Miután kiléptem a fürdőszobából egyenesen a hálószoba felé vettem az irányt és halántékomat dörzsölve kinyitottam a szekrény ajtaját elkezdve válogatni a ruháim között. Olyan ruhát kell választanom, amit egy egyszerű halálfaló gyűlésre vagy harcra nem vennék fel, de egy fotó erejéig igen...egy idő után felhagytam a válogatással és kihúztam egy hosszú fekete ruhát a fogasról, amiről teljesen meg is feledkeztem, hogy megvette nekem Perselus. Végig simítva az anyagán az ajkamba harapva bólintottam. Igen, ezt fogom felvenni.

Egy bokáig érő sima fekete ruháról volt szó, aminek a hosszúujját csipke borította és a csuklómig ért. Mellem felett egy sornyi fodor volt található és felette szintén olyan anyagú és mintájú csipke borította a ruhát, mint amilyen az ujján volt található. Felhúzva magamra az estélyit a pálcám után nyúltam mivel csak annak segítségével tudtam a hátán lévő cipzárt felhúzni. Miután ez sikerült kiléptem az ebédlőbe, hogy megtekintsem magam az ott lévő tükörbe. Perselus abban a pillanatban lépett ki a fürdőszobából és a ruhámat meglátva teljesen elámult.

- Ehhez ne vegyél fel talárt. Ez így tökéletes – mondta mire elmosolyodva megigazítottam magamon és felvettem a magassarkú félcipőmet hozzá.

- Mintha nem is én lennék – mondtam még mindig a tükörbe bámulva magam mire Perselus a hátam mögé lépett és a vállamra tette a kezét. A tükrön keresztül rámosolyogva végül felé fordultam és átkaroltam a nyakát.

- Bánod, hogy ez lett belőled? – kérdezte miközben a bűntudat megcsillant a szemében.

- Egy kicsit sem. Érted újra megcsinálnám – feleltem, mire a homlokát az enyémnek támasztva finoman megcsókolt. – Szeretlek, Perselus. Ne érezz soha bűntudatot amiatt, mert ezt kellett választanom. Én döntöttem így – mondtam az arcát megsimítva.

- Ha én nem lennék most lehet Potterékkel hajkurásznád a horcruxokat – mondta, mire halkan felnevettem.

- Igen, több, mint valószínű – mondtam. – Most kénytelenek nélkülem megoldani. Hermione okosabb nálam, majd ő segít a fiúknak – léptem el tőle, majd visszasétáltam a hálószobába a pálcámért, majd vissza ki Perselushoz. – Én kész vagyok.

- Rendben, induljunk akkor – mondta, majd mielőtt lehunytam volna szemem, hogy a pálcámmal a kezemben hopponáljak megérintette a vállam így kérdőn néztem rá. – Én is szeretlek, Mia – mondta mélyen a szemembe nézve, mire mosolyogva megcsókoltam, majd külön hopponáltunk Malfoyékhoz.

A kapu előtt megjelenve megfogtam Perselus kezét és miután egy pálca legyintéssel köddé oszlatta a vasrácsos kerítést máris bent voltunk a telken. Gyors tempóban léptünk be a bejárati ajtón és az emelet helyett a földszinten maradtunk és bementünk a tágas nappaliba.

- Nocsak, megérkeztek – pattant fel hirtelen Narcissa majd mosolyogva odalépett hozzánk és mindkettőnket megölelt. – Nagyon csinos a ruhád – felelte végig mérve engem.

- Köszönöm – mondtam neki, majd a háta mögött ülő Dracora pillantottam. Tekintete azt sugározta, hogy neki is tetszik rajtam a ruha. Ezután Lucius is megjelent a szokásos whiskey-s pohárral a kezében.

- Bella hol van? – kérdezte végül Perselus felvont szemöldökkel.

- A hátad mögött – szólalt meg hirtelen Bellatrix, majd az őrült nevetésével belépett a nappaliba és egyenes Lucius mellé lépett. – Ha nem gond töltök magamnak – nézett Luciusra, de már rég kiöntötte magának a bőséges adagot meg sem várva Lucius válaszát, majd felénk fordult. Két korty után homlok ráncolva mért végig.

- Tetszik a ruhád olyan...Malfoyos – tartotta a válla mellett a poharát, mintha csak egy kiegészítő lenne a ruhájához.

- Nem ez volt a cél, de köszönöm – mondtam neki mire hümmögött egyet és kiitta a maradék italát.

- Egyszer majd talán kölcsön kérem – kacsintott rám, majd hangnemet váltva a húgára pillantott. – Hol marad a fotós? – kérdezte.

- Nem lesz fotós, csak beállítjuk a fényképezőgépet – felelte, majd pálcáját elővéve egy invito bűbájjal magához hívta az állvánnyal együtt.

- Draco, ülj le a fotelba – mutatott Lucius a zöld mintás fotelre, majd miután fia eleget tett a kérésnek melléje állt a feleségével együtt. Lucius Draco bal oldalára állt a kezét a fia vállára téve, Narcissa pedig a jobb oldalára a fotelt megérintve. Bellatrix szó nélkül húga mellé állt, majd kérdőn rám és Perselusra pillantottak. Perselus a szokásos gyors lépteivel Lucius mellé sietett én pedig őt követve kissé elé álltam, hisz én amúgy is alacsonyabb vagyok nála mire ő megérintette a vállam úgy ahogy Lucius Dracoét. Persze ez más volt, hisz mi egy párt alkottunk, Draco pedig csak elviselte az apja érintését. Narcissa visszaszámolva legyintett egyet a pálcájával majd rá egy másodpercre azonnal kattant is a kamera és kész is volt a kép.

- Na nézzük – sétált az állványhoz Bellatrix, hogy megnézze a polaroid képet. – Nem is rossz – mondta, majd a pálcájával a képet Narcissa felé lebegtette, aki azt elkapva büszkén mosolygott a képre.

- Ez csodálatos lett! – mutatta meg a fiának és Luciusnak is, akik nem törődtek vele annyira, de azért megnézték. Ezután átadta nekem a fotót és Perselussal rámeredtünk. Tényleg jó fotó volt, tükrözte az igazságot: Draco depressziós ábrázolatát, Narcissa próbálkozását a család összetartására, Bellatrix őrült ábrázatját, Perselus közömbösségét és az én...büszke tekintélyemet. Úgy néztem ki a fotón mintha már nem is színészkednék, hanem élvezném az egész szerepemet. Nyelve egyet visszaadtam Narcissának aki azonnal elsietett egy képrámáért, hogy kitudja tenni a képet az ebédlő bútorára.

- Tudod most, hogy jobban megnézlek titeket... - kezdett el közeledni felém Bellatrix ahogy a húga távozott a szobából. - ...úgy, hogy már nem utállak... - döntötte kicsit oldalra a fejét, mire felvontam a szemöldököm – szép páros vagytok ti. Kiegészítitek egymást. Nem is gondoltam volna – felelte mire egy halvány mosoly kiült az arcomra.

- Nem gondoltam volna, hogy tudsz kedves is lenni – válaszoltam neki mire összeszűkült szemmel végig mért.

- Ne szokd meg – mondta, majd halványan elmosolyodott. Őszinte mosoly volt. Szívesen megismertem volna azt a Bellatrixot aki az bolondsága előtt volt. Néha, főleg, ha a családjával beszél még visszatér az a régi személyisége és pár percre eltűnik az elmezavarodott tekintélye. Olyankor az egyetlen őrült dolog rajta a boglyas göndör haja.

Ekkor visszatért Narcissa a kezében a bekeretezett fotóval, majd büszkén elhelyezte a nappaliban.

- Köszönöm még egyszer, hogy eljöttetek! – mosolygott ránk mire bólintottunk felé. – Mia, te már voltál az Abszol úton bevásárolni az utolsó évedre? – kérdezte hirtelen, mire megráztam a fejem. – Elmehetnél Dracoval, legalább lenne társasága – mondta és szemében láttam a könyörgést. Nem gondoltam volna, hogy pont Draconak nem lenne társasága.

- Persze, miért ne – vontam meg a vállam, mire Narcissa izgatottan fordult fia felé, aki feltápászkodva helyéről elindult felém. – Jaj, hogy most? – kérdeztem döbbenten.

- Igen, most – mondta unottan Draco, majd Perselusra tekintve elszerettem volna búcsúzni.

- Van elég pénz nálad? – kérdezte lehajolva hozzám Perselus és egy gyors csókot nyomott a számra.

- A Gringottsba van, majd veszek ki onnan a széfemből – mondtam neki mire átgondolva bólintott.

- Vigyázzatok – mondta szigorúan Perselus Dracora pillantva, aki csak a szemét forgatta, majd még egyszer megcsókolt mielőtt még Dracoval hopponáltunk volna.

***

- Soha többé ne csókold meg előttem a keresztapámat, még mindig nem vagyok hozzászokva – mondta undorodó arckifejezéssel Draco miközben megjelentünk az Abszol úton.

- Először is, ő csókolt meg engem, másodszor te meg miért siettél ennyire a bevásárlással? – kérdeztem megállva és megvártam, hogy felém forduljon a fekete öltönyében lévő Draco.

- Már túl sok volt a családomból, úgy érzem megfulladok – felelte halkan mire szememet lehunyva vettem egy mély levegőt.

- El se hoztam a listámat – mondtam végül mire a belső zsebéből kikapott egy levelet.

- Szerintem ugyanazokat kell majd vásárolnunk, szóval először vedd ki a pénzed a Gringottsból utána haladjunk is, hogy jussunk valamire.

Miután sikeresen kivettem egy kisebb összeget a széfemből egy kobold segítségével utolértem Dracot és elindultunk az első üzletbe, ami a könyvesbolt volt. Összesen 8 könyvet vásároltam, Draco pedig 9-et, majd miután besüllyesztettem egy táskába nyögve vonszoltam magam után a nehéz tankönyveket. Draco szemét forgatva csak egy lebegtető varázslatot használt.

- Mi van, ha rajtakapnak, hogy iskolán kívül varázsolsz? – fordultam felé.

- Tömve van az Abszol út varázslókkal, nem fog feltűnni nekik, plusz kifog minket kérdőre vonni? Pius? Kötve hiszem – nevetett ironikusan mire vállamat megvonva követtem a példáját. Miután végeztünk a vásárlással hirtelen Draco lefékezett és felém fordult, mintha csak egy égően fontos kérdés jutott volna eszébe. – Szerinted...ha Perselus még anno nem tilt el téged tőlem...még együtt lennénk? – kérdezte mire annyira váratlanul ért ez a kérdés, hogy a mögöttem lebegő könyveim a földre zuhantak. A fejemet megrázva a vingardium leviosa varázslattal ismét az égbe emeltem őket, majd az ajkamba harapva a fiú felé fordultam.

- Megmondom őszintén, ezen nem nagyon gondolkoztam... - mondtam. – Lehetséges, de...tudnod kell, hogy szeretem őt és nem bántam meg semmit, amit vele tettem – feleltem őszintén.

- És amit velem?

- Azt sem – mosolyogtam rá, mire egy kis idő elteltével halványan viszonozta azt.

- Számomra még mindig fura, hogy vele kavarsz...basszus 19 év van köztetek – rázta a fejét tágra nyílt szemekkel.

- Nem kavarok vele, Draco. Együtt élünk. Ezt már nem nevezném kavarásnak – forgattam a szemem. – Szeretjük egymást és szerintem csak ez számít. Soha nem gondoltam volna, hogy egy szerelem tud ennyire...intenzív lenni – mosolyogtam magam előtt miközben Draco mellett lépkedtem.

- Jó, hagyjuk ezt a témát, mert elhányom magam – felelte unottan mire hangosan felnevettem és utána ő is követte a példám.

- Bárcsak a szüleim nem lettek volna olyan idióták, hogy halálfalónak állnak be – szólalt meg hirtelen mire megrökönyödve felé fordultam.

- Bizonyára akkor te sem lennél az – értettem vele egyet, mire bólintott.

- Teljesen más lenne minden. Te bánod? – kérdezte rám pillantva.

- Perselus miatt csináltam. Ha ő nem lenne hamarább vállaltam volna be a kínzást és a halált, minthogy beálljak közétek – mondtam őszintén. – De hát nekem ez a sorsom, ezzel kell együtt élnem.

- Ahogy nekem is – sóhajtotta Draco. – Akkor...találkozunk 1 hét múlva – nyújtotta felém a kezét mire csak a szemem forgadtam.

- Draco, láttál pucéran, szerintem a minimum egy ölelés – mondtam neki mire mind a ketten egyszerre felnevetve megöleltük egymást, majd a könyvekkel a kezünkbe haza hopponáltunk, ő a családjához én pedig Perselushoz...vagyis az én családomhoz.

Ahogy megjelentem a nappaliba Perselus az eddig olvasott könyvét félrerakta és érdeklődve nézett rám.

- Milyen volt? – kérdezte végig mérve, hogy egy hajam szála se görbült-e meg majd, amikor realizálta a kezemben tartott könyvek súlyát felpattant és segített lepakolni az asztalra.

- Jó volt. Szerintem közelebb kerültünk egymáshoz...

- Válogasd meg jól a szavaidat – vonta fel a szemöldökét, mire a féltékenységétől elnevettem magam.

- Nem olyan értelemben...csak, mint barát – mosolyogtam rá. – Nagyon törékeny egy lélek, nem tudom, hogy bírja ezt a halálfalós dolgot...

- Annyira bírja, mint az apja...sehogy – mondta, majd végignézett a roxforti könyveimen.

- Nem kaptatok eleget idén, ha már most az igazgató lennék sokkal több könyvet követeltem volna – mondta szigorú hangon, aminek hatására csak a szememet forgattam.

- Úgy érzem szigorú lesz az igazgató úr – fontam a nyaka köré kezemet ő pedig szigorú tekintettel végig mért.

- El sem bírod képzelni mennyire – mondta, majd mohón megcsókolt. A hajába markolva már majdnem el is vesztem a csókjában amikor elhajolt tőlem és beszélni kezdett. – Attól, hogy igazgató leszek még óvatosnak kell majd lennünk – mondta a kezét a derekamon pihentetve.

- Igen, tudom. De megfogjuk oldani – feleltem, majd ismét magamhoz húztam. Nem ellenkezett.