/,,Ha nem járhat, oson a szerelem."/~William Shakespeare

~Ötödik fejezet~

Gyorsan kinyitotta az ablakot és kihajolt rajta. Cedric az ablak alatt állt. Hideg idő volt, olyan amilyen az őszi estéken lenni szokott. Hűvös szél fújt és mivel lement már a Nap az sem tette melegebbé a hőmérsékletet, de legalább ezúttal nem esett.

- Cedric? – szólította meg a fiút.

- Visszahoztam az esernyőt, ahogyan ígértem – mondta és meglengette a kezében tartott sárga ernyőt.

- Azt hittem kicsit korábban jössz – vallotta be őszintén Louisa.

- Bocsánat, de csak most tudtam eljönni.

- Mindjárt lemegyek, csak várj ott, ahol vagy.

Cedric szófogadóan bólintott.

Louisa gyorsan bezárta az ablakot, amúgy is majdnem megfagyott már. A kabátját, ami éppen elég hosszú volt, ahhoz, hogy eltakarja a ruházatát, egyszerűen csak felkapta a pizsamájára. Kilépett a szobájából és síri csendben elindult a bejárati ajtó felé. Csak remélni tudta, hogy a szülei nem hallják meg, hogy ő fél tizenegykor éppen egy fiúhoz szeretne kiszökni. Borzasztóan finom próbálta becsukni maga mögött a régi, nyikorgó faajtót és sikerrel járt. A szülei mit sem sejtve aludtak tovább a hálószobájukban, miközben ő már csak pár lépésnyire volt Cedrictől.

- Jó estét kívánok, kisasszony! – köszöntötte Cedric a lányt, amikor közel ért hozzá.

- Jó estét! – mosolygott Louisa.

- Remélem nem ébresztettelek fel – mondta bocsánatkérő hangon, miután végignézett a lány pizsamás öltözékén.

- Á, nem. Még olvasgattam éppen – füllentette.

- Mit olvastál?

- Fahrenheit 451. Ismered?

- Sajnos nem. Miről szól?

- Csak egy disztópia. Tulajdonképpen könyveket égetnek benne – vázolta a röviden az alapkoncepciót.

- Ó – mondta meglepetten. – Egy könyv, amiben könyveket égetnek... valóban furcsák a mug... - motyogta, de még időben észbe kapott, hogy ezt a mondatot jobb, ha nem fejezi be, legalábbis nem Louisa előtt.

- Tessék? – kérdezte értetlenül.

- Felejtsd el – mondta hevesen.

- Nem akarok kíváncsiskodni, de hogyhogy ilyen későn tudtál csak eljönni?

- A suli, a suli miatt – felelte zavartan.

- Jut eszembe. Azt mondtad, hogy turista vagy. Hogy lehet, hogy iskolába is jársz és mégis itt vagy? – kérdezősködött tovább.

- Ne vedd a szó szoros értelmében a turistát. Nem lakom olyan messze, de nem vagyok járatos az ilyen nagy városokban, mint London – magyarázta. – De itt lakom a közelben.

- Hol?

- Hát... hát... - hebegte. – Highburyben, igen ott – nyögte ki végül.

- De hiszen az elég messze van – gondolkodott el.

- Szerintem nem annyira, mint gondolod.

Louisa tovább is faggatózott volna, de nem akarta olyan dologba ütni az orrát, amihez nincs köze. Könnyedebb témára váltottak, társalogtak még egy ideig, időjárásról és tanulásról, próbálták jobban megismerni egymást.

- Végzős vagy már? – kérdezte Louisa.

- Igen. Te is, ha jól sejtem.

- Jól sejted.

- És mit tanulsz?

- Matekot, fizikát. Ezekből szeretnék majd emelt érettségit tenni.

- Matekot? – kérdezte elképedve. – Érted? És szereted is?

- Öm... Igen és igen.

- Tényleg nagyon furcsa lány vagy.

- Tessék? – kérdezte felháborodva. – Furcsa? Már meg ne haragudj, de nem én vagyok az, aki bagollyal küld levelet és eljön az éjszaka közepén Highburyből Londonba, csak azért, hogy találkozzon egy lánnyal.

- Á, szóval nem örülsz, hogy eljöttem? – kérdezte Cedric pimaszul, de természetesen viccnek vette a lány megjegyzését.

- Hát, hogy ne örülnék? – kérdezte Louisa elpirulva.

Az eső, azonban sajnos megint megzavarta az idillbe, így Cedric gyorsan kinyitotta a még mindig nála lévő esernyőt. Mindketten alá álltak, szorosan egymáshoz simulva, hogy egyikük se ázzon el.

- Nem mész be inkább? Nehogy megfázz – ajánlotta fel Cedric. – Nekem is haza kell indulnom, mielőtt észreveszik, hogy eljöttem.

- Holnap? – kérdezte a lány.

- Mi holnap?

- Holnap is találkozunk?

- Ha szeretnéd.

- Ugyanitt, ugyanekkor – mondta határozottan Louisa.

- Megbeszéltük, de most siess befelé – noszogatta Cedric a lányt. Louisa el is indult a bejárati ajtó felé, de a fiú még utána szólt. – Várj! Az esernyő, megint nálam maradt.

- Tartsd meg. Szükséged lehet rá, míg hazaérsz – fordult hátra.

- Holnap visszahozom – ígérte.

Mindketten elmenetek az ellenkező irányba. Louisa belépett az otthonuk ajtaján, visszalopódzott a szobájába, ahonnan fél tizenegykor elindult, és gyorsan bebújt az ágyba. Sokáig nem jött még álom a szemére. Azon gondolkozott, hogy mennyire szerette volna megcsókolni Cedricet,ott az esernyő alatt. De nem tette meg. Egyelőre...