Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Part 15

- Tegnap vacsoránál nem találtunk téged – mondta Harry miközben elkezdtünk reggelizni.

- Igen, elhúzódott a korepetáció, így csak később tudtam megvacsorázni – mondtam tele szájjal.

- És milyen volt? – kérdezte Hermione miközben a tojását vágta fel az evőeszközeivel.

- Nos, elég jó volt. Szinte csak átkokkal dobálóztunk egymásra, ezzel felmérve a reflexeimet és a tudásomat a varázslatokról.

- Piton hagyta, hogy...átkokat dobálj rá? – rökönyödött meg Ron.

- Aha, de ez még semmi...ma az okklumenciát fogjuk átvenni – mondtam, de Harry a kijelentésre félre nyelte a virslijét.

- Hogy micsoda? Te hagyod önként, hogy belenézzen az agyadba? – rökönyödött meg teljesen Harry.

- Tényleg jól jöhet! Ha megtanulom akkor adhatok még neked további tippeket, hogy tudjukki... - az utolsó szónál halkabban kezdtem el beszélni. - ...ne másszon bele a te fejedbe

- Már nagyjából megtanultam kontrolálni! – nézett rám összeszűkült szemekkel.

- Igen, de gyakorolni sosem árt! – szúrtam bele a villám a szafaládémba.

- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – nézett rám Hermione aggódva. – Mi van, ha csak...valamilyen információt akar belőled kicsikarni?

- Ezt mégis, hogy érted? – vontam fel a szemöldököm.

- Mi van, ha Harrynek mégis igaza lesz és a másik oldalán áll és csak róla akar információkat kiszedni? – kérdezte.

- Piton? Ugyan már, már te is elhiszed ezt? – rökönyödtem meg. – Tudjukki már visszatért, szerinted nem állt volna már át rég, ha tényleg halálfaló lenne? – forgattam a szemem, mire Hermione és Ron igazat adott nekem.

- Én akkor sem tartom jó ötletnek, légy óvatos – mondta Harry, mire bólintottam.

- Mellesleg mi az első óránk? – kérdezte Ron.

- Sötét varázslatok és kivédése – felelte Hermione, mire felcsillant a szemem.

- Ó, és utána?

- Harrynek és Miának ismét sötét varázslatok és kivédése, nekünk mugliismeret – mondta fel sem nézve.

- Hermione... te memorizáltad a mi órarendünket is? – ráncolta a homlokát Harry.

- Valakinek kell, ha már ti nem – felelte morogva, mire elnevettük magunkat.

- Nos, akkor amondó vagyok, hogy induljunk! – mondtam felpattanva a lócáról.

- De én még eszek – felelte teli szájjal Ron.

- Jézusom, Ron! Ettél már eleget, gyere már – forgatta a szemét Hermione, mire én és Harry felnevettünk.

Az osztályterembe beérve levágtam magamat a leghátsó padba és kérdőn néztem Harryre, aki egyel tovább ült Ronhoz.

- Harry, ülj már velem, hisz következő órán úgyis csak ketten leszünk itt – mondtam, mire ő igazat adva át ült hozzám és Ron mellé Hermione ült be. Óra előtt már nem sok időnk volt beszélgetni, mert szinte rá két percre ahogy helyet foglaltunk Piton száguldott be a terembe fekete talárjába, ami úgy suhogott utána, mint a szél. Az osztályba mindenki abbahagyta a beszélgetést és csakis a tanárra figyeltek.

- Nyissátok ki a könyveiteket a 4. oldalon. Idén az évet a legilimenciával és az okklumenciával indítjuk – mondta és a padsorok között megkeresve engem megengedett magának egy ravasz félmosolyt. – Tudja esetleg valaki, hogy mi ez a két dolog és mi a különbség köztük? – kérdezte a tanár. Hermione automatikusan feltette a kezét, de ezúttal nem volt egyedül, mivel én is a magasba nyújtottam a kezem.

- Igen, Ms. Davis? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- A legilimencia mások elméjébe látás a Legilimens varázsszó segítségével. Az okklumencia az elmébe való behatolás elleni védekezés puszta akaraterővel – feleltem elégedetten hátra dőlve a székemen.

- Nocsak, Ms. Davis! Maga helyes válaszokat is tud mondani az órámon? – próbált cukkolni Piton.

- Ezek szerint igen – vontam meg a vállam egy félmosollyal az arcomon. Piton semleges arckifejezéssel elfordulva tőlem a táblára kezdett a pálcájával kulcsszavakat felírni és közben elmagyarázta a jelentésüket, majd kiadta jegyzetelni a maradékot a könyvből. Az óravégén szinte kifutottak a teremből a más szakirányba tovább tanulni akaró diákok, így a hatodikos Griffendélesek közül szinte csak az osztály negyede maradt, majd csatlakozott hozzánk még a Mardekár egy része. Csodálkozásomra Malfoy nem volt köztük, bizonyára más szakma érdekli. Piton a táblát egy legyintéssel letörülte és a másik könyvét fellapozva megnézte, hogy mit is kéne nekünk letanítani majd a tekintetét felemelve végig pásztázta az osztályt.

- Nos, úgy látom mindenki megérkezett, szóval kezdjük is el! Először is köszönteném magukat a haladó SVK órán, legalább volt ennyi eszük, hogy felvették ezt az órát! Lapozzanak a másik kapott könyv ötödik oldalára. Ezen az órán az Imperio átok történetét és jelentőségét fogjuk megvitatni. Ha marad idő akkor pedig belekezdünk az Exmemoriambe is.

***

- Na milyen volt a haladó SVK? – csatlakozott hozzánk a folyosón Hermion és Ron.

- Fárasztó, és nektek a mugliismeret? – kérdezte Harry.

- Unalmas – ásított Ron. – Olyan kár, hogy már nincs az órarendünkben a repüléstan, az legalább felpörgetne – mondta, mire Harry egyetértően bólogatott.

- Most milyen óránk lesz? – néztem Hermionéra.

- Ne aggódjatok srácok, lazíthattok. Most mágiatörténet lesz mind a négyünknek – mosolygott a lány.

- És a mágiatörténet mióta lazítás? – kérdezte megrökönyödve Ron, mire mindnyájan felnevettünk.

- Miért van az, hogy mindig az első nap a legfárasztóbb? – kérdeztem a tekintetemet az égnek emelve. 

***

Mágia történet után nekem következett egy gyógynövénytan, amíg a többiek rúnaismeretre mentek, majd egy átváltoztatástan mindannyiunknak és végre vége volt az aznapi tanításnak. Délután kettő órakor fáradtan huppantunk le a főterembe, hogy megebédeljünk, majd felmehessünk a klubhelyiségbe lazítani. Mihelyst felértünk mindenki valamilyen módon próbált lazítani, kivéve Hermionét, aki azonnal neki kezdett a lecke írásnak. Nekem mára csak SVK-ból és gyógynövénytanból adtak fel házi feladatot, de az SVK-t már nagyjából ígyis tudom és lemerem fogadni, hogy este gyakorolhatom is, a gyógynövénytan meg csak két nap múlva kell leadni, szóval lazíthattam. Elvonulva a hálókörzetembe ledőltem az ágyamra pihenni, de a szemeim túl nehezek voltak, hogy nyitva tartsam, ezért lecsukva őket elszunnyadtam. Amikor újra kinyitottam a szemem már sötét volt.

- Ó, ne! – kiáltottam fel. Úristen, elaludtam!

A hálószobából lerohanva megálltam a kanapé előtt és megráztam az ott ülő Hermione vállát, aki rémülten nézett fel rám.

- Mond, hogy nincs még öt óra! – kérdeztem ijedten.

- Öt perc múlva lesz – felelte felvont szemöldökkel, majd egy 'köszi'-t odasuttogva elkezdtem futni az SVK terem felé. A lépcsőkről konkrétan ugráltam, hogy minél több fokot tegyek meg, a két kanyart pedig ami a teremhez vezetett szinte mintha seprűvel vettem volna be. Lihegve megálltam a terem előtt és felvont szemöldökkel konstatáltam, hogy a terem ajtaja nyitva van.

- Bejöhet Ms. Davis, ha úgy gondolja – hallottam bentről a cinikus hangot, majd egy utolsó nagyot sóhajtva, hogy egyensúlyba hozzam a lélegzetem és a szívverésem, beléptem a terembe, majd bezártam mögöttem lévő ajtót. – Kicsit nyúzottnak néz ki – nézett fel a tanári asztalról Piton.

- Azért, mert öt perce ébredtem fel és máris maratont futottam, hogy ne késsek el – feleltem hezitálás nélkül és a mondatom kicsalt Pitonból egy halvány mosolyt.

- A maraton kissé hosszabb táv, de ha maga ezt tekinti annak... Nos, kezdhetünk? – pattant fel a székről.

- Ha muszáj – forgattam a szemem.

- Ne forgassa a szemét! Ne feledje, hogy ön jelentkezett korepetációra és engedélyt adott számomra, hogy bemásszak az elméjébe – felelte komoly tekintettel, majd sóhajtva leültem a mögöttem lévő székre és felnéztem a tanárra.

- És most? – kérdeztem.

- Koncentrálj. Olyan lesz, mintha álmodnál, de megkell tanulnod irányítani azokat, mintha csak tudatosan álmodnál és próbálj meg kilökni a fejedből – mondta.

- Rendben. – mondtam, majd behunytam a szemem.

- Legilimens! – kiáltotta Piton, majd a következő pillanatban, mintha mély álomba zuhantam volna. Mindenhol emlékek cikáztak, de olyan gyorsan, hogy szinte egyre sem tudtam koncentrálni. Próbáltam lassítani a képkockákat és irányítani őket, de szinte lehetetlennek bizonyult. – Mintha csak Potter fejében lettem volna. Igyekezz irányítani a gondolataidat, majd megállva egynél próbálj meg kilökni onnan! – mondta szigorúan.

-Igyekszek! – feleltem felháborodva.

- Legilimens! – hallottam, majd ismét ezernyi képkocka jelent meg előttem. Nem tudom pontosan hogyan, de sikerült számomra egy elég kellemetlen emléket felhozni, mégpedig amikor Bellatrix kínzott engem. A fájdalom szinte lebénította az agyamat, de igyekeztem irányítani és teljesen kikapcsolni az agyamat. – Nem volt olyan rossz, mint az elébb – felelte Piton, mire kinyitottam a szemem.

- Tényleg? – kérdeztem elmosolyodva.

- Potternek ehhez egy hét kellett minimum – mondta, mire az ajkamba harapva próbáltam elnyomni a nevetésem. – Mehetünk ismét? – kérdezte.

- Igen! – feleltem.

- Legilimens! – mondta, majd ismét a gondolataim között volt Perselus. Perselus...ez a név egy olyan emléket dobott fel számomra, amitől pont féltem. Az első csókunk emléke tört fel a fejemben, ahogy felé hajolva megcsókolom őt, majd ő azt viszonozva magához ránt és ráülök. A francba! Ki kell innen törnöm!

Minden erőmmel próbálkoztam, de csak nem működött a dolog. Végül a gondolataimat sikerült elterelnem a mai mágiatörténetre, ahol ásítozva azt figyeltem ahogy Ron megpróbálja Hermione arcát eltalálni egy papírgalacsinnal, majd halkan kuncogunk azon, ahogy Hermione megfordul és vállon csapja őt.

- Szépen elterelted a gondolatodat – felelte félmosollyal az arcán. – Szándékosan mutattad az elsőt?

- Nem! Nehéz kordába tartani a gondolataimat és csak gyorsan kiválasztok egyet, amit leghamarább elkapok – feleltem.

- Még utoljára megpróbáljuk aztán áttérünk másra és ezt folytatjuk holnap.

- Rendben – sóhajtottam készen állva.

- Legilimens! – irányította felém a pálcáját, majd szinte azonnal eltudtam kapni egy gondolat szálat, ami nem a legjobb döntésem volt. A 11 éves önmagamat láttam ahogy sírok az autóban ülve az előző mostoha apámmal.

- Kérlek ne csináld! – mondtam neki cérnavékony hangon. Szinte teljesen más volt még a beszédem.

- Ugyan már, ez jó buli! – mondta mosolyogva, miközben a másik kezével vezetett.

- Nekem ez nem bulis!

- Majd az lesz ne aggódj! De anyunak nem szólunk, ez csak a mi kis titkunk – mondta, majd a kezét a combomon végig csúsztatva egészen a lábamközti területig vezette ujjait.

- NEM! – ordítottam fel, majd minden erőmmel ahogy csak tudtam kilöktem Perselust az agyamból, de ezután kénytelen voltam a fejemhez kapni, mert óriásian elkezdett hasogatni.

- Mia, jól vagy? – térdepelt le elém Perselus.

- Nagyon fáj a fejem...nem tudtam, hogy ilyenre képes vagyok – feleltem, de bekellett hunynom a szemem a fájdalom hatására.

- Várj, van nálam erre bájital – ment az asztalához gyors léptekben, majd egy kis palackot felkapva visszasétált hozzám és a kezembe nyomta. – Idd meg! – parancsolt rám, mire engedelmeskedve kihúztam a dugóját az üvegcsének és egy nagy korttyal lehúztam az egészet. Pár perc múlva a fejemből eltűnt a fájdalom és már csak homályos köd maradt a helyén.

- Honnan tudtad, hogy szükségem lesz rá? – kérdeztem felnézve rá.

- Valahol éreztem, hogy vagy elég erős boszorkány, hogy már az első alkalommal kitudsz majd lökni a fejedből, ami akár nagy fájdalommal is járhat elsőre, ha túlságosan erőteljesen csinálod – mondta.

- Én... én most inkább mennék – nyeltem egyet felpattanva a székről.

- Mia, mond, hogy csak egy álom volt, amit a fejedben láttam – állt elém, hogy ne tudjak kimenni a teremből. Nem tudtam a szemébe nézni. – Nézz rám, kérlek – emelte fel a mutatóujjával az állam. A szemei óriási sajnálatot tükröztek, aminek hatására egy kövér könnycsepp gurult le az arcomon. -Megerőszakolt az a férfi? – kérdezte kertelés nélkül.

- Nem – feleltem pityeregve. – Csak fogdosott párszor...anyának csak egy év múlva tudtam róla beszélni...ahogy elmondtam neki, akkor kaptam meg a varázserőmet. Mintha a titkolózás visszatartotta volna, hogy előjöjjön – mondtam, majd egyre erősebben sírtam. – Ezt csak anyukám tudja rólam és most már te – feleltem, majd a zokogástól összezuhanva a padlóra estem. Piton óvatosan elkapva leült mellém.

- Mia, ne haragudj, hogy rád erőltettem ezt! – ölelt át a földön Perselus.

- De jól tetted, ezzel is megtanulom az embereket kizárni az elmémből...és legalább már tudod ezt rólam – feleltem félig nevetve, félig sírva. Perselus szorosan a karjaiba zárva ölelt engem és amíg a sírást abba nem hagytam nem engedett el. – Köszönöm – feleltem szipogva.

- Mégis mit? – kérdezte, miközben kicsit engedett az ölelésen.

- Ezt. Hogy segítesz nekem nem csak a korepetációban, de hogy most érzelmi támaszt is nyújtasz. Ne tudd meg mennyit segít ez nekem – mondtam, miközben kibújtam az öleléséből. – Köszönöm – ismételtem meg a szemébe nézve. Piton az arcomat bámulva egyszer csak megrázta a fejét. – Mi baj? – kérdeztem az arcát fürkészve.

- Miért vagy még ilyenkor is ennyire gyönyörű? – kérdezte vissza rám nézve. Nem tudtam erre mit szólni, nem értettem egyáltalán hogyan is érti ezt, de még jobban ledöbbentem, amikor Perselus átkarolva engem magához húzott a földön és erőteljesen megcsókolt. A csókot viszonozva a hajába túrtam és átengedtem magamat az eufóriának. A kezét végig futtatta az egész testemen, miközben a szájával az ajkaim után felfedezte a nyakamat, majd a V kivágású pólóm engedte, hogy ugyanúgy a melleim tetejét is végig csókolhassa. Olyan gyengéd csókokat nyomott a nyakamra és a mellemre, hogy egy halk nyögés is kifutott a számon. Ennek hatására visszatért a számra és folytatta ott, ahol abbahagyta. A kezemmel igyekeztem a talárját levetni róla és ő ugyanezt tette az enyémmel is, amikor a csókot megszakítva a homlokamnak támasztotta az övét. Szóra nyitotta a száját, de megszakítottam azt, mielőtt kimondta volna.

- Tudom – feleltem anélkül, hogy szóhoz jutott volna. – Én beértem ennyivel is. Várni fogok rád, nem érdekel, ha egy évet vagy kettőt kell. Kivárom – feleltem az arcát megsimítva. Ennek hatására Perselus ismét nekem esett és az ajkaimat agresszívan szétfeszítve a nyelvével táncot kezdett járni az én nyelvemmel. A nyaka köré fonva a karom teljesen elvesztem benne és ezen az sem segített ahogy a kezét végig vezette a fenekemen és vissza.

- Nem érdemes rám várni – szakította meg a csókot lihegve. – Nem érdemellek meg...

- Majd azt én eldöntöm egy év múlva – feleltem és egy utolsó csókot nyomtam a szájára. A földről felkelve lehajoltam a taláromért, majd azt felkapva utoljára Pitonra néztem, aki úgy szintén felkelt és felvette a hosszú fekete talárját. – Holnap találkozunk, professzor! 

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro