Miután felvetettem az ötletet, hogy menjünk el valahova, a többiek is beleegyeztek. Végül a Le Bon Marché-ban, Párizs legnagyobb áruházában kötöttünk ki és ott töltöttük az egész délutánt.

Így csak estére értem haza, akkor is holtfáradtan. Vettem pár ruhát, holott csupán azokat, amikhez Amanda ragaszkodott. Szavaival élve, le kell nyűgöznöd azt a palit és akkor majd megtudjuk mit is akar. Én kissé máshogy fogtam fel ezt, ám végülis megvettem a ruhákat, amik kivételesen tetszettek is (Aminak és nekem két külön stílusunk van és amilyen ruhákat ő ajánl, azok nem mindig tetszenek nekem).

Így a vásárlás után csak arra volt energiám, hogy lezuhanyozzak és ledőljek az ágyba, utána rögtön elnyomott az álom.
Hét óra előtt ébredtem fel, ennek köszönhetően pont elég időm volt, hogy elkészüljek. Nem is gondoltam arra, hogy ma vasárnap van és talán nem minden nap van Mr. Hunsford a kávézóban. Annyira egyértelműnek tekintettem, hogy minden nap találkozom vele, el sem gondolkodtam rajta, mi van, ha másik kavézóba megy vagy egyáltalán sehova sem.
Egy fehér inget vettem fel, felé pedig egy barna kötött pulóvert. Alul kockás szürke szoknyát viseltem, amit tegnap Amanda választott, egy átlátszó harisnyanadrággal. Indulás előtt pedig felvettem a sötétbarna szövet kabátomat és a fekete csizmámat. Az idő kezdett hidegebbre fordulni, nagy szelek fújtak Párizs utcáin. De persze a szelek teljesen hidegen hagytak, hiszen ma is találkozhattam at úriemberrel, ami csak örömmel töltött el. Hét óra ötven perckor már a kávézóban ültem és türelmetlenül az ujjammal az asztalon doboltam. Fel-le, fel-le. Az ujjaim idegesen meg-megáltak mikor ajtónyílást hallottam, de kétszer is csalódnom kellett.
Ránéztem az órárámra, még csak öt perc telt el. Mióta vagyok ilyen türelmetlen?

De két perccel nyolc óra előtt a kávézó bejárata újra kinyílt, én pedig sóhajtva csak elfordítottam a fejemet az ajtó irányába. Amikor a jövevény belépett rajta, széles mosoly terült el az arcomon.
Mr. Hunsford volt az.
Miután bezárta maga mögött az ajtót, a férfi a tekintetét asztalom felé fordította. Mikor meglátott örömének kifejezése képp elmosolyodott, majd nagy léptekkel felém igyekezett.
Fekete szövet kabátot, alatta egy fehér inget és drapp szövetnadrágot viselt fekete csizmával. Barna hajára a reggeli fény rásütött és így aranyosan csillogott. Nem rég borotválkozhatott, a gyér napfény az arcát is megvilágította, így látszottak gyönyörű vonásai. Gyönyörű? Tényleg ezt mondtam volna?
Nem telt bele sok idő és már az asztalomnál is volt.

Felálltam, majd a szemébe néztem.
-Jó reggelt, Miss Moticelli - köszönt.
-Jó reggelt, Mr. Hunsford. Én... - kezdtem - ...elnézését szeretném kérni a tegnapi kérdéseim miatt. Nem voltak a helyénvalók, kissé elhamarkodott kérdések voltak ezek. És sajnálom ha kellemetlen helyzetbe hoztam vele önt, nem állt szándékomban.
-Hölgyem, önnek nincs miért bocsánatot kérnie, mint már mondtam. A kérdések igenis helyénvalók voltak és egyáltalán nem hozott velük kellemetlen helyzetbe - fejezte be a és kihúzta a székemet, hogy leülhessek.
Helyet foglaltam, ahogy ő is közvetlenül előttem.
A pincér hamarosan meg is jelent és mindketten leadtuk a rendelést.
Ezek után Mr. Hunsford gyorsan átfutotta az aznapi újságot, aztán felém fordította minden figyelmét.
-Kissé megterhelő ez a késői napfelkelte, nem gondolja? - nézett ki az ablakon a férfi.
-Igen az, ellenben már megszoktam. Ön mióta él a városban?
-Egy nappal azelőtt érkeztem, hogy találkoztunk volna.
-Akkor...vissza is fog menni?
-Igen, minden bizonnyal.
Kissé csalódott lettem a kijelentéstől. Elmegy?
-Mondja milyen hely Anglia? Ahol ön lakik.
-Anglia? Anglia igazán gyönyörű, pusztán meg kell látni benne a szépséget. Ahol én élek, azon a területen rétek helyezkednek el, amerre csak a szem ellát, erdők, tavak terjeszkednek a környéken.
-Bizonyára lehengengerlő. Tudja már mikor kíván visszatérni?
-Talán ennyire óhajtja, minél hamarabbi visszatértemet? - kérdezte a férfi, habár elnevette magát.
-Nem, ellenkezőleg. Én csak... - de itt megálltam, nem tudtam hogyan folytatni.
-Nem igazán tudom még mikor kívánok hazaindulni szülőföldemre, noha egyelőre még nem tervezek.
-Ha csak azóta van itt mióta találkoztunk, bizonyára nem látott még mindent itt, Párizsban. Vagy már többször járt errefelé?
-Nem igazán. Ez az első alkalom - mondta a kávéját - amit közben kihoztak - szürcsölve.
-Szereti a művészeteket? Festészet?
-Igen, igen - bólogatott. - Nagyon is kedvelem őket, én magam is festek néhanapján.
-Járt már a Louvre-ban?
-Sajnos még nem volt szerencsém elmenni...
-Remek - tettem le az üres csészét vidáman. - Akkor körbevezetem - álltam fel.