- Fiúk lekísértek? – kérdeztem a labor felé indulva.

- Persze – mondta Fred, majd George-al együtt utánam jöttek.

- Van még elég sebforrasztó és vérpótló, de főznöm kell még legalább három adag fájdalomcsillapítót és bezoárkövet is keresnem kell a raktárba – gondolkoztam hangosan, mire George halkan felkuncogott. – Mi az? – kaptam fel a fejem.

- Soha nem voltál ilyen felelősségteljes, mint most – mondta. – Lehet, hogy rengeteget ártott neked az, hogy halálfaló lettél, de Piton legalább beléd nevelt egy kis felnőttséget. Ha velük maradtál volna soha nem növöd ki a kamasz énedet – mondta, mire Fred egyetértve bólogatott.

- Amilyen szituációkba keveredtem én az elmúlt 1 évben... - ráztam a fejem visszagondolva a rengeteg boldog és rossz emlékre. A pincébe leérve előhúztam a pálcámat és Perselus varázslatával 5 másodperc alatt kinyitottam az ajtót.

- Hagy tippeljek...ezt is ő tanította? – kérdezte belépve George mellett Fred és körbepillantottak a terembe, miközben megállapították, hogy semmit sem változott a bájitaltanterem.

- Rengeteg mindent tanultam tőle – válaszoltam Frednek, de erre meghallottam a kínos csendet a hátam mögül, mire homlok ráncolva fordultam meg. – Nem úgy értettem fiúk – forgattam a szemem, mire egymást lökdösve hangosan felnevettek. Bár, ha belegondolok...

- Jól jött volna ez a varázslat, amíg idejártunk, rengetegszer megszivattuk volna a denevért - röhögött George, mire Fred egyetérve bólogatott.

- Miben segíthetünk, Mia? – kérdezte Fred az üstöm mellé lépve és megvizsgálta, mintha értene hozzá.

- Csak...segítsetek hozzávalókat gyűjteni – mondtam, majd utána mind a hárman a polcok között keresgéltünk.

- Piton remélem mindentől és mindenkitől megvédett az elmúlt 1 évben – szólalt meg ismét Fred, miközben letett két hozzávalót az asztalra.

- Persze – bólintottam. – De tudnotok kell...hogy tényleg csak megjátssza magát. Ő jó ember...csak rossz oldalon áll. De ő küldte el a Griffendél kardját Harrynek, tényleg sokat segít – mondtam győzködve őket.

- Nehezen tudom elhinni, hogy jó ember, de...jól bánik veled és mindennek ellenére Harrynek is segített, szóval ezt értékeljük – mondta George, mire elmosolyodtam.

- A bolt mellesleg...

- Jól megy. Igaz most bekellett egy rövid időre zárnunk, de dől a lé – vigyorgott rám George, mire Fred felnevetett.

- Hiányoztál nekünk, Mia – mondta Fred, mire szomorúan elmosolyodtam.

- Nekem is ti, fiúk. Ha vége ennek az egész szarságnak...lesz mit behoznunk – mondtam, mire egyszerre nevettünk fel.

Miután minden hozzávalót összegyűjtöttünk a hozzávalókat felaprítottam vagy kifacsartam és beletettem az üstbe fáradtan kavargattam a majdnem kész bájitalt, amikor egy pukkanásra lettem figyelmes az ajtón túlról. Fred és George azonnal előkapták a pálcájukat, de én túlságosan is koncentráltam a bájitalra, így nem volt se időm se energiám még oda is figyelni. Az ajtó kinyílt, de Fred és George tanácstalanul álltak a pálcájukat a személyre szegezve és nem tudták eldönteni, hogy támadjanak-e vagy nem. Gyors lépteket hallottam a hátam mögül és hang alapján azonnal felismertem, hogy ki is az.

- Ki ne hagyd a sárkányvért...

- Nem tervezem – mondtam, majd pár órával ellentétes kavarás után belecsepegtettem azt is.

- Mit keresel itt? – fordultam félig hátra, de a jobb csuklómmal még mindig kavargattam a löttyöt, ami rövidesen elkészült. Már csak hűlni kellett hagyni.

- A Nagyúr szeretné, ha csatlakoznál te is hozzánk – mondta, mire lehunytam a szemem.

- Dracot is kérette? – fordultam végül felé. Fred és George szótlanul kapkodták közöttünk a fejüket.

- Nem, csak téged.

- Akkor én sem megyek – fordultam vissza és megnéztem a bájitalt. Tökéletesre sikerült.

- Még a csata előtt megakarsz halni? – kérdezte unottan, mire ismét visszafordultam hozzá.

- Akkora baj lenne, ha nem mennék?

- Mia, már lassan letelik az egy óra – mondta, mire ledöbbentem. Tényleg ilyen gyorsan elment volna az idő?

- Akkor tényleg mennem kell...fiúk! – fordultam feléjük, majd odaléptem hozzájuk. – Kérlek óvatosak legyetek – mondtam nekik, majd mind a kettejüket megöleltem.

- Te is, Mia – mondták.

– Kár, hogy nem volt együtt több időnk – nézett rám Fred, mire megsimítottam a vállát.

- Ha vége ennek az egésznek befogjuk pótolni – mosolyogtam rá. – Nagyon szeretlek titeket fiúk, vigyázzatok magatokra! – néztem mind a kettejükre felváltva, mire elmosolyodtak, majd Perselusra nézve bólintottak neki elköszönés gyanánt és elindultak felfelé a pincéből, hogy hasznossá tegyék magukat.

- Egy gyors átöltözés belefér? – néztem Perselusra, mire ő rábólintva az üsthöz lépett, hogy ő addig fiolákba töltse az elkészült bájitalt.

***

- Na végre, hogy itt vagytok! – érkeztünk meg Perselussal a szirtre, mire Narcissa fogadott minket. – Draco jól van? – nézett rám aggódva.

- Persze – mosolyogtam, mire észrevehetően megkönnyebbült.

- Még nem volt időm megdicsérni az új frizurádat...csinos – dicsért meg, mire megköszöntem és elindultunk a szirt felszínére.

- Gondolom nem fogják kiadni nekem Harry Pottert – forgatta a pálcáját a kezébe Voldemort ahogy megálltunk mellette.

- Nem fogják. Küzdenek inkább.

- Ostobák – felelte, majd a Roxfort felé fordultam. Egy varázsbűbájjal vették körbe a telket és Mcgalagony bizonyára mozgósította a Roxfort katonáit is, de ez mind semmit sem ér, ha mi túlerőbe vagyunk és Voldemortnak a kezében van a bodza pálca. – Kezdjétek – mondta sóhajtva, mire mindenki előhúzta a pálcáját.

- Mit csinálunk? – súgtam a mellettem álló Perselus fülébe.

- Felrobbantjuk a búrát – mondta, mire megrökönyödve én is elővettem a pálcámat és a többieket követve a Bombarda varázslattal kezdtem el lőni a burkot.

Már jó pár perce lőhettük a búrát, amikor Voldemort mellettünk állva szó szerint összeroskadt.

- Nagyúr! – hallottam meg Bellatrix kétségbeesett hangját magam mögött mire odakaptam a fejem. Voldemort a nőbe megtámaszkodva kelt fel és olyan düh futott át az arcán, amit még sosem láttam és ijedtségemben elkaptam Perselus kezét. Szó szerint megrémültem a látványtól. Voldemort felordítva a pálcájával egy olyan robbanást okozott, amitől mindenki hátraugrott és a következő pillanatban csak annyit láttunk, hogy az eddig még nagyjából épp búra, darabokban dől össze és pereg le a magasból. Voldemort lihegve tekintett le a pálcájára és forgatta azt az ujjai között. - Nagyuram... - lépett Voldemort mögé Bellatrix.

- Úgy éreztem, mintha megrepedt volna a pálca – mondta még mindig a pálcáját tanulmányozva. – Nem számít...menjetek – intett maga elé, mire minden egyes halálfaló, köztük én és Perselus is megindultunk a Roxfort felé. Viszont ellentétbe mindenki mással mi nem rohantunk, csak nyugodtan sétáltunk az épület felé. Előttük három óriás rontott neki a katonáknak és úgy fellökte őket, mintha mozdulatlan bábuk lennének. A katonák között Flitwick professzorra lettem figyelmes, aki az apró lábait szedve futott az életéért.

- Perselus – állítottam meg, mielőtt beértünk volna az udvarra. – Kérlek...tartsd be az ígéretet – néztem a szemébe a körülöttünk lévő hangzavarral nem foglalkozva.

- Te is – mondta az arcomat megsimítva.

- Remélem arra nem kerül sor – mondtam neki, mire elmosolyodott. – Nagyon szeretlek – döntöttem a fejemet a homlokának.

- Én is, őrült kis Griffendélesem – mondta, mire halkan felnevettem, majd megcsókoltam. – És most menj, segíts Potteréknek – mondta, mire elengedve őt az épület felé kezdtem el futni ő pedig megkeményedett arccal támadt meglepettségemre nem a jó oldalra, hanem Voldemort óriásaira.

Szándékosan senki sem támadott engem, mivel mind a két fél abban a hitben volt, hogy az ő oldalukon állok, így csak párszor kellett kivédenem egy véletlenül felém irányuló átkot. Mihelyst beléptem az épületbe a saját tengelyem körül forogva kerestem ismerős arcokat, akkor még reménytelenül.

Viszont pár perccel később hirtelen közeli ismerősök hangjaira lettem figyelmes, így a sok szaladó diák között próbáltam lesni, hogy mégis honnan jöhetnek a hangok, majd végül a lépcső tetején megláttam Harryt, Ginnyt és az éppen vigyorogva elszaladó Nevillet, aki pont felém jött.

- Hé, Neville! Hová mész? – kaptam el a karját, ő pedig még mindig vigyorgott.

- Megyek megmondom Lunának, hogy szeretem, mert ma biztos meghalunk! – mondta és el is futott tőlem.

- Az...igen – meredtem magam elé döbbenten, majd fejemet megrázva elindultam Harryékhez. A gerlepár az utolsó csókukat fejezték be, majd ellentétes irányba kezdtek el futni. – Harry! – kiáltottam utána, mire ő lefékezett. – Elpusztult a kehely!

- Igen, tudom. Éreztem...

- A Nagyúr is. Szó szerint összeroskadt – mondtam mosolyogva, mire Harry arcán is megjelent egy halvány mosoly.

- Nem kerülsz bajba, hogy...itt beszélsz velem? Harcolnunk... - akarta befejezni a mondatát, de egy ismeretlen halálfaló rontott ránk, mire mind a ketten egyszerre lőttük rá a Stupor kábító átkot. - ...kéne egymás ellen – fejezte be végül, majd néztük ahogy a halálfaló lezuhan a lépcső tetejéről.

- Óriási a tömeg, ha meg észreveszik az sem érdekel – mondtam, mire büszkén nézett rám a bátorságom miatt. – Tudod hol van a Hollóhátas Horcrux? – kérdeztem.

- Igen, a szükség szobájába lesz, szóval gyerünk! – mondta, majd sietve elindultunk.

***

A szobába belépve döbbenten fékeztünk le mind a ketten.

- Waow, itt aztán vannak elveszett tárgyak – néztem szét. Rengeteg szék és egyéb tárgy állt felettünk halmokban, olyan magasan, mintha csak egy kisebb hegységet alkotna. – Tudod hol van, vagy kezdjem el én is keresni? – kérdeztem rápillantva.

- Érzem, hogy itt van – felelte, majd elindult az egyik romos 'hegység' mellett. Az egyik helyen még ruha halom is volt. Az első gondolatom az volt, hogy ha csak új ruhára lett volna szükségem szimplán csak ide kellett volna jönnöm. – Megvan! – szakította félbe a gondolataimat, mire felpillantottam. Egy királykék színű kisebb dobozt felemelve fordult felém és ahogy mellé léptem lassan kinyitotta. Egy ezüst korona volt a közepén egy óriási nagy sötétkék kővel, ami bizonyára zafír lehetett.

- Ez gyönyörű – mosolyodtam el.

- És halálos. Tom egy lélek darabja – mondta, mire egyetértve bólintottam. Fura volt hallani Voldemort igazi nevét.

- Honnan tudod, hogy ez az a diadém? – léptem közelebb és a mutató ujjammal végig simítottam a közepén lévő drágakövön.

- Beszél hozzám...suttog. Ha pedig nem suttogna akkor is tudnám, mert elfogott egy rossz érzés – mondta, mire gyengéden megsimítottam a vállát sajnálatomat kifejezve.

- Nocsak, Potter! Te mit keresel itt? – hallottunk hirtelen egy hangot a hátunk mögül, mire kérdőn megfordultunk, miközben abban a pillanatban mind a ketten elővettük a pálcánkat.

- Mit akarsz itt, Malfoy? – kérdezte semleges arckifejezéssel Harry.

- Nálad van valami, ami az enyém...és most visszaadod – bökött a kezében lévő pálcájával Harryre kezére.

- Az miért nem jó, amit használsz? – értetlenkedett Harry, holott tudta a választ.

- Ez az anyámé. Nagyon erős, de tudod...nem ért meg engem úgy, mint a sajátom...nem ugyanaz – mondta, miközben a mellette álló Crack és Monstro kuncogtak mellette.

- Mire vársz Draco? Nyírd ki! – súgta neki Monstro, mire Draco arca elfehéredett.

- Miért hazudtál? Bellatrixnak...hisz felismertél, de letagadtad – hozta fel a múltkori esetet Harry, amikor én is és Draco is letagadtuk, hogy Harry lenne az.

- Nem tudom miről beszélsz – felelte idegesen.

- Gyerünk Draco, csináld ki – szállt be Crack is, de Draconak megreszketett a keze.

- Capitulatus! – lépett közbe hirtelen Hermione, aki mellénk lépve majdnem eltalálta őket. Annyira lefoglalt minket Draco és a kisbandája, hogy nem is hallottuk amikor megérkezett ő és Ron.

- Avada Kedavra! – támadott vissza Monstro.

- Stupor! – védte ki azonnal Hermione, mire az átok visszapattant a diadémra és ezáltal felrepült a szeméthalom tetejére.

- A francba – suttogtam.

- VAAAA! – kezdett Dracoék után futni Ron. – Ő a barátnőm, ti nyavalyás patkányok! – tűnt el, mire nevetve Hermionéra néztem.

- A kehely elpusztítása...azt hiszem összehozott minket – mondta elvörösödve, mire őszintén és boldogan rámosolyogtam. Harry eközben a székeket dobálva mászott fel a romokra.

- Ennek nagyon örülök! – mondtam végül, majd Harry után másztam, aki csendesen kutatott a Horcrux után, majd megkönnyebbülten húzta ki egy piros kanapé mögül, majd Hermionéra tekintett homlokát ráncolva.

- Én is nagyon örülök, de ezt a beszélgetést később folytassuk...halljátok ezt? – maradt csendbe Harry, mire mindnyájan fülelni kezdtünk. Ron távoli sikolyát hallottuk, majd pár másodperccel később feltűnt egy futólánggal a háta mögött, mire unottan felsóhajtottam:

- Édes fa...

- FUTÁS! – kiáltott fel Hermione is meg sem várva a cifra káromkodásomat, majd mind a négyen a tűzzel ellentétes irányba kezdtünk el futni. Hátra pillantva a futótűz átformálódott egy kígyóvá, aki hangosan sziszegve követett minket. A pálcámmal egy magasan emelkedő székhegyet döntöttem rá, de reménytelenül, mivel szinte két másodperc alatt átégette azt. Egy idő után hiába futottunk bárhová is, a tűz körbevett minket és Hermione az utolsó pillanatba húzott körénk egy vízből álló védőburkot. Ron, aki éppen hátra lépkedett hirtelen felesve valamibe idegesen feküdt a földön, majd felcsillant a szeme amikor meglátta, hogy miben is botlott meg: pontosan négy darab seprűben.

Mindenki kezébe dobott egyet, majd Hermione megszüntetve a védővarázst felpattantunk a seprűkre és már repültünk is a kijárat felé.

- Draco! – kiáltottam fel és azonnal meg is fordultam Harryvel együtt, aki egy kicsit sem vacillált a megmentésükön.

- Most hülyéskednek? – fordult Hermione felé Ron. - Ha miattatok halunk meg, esküszöm kinyírlak titeket! – szólt utánunk Ron, majd ő és Hermione is visszafordultak. Draco és Monstro székekből álló romos 'hegy' tetején álltak tétlenül és nézték ahogy a tűz emelkedik és egyenesen feléjük tart. Felkiáltva kinyújtottam a karom és Draco ezt észrevéve majdnem el is kapta, de sikertelenül. Végül Harry vette fel őt, Hermione pedig Monstrot. Én legelöl haladva a pálcám segítségével kinyitottam az ajtót mire mind a négyen szó szerint kizuhantunk rajta. Mihelyst kiértünk Draco és Monstro azonnal felpattantak és Monstro el is futott, Draco pedig tétlenül maradt velünk, mert nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon. Harry szintén felkelve Hermionéra nézett, aki a zsebéből azonnal előhúzott egy baziliszkusz fogat, mire Harry elvéve tőle átszúrta a zafír követ a diadémon, ami mihelyst átszúródott egy fekete füst féleség jött ki belőle, ami Harry arcába csapódott és ő ettől hátra zuhant. A diadém maradékához Ron odasietve berúgta a futótűzbe, Hermione pedig bezárta a pálcája segítségével az ajtókat, de még az utolsó pillanatban láttuk Voldemort arcát megformálódni a tűzből, aminek hatására már Draco el is futott. A szememet forgatva felsegítettem Harryt, aki kissé reszketve, de sikeresen felkelt.

- Hé, jól vagy? – néztem rá aggódva, bár még én is sokkos állapotban voltam az előbb történtek miatt.

- Igen...de láttam a következő Horcruxot – dörzsölte meg a szemét, majd visszafelvette a szemüvegét, ami bizonyára leeshetett róla, amikor hátra zuhant.

- Mi az? – kérdeztük egyszerre, mire Harry felsóhajtott.

- A kígyó – mondta lihegve és fáradtan ránk emelte a tekintetét.

- Nézz bele a fejébe – guggolt le melléje Ron, mivel egy idő után Harry visszaleült, mert nem bírt a két lábán megállni még. – Megkell tudni hol van, ahol ő van ott van a kígyó is – mondta. Harry engedelmesen a szemét lehunyva vett egy mély levegőt és az arckifejezése alapján már is Voldemort fejében volt. Két perccel később kinyitotta a szemét és felnézett ránk.

- Tudom hol van...Luciust most kérte meg, hogy keresse meg Pitont... - mondta rám nézve, mire látásom elhomályosult a kisebb pánik hatására, amit a szívem dobogásának a gyors sebessége okozott és éreztem ahogy a vér is elhagyja az arcomat, ettől teljesen lesápadva. – Nem tudom mit akar tőle, de induljunk. A tóparton van a csónakok melletti kunyhóba.

- Nagyon rossz érzésem van – suttogtam magam elé meredve, majd Harryt ismét felsegítve rohanva elindultunk.