- Ez mi volt? – kérdezte mihelyst a nappalijába hopponáltunk.

- Mit gondoltál, hogy majd eltűröm Bellatrix beszólásait? – kérdeztem miközben a taláromat kezdtem el kigombolni.

- Tisztában vagy vele, hogy mekkora hatalma van Bellatrixnak a Nagyúr felett? – fordított a vállamnál fogva maga felé. Nem is törődve a mozdulattal felvont szemöldökkel felnéztem Perselusra.

- És? – kérdeztem idegesen.

- Ha olyat csinálsz, ami neki nem tetszik, csak szól neki és megölet – kiabálta az arcomba.

- Mert engem annyira érdekel, hogy élek vagy halok – forgattam a szemem, majd a kanapéra ledobtam a talárt, amit sikeresen levettem magamról.

- Mégis ezt, hogy érted? – kérdezte egy fokkal nyugodtabb hangnemben. A magassarkú cipőm dobogásával közelebb lépve hozzá keserű mosollyal ránéztem.

- Az én életem el lett tőlem véve. Most úgy élek ahogy muszáj és ahogy elvárják tőlem. Ha nem kap a csókunkon minket rajta Bellatrix bizonyára a Weasley családdal lennék és Harryékkel készülnénk a Horcrux vadászatra vagy esetleg Freddel és George-al próbálnánk minden körülöttünk lévőt felvidítani! – förmedtem rá. – Azt gondolod beakartam ide lépni? Hogy a barátaimra vadásszak? – kérdeztem elcsukló hangon. Perselus csak szó nélkül lenyelte a szavaimat és az alkoholos pultja felé fordulva töltött magának egy pohárral és abban a pillanatban le is húzta azt.

- Szerinted nekem nincs emiatt minden egyes nap, minden egyes pillanatában bűntudatom? – csapta le a poharat idegesen és felém fordult a suhogó talárjával.

- Nem is ezt mondtam. Nem hibáztatlak téged! Magamat hibáztatom! – kiáltottam rá mire homlokráncolva rám nézett.

- Miért hibáztatod magad? – kérdezte majd közelebb lépett hozzám.

- Mert ha nem lettem volna azon az estén ittas több mint valószínű, hogy nem csókoltalak volna meg ott, és akkor Bellatrix nem lát meg minket – mondtam egy kis szünet után.

- Ha te nem csókoltál volna meg, akkor én biztos – mondta közelebb lépve hozzám és a karját kinyújtva magához ölelt. Egy nagyot felsóhajtva viszonoztam az ölelést és egy kis habozás után ismét megszólaltam.

- Szólni akarok Harryéknek a Horcruxokról – mondtam ki, mire Perselus megdermedt és eltolva magától a szemembe nézett.

- Te megőrültél? – kérdezte döbbenten.

- Ha halálfaló vagyok, hanem én segíteni fogok a barátaimnak – mondtam neki a magabiztosságtól kihúzva magam. Unott arckifejezéssel nézett rám Perselus.

- Kettősügynöknek nagyon nehéz és lelkileg megterhelő lenni. Tapasztalatból mondom, ne csináld! – mondta hangjában a tanári parancsolással.

- Perselus... - nyúltam feléje, hogy megérintsem az arcát, de kezével a csuklómat elkapva szigorúan rám nézett.

- Nem, ebből nem engedek! Évekig álltam két oldalon és teljes tönkretett, nem fogom hagyni, hogy veled is megtörténjen! – mondta ki őszintén mire a szememet lehunyva fogaimat összeszorítottam.

- Így meg a bűntudat fog tönkre tenni – mondtam neki szememet ismét kinyitva, mire felsóhajtott.

- Csak...bízz Potterékben annyira, hogy megtudják oldani ők hárman – mondta, mire az ajkamba harapva bólintottam. Mást nem igazán tudtam tenni, csak reménykedni.

***

Az este folyamán Perselus hamar elaludt mellettem, így volt időm agyalni a pár órával ezelőtti beszélgetésen. Bármennyire is igazat adtam Perselusnak muszáj volt Harryéknek valamilyen módon üzenni. De hogy? A baglyot bizonyára azonnal elkapnák, hoppanálni pedig nem tudok teljesen, gyakorolni pedig nem fogok az éjszaka közepén elkezdeni, és ekkor villant be...Perselusnak van kandallója. Szinte már fel is pattantam az ágyból amikor észbe kaptam, hogy bizonyára figyelik a hop-hálózatot, ezért ez is kiesik. A francba! Sóhajtva visszafeküdtem és feladva a tervet miszerint szólok Harryéknek a Voldemortról és arról, hogy már tud a Horcruxokról teljesen kivertem a fejemből. Megfogják oldani. Bízok bennük. Muszáj bíznom bennük.

- Miért vagy még mindig fen? – kérdezte hirtelen Perselus, mire összerezzentem. Felé fordulva az ajkamba harapva ránéztem a sötétben, még ha csak a sötét alakját láttam kirajzolódni. – Idáig hallom a gondolataidat anélkül, hogy a fejedbe néznék – mondta unottan, mire halkan felnevettem.

- Csak nem tudok aludni – mondtam, ami végül is igaz volt. Perselus magához húzva csókot nyomott a számra majd elkezdte simogatni az arcom.

- Bármilyen módon is üzensz nekik bajba kerülünk – mondta mire egyetértve bólintottam. Sosem tudtam, hogy legillimenciát használ, vagy csak ennyire jól olvas az arcomról.

- Tudom. Már feladtam. Minden egyes módot végig gondoltam, de lehetetlen - simítottam meg én is az arcát. – Mellesleg leakarom tenni a hoppanálási vizsgát a nyáron – mondtam ki hirtelen mire Perselus halkan felnevetett. Nem számított ilyen kijelentésre az éjszaka közepén.

- Felőlem – mondta, mire én is felnevettem. Perselus keze az arcomról lejjebb haladt a derekamra és a puha ujjaival dühítően lassan végig simított a testemen, amitől szinte azonnal égető vágyat éreztem arra, hogy magamban érezzem Perselust, ezért a vállán egy erőset lökve a hátára fordítottam őt és azonnal ráültem. Intenzíven megcsókolva őt egy percet sem haboztam, aminek hatására Perselus nem engedve, hogy én legyek felül azonnal fordított a helyzeten és a csuklómat megfogva az ágyra lenyomott, amitől halkan kuncogtam. Mélyen a szemembe nézve lehúzta rólam a pizsama pólómat és a nadrágomat olyan gyorsan és durván, hogy még én is meglepődtem a heves cselekedetein. Ezután a saját ruháitól is megszabadult, majd pár izgató csók után mélyen a szemembe nézett.

- Most nem foglak kímélni téged – mondta nyakamon végig simítva, amitől elállt a lélegzetem. – Ha fáj, szólj – mondta, mire szótlanul bólintottam. Ezután a nyakamhoz lehajolva elkezdte csókolgatni azt, amitől szinte automatikusan az ajkamba haraptam, majd hangosan felnyögtem amikor Perselus még szélesebbre tárva a combjaimat a térdével egy nagy mozdulattal belém hatolt. Nagyokat lökve rajtam alig bírtam a szám csukva tartani, miközben csípőmmel is csak nehezen tudtam ellenállni a gyors és erős mozdulatainak, majd a körmeimmel a hátába kapaszkodva folyamatosan hangosakat sóhajtottam. Egyszerre volt kellemetlen és izgató az egész együttlét, de élveztem. Minden egyes lökéssel a csúcs felé vezetett, amit egyre hangosabban jeleztem is felé és amikor ő is egyre jobban hangot adott élvezetének férfias nyögéseivel azonnal gondoltam, hogy egyszerre fogunk a csúcsra érni, ezért az arcát megérintve mélyen a szemébe néztem, és pont mielőtt elmentünk volna lágyan megcsókoltam őt, majd egymás csókjába nyögtünk bele az eufóriától és reszkető végtagokkal karoltam át Perselust. A szemét kinyitva félmosollyal az arcán és ravaszsággal a tekintetében rám nézett. Lerótt róla, hogy élvezte az elébb csináltakat.

- Szeretlek, Perselus – néztem a szemébe miközben ő a hajamat kezdte el simogatni. A keze megállt a levegőben és meglepetten nézett rám. – Nem várom el, hogy visszamond, mert tudom, hogy még nem vagy túllépve Lilyn... - hadakoztam azonnal ahogy Perselus némán figyelt rám és Harry anyja nevének hallatán arca még jobban megfeszült.. - ...nekem elég annyi, hogy engem választottál – mondtam ki végül dadogva, mire az arcomat megsimítva rám mosolygott és gyengéden megcsókolt.

- Nem tudom mikor érdemeltem ki, hogy egy ilyen jószívű és gyönyörű fiatal lány, mint te beleszeressen egy ilyen szörnyetegbe – felelte végül lefeküdve mellém, mire automatikusan hozzábújtam.

- Nem vagy szörnyeteg, Perselus. Csak te tartod magad annak – mondtam végül és lehajtottam a fejem a vállgödrébe.

***

Eltelt egy hónap az első Halálfaló 'gyűléstől', ami azt jelentette, hogy július vége felé közeledtünk. Az eltelt idő alatt sikeresen letettem a hoppanálási vizsgámat, így már nem kellett Perselussal mindig hoppanálnom, már tudtam egyedül is. Mivel az alapokat tudtam nem tartott sok időbe elsajátítani és letenni a jogosítványt.

Éppen a Malfoyékhoz készültem egy újabb találkozóra, Perselus nélkül, mivel ő reggel óta nem volt otthon, mert embereket ment vallatni Harry kihozásával kapcsolatban. Nem tartottam vele, mivel szerinte nem tudná előttem embereket kínozni, ezért otthon maradtam. Sminkből a szokásos mennyiséget használtam, de öltözéknek úgy döntöttem felveszem a legújabb Perselustól kapott ruhámat, taláromat és cipőmet is. Egyszerűen úgy érzem elkényeztet engem.

A szekrényhez lépve és kinyitva azt a fekete gönceim közül végül kihúztam egy bokáig érő fekete hosszúujjú ruhát, ami a csípőmnél és a derekamnál szűkített fazonú volt, de mégsem túlságosan testhez simuló, hogy kihívónak lehessen mondani. A vállam közepétől teljesen a mellemig mély kivágású volt és a ruhaujja átlátszó anyagú volt, ami fekete csipkével volt díszítve. Így egy halvány rálátást biztosított a sötétjegy tetoválásomra, de próbáltam nem rá figyelni.

A mélykivágás miatt pántnélküli melltartót kellett felvennem és a ruha alá egy egyszerű bőrszínű harisnyát vettem fel. A tükörhöz sétálva megvoltam elégedve a látvánnyal, így miután a hajamat is kifésültem és egy laza kontyba helyeztem felkaptam magamra az új taláromat is, ami bár hasonlított a másik taláromra, mégsem volt ugyanolyan.

Hosszra teljesen ugyanolyan volt, de nem volt rajta szőrme és a gombok is aranyak voltak rajta, nem fekete és a mellkasomnál pontosan a gombok mentén fekete csipke minta húzódott. A Csípőmnél az anyag szerteágazott így kissé hasonló hatást keltett, mintha csak egy ruha lenne. Cipőnek egy magassarkú bakancsot választottam, mivel eléggé esőre állt az idő, így hűvös is volt.

Elkészülve a tükör előtt még utoljára megigazítottam magam, majd egy nagy sóhajjal a Malfoy lakra gondoltam és hoppanáltam. Megérkezve a kapu előtt előhúztam a pálcámat és egy legyintéssel köddé oszlattam a rácsokat és beléptem a telekre, ahogy Perselustól tanultam. Végig gyalogolva a kert mentén a bejáratiajtóhoz léptem és azt kinyitva mintha már otthonosan mozognék a házba felmentem a lépcsőn, ahol a gyűlést tartják. Az így is fakó bőröm ahogy beléptem a szobába még sápadtabbá változott át amikor megláttam az asztal felett lebegő mugliismeretek tanáromat. Perseluson kívül mindenki ott volt, így felszegezett állal megjátszva magam köszöntöttem az ott ülő embereket, majd leültem a nekem kijelölt helyre, mintha teljesen normális lenne, hogy ott lebeg egy tanár az asztal felett.

- Perselust hol hagytad? - vonta fel a szemöldökét Voldemort és Bellatrix halkan felnevetett.

- Információt gyűjt Potterről, Nagyuram! – feleltem neki nyugodt hangon, mire elégedetten bólintott. Kábé öt perc elteltével viszont Perselus is megjelent és a gyors lépteivel és a talárja suhogásával beért a szobába és szó nélkül helyet foglalt mellettem. Óvatosan felé fordulva megállapítottam, hogy nem esett baja, csak a szokásos nem törődöm arckifejezését vette fel, de tekintetében mégis láttam az átsuhanó szomorúságot amikor megpillantotta kolléganőjét.

-Milyen híreket hoztál? – kérdezte kíváncsian előre dőlve Voldemort.

- Jövő szombaton hozzák ki őt, alkonyatkor – mondta a szokásos közömbös stílusában.

- Én mást hallottam, Nagyuram – szólalt meg egy szőke Perselustól pár évvel idősebb férfi. Kérdőn felé pillantottam, mivel már előző gyűlésen is láttam, de akkor nem szólalt meg egyszer sem, így nem kapott tőlem elég figyelmet. – Az aurorok szerint csak e hónap harmincadikán hozzák ki a Potter fiút – mondta markát maga előtt szorongatva. – A születésnapja elő estéjén – tette hozzá.

- Ez az értesülés téves! – tette hozzá meg sem lepődve Perselus. – Az aurorok már nem vesznek részt Potter védelmezésében. A bizalmasai úgy vélik, hogy embereink vannak a Minisztériumnál.

- Hát ebben nem is tévednek! – mondta az egyik halálfaló mire az asztalnál hangos nevetésben törtek ki páran.

- Te mit gondolsz, Pius? – kérdezte hirtelen Voldemort, mire a nevetés alább hagyott és az új halálfaló a minisztériumból nyelve egyet lenézett a mellette csúszó kígyóra, majd vissza felpillantott.

- Sok mindent hall az ember, Nagyúr... - kezdte kissé dadogva. - ...de kitudja köztük van-e az igazság – fejezte be költőijen.

- Hah! Egy vérbeli politikus válasza – mondta Voldemort, mire ismét nevetésben tört ki az asztalnál ülő társaság és itt én is megengedtem magamnak egy műmosolyt. – Úgy hiszem nagy hasznunkra leszel még, Pius Thicknesse! – mondta, mire a férfi szintén magára erőltetett egy mosolyt. – Hová akarják vinni a fiút? – fordult ismét komoly tekintettel Perselus felé.

- Egy védett házba...talán a rend egyik tagjának a házába. Minden lehetséges védelemmel ellátták a helyet, ha Potter eljut oda ott már nem lesz tanácsos megtámadnunk – zárta le a mondatát, mire Bellatrix elkezdte a torkát kaparni.

- Nagyúr! Én önkéntesen jelentkezem a feladatra...én akarom megölni – mondta szinte szárnyaló boldogsással Bellatrix mire alig bírtam megállni, hogy ne forgassam a szemem. Ekkor hirtelen a cellából fájdalmasan felkiáltott egy személy, akit nem tudtam azonosítani, hogy ki lehet, így kérdőn a hang irányába fordultam.

- Féregfark! Hát nem megmondtam, hogy fogd be a vendégünk száját! – kiáltott rá Féregfarkra Voldemort, mire a kis patkányszerű ember idegesen elnézést kért és szinte elfutott a hang irányába.

- Ne értsd félre, rokonszerves a vérszomjad, Bellatrix – kezdte Voldemort, olyan nyugodtsággal a hangjában, mintha csak egy házi feladat megírásáról lenne szó. - ...de senki más csakis én ölhetem meg Pottert – mondta, majd Bellatrix bólintva egyet visszahúzódott a székébe. – A gond ott kezdődik, hogy a pálcámnak és Potter pálcájának ugyanaz a magja, így lehetetlenné téve, hogy megöljem őt, szóval ezért valaki közületek...- kelt fel a székéből és az asztal körül körbesétált. – felajánlhatja nekem a pálcáját – simított végig a szék támláin, amitől mindenkinek végigfutott a hátán a hideg. – Lucius – állt meg hirtelen Lucius Malfoy székénél mire az összerezzent.

- Igen, Nagyuram? – kérdezte félve.

- A pálcádat – kérte türelmetlenül, mire Lucius a kabátja zsebébe nyúlva reszkető kézzel kihúzta a díszes pálcáját és Voldemort felé nyújtotta, aki azt kikapva a kezéből szemügyre vette. Lucius reszketett, mint a nyárfalevél. – Jól érzem, ez...szilva? – kérdezte.

- Igen, Nagyúr – mondta kissé dadogva Lucius. Voldemort a két keze közé véve végig tapogatta majd egy mozdulattal letörte a díszes végét amire nem volt szüksége.

- És... a magja? – kérdezte, de Lucius még mindig összevolt rezzenve a reccsenő hangtól.

- Sárkány szívizomhúr, Nagyuram – felelte végül. Voldemort megelégedve a válasszal lehajította a férfi elé a letört pálca részt majd egy intéssel az asztal közepére vezette a lebegő tanárt.

- Ha valaki nem tudná mai vendégünk Charity Burbage...mugliismereteket tanít a Roxfortban – mondta, mire a társaság nevetésben tört ki. – Nem csak, hogy tanítja ezt a tantárgyat, de egyenesen azt szajkózza, hogy mi tisztavérű varázslók muglikkal szaporodjunk és hígítsuk fel vérünket! – mondta undorodva, mire mindenki más is követte a példáját és vagy nevetett vagy undorodva figyelte az eseményeket hangot is adva neki. Voldemort körbe menve az asztalnál leült a helyére amikor meglepve konstatálta, hogy a nő elkezdett beszélni.

- Perselus, kérlek – kezdett lefelé lógó fejével könyörögni a nő. – Hisz barátok vagyunk – suttogta a zokogás szélén állva, mire az asztal alatt megkerestem Perselus kezét és azonnal megszorítottam. Ő habozás nélkül viszonozta azt.

- Avada Kedavra! – kiáltotta egy pálcaintéssel Voldemort majd egy zöld fénycsóvával megölte a nőt, aki az asztalra csapódott. A szememet lehunyva pánikolni kezdtem, de nem szabadott kimutatnom, így komor tekintetemet kinyitva a halott testet figyeltem. Egy másodperc volt az egész és már nincs többé.

- Nagini...vacsora – mondta negédes hangon a szörnyeteg majd a kígyója az asztalra felmászva lakomázni kezdett a volt tanáromból a szemünk láttára.