Végre elékezett a hétvége! A csók után, nem beszéltem Tae Hyung - al. Előbb magamban kell tisztáznom, hogy mit érzek a fiú iránt. Nem tagadom, hogy a csók megmelengette a szívemet. Ennek ellenére, mégis azt látom, hogy bizonytalanság árad abból a fiúból. Mintha, ő maga sem tudná, hogy komolyak e az érzései. Én nem akarok, csak egy újabb hódítás lenni. Szeretnék több lenni, az életében. Úgy érzem, hogy talán én segíthetek neki, kilépni a bizonytalanságából. A mai nap, úgy telt, mint az összes többi. Csak feküdtem az ágyamon és olvastam. V nem lépett még föl, így muszáj volt elfoglalnom magamat, mert nem akartam, hogy ezek az őrült gondolatok, teljesen az őrületbe kergessenek. Yuri - val, továbbra sem akartam szóba állni, noha a lány már rengetegszer hívott és hagyott nekem üzenetet. Miután a krimiregény sem kötött le, a táskám mélyére száműztem a könyvet és kibújva az ágyból, szépen lesétáltam a lépcsőn. Mikor otthon vagyok, egyáltalán nem érdekel, hogy mi van rajtam. Csak magamra kaptam egy kapucnis felsőt és úgy battyogtam le.

- Nocsak végre felkeltél! Az apád, már nagyon aggódott miattad! - Jihyun eleresztett felém egy mosolyt, amit én viszonoztam is.

- Már nem aludtam. Csak szükségem volt, egy kis magányra, hogy gondolkodni tudjak.

- Csak nem egy fiú van a dologban? - én félénken bólintottam egyet, mire Jihyun, baráti módon belém karolt és vigyorogni kezdett.

- Hát, a lányok és az apád elmentek vásárolni, szóval csak mi ketten vagyunk. Ha gondolod nekem elmondhatod mi a probléma.

- Ha nem fogsz kinevetni, akkor elmesélem! - leültem a kanapéra, Jihyun pedig közevetlenül mellém.

- Nyugodj meg. Hiszen próbálok minél jobban kijönni veled, szóval eskü nem fogok nevetni rajtad.

- Az a helyzet, hogy néhány napja egy fiú először csókolt meg! - láttam, hogy Jihyun arcára felkúszott egy vigyor.

- Ez szuper Ha Eun, az első csókod! Na és attól kaptad, akitől szeretted volna?

- Nos pont ez az amit nem tudok. Taehyung csókja volt a legszebb dolog, amit életemben kaptam, mégsem tudom mit érzek iránta.

- Talán mert még nem ismered őt annyira, hogy biztos legyél az érzéseidben. Biztos vagyok benne, ha adsz neki időt, hogy megmutassa ki is ő valójában, akkor rájössz, hogy mit érzel iránta.

- Ez nem igazság! Miért van az, hogy mindig másnak van igaz? - a tenyereim közé temettem az arcomat és vadul megráztam a fejemet. Igaza volt abban, hogy jobban meg kell ismernem a fiút, mielőtt bármilyen következtetést vonok le. Jihyun nagyon jó fej volt, amiért meghallgatott. Ez olyan téma, amit apával nem tudnék megbeszélni, Jae Hee, pedig túlságosan pletykás nőszemély. A délelőtt további részét, a mostohámmal együtt töltöttem, aki kivételesen nem egy igazi boszorkány. Egy órával később, apáék is megérkeztek. Jihyun ígéretéhez híven, egy szót sem szólt nekik a beszélgetésünkről.

- Ha Eun, msot akkor mi van közted és Taehyung között? - kérdezte Jae Hee, én pedig úgy tettem, mintha nem is hallottam volna meg őt. Elkezdtem felvágni a zöldséget az ebédhez, mikor apa köhintése zökkentett ki, a gondolatvilágomból.

- Kicsim téged keresnek! - nézett rám apa, mire minden szempár rám szegeződött. Mégis ki akar ennyire látni engem?

- Ki az apa? - nyögtem ki, mire apa rátámaszkodott a pultra.

- Menj és nézd meg magad! - én bólintottam egyet és kimentem a nappaliba. Kis híján sokkot kaptam, mikor megláttam, hogy szürke melegítőfelsőben, egy magnólia csokrot szorongat a kezében Kim kiismerhetetlen Taehyung. A szívem kis híján kiugrott a helyéről, mikor megláttam a fiút. A homlokába hulló barna hajtincsek alatt észrevettem a barna szemeket, amikből áradt a csillogás. Félszegen, az ajtóhoz sétáltam és hozzá hasonlóan lehajtottam a fejem, mire ő eleresztett egy mosolyt.

- Aranyos a mosolyod! - kicsit megpaskolta a fejem tetejét, mire én is elmosolyodtam.

- Hogy kerülsz ide?

- Csak gondoltam, hogy bocsánatot kérek, azért a csókért. Nem akartalak zavarba hozni, de komolyan gondoltam, amit mondtam. Ez a tiéd! - nyújtotta felém a csokrot, én pedig remegő kezekkel elvettem.

- Most nagyon megleptél. Nem gondoltam volna, hogy ezért képes vagy eljönni ide. Az álla alá nyúltam, hogy a szemünk egy magasságban legyen.

- Igazából volna itt még valami. Van mostanra valami programod?

- Nem nincsen. Miért kérdezed?

- Esetleg nincs kedved eljönni velem valahová? Ott lesznek a srácok is, kicsit ökörködünk. Kellene oda egy lány is, aki, majd pátyolgat minket, nehogy valami hülyeséget csináljunk!

- Nem is tudom, hogy ez jó ötlet e. Tudod a fiúk biztosan nem az én társaságomra vágynak. Egyik lábamról a másikra lépkedtek, annyira zavarban voltam.

- Ne aggódj, majd én vigyázok rá! - a tenyere rásimult az enyémre és a testemet bizsergés járta át. Vettem egy mély levegőt, majd szépen lassan kifújtam.

- Felöltözöm és indulhatunk! - megfordultam volna, de ő elkapta a csuklómat.

- Nem kell! Így is nagyon szép vagy. Legalább láthatok valamit a természetességedből is. Nekem így sokkal jobban tetszel, mint egyébként! - a fülem tövéig elvörösödtem. Még egy fiú sem bókolt nekem így mint ő. A botomra néztem, mire Taehyung megrázta a fejét.

- Nem szeretném, ha azt most magaddal hoznád! Tudom, hogy anélkül nem tudsz normálisan járni, de majd én segítek. Leguggolt, majd a hátára mutatott. Na ha eddig nem hozott volna eléggé zavarba, most rátett egy lapáttal. Én zavartan belekapaszkodtam, ő pedig a hátára vett és úgy mentünk egyenesen, a fiúk rejtekhelyére, pontosabban egy elhagyatott gördeszkapályára. A srácok is ott voltak NamJoon kivételével. Guk és Jimin rám mosolyogtak, én pedig bólintottam egyet.

- Remélem nem baj, ha Ha Eun is velem jött? - kérdezte Tae a két fiút, mire ők megrázták a fejüket.

- Sokkal jobb ha többen vagyunk! - Taehyung a karjába kapott, majd leültetett a padra. 

- Te maradj csak itt, nekem még van egy kis befejezni valóm! - én bólintottam egyet, ő pedig nyomott egy gyors puszit az arcomra. Mielőtt kérdőre vontam volna, már ott sem volt. Guk ekkor jött oda hozzám.

- Úgy tűnik Tae tényleg komolyan gondolja!

- Mégis micsodát?

- Hogy téged akar. Még sosem tepert ennyit egy lány miatt sem. Furcsa volna, ha csak szórakozásra kellenél neki.

- Nem is tudom. Nem tudom pontosan mit érzek iránta. Amikor a közelemben van, olyat érzek, amit még sosem. Zavarba jövök és nem tudom mit csináljak.

- Tudod ez természetes, ha az ember szerelmes. Nem gondolod, hogy ez lehet az oka?

- Én már nem tudok semmit sem. Egyébként Taehyung mire készül? - kérdeztem, mire Guk eleresztett felém egy mosolyt.

- Szerintem nagyon tetszeni fog neked! - erre az említett is megjelent, az arcán kék és fehér festékpöttyök csillogtak.

- Gyere velem mutatnom kell valamit. leguggolt, én pedig újra felszálltam a hátára. Egészen a híd alá vitt, ahol legnagyobb döbbenetemre, egy életnagyságú portré díszelgett, mégpedig rólam. Ha nem a saját szememmel látom, nem hittem volna el. Tökéletesen ki volt dolgozva minden egyes porcikám.

- Ezt te csináltad? - néztem könnyes szemekkel Taehyung - ra, mikor az letett a földre.

- Igen. Szerettelek volna meglepni. Ez is amolyan bocsánatkérő ajándék lenne.

- Még soha nem kaptam senkitől sem ilyen szép ajándékot. Köszönöm Kim Taehyung!

- Ha már itt tartunk, miért nem hívsz simán csak Tae - nak?

- Mert nekem tetszik a teljes neved! - elmosolyodtam, mire Tae magához ölelt. A testemet újra az a bizsergető érzés járta át, mint korábban mikor a kezemet érintette meg.

- Hé V mi lassan leléptünk! - Jimin kiáltására megborzongtam. Az lehetetlen! Taehyung nem lehet az a V, akivel naphosszat beszélgetek. Képtelenségnek tartottam, ezért remegő kezekkel nyitottam meg az üzeneteimet, majd küldtem egy gyors üzenetet V - nek.

Álomlány: Kérlek mond, hogy nem te vagy az Taehyung!

V: Ki az a Taehyung? Talán a pasid? Ha igen, akkor ajánlom neki, hogy jól vigyázzon rád.

Végignéztem mindhárom srácon, de egyikőjük kezében sem volt ott a mobil. Tehát mégsem volt igazam és nem Taehyung V. Ez azért kicsit megkönnyebbülés volt.

- Mi a baj Ha Eun? - kérdezte Tae, mire ránéztem.

- Ki adta neked a V becenevet? - kérdeztem félénken.

- Igazából mindig is így hívtak engem. Az okát nem tudom, de nekem tetszik. Talán valami gond van vele?

- Nem, csak meglepett, hogy ez a beceneved.

- Csak a haverok hívnak így, akik most itt is hagynak minket! - a fiúkra pillantott, akik vették a lapot és otthagytak minket. Ismét kettesben maradtam a fiúval, aki mindig képes engem zavarba hozni.

- Oké és most mihez fogunk kezdeni?

- Elviszlek, a Kim főhadiszállásra, pontosabban a műtermembe. Szerinted ezt csak úgy összehoztam? - kérdezte rámutatva a falon díszelgő portrémra.

- Ez biztos jó ötlet? Az apám nem fog örülni, ha sokáig kimaradok.

- Én már megbeszéltem vele, szóval emiatt ne aggódj! - na ez szép! Szóval ezek ketten titokban beszéltek egymással? Taehyung ismét megfogta a kezemet, majd elindultunk, a titkos műterembe. Nem kellett sokat gyalogolni, mikor megláttuk a kis házat. Mikor beléptem, kis híján sokkot kaptam. A ház ugyanis tele volt az engem ábrázoló festményektől és rajzoktól. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekelhetek valakit, főleg, hogy ez a valaki Kim Taehyung lesz.

- Ez hihetetlen! - nyögtem ki, mire Tae elmosolyodott. Láttam, hogy büszkeség töltötte el, ha a képekre nézett.

- Ezek a legjobban sikerült képeim. Hála a múzsámnak, azt mondhatom, hogy megérte késő éjszakáig fent maradnom és napokat hiányoznom az iskolából.

- Tehát ezért volt. Te mindig megtudsz engem lepni Taehyung.

- Ez még csak a kezdet. Szeretném, ha többet is megtudnál rólam. Szeretném ha a barátnőm lennél ha Eun! - most láttam, csak először az igazi Kim Taehyung -  ot és nagyon tetszett nekem. Már biztos voltam benne, hogy mit érzek iránta. Biztos voltam abban, hogy igenis beleszerettem ebbe, a nagyképű, barna hajú festőművész istenbe!

- Én nem szeretném, ha csak egy hódítás lennék Taehyung!

- Rád soha nem tudnék úgy tekinteni, mint másokra, mert én szerelmes vagyok beléd! - mélyen kifújta a magába fojtott levegőt.

- Ha ez tényleg így van, akkor szívesen leszek a barátnőd Kim Taehyung! - láttam az arcán, a megkönnyebbülést. A szemei úgy csillogtak, mint a sötét éjszakában a csillagok. A karjába kapott és jól megpörgetett. Én a kezemet gyengéden végigsimítottam az arcán, majd egy csókot nyomtam az ajkára. Az ajkai puhán érintették az enyémet. Úgy éreztem, mintha a föld felett lebegtem volna. Gondolni sem mertem arra, hogy egyszer még le fogok zuhanni.