Egész éjszaka csak forogtam, egy másodpercre sem tudtam lehunyni a szemem. Tudtam, hogy Perselus teljesen ki van készülve már a halálfalóságtól és attól, hogy kettős életet kell élnie, de sosem gondoltam volna, hogy ilyet megpróbál velem tenni, csak azért, mert ideges. Nem csoda, hogy a kapcsolatunk elején jó párszor mondta, hogy ő egy szörnyeteg és nem érdemel meg engem. Most már kicsit értem miért mondogatta. Megijedtem tőle. Csak ennyi, semmi több. Ugyanúgy szeretem őt, mint eddig is, de egyszerűen nem bírtam összerakni a képkockákat. Igen, megterhelő igazgatóként halálfalónak lenni, teljesíteni a mindenki vágyát, miközben bármikor szólíthat a Nagyúr, hogy megkell ölnie neki valakit, plusz még én is a nyakába vagyok, mint egy rossz kisgyerek, akit próbál védelmezni...

Ezek után a gondolatok után már nekem volt bűntudatom.

- A francba! – súgtam magamnak amire a bal oldalamon lévő ágyon fekvő Ginny megmoccant, de hála az istennek nem ébredt fel. A jobb oldalamra fordulva felsóhajtottam és a velem szemben lévő ágyat tanulmányoztam, ami üres volt. Bárcsak itt lenne Hermione...Ezzel a gondolattal keltem ki az ágyból és indultam el a fürdőszoba felé, reménykedve abban, hogy egy forró zuhanytól álmosabb leszek.

***

/ Hermione szemszöge /

- Ron, ne menj el! – zokogtam, miközben Ron karja után nyúltam, de ő csak idegesen kihúzta a szorításomból a kezét és összeszűkült szemekkel nézett rám.

- Tudod miért hallgatok egész álló nap rádiót, Harry? – köpte a szavakat idegesen, Harry pedig csak a száját elhúzva várta a válaszát, miközben próbált nem felidegeskedni. - Mert, ha nem is lehetek otthon a családommal megnyugtat, hogy nem hallom a nevüket! Hogy még életben vannak!

- Ron, mit vártál? Hogy majd karácsonyig végzünk? Hogy ezt két hónap alatt elintézzük és aztán boldogan élünk amíg meg nem halunk? Ébredj már fel, ne gondolkodj ilyen gyerekesen! Csoda lesz, ha jövőre végzünk ezzel az egésszel! – durrant el Harry agya is.

- És tudod miért nem végzünk ennyi idő alatt? Mert te azt sem tudod, hogy mit csinálsz! – vette fel a pulóverját és idegesen kilépett a sátorból, de még utoljára visszafordult. – Azt hittem, hogy Dumbledore legalább adott valamit, ami alapján eltudunk indulni! – kiabálta, majd a horcruxot levette a nyakából és egyenesen Harry lába elé dobta.

- Te jössz? – nézett rám Ron én pedig nyeltem egyet. Szeretem Ront. Tényleg szeretem. De Harrynek szüksége van rám, főleg, ha ő itt is hagy minket.

- Ne kényszeríts a választásra, kérlek... - nyeltem le a könnyeimet.

- Jól van akkor. Láttam én, amit láttam – öntötte el a féltékenység mire még a sírást is abbahagytam döbbenetemben.

- Semmit nem láthattál! – ráztam idegesen a fejem, ő pedig csak ironikusan elmosolyodva ott hagyott minket. – Most...mit csináljunk? – néztem Harryre, aki csak felvette a földről a horcruxot, majd rám pillantott.

- Hagyd elmenni, egyszer úgyis visszajön. De témát váltva, szerinted Mia a Roxfortban van? – kérdezte, mire értetlenül néztem rá.

- Nem erre számítottam, de gondolom igen. Miért? – vontam fel a szemöldököm, majd letöröltem a könnyet az arcomról. Ronhoz hogy térünk át ilyen gyorsan Miára?

- Üzenjünk neki. Talán ő tud ebbe... – emelte fel a nyakláncot a magasba. – Segíteni.

- Biztosan elfognák a baglyot, amivel üzennénk...

- Ezért kell rejtve csinálni. Titkos üzenet formájában – mondta, majd felkapva az asztalon lévő táskámat felém nyújtotta. – Van nálad közönséges örökíró és papír? – kérdezte.

- Van, de...

- A nevelő apjának fogjuk magunkat kiadni, aki tudtommal mugli. Pergament, tintát és tollat nem használhatunk.

- De akkor baglyot se!

- De igen! Ha jól tudom tudja, hogy ő boszorkány és tisztában van vele, hogy csak bagoly viszi ki a levelet a Roxfortba – felelte vigyorogva, mire sóhajtva egyet elkezdtem a táskámba kutatni és egy perccel később már az asztal felett álltuk és fogalmaztuk a levelet Miának.

***

Reggel mihelyst mozgolódást érzékeltem a szobámba kipattant a szemem. Nagyjából hajnalban szunnyadhattam el 1-2 órára, szóval el lehet képzelni mennyire voltam kipihenve. Felülve az ágyba próbáltam kidörzsölni a szememből a fáradtságot, de sikertelenül szóval lassan felkeltem és kinyújtóztam, mire Ginny is felébredt.

- Jó reggelt – ült fel az ágyba Ginny kipihent arccal, amiért kissé irigyeltem őt.

- Ha te mondod – mondtam ásítva egyet, majd beléptem a fürdőszobába Katie Bell mellé, akivel egymásra mosolyogtunk, majd folytatta a sminkelést követve én is a példáját. Igyekeztem minél alaposabban eltakarni a szemem alatt égtelenkedő lila karikákat.

Zuhanyozni semmi kedvem nem volt aznap reggel, elég tisztának gondoltam magam, hisz éjszaka amúgy is zuhanyoztam.

Miután elkészültem a sminkkel az ágyam melletti ládához sétáltam és elkezdtem a talárom alá kiválasztani a ruhám. Kihúztam végül egy fekete tenisz szoknyát, de mihelyst eszembe jutott a tegnapi incidens Perselussal azonnal végig futott rajtam a hideg és vissza is tettem. Fellobbant az emlék a szemeim előtt ahogy benyúl a szoknyám alá és megpróbálja lehúzni rólam a harisnyát, kicsit sem finoman.

Végül egy sima kék farmert húztam ki a ládámból (azt sem tudom utoljára mikor volt rajtam színes), amihez felvettem a fehér ingem, a griffendéles nyakkendőm és rá egy kötött fekete elegáns pulóver mellényt.

– Megteszi – gondoltam magamban. Az ágyon ülve miután felöltöztem, felhúztam a lábamra a fekete bakancsom, majd a bájitaltan könyvemet a kezembe véve elindultam Ginnyvel lefelé megreggelizni.

- Pitonnal már kibékültetek amúgy? – kérdezte lefelé haladva a lépcsőn.

- Nem, azóta csak minden rosszabb lett – mondtam magam elé meredve, mire Ginny nem szólt semmit, csak megsimogatta a vállam.

Leérve a nagyterembe helyet foglaltunk a Griffendélesek asztalánál és mielőtt neki kezdtünk volna a reggelinek baglyok szálltak be a terembe.

- A szokásos reggeli posta, kíváncsi vagyok anya küldött-e ismét valamit – sóhajtott fel Ginny. Manapság Mrs. Weasley szinte két naponta ír a lányának, hogy megbizonyosodjon róla, hogy minden rendben van-e. Ezúttal Ginnyhez egy bagoly sem ereszkedett le, így már nyúlni akartam a tál felé, hogy szedjek magamnak egy kis rántottát a tányéromra, amikor egy barna bagoly én elém dobott le egy borítékot Ginny helyett. - Ki üzent? – kérdezte a velem szemben ülő lány, miközben a kezembe vettem a levelet döbbenten.

- Fogalmam sincs – feleltem homlokráncolva, majd lassacskán elkezdtem kibontani. Senkitől sem vártam levelet, így kissé kirázott a hideg és a kezem is ok nélkül reszketni kezdett. Széthajtva a papírt kíváncsian kezdtem el a sorokat hangosan felolvasni Ginnynek:

Kedves, Mia!

Elakadtunk sajnos az őszi Hagyma ültetéssel és mivel kiderült, hogy az itteni talaj számára nem termő, ezért arra gOndoltunk, hogy te bizonyáRa jobban értesz a bájital főzéshez, mint édesanyád, ezért megszeretnénK kéRni, hogy küldj nekünk valamiféle talaj javító főzetet, Utána megháláljuk majd!

Xoxo, HHR a nevelőapád

- Ennek semmi értelme – nevettem fel ahogy letettem az asztalra a papírt.

- Ez tényleg fura...esetleg megnézhetem? – kérdezte Ginny, ezért felemelve a papírt már a kezébe akartam adni, de a szemem megakadt a monogramon. – Mi az? – meredt rám Ginny ahogy nem engedtem át neki a levelet.

- A monogram...HHR – néztem fel rá szinte sokkos állapotban.

- És?

- A nevelőapám monogramja JTM – adtam át neki végül a levelet. – Gondolod, hogy...

- Harry, Hermione és Ron – suttogta maga elé, majd átfutott a sorokon. – Pár betűt valamiért naggyal írtak – mondta, mire kikerülve a hosszú asztalsort leültem mellé. - Hor...

- Csss! – csaptam Ginny szájára amikor majdnem összeolvasta a betűket. – Te érted mit akarnak ezzel a levéllel mondani? – vettem le a szájáról a kezem.

- Őszintén még azt sem tudom mi az az 'Xoxo' – nevette el magát, mire én is elmosolyodtam.

- Csak egy idióta mugli elköszönés...vagyis olyasmi. Gondolom azért írták, hogy benne legyen a szóba az X betű – magyaráztam el neki, majd kivettem a kezéből a levelet, hogy még egyszer átfussak rajta.

- Szerintem elakadtak a...hagymaültetésbe – kezdte a mondatot, de végül a Horcrux szó helyett a levélben leírt változatot használta.

- Igen, erre én is rájöttem, de nem értem nekik ebben én hogyan tudnák segíteni – ráztam a fejem értetlenül, de ekkor arra lettem figyelmes, hogy mindenki elhallgatott a terembe és a tanári asztal irányába néznek.

- Nem is zavarnálak titeket étkezés közben, de bejelenteni valóm van – szólalt meg Perselus mire felvont szemöldökkel figyeltem. A szokásos fekete talárját viselte, ami annyira jól állt neki. – Október 31-én egy őszibál fog megrendezésre kerülni és kérésre Mardekár tematikájú lesz. Ezt...a képzelőerőtökre bízom. Sárvérűek még a közelébe se merjenek menni a bálnak. További jó reggelizést! – mondta monoton hangon, majd le is lépett az egykori Dumbledore helyéről és visszaleült a tanárok közé. A Mardekárosok hangos tapsolásba és füttyögésbe kezdtek jelezve örömüket, de velük ellentétben mindenki levolt sokkolva és nem értették, hogy mi is történt az előbb.

- Most Piton megfog rendezni egy...

- Egy bált – fejeztem be Ginny mondatát magam elé meredve. – Rossz érzésem van – masszíroztam idegesen a halántékom. Nem értettem, hogy pont Perselus Piton, aki messziről kerüli a nagy tömegeket miért rendez egy bált.

- Visszatérve miféle segítségre gondolhatott Harry? – kérdezte, mire a fejemet megrázva próbáltam a témára koncentrálni.

- Van egy tippem, de lehet hülyeség... - kezdtem el, Ginny pedig nagyra tágult pupillákkal hallgatott. – Szerintem még a nyakláncot sem sikerült nekik elpusztítaniuk és most abban kérnek segítséget – mondtam neki, majd Ginny ismét elolvasta a levelet.

- Ez lehetséges – bólintott egyetértve velem. – De mi pusztíthat el egy ilyen nyakláncot?

***

Késő délután úgy döntöttem, hogy elég a hallgatásból és beszélnem kell Perselussal, így az igazgatóiba vettem az irányt, mert tudtam, hogy estig biztos ott fog tartózkodni. Kiakartam deríteni, hogy mi ez az őszi bál dolog és megakartam őt győzni, hogy segítsünk valahogyan Harryéknek.

A főnix madár mellett felfelé haladva egy mély sóhajjal léptem be az irodájába. Az íróasztalánál ült és éppen olvasott.

- Egy őszi bál? – röhögtem fel elindulva az asztalához, miközben a vörös hajamat a vállamról lesöpörtem. – Perselus, ezt te sem gondolod komolyan...egyáltalán miért? Ünneplünk valamit? – kérdeztem összevonva a karom és felvont szemöldökkel vártam a válaszát. A székben nyugodtan elhelyezkedve letette a könyvét és mielőtt rám pillantott volna a volt igazgatók képét elbűvölte egy altató varázslattal, hogy ne tudjanak hallgatódzni.

- Carrowék ötlete, hogy tartsunk egy bált a Nagyúr tiszteletére. A témája a Mardekár ház lenne – mondta, semmi újat nem mondva. Szinte gondoltam, hogy a Carrow testvérpár keze van a dologban.

- És te ebbe belemész? Perselus legalább azt mond, hogy tiltakoztál...

- Miért tiltakoztam volna? Hisz mi Mardekárosok úgy sem kapunk soha elismerést – felelte unottan.

- Neked mégis mi a franc bajod van? – kérdeztem meghökkenve. – Nem kaptok elismerést? Most is ti uralkodtok az egész varázslóvilág felett! Mi még ennél is nagyobb elismerés? – ráztam a fejem értetlenül.

- A halálfalóknak soha semmi sem elég, ideje lenne már neked is átvenni tőlük ezt a gondolkodásmódot – nézett rám rezzenéstelen arccal még mindig az igazgatói székében ülve mire idegbetegen az asztalra csaptam, amitől a vörös tincseim ismét a vállamra hullottak.

- Nem tudom, hogy mi a francot mondott neked Carrow, de ha még egyszer ilyen fajta hülyeségbe adod a fejed és ráadásul még pöffeszkedsz is engem felejts el örökre! – néztem rá kivörösödött arccal, de ő csak ravaszul elmosolyodott.

- Ebből, ha akarnál, ha nem már nem tudnál kimászni. Az enyém vagy – felelte még mindig a ravasz mosollyal az arcán mire ledöbbenve, de álltam a tekintetét. Mit képzel ez magáról? Mi történt a Perselusommal? Kezd megőrülni ettől az élettől vagy micsoda?

Ekkor arra lettem figyelmes, hogy arcáról eltűnik a vigyor és átnéz a vállam fölött, majd vissza rám átváltva a szokásos szigorú tanár tekintetébe. Még mindig az asztalán támaszkodva megfordítottam a fejem és homlok ráncolva néztem a szobába belépő Mcgalagonyt. Vajon mennyit hallhatott a veszekedésünkből? Rájött a beszédből bármire is, esetleg arra, hogy halálfaló vagyok? Vagy, hogy több van köztünk, mint sima tanár-diák kapcsolat?

Az asztaltól ellökve magam kihúztam a hátam és közömbös arckifejezéssel néztem a Griffendél vezető professzorára.

- Jó estét Mcgalagony professzor – bólintottam felé, majd mielőtt kinyitotta volna a száját utoljára gyilkos tekintettel hátra meredtem Perselusra, majd elindultam kifelé.

- Nem...szükséges. Visszajövök később! – mondta Mcgalagony mire lefékeztem.

- Semmi gond, Minerva. Már végeztünk amúgy is – mondta Perselus mire undorodva visszafordultam felé és a tekintetembe próbáltam minden csalódásomat iránta belesüllyeszteni.

- Nem, ragaszkodom hozzá. Később visszajövök – felelte zavartan, majd mielőtt utána tudott volna Perselus szólni elhagyta a szobát.

- Csak...annyit szerettem volna még kérdezni... - kezdtem kissé szipogó hangon. A francba, hogy ennyire érzékeny vagyok! – ...hogy egy horcruxot mivel lehet elpusztítani? – tettem fel a kérdést, mire Perselus homlok ráncolva meredt rám.

- Griffendél kardjával biztosan. Lehet más mód is van rá, de én ezt ismerem – felelte egy kis várakozást után miközben végig engem nézett.

- Hatalmadban áll elküldeni azt egy patrónus bűbájjal Harryéknek? – kérdeztem meg.

- Igen, de nem fogom – felelte egyszerűen, mire lehunytam a szemem.

- Kérlek, Perselus. Felőlem kérhetsz bármit, de küld el nekik. Könyörögve kérlek – mondtam neki, mire felsóhajtott egy nagyot, majd bólintott. – Köszönöm – mondtam neki, majd csendesen elhagytam az irodáját.

Úgy érzem ez lesz a kapcsolatunk vége.