/ Mcgalagony szemszögéből /

Beszélnem kellett Perselussal erről a bálról. Lemerem fogadni, hogy Carrowék keze van ebben a dologban! Ha halálfaló, ha nem, ő sosem ment volna bele ilyenbe. Bár őszintén már nem tudom mit gondoljak erről az emberről. Már a főnix madár mellett álltam felfelé haladva az igazgatói irodába, ezekkel a gondolatokkal a fejemben, amikor érdekes párbeszédre lettem figyelmes, így mielőtt beléptem volna győzött a kíváncsiságom és fülelni kezdtem.

- Ebből, ha akarnál, ha nem már nem tudnál kimászni. Az enyém vagy! – hallottam meg Perselus arrogáns hangját. Mégis ezt kinek mondja? Soha nem hallottam még ilyet a szájából, lehetetlen, hogy ő az. Belépve a terembe döbbenten álltam meg, még levegőt sem mertem venni. Az ott...Mia Davis vele? Neki mondta ezeket? Az én Griffendéles diákomnak?

A lány az asztalnál támaszkodott Griffendéles talárjába Perselustól kábé fél méterre, aki pedig hátra dőlve a székén elégedetten vigyorgott rá, mintha csak élvezné a lány közelségét. Amikor Perselus meglátott az arca eltorzult és azonnal szigorú tekintetre váltott, amitől Ms. Davis is megfordult és kérdőn nézett rám. Abban a minutumban ellökte magát az asztaltól és semleges arckifejezéssel köszöntött engem és már el is indult kifelé. Mióta viselkedik úgy a lány, mint egy Mardekáros?

- Nem...szükséges. Visszajövök később! – mondtam, mintha csak nekem lenne bűntudatom, hogy megzavartam őket, holott jogomban állna a diákomat elküldeni, de valami azt súgta, hogy ne tegyem. Davis azonnal lefékezett és kérdőn fordult vissza.

- Semmi gond, Minerva. Már végeztünk amúgy is – mondta Perselus mire a lány undorodó arckifejezéssel visszafordult és mintha csalódott tekintettel pillantana rá. Szeméből mégis szomorúságot olvastam ki.

- Nem, ragaszkodom hozzá. Később visszajövök – mondtam tettetve a zavartságom, majd mielőtt szólni tudott volna Perselus megfordultam és elindultam kifelé a teremből, de mielőtt lementem volna a főnix madárral a folyosóra, megálltam hallgatódzni. Nem bírtam ki egyszerűen, pedig tudom, hogyha megtudná Perselus azonnal Cruciátus átkot lőne rám, mint ahogy minden halálfaló tenné.

- Csak...annyit szerettem volna még kérdezni... - kezdte Davis. Tegezi? Ez letegezte Perselust? Jól gondoltam én a múltkori folyosón való veszekedésükből, hogy több is van köztük, mint csak szimpla tanár-diák kapcsolat... – hogy egy horcruxot mivel lehet elpusztítani? – tette fel a kérdést és ezután egy kínos csend következett. Vajon Ms. Davist is bevonta Dumbledore a horcruxot keresésébe? Onnan tud annyit? Vagy esetleg Potteréket segíti? Perselus halálfaló létére támogatja a horcruxok elpusztítását? Túl sok kérdés kavarog a fejembe.

- Griffendél kardjával biztosan. Lehet más mód is van rá, de én ezt ismerem – felelte végül Perselus amitől még jobban meglepődtem. Pont Perselus segít egy Griffendéles lánynak?

- Hatalmadban áll elküldeni azt egy patrónus bűbájjal Harryéknek? – kérdezte a lány, mire már megkellett támaszkodnom a főnix madárba. Nem hiszek a fülemnek!

- Igen, de nem fogom – felelte Perselus habozás nélkül, olyan stílusban, amit nagyon rég ismerek már.

- Kérlek, Perselus. Felőlem kérhetsz bármit, de küld el nekik. Könyörögve kérlek – hallottam Davis kérő hangját, de a választ már nem vártam meg, mert úgy gondoltam, hogy ezután távozni fog a lány, szóval nekem még előtte elkell mennem. A főnix madár forgásba lendült és másodperceken belül a folyosókon voltam kérdésekkel a fejemben. Mi van Perselus és a diákom között? Vajon segített Davisnek Piton? Honnan tud Davis a horcruxokról? Sok, sok kérdés és mind megválaszolatlan...ki kell derítenem, hogy mi folyik itt és habozás nélkül ki is fogom!

***

- Mia, két nap múlva lesz a bál, már muszáj valami ruhát vennünk! – mondta összefont karral Ginny, miközben én arccal a párnámba feküdtem az ágyamon.

- Semmi kedvem sincs hozzá, nem megyek el – mondtam a párnámba beszélve, Ginny pedig csak felsóhajtott és ezután annyit vettem észre, hogy lebegek.

- Hé, mit csinálsz?! – kiáltottam fel, miközben az ágyam felett lebegtem és a levegőt rugdostam, hogy mozogni tudjak, mindhiába.

- Ha a saját talpadon nem vagy hajlandó velem eljönni, akkor így viszlek el! – felelte koncentrálva a varázslatra.

- Hhhh, jó elmegyek, csak tegyél le! – mondtam idegesen, majd Ginny megelégelve letett az ágyra.

- Miért nincs kedved eljönni amúgy? Még mindig nem békültetek ki? – kérdezte és helyet foglalt mellettem az ágyon.

- Nem. Őszintén kedvem sincs hozzá. Carrowék ma már megint a szemem láttára kínoztak mugliszületésűeket és minden egyes alkalommal az ugrik be a fejembe, hogy Perselus egy szóval letudná ezt állítani...

- Ezt te is tudod, hogy nem igaz! Akkor büntetést kapna a...Nagyúrtól – mondta fintorogva. – Ne őt hibáztasd, csak a feladatát végzi!

- Igen, tudom...ez a legrosszabb, hogy igazából hibáztatni se tudom, csak valamire ráakarom fogni. Igazából nem is haragszok rá, de nem akarok én kezdeményezni! Ő bántott meg engem, nem én őt! – mondtam idegesen, majd megsimította a vállam.

- Ne aggódj, minden megfog oldódni. Mellesleg, a téma a Mardekár ház, mind a kettőnknek az a mázli, hogy illik a méregzöld szín – mondta mosolyogva, mire felé fordultam.

- Én lázadni akarok! Ha nem kér bocsánatot Perselus, akkor azért is provokálni fogom őt! Megalkotom saját magamnak a Griffendél ház témáját. Kifogok tűnni a tömegből – mondtam vigyorogva, mire Ginny nem hitt a fülének.

- Carrowék megfognak érte büntetni - rázta a fejét nem tetszését kinyílvánítva.

- Nem érdekel! - makacskodtam.

- Egyáltalán, hogy akarod elérni?

- Mardekár a téma, ugye? – kérdeztem, mire ő bólintott. – Akkor az ellentétje leszek. Vörös ruhát fogok viselni bátor, Griffendéles módon.

- Akkor már tényleg ideje lenne elmenni vásárolni – forgatta a szemét Ginny, mire felnevettem.

- Akkor gyerünk!

- Na ezt már szeretem! – mondta, majd mind a ketten felpattanva a kabátunkért nyúltunk és már kiléptünk az ajtón, amikor megtorpantam.

- Ginny, hogy akarsz menni vásárolni, ha csak hétvégén mehettünk volna Roxmortsba? Szombaton van a bál, aznap már nem győznénk a ruha vásárlást is! – húztam el a szám, mire ő csak elvigyorodott.

- Találtunk egy új titkos alagutat, amit Piton nem zárt le – mondta, mire homlok ráncolva ledöbbentem.

- Nekem erről miért nem szóltatok?

- Magadba voltál fordulva, lehetetlenség volt veled kommunikálni – mondta szomorúan Ginny, mire megértően és kis bűntudattal, de bólintottam.

- Akkor vezess ahhoz a titkos alagúthoz! – mondtam neki, mire ő az ajkába harapva megfogta a kezemet és nevetve elindultunk.

***

- Bemutatom neked Aberforth Dumbledore-t. Aberforth ő itt Mia Davis – mutatott be engem Ginny, miközben kiugrottam a kép mögül, ami szinte azonnal vissza is hajtódott utánam.

- Jó napot! – nyújtottam a kezem, mire ő megrázta. Óvatosan körbe pillantottam, úgy nézett ki, hogy egy pincehelyiségbe vagyunk.

- A jótevő halálfaló, nem hittem volna, hogy megismerlek – mondta, miközben én teljesen lefagytam.

- Maga ezt...

- Neville szinte a barátom, ő mondta. Ne aggódj, amíg a mi oldalunkon állsz nem ítéllek el. Tetted, amit tenned kellett – mondta, miközben én elmosolyodtam. Hetek óta ez volt az első őszinte mosolyom. – Hallom megtámadtad Carrowt pár héttel ezelőtt – tette hozzá, mire Ginnyvel felnevettünk.

- Tettem, amit tennem kellett – ismételtem el a szavait, mire ő is halványan elmosolyodott. Nagyon hasonlított a testvérére, a volt igazgatónkra.

- Miért jöttetek mellesleg? – nézett Ginnyre komoly tekintettel.

- Báli ruhát szeretnénk venni, szombaton lesz a bál – magyarázta Ginny.

- Nők, hiába. Óvatosak legyetek! – indult felfelé a lépcsőn, mi pedig követtük.

- Nem hiszem, hogy sokáig leszünk – értem ki az ajtón Ginnyvel együtt.

- Kopogjatok majd – mondta, majd elbúcsúztunk és elindultunk a ruhás boltba. Siető léptekkel mentünk a bolt felé, mivel az egész falu ki volt halva és elég rossz érzésünk volt ahogy ott rohangáltunk. Sosem gondoltam volna, hogy Ginny van ilyen bátor, hogy kilopódzik velem Roxmortsba, nem hiába lett ő is a Griffendélbe beosztva.

- Jó napot! – értünk be a boltba és a nő megviselt arccal, de elmosolyodott ahogy meglátott minket.

- Griffendéles diákokat mindig örömmel látok, miben segíthetek nektek? – kérdezte ellépve a pult mögül.

- Mardekár témájú bálunk lesz szombaton...

- Igen hallottam róla, már voltak diákok előző szombaton vásárolni – bólintott közbeszólva és azonnal elvezetett minket a zöld, ezüst és fekete ruhákhoz. Ginny abban a pillanatban válogatni kezdett, én pedig a nő felé fordultam, aki kérdőn meredt rám.

- Én vörös ruhát szeretnék, megmondaná hol találom azokat? – kérdeztem, mire ő büszkén elmosolyodva két sorral lejjebb vezetett.

- Nem fogsz emiatt bajba kerülni? – kérdezte aggódva, miközben én végig simítottam a vörös ruhadarabokon.

- De, de megéri – mosolyogtam rá, mire ő azt viszonozva ott hagyott, hogy válogathassak.

Szinte pár percen belül megtaláltam a tökéletes ruhát, így anélkül, hogy tovább válogattam volna a kezembe vettem a darabot és elindultam segíteni választani Ginnynek is.

Végül mind a ketten büszkén megálltunk a ruhánkba a tükör előtt és megcsodáltuk egymást.

- Tökéletes – mondtuk egyszerre, majd elnevettük magunkat. Ginny egy hosszú méregzöld ruhát választott, ami a derekánál szűkített fazonú volt, ezáltal kiemelte az alakját és csípőtől lefelé tüllös anyagú volt. Kebleit is szépen megvillantotta vele, mivel V alakú kivágásos ruhadarabról volt szó, de ennek ellenére még nem számított kihívónak. Tökéletesen illett Ginny csodás répavörös hajához.

Én rajtam egy spagetti pántos, szűk, selyem, vörös ruha volt, aminek az alján egy hosszú vágás volt, amitől a jobb lábam kilátszott. Nem volt túl kihívó, de persze konzervatív sem. Tökéletesen állt rajtam, viszont egy fekete hosszú kesztyűvel kellett párosítanom, ami felért teljesen a könyökemig. Nem szerettem volna villogni a sötétjeggyel, azt még talán a Mardekárosok sem nézték volna jó szemmel.

- Nagyon csinosak vagytok, ezeket választottátok? – jött hozzánk oda az idősebb hölgy, mire mind a ketten igennel válaszoltunk és elindultunk a kasszához fizetni.

***

A következő két nap nagyon gyorsan elrepült, talán azért is, mert mindegyik nap ugyanolyan volt: egy örökös körforgás. Tanulunk, mugliivadékokat kínzunk vagy végig nézzük ahogy kínozzák őket, eszünk, házi feladatot írunk és ennyi a 'csodálatos' napunknak. Perselussal az elmúlt két napban nem váltottunk egy szót sem, csak maximum futólag egymásra néztünk, bár ebéd közben - mielőtt elkezdtünk volna a bálra készülődni - , éreztem a tekintetét hosszasabban rajtam így feléje fordultam és mintha a tekintetében egy enyhe sajnálat futott volna át, amit már kisebb nyereségnek éreztem, de neki ebből semmit sem mutattam.

Szokásos módon én készültem el a leghamarább pontosan 6 órára. A bál már perceken belül kezdődött, így türelmetlenül doboltam a lábammal és összefont karral unottan néztem az össze-vissza rohangáló Ginnyt.

- Ginny, tökéletes vagy, csak gyere már! – kiáltottam rá, de még utoljára megnézte magát a tükörbe és kisimította a zöld ruháját. – Nekem kellene így izgulnom, nem neked! – forgattam a szemem és mihelyst ezt kimondtam vészesen gyorsan kezdett el verni a szívem. Mihelyst ennek hatására elnémultam Ginny azonnal rám pillantott.

- Megvédelek, bármi is legyen. Ne feledd! Griffendéles bátorság – lépett oda hozzám és még egyszer végig mért. – Nagyon csinos vagy!

- Köszi – feleltem megkönnyebbülve és viszonoztam a bókot. – Gyere, Neville már biztos vár – kuncogtam, mire szemét forgatva elindult lefelé. Nincs itt Harry, így kénytelen Neville-lel menni, aki félt elhívni a szíve választottját.

- Nem értem miért nem meri Lunát felkérni...

- Azért, mert ő Neville – mosolyogtam magam elé, majd Ginny után én is leértem a lépcsőn.

- Waow, Mia olyan...

- Griffendéles vagyok?

- Pontosan – felelte aggódva az emlegetett Neville. – Remélem nem keveredsz érte bajba...

- De. De ez a célja és mi megfogjuk őt védeni minden áron – mondta Ginny, majd Neville-be karolt.

- Mellesleg te is csinos vagy, Ginny – nézte végig a fekete talárba lévő Neville, aki az öltözékét egy zöld nyakkendővel párosította. Az öltözéke Mardekáros volt, de a tekintete Griffendéles, ha nem Hugrabugos. - Akkor gyerünk! – húzta ki magát Neville, majd ketten elindultak lefelé, én pedig utánuk. Kicsit aggódtam, de szívem mélyén bátorságot éreztem. Magassarkú cipőmbe gyors léptekkel mentem Nevillék után és nem törődtem a folyosón a kérdő pillantásokkal, teljesen addig amíg bálterem előtti folyosón befordulva Draco el nem kapta a karomat, amitől kisebb szívrohamot kaptam, ezért dühösen tekintettem rá.

- Értékelem a lázadást, de ugye tudod, hogy ezért óriási büntetés fog járni? – kérdezte, mire kiráztam a szorításából a kezem. Mindenki csakis a büntetéssel jön...

- Magasról leszarom, csak egy célom van vele, amit úgy érzem elfogok érni – vigyorogtam rá, mire ő csak a szemét forgatta.

- Hagy találjam ki...a keresztapámnak szokása híján átkattant, te pedig ezzel próbálod magadra vonni a figyelmét – meredt rám összefont karral.

- Honnan...

- Csak annyit mondok – szólt közbe. – Hogy felfog rád figyelni, de nem úgy ahogy te szeretnéd. Nem azért szeretett beléd, mert Griffendéles vagy, hanem azért, mert van benned Mardekáros vonás.

- Ez hülyeség! – feleltem összeszűkült szemmel. – Majd meglátod!

- Jól van, Davis. Kíváncsi vagyok – vágta oda ravasz mosollyal. – Ha szakítotok ne feledd, hogy én még mindig itt leszek – kacsintott rám.

- Te bolond vagy – feleltem szem forgatva majd ellépve tőle már kanyarodtam volna a folyosóra, de szerencsétlenségemre pont belerohantam abba a személybe, akibe nem a folyosón szerettem volna.

- Nem látom ebbe hol a Mardekár – meredt végig a szerelésemen, de mintha szemében láttam volna megcsillanni a csodálatot.

- Tudhattad volna, hogy én nem fogom a szabályaidat követni – kerültem ki Perselust, de elkapta a karom. – A hülye mániátok, hogy az összes Mardekárosnak a karomat kell elkapnia – húztam ki a szorításából a kezem és idegesen megmasszíroztam a csuklóm.

- Ezúttal nem foglak kihúzni a csávából – lépett hozzám közelebb, mire a szívem nagyot ugrott.

- Először sem kértem, most sem fogom – léptem hozzá én is közelebb, majd miután az ajkamra pillantott ravasz mosollyal elléptem tőle és elindultam a bálterem felé. Már most érzem, hogy jó úton haladok.

- Griffendéles csitri – hallottam magam mögött, amire csak a szememet forgattam. Szinte ez már bók számomra.