Vészesen gyorsan közeledtük az odú felé, a szívem majd kiugrott a helyéről a félelemtől és az izgatottságtól. Nem akartam a barátaimat bántani, de mégis örültem, hogy láthatom őket még csak, ha egy kicsit is és nem a legjobb szituációban. Az odú mellett feltűnt egy nagy sátor is, amiben bizonyára ünnepség folyhatott, mivel fényeket véltem felfedezni. Észrevettem, hogy mindenki rákapcsolt a tempóra így én is felgyorsítva szinte bombaként robbantunk be a nagy sátorba, ahol mindenki sikoltozva igyekezett elmenekülni én pedig támadás helyett a fejemet forgatva kerestem Harryéket. Jól gondoltam, hogy mulatság folyhatott, mivel megláttam Fleurt a menyasszonyi ruhájában Bill mellett és mind a ketten automatikusan pálcát vettek a kezükbe és beszálltak a harcba félelmet nem ismerve. Bárcsak gratulálhattam volna nekik ahelyett, hogy betörünk a lagzijukra.

Pálcámat a kezembe szorongatva az asztalok között járkáltam és amikor felfigyeltem arra, hogy Greyback gyanúsan pillant rám mivel még senkit se támadtam meg idegesen felemeltem a pálcámat és egy stuport kiáltva random rácéloztam egy emberre, akit nem ismertem, de a kábító átkom sajnálatos módon célba is ért, így hatra hőkölve a földön landolt egy nagy csattanással a férfi. Még jó, hogy nem halálos átkot lőttem feléje, már így is megöltem három embert és szinte már érzem, hogy álmaiban újra fogok velük találkozni. Nem nézve a lábam elé hirtelen felestem valamibe ezért a földről felülve idegesen néztem a dologra, amitől eldőltem. Végül a dolog nem egy tárgy volt, hanem az ijedt Ron, aki már kiakarta a száján ejteni a varázslatot, de abban a pillanatban lebuktam az asztal mellé, hogy senki se lásson minket és levettem a maszkot. Ron döbbenten eresztette le a pálcáját, aminek hatására a nyakába ugrottam.

- Ne tudd meg mennyire örülök, hogy élsz! – suttogtam neki, majd visszafelhúztam a maszkom. – Keresd meg Harryéket és húzzatok el olyan gyorsan ahogyan csak tudtok – mondtam hadarva, mire a sokktól megszólalni sem tudott csak bólintott és futva elindult megkeresni a barátait. Felkelve a földről felvont szemöldökkel néztem a többi halálfalóra. Már senki sem viselt maszkot, így végül levéve a sajátomat a talárom zsebébe süllyesztettem. Az ajkamba harapva pár kábító átkot lőttem különböző személyek felé reménykedve, hogy felfigyelnek rám és kivédik, de persze nem mindig alakult úgy ahogy én akartam. Hirtelen Perselus lépett mellém mire kérdőn pillantottam rá.

- Gyerünk, már eleget randalíroztunk, nem veszik észre, ha eltűnünk – mondta, mire csak bólintottam. – Jól vagy? – kérdezte a karomat megérintve. Sóhajtva megráztam a fejem és megérintettem az arcát.

- Nem, de örülök, hogy mellettem vagy – mondtam végül mire halványan elmosolyodott megfogta a kezemet és mielőtt dehopponáltunk volna a tekintetem megakadt valakin. Egy zihált hajú szemüveges fiún, aki a két barátja felé futott, hogy ők is ugyanúgy eltűnjenek, mint mi. Mielőtt hopponáltunk volna észrevettek minket és csak aggódó tekintettel bámultak rám, majd szinte egyszerre tűntük el a helyszínről csak mi Perselus házába ők pedig teljesen más helyre.

***

/ Harry szemszöge /

Hirtelen egy sátorba bezuhanó kék fénycsóvára lettünk figyelmesek, ami megállt a talaj felett kábé 1 méterrel. Páran fel is sikoltottak a hirtelen fénytől és becsapódástól majd mindenki felpattant és köréje gyűltünk. Kérdőn Hermionéra néztem, aki ugyanolyan zavarodottnak tűnt, mint én és Ron. Ezután a döbbenetünk még jobban fokozódott, amikor a fényes gömbből áradó sugdolózás alább hagyott és meghallottuk a miniszterúr hangját.

- A minisztérium elbukott. A mágiaügyi miniszter... meghalt. – mondta. Hermione a szája elé téve a kezét, hogy takarja ijedtségét kétségbeesve Ronra nézett. - Közeledik! Voldemort köz... - ordította hirtelen mire automatikusan elővettem a pálcámat. Ezután a fénycsóva köddé oszlott be sem fejezve a miniszter beszédét és mindenki a mellette álló ember felé fordult és hangosan vitatkozni kezdett, hogy mégis mi a franc folyik itt és páran már akkor dehopponáltak félelmükben. Ekkor zuhanó hangra lettünk figyelmesek, majd sötét alakok jelentek meg. Halálfalók...szinte azonnal rohanni kezdtem Hermione és Ron felé, de megjelent előttem az undorítóan szőrös és ijesztő ábrázolatú Greyback, aki megakadályozta, hogy utánuk menjek.

- Stupor! – kiáltottam, de egy pálca lendítéssel kivédte a varázslatot a vérfarkas. Egy bombardát próbált felém küldeni, de sikeresen kivédtem és a másik irányba kezdtem el futni. Szinte minden egyes percben átkokat küldtem a maszkos alakok felé, de nem sokat segített, mivel túlerőben voltak.

- Harry menj! Menekülj! – fordított hirtelen maga felé Lupin a képembe ordítva. Kétségbeesve megfordultam a tengelyem körül és Hermionét kezdtem a tekintetemmel keresni, de ahelyett, hogy őt találtam volna meg Pitont láttam meg nem messze tőlem, aki szintén engem figyelt semleges ábrázattal. Sötét talárja és kinézete semmit sem változott az egy hónap alatt. Már emeltem volna fel a pálcám, de ő egy gyors mozdulattal a Reducto átkot lőtte felém, amitől hátra zuhantam. Megölhetett volna, de ehelyett csak egy tarolóátkot küldött rám.

Szinte abban a pillanatban belém futott a piros ruhában lévő Hermione és a kezét kinyújtva felhúzott a földről és lihegve kereste velem együtt tovább Ront. Piton már nem állt a helyén, hanem folyamatosan mozgásban volt és embereket támadott meg többnyire sikerrel.

- Ott van! – kiáltottam a vörös hajú fiú felé mutatva, majd szinte egyszerre láttuk meg egymást és futottunk a másik irányába.

- Találkoztam Miával! – mondta mire homlok ráncolva néztem rá. – Azt mondta húzzunk el innen!

- Nem tudok vele vitatkozni ebben a témában – sóhajtottam fel és ellőttem egy utolsó átkot.

- Igen, látom őt – felelte Hermione halkan, majd abba az irányba fordultam ahová ő nézett. A lány fekete talárt viselt és ha nem ismerném őt akkor teljes mértékben igazi halálfalónak hinném. Pitonnal ellentétben Mia sokat változott. Tekintete fáradt volt és közömbösséget sugárzott. Olyan volt, mint maga Piton lenne az, csak a fiatalabb és női verzió. Öltözködése eddig sem volt valami túl világos, de most teljesen sötét volt és hasonló talárt viselt, mint maga Piton. Undorodva figyeltem ahogy kezét felemelve megsimítja a férfi arcát, aminek hatására Piton elmosolyodik. MOSOLYOG. Életemben nem láttam azt a gonosz embert mosolyogni, de a szívem is megállt a jelenettől. Hermione megragadta a kezem és Ron kezét is, majd mielőtt hopponáltunk volna Mia a szemembe nézett. Aggódva pillantottam rá és úgy láttam, hogy ő is viszonozza a tekintetem. Egyszerre tűntük el a helyről. Miután Hermione Londonba hopponált minket szinte sprintelnünk kellett, hogy a nagy piros emeletes turistabusz ne üssön el minket és ahogy rátértük a járdára jutott eszembe, hogy Ginnytől esélyem se volt elbúcsúzni.

***

Ahogy haza hopponáltunk fájdalmas tekintettel meredtem Perselusra aki egy pillanatra sem akart elengedni maga mellől.

- Megöltem 3 embert – mondtam egy kis várakozás után és mihelyst ezt kiejtettem a számon sóhajtva magához húzott, mintha csak várta volna, hogy kimondjam. – Ártatlanok voltak és megkellett őket ölnöm – mondtam komoly hangon, de egy könnycsepp sem jött ki a szememből. Nem éreztem szinte semmit. Mintha csak kívülállóként tekintenék saját magamra és az életemre.

- Hasonlóan éreztem magam amikor először kellett miatta ölnöm. Tudom rosszul fog hangzani, de majd hozzászoksz az érzéshez – mondta mire az ölelésem megfeszült.

- Én nem akarok több embert megölni, Perselus – léptem el tőle.

- Ha a Nagyúr megfog rá kérni nem lesz választásod – mondta a fejét rázva, mire döbbenten felnevettem.

- Mikor lesz ennek vége? – kérdeztem összefont karral.

- Ha legyőzi őt Potter, mert csak ő képes rá – mondta habozás nélkül mire felsóhajtottam.

- Jó volt őket látni... - mondtam végül ahogy eszembe jutott Harry, Ron és Hermione.

- Tudom. Láthatod majd a többieket is, ha végre visszatérünk a Roxfortba – lépett ismét közelebb hozzám és a fülem mögé tűrte a hajam.

- Szerinted hinni fognak nekem? Hogy nem vagyok Halálfaló? – kérdeztem az ajkamba harapva, majd észbe kaptam és abba is hagytam, mivel tudom mennyire megtudja babonázni ez Perselust. Szeme felcsillant és elmosolyodott, majd végül a kérdésemre koncentrálva válaszolt.

- Ezt az információt tényleg csak a közeli barátaidnak mond el, mert ha értesülnének róla mások akkor rosszra is felhasználhatják ezt a tudnivalót – mondta, mire bólintottam. Teljesen igaza volt, csak Ginnynek fogom elmondani, bár ő már szerintem úgyis tudja, hogy milyen oldalon állok, mert lehetetlen, hogy testvére, Harry vagy akár a szülei nem értesítették volna ezzel kapcsolatban. Ha már testvér, vajon Fred és George, hogy vannak? Csalódtak bennem ahogy megtudták, hogy milyen oldalon állok?

- Már csak 1 hónap – mosolyodtam el, mire Perselus bólintott. 1 hónap múlva ilyenkor már a vonaton fogok ülni, igaz Harryék nélkül. – Mellesleg... - jutott hirtelen eszembe Harryről. – Hogy hogy nem tudta megölni a Sötét Nagyúr Harryt? Tudod...amikor én hívtam a Nagyurat, hogy megvan az igazi Harry – céloztam az első támadásunkra.

- Nos, igen...erre még maga Ollivander sem tudott választ adni – mondta sóhajtva mire elkerekedett szemekkel néztem Perselusra.

- Elkapta Mr. Ollivandert? Úristen – sajnáltam meg azonnal az öregembert. Miken mehetett át szegény ember...

- Elvileg csak két pálca között lehet kapcsolat, de valamiért Lucius pálcája sem használt Harry ellen, teljesen tönkrement...senki sem érti mi történt – mondta vállat vonva.

- Szerencséje volt – mosolyodtam el ahogy elképzeltem magam előtt Harry döbbent arcát ahogy erőfeszítés nélkül legyőzi Voldemortot.

- Végül is igen – bólintott komoly arckifejezéssel Perselus. – Gyere, pihenjünk le, már késő van – mondta, mire megfogtam a kezét és bementünk a hálószobába. Nem tudtam tiltakozni, eszméletlen fáradt voltam, csak a rémálmoktól féltem...

***

- Mia, két baglyod is érkezett! – lépett be a hálószobába unottan Perselus majd az ágyra dobta a két levelet.

- Neked is csodálatos reggelt! – mondtam neki olyan hangsúllyal, mint ahogy ő szólt hozzám. Lassan felülve az ágyba kérdőn vettem a kezembe a két levelet. Nem gondoltam volna, hogy ha halálfaló leszek jár nekem ez a luxus, hogy leveleket kapok. Az egyik levél a szokásos roxforti tájékoztató volt ami egy héttel az iskola kezdés előtt szokott jönni, hogy mit is kell bevásárolnom az utolsó évemre a másik pedig Narcissa Malfoytól jött. Mindkét levelet kérdőn forgattam a kezembe, majd felnéztem Perselusra.

- Hallgatlak – fonta keresztbe a karját az ajtófélfának támaszkodva. Mintha csak olvasna a gondolataim között szememet forgatva feltettem a kérdésem.

- Dumbledore halott...te nem úgy nézel ki, hogy küldtél volna nekem bármiféle tájékoztatót is...akkor ezt ki küldte? – kérdeztem végül felbontva.

- Szerinted? – vonta fel a szemöldökét afféle 'ezt most komolyan kérdezed?' ábrázattal.

- Mcgalagony nem tudja, hogy te leszel az igazgató? – kérdeztem gyorsan átfutva a listán.

- Még nem. Addig nem is fogja megtudni amíg vissza nem megyünk a Roxfortba – mondta, mire az ajkamba haraptam.

- Szegény nő...

- Kitől jött a másik levél? – kérdezte témát váltva, mire észbe kapva elkezdtem felbontani a másik levelet.

- Narcissától – vettem ki a pergament a borítékból és homlok ráncolva olvastam el. - Fotózás? Hogy mi van? – döbbentem le teljesen és fintorogva felnéztem Perselusra. Soha életemben nem vettem részt semmilyen fotózáson.

- Ó, hát persze... - sóhajtott Perselus, majd leült mellém az ágyra. – Minden évben tartanak egy családi fotózást mielőtt Draco visszamenne az iskolába és mivel én vagyok a keresztapja mindig rajta vagyok a fotón...de mivel már te is a család része vagy, neked is rajta kell lenned – mondta mire döbbenten rá meredtem.

- A Malfoy családhoz tartozok? – kérdeztem egyre szélesebbre tárva tekintetem.

- Nem, az én családomba – felelte, mire melegség futott át a mellkasomon és ezt ő is érzékelte az arckifejezésemből. – Persze lemondhatod, ha akarod...

- Nem, nem. Elvállalom szívesen – feleltem majd a leveleket félre söpörve Perselus ölébe dőltem.

- Szinte gondoltam – forgatta a szemét mire halkan elnevettem magam. – Mikor lesz? – kérdezte, majd a levél után kapva ismét átfutottam a sorokat.

- Ma délután. Jó későn szólt – vontam fel a szemöldököm.

- Hogy véletlenül se tudj nemet mondani – felelte, mire ismét felpillantottam rá. – Vagy inkább én ne tudjam véletlenül sem lemondani – javította ki magát mire elmosolyodtam. Mardekárosok...

- Mellesleg hány óra? – kérdeztem.

- Már 10 óra múlt.

- Tessék? – pattantam fel az öléből, majd realizálva, hogy ismét meztelenül aludtam el Perselus mellett a takaróm után kaptam. Perselus a csupasz hátamon végig nézve próbálta magát türtőztetni. – Miért nem költöttél fel? – kérdeztem magam köré csavarva a takarót.

- Mia, napok óta most aludtál végre nyugodtan... - célzott a folyamatos rémálmaimra, amitől azonnal elhúztam a szám. Ahogy megjósoltam...sokszor megjelennek a kezem által kivégzett minisztériumi dolgozók és kísértik az álmaimat. - ...ennyire szívtelen még én sem vagyok, hogy akkor felköltelek amikor én is felébredek, hisz én mindig korán kelek – mondta mire halványan elmosolyodva mellé ültem és egy lágy csókot nyomtam a szájára.

- Megyek rendbe szedem magam – mondtam, majd felpattanva mellőle hagytam, hogy a takaró lecsússzon rólam. Lassan kifelé lépkedve a szobából az ajkamba harapva visszafordultam utoljára és ahogy gondoltam is Perselus vágyakozva, szinte lángoló tekintettel bámult végig rajtam, én pedig önfeledetten kuncogva bementem a fürdőszobába.