Reggel a szemközti épületekről átlósan becsillanó napfény keltette Gabrielt. Morcosan ült fel az ágyban, és kelletlen dörmögéssel indult meg a földszintre. A lépcsőn lesétálva tekintete automatikusan a kanapéra villant. A lehordott párnák közül egy vékony kar nyúlt ki a bézsszínű karfán. Silasé. Az alvó szőkeség fölé hajolva konstatálta, hogy kollégája békésen szuszog. Nem akarta felkelteni, jobb, ha minél többet pihen, így a konyhába indult. Sóhajtva nyitotta ki a hűtőt, de abban csak egy félig üres – és valószínűleg romlott – üveg ketchup árválkodott, úgy fél évvel azelőttről. Azóta nem evett otthon egy tisztességeset. A hűtőláda nyitott ajtaja fölött görnyedve pár percig csak bámulta a hideget, majd felegyenesedve az emeletre indult. Tiszta ruhát húzva battyogott le a lépcsőn, és Silast még mindig a kanapén fekve találta. Száját enyhén eltátva békésen hortyogott, kezét még mindig a szőnyeg fölé lógatva. A kezet, ami előző éjjel a szájában landolt. Gabriel fejét megrázva szabadult az emléktől, és papírt, tollat kerítve rövid üzenetet firkantott, és megint a szunyókálóra nézett. Látva, mélyen alszik, tétován indult a bejárati ajtó irányába. Aggódva fordította el a gombot és lépett ki a verandára. Topogva ácsorgott még egy kicsit a hidegben, apró lehelet-felhőket pöfékelve, s várt. Mikor az utolsó autó is elhúzott előtte, átvágott az úttesten, és a legközelebbi kisbolt felé indult.

Silas csöndre ébredt. Minden szoba, ablak és bútor némán meredt rá: egyedül volt a lakásban. Nem bánta, sosem félt az egyedülléttől, hisz a panellakásában is magányosan lakik, még egy kisállata sincs.

Útjára indult, gondolta felfedezi a lakást, hisz eddig nem volt érkezése körbe nézni. A földszinten a már megismert kanapéból és dohányzóasztalból, fotelból és egy vak kandallóból – rajta az egyik legújabb tv modell – álló nappali, egy kicsit puritánul berendezett konyha, és háromlépésnyi folyosó végén, egy kicsit szűk, de annál barátságosabb dolgozószoba kapott helyet. Utóbbi falát ablak, könyvespolc, és egy szépen faragott ajtajú vitrines szekrény takarta, kivéve egy szakaszt. Ott a barnásvörös tapéta kép nélkül, pucéran üreslett. Silas akaratlanul is végigsimított a falon, s mielőtt elszakadtak volna tőle ujjai, egy mélyedést érzett. Megállt, hogy megszemlélje, mit talált. Valójában egy vékony, sötét rés futott egészen a padlóig, majd nagyjából tíz centivel fejmagasság felett vízszintessé fordult. Ahogy a szőke vékony ujjai végig követték, a fiú fejében egy ajtó képe sejlett fel. Ismét végig tapogatta a titkot rejtő falat, de sem kulcslyukat, sem ajtógombot vagy kilincset nem talált. Az alakzat szélét nagyjából középtájt megnyomva azonban halk kattanás jelezte: az ajtó feltárta, amit rejtegetett. Egy rugó kilökte, és ahogy Silas belépett, rögtön puha padlószőnyegre siklott meztelen talpa. A szobában nyúlós félhomály uralkodott, de egy franciaágy, egy komód, egy polcos szekrény, és egy elreteszelt ablak körvonalai küzdötték elő magukat az ajtón beáramló fényre. Silas bizonytalanul belépett, a szőnyeg alattomos kígyóként susogott alatta. Az ágy felé fordult, és a hirtelen ijedtségtől a szíve majd kihagyott egy ütemet: sötét alak állt vele szemben. Csak a mikor megmozdult, jött rá, hogy saját magát látja egy egész alakos tükörben. Ismét a fekvőhelyet vette célul, s lehuppant rá. A takarón enyhe hullám futott végig, a párnák ugrottak egyet, és porfelhő szállt a levegőbe, ami felkorbácsolta Silas érzékeit. A rátörő tüsszentés libabőrt csalt karjára és hátára. A fiatal férfi ekkor döbbent rá, hogy fázik, eddig észre sem vette. Nem csoda, hisz még az a karácsonyi szörnyűség sem volt rajta, hisz azt még előző este Gabriel fejéhez vágta. Fázósan húzta össze magát, amint kilépett az ajtón, és megpróbálta visszacsukni. Végig simítva a rejtekajtón elhagyta a dolgozószobát. Emlékezett, hogy Gabriel a párnákkal és a takarókkal együtt egy tiszta pólót és alsót is lehozott. S valóban, a kinyitott kanapén a takaró nehéz redői közt turkálva egy hatalmas, sötétkék póló és egy szintén nem túl kicsi, fehér alsó akadt a kezébe. Arcát a tiszta felsőbe fúrta, hogy érezze a mosószer friss illatát. Mély levegőt vett, majd meglepetten pillantott fel. A ruha Gabriel friss, mentás illatát árasztotta magából. De miért is ismeri a férfi illatát? Nem egy helyiségben dolgoznak: Gabriel az első emeleti diagnosztikai osztályon, ő pedig lent a recepción, a földszinten. Azonban Gabriel rendelője is a földszinten van, a pulttól jobbra, így néha összefuthattak. De akkor is, csak köszöntek, netán biccentettek egymásnak, vagy még annyit se, és egy méternél soha nem voltak közelebb egymáshoz. Talán a karácsonyi partin... bár ott esetleg válthattak pár szót. Bár arról az estéről sok a homályos emlék. De miért is foglalkoztatja ez? Szemeit összeszorítva próbált szabadulni a gondolattól, és már emelte karját, hogy felvegye a pólót, amikor átható testszag ütötte meg az orrát. A póló frissessége után kijózanítóan valóságos volt. Nem vehet fel egy ilyen tiszta és jóillatú felsőt fürdetlenül. Eldöntötte, hogy lezuhanyzik. Nagyjából ismerte a járást, de a nyikorgó emeleti hajópadlóról a fürdő cappuchino-barna taposóira lépve elfogta a bizonytalanság. Hol vannak a törölközők? Használhatja-e Gabe tusfürdőjét? Egyébként is – illendő-e úgy lezuhanyoznia, hogy nem kérdezte meg őt? Végül úgy döntött, hogy a jelen helyzetet tekintve ez a legkisebb problémája. Ledobta az alsóját a földre, az ajtó mellé, a tiszta ruhákat a szárító tetejére, és belépett a kádba. Szükségtelen volt, mégis behúzta a függönyt – hátha Gabriel hazaérve keresni kezdi. Már az is elég kínos, hogy alsóban látta.

A víz, ami a hátára csorgott, kellemesen langyos volt. A kövér cseppek először fakószőke hajára hullottak, leszaladtak tarkójára, vékony és apró arcára, s onnan kecses nyakára. Kulcscsontjain egy pillanatra megálltak, s hízva gördültek le fehér bőrű mellkasán. Silas utoljára májusban volt napon, azóta szinte minden napját a recepciós pult mögött tölti, esténként jár haza. Edzeni egyáltalán nincs ideje, így nem is sorolható az 'izmos' kategóriába. Ennek ellenére karcsú – ha teheti egészségesen eszik – egy kevés fölösleg sincs rajta, így, ha halványan is, de némi izom látni engedi magát, főleg combjain. Fiatalabb korában sokat biciklizett, ha nem is versenyszerűen, de így igencsak látványos comb- és farizmot mondhatott magáénak.

Az előző alkalmakhoz képest, amiket ebben a kádban töltött, a mostani meglehetősen kellemes volt. A vállmagasságban lévő kis polcról levett egy kékesszürke flakont. Kezébe nyomta tartalmát, és újfent mentás illat kúszott az orrába. Úgy tűnik, Gabriel odavan a mentáért. Mivel nem talált sampont a polcon, a hajára is ugyanezt használta. Elzárva a vizet kihajolt a függöny mögül, és felkapta a közeli akasztóra lógatott törölközőt. Haját már egy a szekrényből kivett, valamivel kisebb textillel takarta le, míg felvette a pólót és az alsót. Előbbi nevetségesen nagy volt rá, míg utóbbi majdnem passzolt, talán egy mérettel lehetett nagyobb az övénél. Törölközőjét visszaakasztotta, és még kicsit nedves hajával lebattyogott a nappaliba. Lehuppant a kanapéra, és a dohányzóasztalra pillantva meglátott egy sárga cetlit, rajta egy rövid üzenettel. Érdeklődve vette kézbe, és hálásan mosolyogva olvasta el.

„Silas!

Elmentem a közeli kisboltba venni pár apróságot. Sietek. Ha unatkozol, ott a kapcsoló a tv mellett, a kandallópárkányon.

Gabe"

Silas felpattanva az említett helyen keresve meg is találta a távirányítót. Visszazöttyent, a takaró redői közé fészkelve magát féloldalasan elnyúlt, majd bekapcsolta a tévét. Némi keresgélés után egy természetfilmnél állapodott meg. A szavanna gyér füve közt süvítő szél megnyugtatta az idegeit. A narrátor mély, búgó hangja egészen félálomba süllyesztette, amint az éhesen vadászó oroszlánok elől menekülő kecses, fürge antilopokról beszélt. A mézszínű nagymacska végül leterítette fakóarany prédáját.

Gabriel szinte berontott a házba. Sapkája félrecsúszott, arca kipirosodott a hidegtől. Mindkét kezében degeszre tömött nejlonszatyrok nyikorogtak, lábáról letopogta a havat. A súlyos szatyrokat rögtön letette, ruháit sietve az előszobaszekrényre aggatta, cipőjét csak úgy lerúgta, és újra felkapva a frissen szerzett élelmiszert, a konyhába trappolt. Ami igényelte, azt a hűtőbe rakta, a többit viszont csak kiszórta a pultra. Bebattyogott a nappaliba, hogy ránézzen Silasra. A párnák közt szuszogó szőkeség nem alhatott túl mélyen, szemei meg-megrebbentek néha. Gabriel elégedetten látta, hogy átöltözött. Érezte rajta tusfürdőjének illatát – jól feltalálta magát. Nyugtázó mosollyal tért vissza reggelit készíteni.

A felvert tojásokat egy közepes serpenyőbe kotorta, majd kisvártatva egy marék sajttal szórta meg a félkész rántottát. Míg a tojás vidáman sercegett, addig kicsomagolta a kenyeret, megkente némi vajjal, majd vékony uborkaszeletekkel, gépsonkával, és nemi szalámival megpakolva tette teljessé reggeli remekművét. Időközben a tojás is elkészült, két adagra osztotta, és a sóval együtt az asztalra rakta. Utána küldte a két kenyeret és némi ketchupot meg majonézt. Már töltötte a narancslevet egy karcsú szájú pohárba, mikor tüsszentettek. Lassan letette a flakont, és belopakodott a nappaliba.

A kanapén fekve Silas az oldaláról a hátára fordult, s úgy feküdt, szétvetett kezekkel és lábakkal, mint egy béka. Az újabb tüsszentés, ami váratlanul érte Gabrielt, finoman megrántotta Silas vékony testét, és libabőrt csalt szinte mindenhová, ő azonban ugyanolyan nyugodtan szuszogott, mint két perccel ezelőtt: csukott szemekkel, kicsit elnyílt szájjal.

Gabriel idegesen túrt a szőke recepciós hajába, s gyanúja megerősítést nyert: Silas haja csurom vizes, és hideg volt. Na még csak az kéne, hogy még jobban megfázzon! A mézhajú fiú felloholt az emeleti fürdőszobába, és szinte vakon kapott ki egy törölközőt a sok közül. Lerohanva Silas hajára terítette a fehér, bolyhos anyagot, és finoman dörzsölgetni kezdte a fakó fürtöket. Óvatosan, lassan mozgott, nem akarta felébreszteni fiatal kollégáját. Azonban a két hirtelen-kék szem nem maradt sokáig csukva. Először csak halk hümmögést váltott ki belőle a hajszárítás, majd a két sápadt szemhéj felemelkedett. Silas harmadik napja volt Gabrielnél, de csak most néztek tisztán egymás szemébe. Ott állt tehát egy hidegtől még pirult arcú, mézszín hajú fiatal, egy párnák közt fekvő, vizes hajú szőke szépség fölött, egy kissé feldúlt nappaliban.

Silas és Gabriel tekintete összeakaszkodott, egybegabalyodtak, mint a százéves borostyán kacsai. Gabriel keze még mindig a másik fején nyugodott, habár abbahagyta a dörzsölést. Silas keze Gabrielére csúszott, lassan, mint a prédáját leső puma. Karjait enyhén maga felé húzva elérte, hogy Gabe lehuppanjon mellé. Feltornázta magát ülő helyzetbe, kezeik így kettejük közé hulltak. Még mindig csak nézték egymást, nem szóltak egy szót sem. A levegő már izzani látszott a feszültségtől, ami köztük pattogtatta szikráit. Silas mozdult először. Fészkelődni kezdett, s nagy levegőt vett. Már nyitotta volna száját, hogy megszólaljon, de el sem kezdett mondandóját hangos korgás szakította félbe. Megkövült, és enyhe pír költözött az arcára. A feszültség egy pillanat alatt elillant közülük.

- Gyere a konyhába, csináltam reggelit. – Gabriel felemelkedett, kezei kicsúsztak a másik ujjai közül. Visszasétált a konyhába, felvéve a korábban ledobott kanalat, és beizzította a vízforralót.

Silas dühtől és szégyentől csücsörítve állt fel, földre szegezett tekintettel, ám szeme megakadt valamin: a whiskys poháron. Már egyedül árválkodott, a fal mellé gurulva. Silas fölvette, és forgatni kezdte. Elkomorult tekintettel követte Gabrielt, aki még mindig a pultnál állt és egy bögrében vörös, forró lét kevergetett. Silas mellé állva, habozva tette le az italospoharat a mosogató szélére. Egy pillanatra megállt, Gabrielre nézett. Ő a kezébe nyomta a gőzölgő bögre teát és az asztal felé biccentett. Silas engedelmesen leült. Tányérján illatozó rántottáját nézve várta, hogy a vele szemben lévő szék nyikorduljon.

- Jó étvágyat! – Silas ma először szólalt meg. Szája száraz volt, hangja rekedt, gyorsan belekortyolt hát a teába, hogy oltsa hirtelen a rátörő szomjúságot. Gabriel válaszként csupán biccentett, majd mind a ketten nekiláttak enni. Minden falatot úgy ízleltek, mintha az első rántottájuk ennék, és az összes falatot kiélveztek. Tisztára törölték a tányérokat, és az italok is mind elfogytak, mégsem mozdultak. Silas idegesen fixírozta a fehér kerámiatányért, Gabriel pedig várakozva fixírozta Silast.

- Tea. – ez az egyszerű szó kirántotta Silast a némaságból. Kérdőn nézett fel Gabrielre. Mikor találkozott a tekintetük, enyhén elpirult.

- Hm?

- Abban a pohárban, amit az előbb kihoztál a konyhába. Abban vittem neked a teát, mikor megtaláltalak. Ledőltél a kanapéról, és beestél a dohányzóasztal alá. Mikor utánad ugrottam, kiesett a kezemből és elgurult. – Gabriel tekintete elszakadt Silasétól, felállt, összeszedte a tányérokat, és a mosogatóba tette a tányérokat. A konyhaajtóba sétálva intett Silasnak – Gyere, megmutatom, hogy működik a hajszárító.