- Sikerült őt megmentened? – kérdezte Harry a lépcsőfokokat átlépve.

- Igen – mondtam mosolyogva. – Szerintem jó gyógyító lesz belőlem – mondtam felnevetve, mire Harry egyetértett velem.

- Visszahoztad őt a halál széléről...biztos, hogy jó gyógyító lesz belőled – mondta, mire hálásan tekintettem rá.

Felérve az igazgatóiba a főnix madártól ellépve néztünk szét az irodába. Semmi sem változott Dumbledore óta, így Harry akár csak én otthonosan mozgott. Az egyik szekrényhez odalépve kitárta az ajtaját és a merengő azonnal lebegésbe kezdett, majd megállt a terem közepén, pontosan mellettem.

- Öntsd bele a könnyet – mondtam neki, majd sóhajtva elővette az üvegcsét, amit az alvadt véres kezével szorongatott.

- Az ott...

- Piton vére, igen. Leszorítottam a sebét, amikor a könnyet leszedtem az arcáról... - kezdett magyarázkodásba, de leintettem.

- Nem gond – mondtam, majd Harry bólintva beleöntötte a fénylő könnycseppet a merengőbe.

- Mehetünk? – kérdezte.

- Igen – mondtam, majd utoljára egymásra nézve beletettük a fejünket a merengőbe és figyeltük ahogy a könnycseppből megformálódnak Perselus emlékei.

- Te bolond vagy! – hallottunk meg egy idegesítő kislány hangját, szemben állva egy vöröshajú lánnyal állt szembe, aki egy sárga virágot növesztett meg a két markában. – Hallod? Bolond vagy, Lily! – csapta le a kezéből a virágot.

- Hagyd őt békén! – tűnt fel a színen egy feketébe öltözött hosszú hajú fiú. Szinte azonnal felismertem, hogy Perselus az. Lily mellől az idegesítő kislány (aki bizonyára Lily testvére lehetett az, Petunia) elfutott a fiú láttán, ők pedig ketten maradtak. Perselus Lilyre emelve a tekintetét csillogó szemekkel nézett rá, majd lehajolva felkapott egy fűszállat és átalakítva varázslattal Lily felé reptette. – Te különleges vagy...akár csak én – magyarázta neki, mire Lily elmosolyodott.

Ezután az emlék felbomlott és pár másodperccel később egy újabb kép ugrott be a szemünk elé. Éppen Perselus ült a Teszleg süveg alatt és izgatottan várta a válaszát. Mcgalagony pedig felette állt és várta, hogy mikor veheti le a fejéről.

- Hm...ez húzós, nagyon húzós...legyen Griffendél? De mégis itt van ez is...hm...legyen Mardekár! – kiáltotta fel, mire Perselus elmosolyodva futott a Mardekárosok asztalához, akik tapsolva fogadták őt.

- Lily Evans! – olvasta fel a következő nevet Mcgalagony, mire a vörös hajú lány megszeppenve lépett a teszleg süveghez és ült le a székre.

- Griffendél! – felelte anélkül, hogy igazán át is gondolta volna a süveg, mire Lily boldogan futott az ujjongó Griffendélesekhez, Perselus pedig szomorúan nézett utána.

Ezután az emlék foszlányok felgyorsultak: láttuk ahogy James, Harry apja és a baráti köre szívózik Perselussal, megalázzák őt és kinevetik, Lily pedig nem tesz ellene semmit, de Perselus mégis repesve néz a lány után. James megkapta őt, Perselus pedig ezáltal elveszítette önmagát és ekkor talált rá Voldemortra, akinek Lucius mutatta be és a Nagyúr büszkén fogadta őt.

- Hallotta a jóslatot! – mondta kétségbeesve Dumbledore-nak. – Rejtse el őket! Mindnyájukat!

- És én ezért mit kapok cserébe? – fordult feléje Dumbledore, mire Perselus üres tekintettel nézett rá.

- Bármit – felelte. Így lett belőle kettős ügynök. Ezután egy újabb emlék következett.

- Black börtönbe került! – kárörvendett Perselus, de ahogy kimondta a szavakat szeme könnybe borult, hisz meghalt Lily.

- De nem ő árulta el őket, hanem a szürke kis barátjuk – felelte Dumbledore. – Peter Pettigrew - felelte és amikor meglátta Perselus tekintetét Dumbledore is kissé elszomorodott. – A szeme az édesanyjáé – mondta Harryre célozva, mire Perselus felkapta a fejét.

– Senkinek sem szólhat! – mutatott fenyegetően az öreg felé.

– A legnemesebb tetted és elakarod titkolni?

A következő pillanatban a romos házban sírva ringatta a kezében Lilyt és órákig ott zokogott majd, amikor a maradék emberiségét is elveszítette felkapta a kis Harryt és elvitte Dumbledorékhoz, akik utána elvitték a nagynénjéhez Petuniához. Perselus próbálta megmenteni a családját és amikor nem sikerült akkor Harryt mentette. Ezt még nekem sem mesélte soha, bár nem hiszem, hogy lett volna erről ereje beszélni. Harryre pillantva láttam a hálát megcsillanni a szemében.

- Nem tudtam, hogy már ekkor is segített nekem – suttogta maga elé meredve Harry, mire megsimítottam a válát. A következő pillanatban Perselus szavai csengettek ahogy beszél valakihez, így ismét figyelni kezdtünk.

- Ugyanolyan, mint az apja! Lusta, önző, öntelt...élvezi, hogy híres, élvezi, hogy körbeveszik őt a kis rajongói! – felelte idegesen és szemünk előtt a 11 éves Harry tűnt fel és mellette...én ültem Freddel és George-al együtt, velünk szemben pedig Hermione és Ron. Ennek láttán könnybe lábadt a szemem. Itt még minden más volt és mégis már ekkor szerepeltem az emlékei között. Ekkor még kisgyerek voltam, vállig érő fekete göndör hajam volt és babaarcom. Fura volt a múltbeli magamat látni, Harry is ugyanígy érezhetett ahogy megtekintette a 11 éves önmagát.

- Perselus, a Nagyúr visszafog térni és akkor téged maga mellett akar tudni... - nézett Dumbledore Perselusra, aki a mostani fáradt tekintetét leszámítva semmit sem változott, ugyanolyan jó képű maradt.

- Nem fog, ő meghalt!

- Nem halt meg és ezt te is jól tudod... - ezek után ismét egy Dumbledore-ral való beszélgetés villant be és csak onnan tudtuk, hogy nem ugyanaz a konverzációról van szó, amikor észrevettük, hogy Dumbledore nem ugyan abban a ruhában van.

- Maga miről beszél? – nézett döbbenten Perselus Dumbledore-ra.

- Amikor Lily megvédte Harryt a varázserejével és Voldemort megölte őt, a védővarázslat még mindig védelmezte a fiút, szóval amikor Voldemort megpróbálta meggyilkolni Harryt...

- A védővarázslata miatt visszapattant rá a halálos átok – mondta maga elé meredve Perselus.

- Igen, így van. A saját átka megölhette volna Voldemortot, de beletudott kapaszkodni az egyetlen élő dologba, ami a szobában volt és ami által életben maradhatott...

- Azt mondja, hogy...Harry Potter is egy Horcrux? – fordult Perselus Dumbledore felé ledöbbenve.

- Így van. Szóval, ha eljön a nap...magának Voldemortnak kell megölnie a fiút, hogy elpusztuljon az utolsó Horcrux is.

- Ennyi éven keresztül...csak vágóhídra szánta a fiút? – nézett undorodva Dumbledore-ra.

- Csak nem megkedvelte a fiút? – mosolyodott el.

- Nem, de ez színtiszta gonoszság!

- Nem volt más választásom. Ha meghal...ezzel megmentheti az egész varázsvilágot.

- Voldemort tud erről a Horcruxáról?

- Nem tud és ez még Harry hasznára válhat.

Harry szótlanul meredt maga elé, még én sem mertem megszólítani, csak tovább néztük Perselus emlékeit.

Ezután a Trimágus Tusa vége tűnik fel, amikor Perselus idegesen szalad le a lelátóról, Dumbledore pedig aggódva tekint utána. Távolabb menve az emberektől elbújt egy fa mögött és idegesen tűrte fel a talárja ujját és a bőrét meglátva még jobban elsápadt. A sötét jegy felizzott.

Ezek után a következő emléken vészesen gyorsan kezdett el dobogni a szívem. Perselus emlékei között feltűntem én és Draco a Mardekár klubhelyiségben, amitől teljesen elvörösödtem. Harry most végig nézheti a közös emlékeinket is...

- Kérem tanár úr, ne tegye ezt. Kifognak csapni – szólaltam meg pont Dumbledore szobája előtt, amikor véglegesen realizálódott bennem, hogy hová is tartunk.

- Szerintem ezzel már eléggé elkésett, Davis – pillantott rám, de ekkor megállt egy rövid időre, mintha a könnyes tekintetem hatott volna rá. Ezután erősebben szorítva a csuklóm félmosolyra húzta a száját, miközben ideges tekintetét egy fekete tincs takarta el. – Rám nem hatnak az ilyen trükkök – rázta a fejét gúnyosan rám pillantva.

- Könyörögve kérem, tanár úr! Többé még rá se nézek Dracora, csak ne tegye ezt! Nem akarok távozni az iskolából, ez az otthonom – néztem könyörgően Pitonra, aki idegesen kezdett el lépkedni felém, én pedig félelmemben egyre gyorsabban hátráltam, míg végül már nem volt hová. Sarokba voltam szorítva a fal és Perselus közé.

- Mínusz 50 pont a Griffendéltől engedelmetlenségért – köpte a szavakat, én pedig félve behunytam a szemem, ami hatására kihullott egy kövér könnycsepp a szememből. Az ajkamba figyeltem a múltbéli eseményeket és nem mertem Harryre nézni.

Kívülről szemlélve ezt az emléket már teljesen máshogy hatott, mint akkor. Perselus már akkor enyhe aggodalommal nézett rám, holott tudta, hogy viszonyom volt a keresztfiával.

Hirtelen Perselus felemelte a csuklómat, aminek hatására a múltbéli énem kinyitotta a szemét és rápillantott. Az ujja szorítása a bőrömön maradt. Felvont szemöldökkel ingerülten a fájó pontot vizslatta, majd egy nagyot sóhajtott, aminek hatására próbálta magát lenyugtatni.

- Kövessen – felelte.

A következő pillanatban már a bájitaltanteremben voltunk.

- Mutassa a csuklóját – felelte mogorva hangon, majd reszkető kézzel felemeltem a piros területet. Harry mellettem állva homlok ráncolva figyelte jelenetet, ahol én még 16 éves sem voltam és a bájital tanárom a csuklómat kenegette.

- Itt kezdődött a kapcsolatotok? – kérdezte Harry felém fordulva.

- Azt hiszem igen – feleltem suttogva.

A következő pillanatban a mezőn futottam Perselus pedig utánam. Aggódó tekintettel próbált a karom után kapni én pedig kisírt szemmel futottam előle.

- Itt mi történt? – kérdezte Harry.

- Találkoztunk a Nagyúrral a Tiltott Rengetegbe, miközben a bűntető feladatomat végeztem. Itt még nem tudtam melyik oldalon áll és ő már akkor megvédett. Itt csak próbálta megmagyarázni a helyzetét.

Perselus utolérve elkapta a két karom és a földre letepert, mivel elcsúsztunk a nedves füvön. Mind a ketten lihegve néztünk egymásra, miközben én próbáltam kimászni a szorítása alól, de ez lehetetlennek bizonyult. Végül feladva könnyes szemekkel ránéztem, ő pedig aggódva bámult engem.

- Engedd, hogy megmagyarázzam neked...

- Na mi van, most, hogy tudom, hogy maga halálfaló hirtelen tegeződünk? Hát rohadjon meg akkor Perselus! Én is és mindenki más is megbízott magában! Senki sem hitte el Harryn kívül, hogy maga halálfaló és tessék! Végig Harrynek volt igaza! – ordítottam a képébe, mire az egyik kezével befogta a számat. Abban a pillanatban lett volna esélyem menekülni, mivel a bal kezem szabadon maradt, de nem tettem és ezt Perselus is nagyon jól tudta és már Harry is látta.

- Ettől függetlenül még a tanára vagyok és megkövetelem a tiszteletet, így folytassa a magázást továbbra is! – nézett rám gyilkos tekintettel, mire idegesen felemelve a fejem megharaptam a kézfejét, amivel eddig befogta a szám. Fájdalmasan megrázva a kezét ismét felém fordult majd a megharapott kezével lefogta ismét a bal csuklóm.

- Halálfalónak nem jár a tiszteletem – feleltem suttogva és megint könnyek gyűltek a szemembe.

- Kettős ügynök vagyok. Igazából Dumbledore-nak dolgozok, de Voldemort azt hiszi, hogy az ő oldalán állok – felelte. – Szerinted nem vetettelek volna oda Voldemort elé, hogy öljön meg, mert szemtanú vagy, ha az ő oldalán állok? – kérdezte dühösen, mire idegesen visszaszóltam neki:

- Maga sincs abban a helyzetben, hogy tegezzen! – vágtam vissza.

Ezután a rét eltűnt és feltűnt egy emlék, amit nem hittem, hogy megvan Perselusnak. A Mágiaügyi Minisztériumba voltunk, ahol a távolból végignézte ahogy Bellatrix megkínoz engem a Cruciátus átokkal, majd mikor befejezte senkivel sem foglalkozva odafutott hozzám, felkapott és dehopponált velem.

- Tarts ki, Mia – simogatta meg az arcom, ahogy lefektetett a kanapéjára.

- Perselus... - suttogtam csukott szemmel, ő pedig ott maradt velem.

- Nem tudtam, hogy ilyen hamar indult a kapcsolatotok – mondta Harry. – És azt sem gondoltam volna soha, hogy egyszer hálás leszek Perselusnak – mondta, mire a tegezésen elmosolyodtam. Ez azt jelentette, hogy megbocsájtott neki.

A következő emlék a Weasley lak leégése előtt játszódott, amikor pár Halálfaló megjelent szilveszterkor. Pontosan tudtam, hogy ez melyik emlék lesz, Harryvel ellentétbe, aki értetlenül bámult, mivel bizonyára azt sem tudta, hogy ő ott volt.

- Kérlek nagyon óvatosan – mondta Perselus és a fülem mögé tűrte a hajam és utoljára megcsókolt. Én ellépve tőle részegen futásnak indultam Harryék után, hogy segítsek neki, amikor a nádasból Bellatrix tűnt fel.

- Na ebből, hogy fogod magad kimagyarázni, Perselus? – kérdezte Bellatrix gúnyolódva. Perselus póker arcát felvéve feléje fordult.

- Mégis mire gondolsz? – kérdezte, de arcáról sugárzott az idegesség.

- Ha erről tudomást szerez a Nagyúr bizonyára azt szeretné, sőt követelni fogja, hogy csatlakozzon közénk máskülönben...nos tudod mi lesz a vége...és tudod nagyon jól, hogy tudomást fog róla szerezni – vigyorgott öntelten miközben göndör fürtjeit rázta jobbra balra.

- Ne merészeld – indult meg Perselus feléje idegesen, de Bellatrix csak felnevetett. - Ő még gyerek!

- Ez csak téged hoz rossz fénybe...egy diáklány, Perselus? Most komolyan? Sosem néztem volna ki belőled – rázta a fejét. – Ráadásul Potter barátja...nem tudom mit gondoljak rólad ezek után.

- Három hónap múlva felnőtt lesz és semmit nem tettem vele és semmit nem tud – válaszolt összeszorított foggal.

- Ajjaj, Perselus...hisz a csók már számodra semmit nem jelent? – rázta a fejét ártatlan ábrázattal. - Dumbledore megöléséig adok időt, hogy meggyőzd a csatlakozásról te magad. Ha nem teszed meg, szólok a Nagyúrnak és ő fogja megtenni. Ha nem fog akarattal csatlakozni, akkor megöljük őt – mondta, majd szétfolyt előttünk az emlék és a következőben pedig Perselus veszekedett Dumbledore-ral, hogy nem akarja őt megölni, de Dumbledore hajthatatlan, csak úgy, mint Voldemort, aki parancsba adta Draconak. Harry ekkor szomorúan nézte a volt igazgatót ahogy mosolyogva magyaráz Perselusnak.

A következő pillanatban pedig már Dumbledore megölése után gyalogoltunk kézen fogva kifelé az udvarra, ahol miután Harry megpróbált rátámadni Perselusra hátra zuhant a földre, Perselus pedig feléje állt.

- Van merszed a saját átkomat használni ellenem, Potter? – nézett le a földön fekvő Harry-re ahogy odaért, ő pedig lihegve és dühösen felnézett rá. – Igen. Én vagyok a félvér herceg – felelte lenéző hangsúllyal, de mégis dühösen. Az emlékben lévő Harry szótlanul nézte őt. Tekintete fáradtságot sugárzott. Perselus halkan felsóhajtva odébb rúgta a pálcáját, hogy ne érje el, majd ismét elindult felém és megfogta a kezem.

- Miért, Mia? – kiáltotta utánam Harry, mire lefékeztem. – Miért? – kérdezte szinte már síró hangon.

- Még akkor nem tudtam, Mia – suttogta maga elé a jelenben lévő Harry, mire rámosolyogtam.

- Nem a te hibád.

A következő emlék és úgy gondoltam az utolsó is egyben a veszekedésünk volt az igazgatóiba. Mcgalagony éppen kiviharzott a teremből én pedig szomorúan, de mégis idegesen bámultam a kifejezéstelen tekintetű Perselusra.

- Csak...annyit szerettem volna még kérdezni... - kezdtem kissé szipogó hangon. - hogy egy horcruxot mivel lehet elpusztítani? – tettem fel a kérdést, mire Perselus homlok ráncolva meredt rám.

- Griffendél kardjával biztosan. Lehet más mód is van rá, de én ezt ismerem – felelte egy kis várakozást után miközben végig engem nézett.

- Hatalmadban áll elküldeni azt egy patrónus bűbájjal Harryéknek? – kérdeztem meg.

- Igen, de nem fogom – felelte egyszerűen, mire lehunytam a szemem. Harry értetlenül figyelte a történéseket.

- Kérlek, Perselus. Felőlem kérhetsz bármit, de küld el nekik. Könyörögve kérlek – mondtam neki, mire felsóhajtott egy nagyot, majd bólintott. – Köszönöm – mondtam neki, majd csendesen elhagytam az irodáját. Annak ellenére, hogy én már elhagytam az irodát az emlék még folytatódott és Perselus a fejét a tenyerébe temetve ült, majd egy mély levegőt véve a pálcájával feloldotta Dumbledore alvó átkát és egy rövid bájcsevej után a volt igazgató azonnal a lényegre tért.

- Perselus, remélem nem gondolkozol egy kicsit sem azon, hogy elküldöd-e Harrynek a kardot vagy sem... - mondta a fejét rázva a félhold alakú szemüvegen át bámulva Perselusra.

- Elfogom küldeni, persze – legyintett Perselus aki időközben inni kezdett.

- Mikor akarod elküldeni, azt megtudhatnám? Amikor már a Nagyúr megtalálja őket? – fonta össze szigorúan a karját Dumbledore. – Megfogja találni a bodza pálcát és akkor az egész varázslóvilág még nagyobb veszélyben lesz... - mondta, Perselus pedig csak idegesen kortyolgatta a whiskyjét.

- Maga sokkal idegesítőbb, mint amikor még életben volt! – morogta oda neki, majd a pálcáját előhúzva gondolkodni kezdett boldog emlékeken, de az arckifejezéséből ítélve nehezen ment neki. Onnan lehetett látni, hogy végre megtalálta a tökéletes emléket, amikor egy halvány mosoly tűnt fel az arcán.

- Expecto Patronum – mondta a pálcáját meglegyintve, majd Perselussal együtt az én szavam is elállt. Ugyanaz volt a patrónusa, mint nekem. Hiába tudtam már róla, de még mindig sokkoló volt látni is.

- Látom tényleg szereted őt – mondta nyugodtan mosolyogva Dumbledore a félhold alakú szemüvege mögött.

- Vidd el a Griffendél kardját Harry Potternek – mondta Perselus a farkas patrónusának, mire az eltűnt az ablakon keresztül.

- Kérj tőle bocsánatot, Perselus – mondta Dumbledore.

- Igen, azt tervezem – felelte egy üveget az asztalára hívva a pálcájával.

- Mióta nem Lily őzsutája a patrónusod? – kérdezte Dumbledore, mire Harry ledöbbent. Erről nem tudott.

- Fogalmam sincs. Mindig is szerettem Lilyt, de...

- Ne legyen amiatt bűntudatot, mert már nem szereted őt. Tovább léptél és ez így van rendben – mondta, majd az emlékfoszlány véget ért, mi pedig kiemeltük a fejünket a merengőből.