Mia úgyis segít, ha nem vagy kész, meg amúgy mi is. Maga Adrian, Rose nagybátyja? Amanda Dupont vagyok, Genova hercegnőjének legjobb barátja, gondolom hallott rólam.
-Fuh, ezek a súlyzók - húzta sporttáskáját maga után Théodore. - Megfogná egy percre? - fordult Lucchetti felé, rákasztotta a táskát, mire a mindenes majdnem összeszakadt.
-Antoine, hozd a csomagomat! Ó, drága Rose, milyen jó ez az éghajlat!
-Rose, Rose, Rose! Huhú! Tanú leszek! Annyira jóóó! Marco is jött, ugye nem baj? Meghívtad, igaz? Ez ilyen különleges lánybúcsú! Uuu, egy igazi szolga! - fordult Lucchetti felé, akinek még mindig a nyakában lógott Théodore táskája, miközben a férfi cipőjét kötötte. Azonnal megölelte a mindenest.
-Oké, kész - tápászkodott fel barátnőm bátyja és Marguerite kezét sajátjába zárta.
-Rose, én mondtam, hogy hercegnő vagy! - bólogatott a lány.
-Tényleg - nevettem, miközben Adrian sorra bemutatkozott barátaimnak.
-Milyen szép növények - nézett körül Antoine.
-Adrian! - kiáltotta a színésznő.
-Daniéle, ivócimborám! - üdvözölte tárt karokkal. - Bonjour, ma chère sœur; faites, je vous supplie, Quo je parle à Monsieur - kezdett bele egy színdarabi szövegbe.
-Il est en compagnie, Et je doute qu'il puisse à présent voir quelqu'un - folytatta a nő haját meglebbentve, teljesen beleélve magát a szereplésbe.
-Találós kérdés, hogy ez micsoda? - pislogott nagyokat Marie. - Ez a Tartuffe! - pillanatnyi gondolkodás után mondta ki, majd Adrian bácsihoz rohant, aki ölébe vette.
-Milyen nagyra nőttél! Nehéz lettél, Marie, alig bírlak el. Nem volt túl sok a sütemény?
-Azokból sosem elég - mosolygott a kislány.
-Adrian, vannak nálam súlyzók! Egyébként Kevinnek hoztam, megtanítom edzeni!
-Micsoda? - kerekedett ki barátom szeme. - Én erre nem kértelek!
-Szelfiii - emelte fel telefonját Ami és készített képet Lucchettivel.
-Itt van forró homok! Vadlovakat is tenyésztetek, Adrian? - kérdezte érdeklődve Marco.
-Biztos nagyon szép a hely. Lesz tűz? Mert professzionális tűznéző vagyok - kezdte komolyan Chase.
-Alig várom, hogy elmenjenek - morogta Lucchetti.
-Mikor fürödhetünk a tengerbe? Nagyon szeretnék!
-Hogy lesznek a szobabeosztások? - kérdezte Marguerite, akinek Théodore húzta a bőröndjét.
-Jobb, ha megmutatjuk azokat előbb, igaz, Rosa?
-Igen, pakoljatok ki nyugodtan - indultunk el a villa felé.
Amanda velem egy szobában aludt, Mia és Marguerite a mellettünk levőben, Daniéle és Marie már egy megszokottat foglalt le, Antoine és Felicité egybe került, ahogyan Théodore és Kevin, Chase és Marco is.
-Milyen jó, hogy Kevinnel leszek egy szobában - mondta bizonytalanul a férfi. - Majd este edzünk! - virult ki az ötletre.
-Nem akarok edzeni! - fogta a fejét barátom.
-Felicitével egy ágyban alszom, ezaz... - látható volt a szenvedés arcán.
-Mit mondtál, Antoine? Megismételnéd?
-Semmi, semmi, csak éppen azt ecseteltem, milyen csodálatos, hogy Olaszországban lehetünk.
-Menjünk fürdeniii! - Mia-tól származott az ötlet.
-Igen, igen, mama, nagyon szeretnék a tengerbe menni!
-Rajtatok meg milyen póló van? - nevettem, mivel csak most láttam meg egyenfelsőjüket.
Én magam szerepeltem rajta, alatta zöld menyasszony felirattal.
-Team Rose póló, Théd szerkesztette.
-A felirat sprite zöld!
Végül mindnyájan átöltöztünk. Én magam is vittem fürdőruhát, mivel valahogy gondoltam, hogy a barátaim ki nem hagynák a lehetőséget, hogy a tengerben szórakozhassanak. A krém színű bikini csíkos anyaga tökéletesen illeszkedett lebarnult bőrömhöz.
Megbeszéltük, hogy a parton találkozunk, így nem volt meglepő, hogy én értem oda az elsők között. Amanda sötétzöld bikinit, Kevin szürke fürdőnadrágot, Daniéle borostyánzöld egyrészes fürdőruhát, Marie kék alapon rózsaszín flamingósat, Chase a színésznőéhez illőt, Felicité fehér kivágottat, Antoine zöld-sárga csíkosat, Marco kis pálmafákkal, hajókormánnyal díszítettet, Mia különféle színű, alakú mintákkal tarkítottat, Marguerite babakéket margarétákkal tele, Théodore sötétkéket, Adrian bácsi pedig egy egyszerű sötét bővebb nadrágot viselt szétnyitott fehér inggel.
-Renét is hoztuk - bukkant fel Théodore Marguerite kezét fogva egy hatalmas felfújható bábuval a nyakában.
-Renét? - a vér is megfagyott bennem.
-Ja, itt van a nyakamban! Elneveztük Renének, mindjárt verekszek is vele!
-Huhúú, tenger! - ugrott rá egy felfújhatós jégkrémre Mia.
-Rose Moticelli, lelőlek! - vízipisztollyal fröcskölt le Amanda.
-Ezt visszakapod! - vettem fel a tenger sós habjaiból és borítottam rá.
-Látod, Adrian bácsi, milyen szép várat építek homokból?
-Látom, Marie, gyönyörű. Lubickolok egyet, nem jössz? Viszlek a hátamon!
-Huhú!
-Köszönöm, hogy segítesz, Daniéle, nagyon furcsa tök vakon fürdeni - a színésznő éppenséggel Chase kezét fogva vezette be a vízbe lassan lépkedve.
-Igazán nincs mit, szívesen segítek. A víz így estefelé a legjobb, akkor felmelegedik.
-Kár, hogy itt nincsenek olyan hullámok, mint nálunk, Portugáliában! Sebaj, úgyis jössz hozzánk Mia - tolta beljebb a lányt, miközben ő a felfújhatós matracon feküdt.
-Ezt neked René! - ütötte a bábut Théodore.
-Nézd, Théo, milyen aranyos Mia és Marco! - bámult széles mosollyal a távolba a lány.
-Ezt, amiért megölted az apámat, ami azért annyira nem baj, de mégis... - püfölte tovább. - Tessék, mit mondtál, Marg?
-Marguerite, gyere, itt még van hely! - kiáltott Mia, mire a szőke hajadon már futott is hozzá, óvatosan megállt a matrac mellett, mire Mia próbálta volna felhúzni, de végül mind a ketten beleborultak a vízbe és nevetve bukkantak fel.
-Milyen érdekesek ezek a tengeri moszatok - figyelte Amanda édesapja a vizet.
-Antoine, legalább az öledben vihetnél! Azt érdemelném, persze te erre sem vagy tekintettel!
-Háromra bedoblak a vízbe Marie, egy, kettő...
-Három! - kiáltott a lány és hátravetette magát, miközben karúszóival hadonászott.
-Ami, egy úszóverseny?
-Már megnyertem - vont vállat barátnőm és beleugrott a vízbe karcsapásokkal előre hajtva magát.
-Kevin, te meg, hogy kerülsz ide?
-Megnyertem a versenyt - közölte egyszerűen.
Hirtelen vízi csata tört ki, Marguerite Théodore nyakában, Mia Marco-éban kötött ki és megpróbálták lenyomni a másikat.
-Théodore Dupont, tiszta víz lett a hajam! - a tőlük nem túl messze lévő Felicité hőbörgött.
-Bocsánat, csak meg kell nyernünk a háborút!
Mindenki mindenkit lespriccolt, beledobott a tengerbe, miközben a nap már egészen lent járt.
-Antoine, csinálj rólam képet a tengernél! - vette fel a törölközőjét Felicité.
-Máris - engedelmeskedett feszülten és a telefont kezébe véve követte az utasításokat.
-Egyik sem jó, Antoine, egyik sem! Borzasztó fotós vagy! Drága Kevin, lennél olyan szíves és...
-Persze, csinálok, csak megtörlöm a kezem.
-Látod, Antoine! Milyen figyelmes Kevin, még a kezét is megtörli, pedig természetesen a telefonom csúcstechnikájú, így nem lesz baja tőle.
Kikászálódtunk a frissítő tenger habjai közül és törölközőket magunkra terítve beszélgettünk tovább. Felicité kifeküdt egy napágyra és meghagyta Kevinnek, hogy legyezze, Marguerite és Théodore a homokban sétálgattak kézenfogva, Mia pedig beállt közéjük, szétválasztotta karjaikat és övéivel kulcsolta egybe őket, így mentek hárman. Adrian kihozta a citeráját, Marco a homokban ülve pengette meg ukuleléjét, amihez nagybátyám társult - végül ebből is rivalizálás tört ki és szinte egymás ellen játszottak -, Amanda apjával konzultált, Daniéle, Chase és Marie pedig körülöttem ügyködött, a kislány homokozó játékaival egy tornyot építettek.
-Annyira boldog vagyok - néztem körül. - El sem hiszem, hogy három nap múlva esküvőm lesz!
-Szegény Lucchetti, én csak őt sajnálom - nevetett Daniéle.
Sötétedésig a parton voltunk; mindenkivel sikerült elbeszélgetnem:
-Képzeljétek - mesélte Marguerite -, Charlotte-nak vettem egy új sapkát. Szegény nagyon remegett a pillecukor sütés után, napokig sokkban volt. Szerintem ezért nem említettem, hogy létezik...
-Rose - szólított meg Chase -, a kör nagyon jól halad, bár jöttek újak is, de sokan nem járnak már vagy csak azért jönnek, hogy megköszönjék a segítséget.
-Most egy új darabban leszek benne az esküvő után, én játszom a főszerepet! Lehet, hogy a szüleim is eljönnek, mert elég nagy lesz ez az előadás, országszerte híres - mondta Daniéle is.
A vacsorát Lucchetti készítette el csupa olasz ételekből. Kint terített meg, hosszú asztalt vitt a fa alá, ami gyertyákkal volt körülvéve és fényfüzérek lógtak oldalt. A porcelán tányérok a helyükön voltak; Lucchetti kitett magáért, még fel is mosott.
-Eléggé csúszik ez a... - Kevin elesett, mire a mindenes csak a fejét fogta.
-Hé, hé, összetörik a kövezet! - hülledezett nagybátyám.
Én kerültem az asztalfőre, jobbomon Adrian bácsi, balomon pedig Amanda foglalt helyet.
-Mi az, hogy az ünnepeltnek nincsen koronája? - értetlenkedett barátnőm.
-Áh, igaz is, még jó, hogy mondod, Ami - nagybátyám szinte kebelbarátként tekintett a nőre.
Nekilendült, befutott a villába - nem esett fel, nem csúszott meg - és pár perc múlva vissza is tért egy üvegezett dobozzal kezében, melyben egy ezüst tiara foglalt helyet gyémántokkal körülrakva.
-Hercegnőnek ez jár, nem igaz? - büszkén tekintett felém.
-Ez tényleg az enyém? - szám is tátva maradt.
-Persze, tedd csak fel, Rosa - kérésére cselekedtem: a tiara tökéletesen illeszkedett fejemre.
-Hűhaa - ámultak a többiek is.
-Köszönöm - fordultam a herceg felé.
-Áh, rá se ránts - intett le. - Most pedig, koccintsunk az unokahúgomra, mindnyájótok barátjára, Genova hercegnőjére! - emelte fel a pezsgős poharat és először enyémnek döntötte.
-Amikor találkoztunk, sosem gondoltam volna, hogy az olasz tengerparton fogunk együtt lánybúcsúzni - csóválta fejét Amanda, akinek újabb könny csillant meg szemében.
-Én sem gondoltam volna - kacagtam. - Mikor először megláttalak, egy fennhéjázó alaknak gondoltalak, aki túlságosan különbözik tőlem, hogy barátok lehessünk.
-Milyen jó véleményed volt rólam! Én meg egy túl pozitív, naiv dolgozónak hittelek, aki valamit majd úgyis elront és repül a cégtől - vont vállat, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. - Tényleg különbözünk, de ez hol baj?
-Ezért vagytok olyan nagy brok! - ordította az asztal másik végéről Théodore.
-Holnap, vagy holnapután megyünk Estringtonba - ejtettem el a megjegyzést.
-Megyünk Mr. Hunsfordékhoz? Na, végre!
-Milyen építész is vagy, Antoine? Lehet, hogy belefognék valami kis tervbe, bár van elég villám és kastélyom, az is igaz.
-Egyszerű építészmérnök vagyok, de élvezem a munkám minden percét.
-Ezt jó hallani, én is imádtam a diplomatai állásomat.
-Nagyon szép lehet a tenger és az egész hely, kár, hogy nem láthatom.
-Kedves Chase, van egy kiváló szakorvos Párizsban, aki bizonyára meg tudná műteni a szemedet, szívesen elintézem, egy telefonomba kerül - biztosította Felicité.
-Igazán megtennéd? - csillant fel Daniéle.
-Chase bácsi látna? - ámult Marie.
-Persze, akár már holnap is felhívhatom időpontot kérve - simogatta meg Marie arcát.
-Mia, majd nézünk csillagot? A tengerpartról nagyon jól látszanak.
-Csak, ha Marguerite is jöhet! Ugye jössz, Marguerite?
-Igen, szívesen! Majd megmutatod a csillagképeket is, Mia?
-Perszeee! Rose, nézd, mindenkin rajta van a közös karkötő!
-Én sem vettem le - bólintottam szétnézve. - Marco, hogy érzed magad?
-Nincs sok barátom és örülök, hogy ilyen hamar befogadtatok. Szóval... jól!
-Táncolni akarok! Mikor jön a buli, Adrian? - érdeklődött Ami.
-Azonnal! - tolta el magát az asztaltól nagybátyám.
-Hoztam a partyboxot! - ordította Théodore majdnem leverve egy kristálypoharat. - Kevin, gyere, hozzuk ki, ez az edzés első menete!
-Hányszor mondjam még, hogy nem akarok edzeni?! - emelte fel a hangját barátom, de a férfi rá sem hederített.
-Rose, gyere, táncoljunk, ebből nem maradhatsz ki! - amint megérkezett a zene, Amanda azonnal felhúzott. Sorra pörgettek meg a barátaim, vagyis inkább a családom. Hiszen azok, ők a családom tagjai egytől-egyig. Olyan elszakíthatatlan kötelék van közöttünk, melyet nem sokak kaphattak meg.
-Rendben, rendben, bontsunk asztalt, fiatalok - egy óra tájban Adrian bácsi a tánctól kifulladva dőlt le egy székre.
-Fiatal még az idő - pörgette meg Marguerite-et Théodore.
Töltöttem egy pohár bort nagybátyámnak és feléje nyújtottam.
-Köszönöm, Rosa - húzta le sec-perc alatt az egészet.
-Három nap - eszméltem rá újból, mikor egy pillanatra kiszakadtam a lánybúcsú hangulatából. - Három nap és Mr. Hunsford felesége leszek.