A szívem hevesen vert, ahogy Eli citrusos illata simogatta az orromat. Alig egy másodperce még elengedni nem akartam, ekkor viszont már azt nem szerettem volna, ha elfordulna tőlem. Az a smaragd szempár teljesen elvarázsolt, gyengéd érintéseitől libabőr futott végig a karomon, és alig kaptam levegőt. Nem érdekelt, mit kockáztatok vele, lassan Eli aranyszőke hajába vezettem az ujjaimat. Dús, puha tincsei úgy simultak a tenyeremhez, mintha nem is én simogatnám őt, hanem ő engem.

Halványan mosolygott, szája sarkában ismét megjelentek azok az apró ráncok, amik korábban is megolvasztották a szívemet. Alig látható szeplői ekkor élénkebbnek tűntek a kislámpa fényében, és egy pillanatra talán megértettem, miért mondták páran, hogy jól álltak nekem az apró pigment pöttyök az arcomon. Különösnek találtam, miként tudta Eli még azt is elérni, hogy megszeressek magamon valamit.

Miért tűnt most ennyire másnak? Ezt már nem tudtam a fűre fogni; Eli tekintete szinte perzselte a lelkemet, mágnesként vonzott, hogy húzódjak még közelebb és közelebb hozzá. Észre se vettem, hogy megtettem, de mire feleszméltem, az orrunk összeért, én pedig fájdalmasan vágytam rá, hogy tűnjön el közülünk minden távolság.

Akartam őt. Érezni, ahogy csókol, a teste hozzám simul, szinte eggyé olvad velem. És mintha csak hangosan kimondtam volna, Eli puha ajkai az enyémekhez értek. Akkor ennyit arról, hogy fogjuk vissza magunkat.

Beleszédültem. A kezem remegett a megkönnyebbüléstől. A fejem teljesen kiürült a csóktól. Olyan reakciót váltott ki belőlem, amilyet még soha senki nem tudott. Aydennel, Masonnel, Eric-kel, a többi sráccal is élveztem, ez azonban mérföldekkel másabbnak tűnt, mint velük.

Mintha óvni akarna, Eli szorosan magához húzott. Átadott nekem egy darabot a lelkéből, én pedig tudtam, hogy örökké kincsként fogom őrizni, akár a pillanatot. Pont az a személy adta meg ezt nekem, aki két hónapja még le sem köpött volna, és ezt éreztem a leghihetetlenebbnek az egészben. Elias Reed többé már nem egy zsarnokként élt a fejemben, hanem egy olyan srácként, akit még szeretni is tudnék. Pedig két hete még nem hittem el, hogy ez lehetséges lenne.

Lassan, nehogy megrémisszem, fölé hajoltam, majd a lábai közé másztam, hogy viszonozhassam az ölelését. A szívem vadul kalapált, a lélegzet a torkomon akadt, ahogy ajkai tökéletes szinkronban mozdultak az enyémekkel, de semmi pénzért nem szakítottam volna meg a kettőnk közé került köteléket.

Mégis, ahogy egy halk nyögés szakadt fel a torkából, elhajoltam tőle. Aggódtam, hogy túlléptem egy határt, rosszul értem hozzá, talán megijesztettem a hevességemmel. Ő azonban csak csillogó szemmel, kipirult arccal nézett rám.

– Ez még oké? – sóhajtottam megkönnyebbülten.

– Én csókoltalak meg, és még te kérdezed, oké-e, ha belemész? – nevetett halkan.

Kezét az arcomra csúsztatta, boldogan simogatott, én pedig azonnal az ujjaiért nyúltam, mielőtt úgy döntene, elveszi őket onnan. Pupillája kitágult, szinte teljesen magába emésztette íriszei zöldjét, ahogy a bőre még mélyebb pírba borult. Gyönyörű volt. Meg mertem volna kockáztatni, hogy a legszebb, amit életemben láttam. Tetszett, hogy egyszerre tudott zavarba jönni és bátran rajtam tartani a tekintetét.

– Nem akarom, hogy vége legyen – csókoltam a tenyerébe. – Maradjunk így örökké!

– Mindjárt hányok! Lehetnél még ennél is nyálasabb?

Az ismerős hang hallatán rémülten kaptam fel a fejem. Nem tudtam, hogyan lehetséges ez, de Ayden ott ült az ágyam szélén, és kíváncsian méregette Eli-t.

– Komolyan ezt akarod? – fordult hozzám felhúzott orral.

– Úgy tűnik, szereti megégetni magát. – A másik oldalamról érkező gúnyos kacaj újabb csomót kötött a gyomromba. Mason hasonló grimasszal méregetett, akár Ayden. – Sosem tanulsz, igaz? Először hagytad, hogy Tristan rád másszon, most meg egy hasonló barommal smárolsz.

Értetlenül néztem csokoládébarna szemébe. Próbáltam felfogni, miként lehet itt, hogyan hallhatta, amit Ayden mondott, és mégis honnan tud Tristanről, amikor soha egy szóval se említettem neki.

De ami még fontosabb: Eli miért aggódva nézett rám, amikor két exem is itt volt a szobában? Az ember azt hinné, ő is annyira meglepődne ilyesmin, mint én, de Eli csak féltően az arcomra csúsztatta a másik kezét is.

– Ne figyelj rájuk! – szólt halkan, mögülem azonban újabb nevetés hangzott fel.

– Ne figyelj rájuk! – Valaki elvékonyított hangon figurázta ki Eli szavait, a következő pillanatban pedig Eric arca jelent meg mellettem, ahogy a vállamon áthajolva a szemembe nézett. – Végül is igaza van. Nem kell azzal törődnöd, ki fekszik alattad. Azzal viszont már sokkal inkább kellene, hogy hányan feküdtünk már ott, ahol most ő van.

– Meg persze azzal is, hogy hányszor – mászott a másik vállamhoz Kaito, a japán srác, akivel tavaly a téli szünet alatt kavartam.

– Esetleg azzal, hányan egyszerre. – Parker és Emmett, egy ikerpár gonosz mosollyal néztek le rám.

– Netán azzal, milyen hangosan nyögted a nevünket, miközben mi nem is tudtuk a tiédet – nevetett ki Ace, akivel Conort próbáltam helyettesíteni a tavaszi szünetben.

Forgott velem a szoba. Úgy éreztem, mindjárt rosszul leszek, de közben fogalmam se volt, mit kellene reagálnom. Mit tesz egy ember, ha az exei és az alkalmi partnerei hirtelen megjelennek a szobájában, hogy emlékeztessék, mekkora ribanc?

Kétségbeesetten kapkodtam a tekintetem a fiúk közt, próbáltam kitalálni, mit csináljak most, ám végül csak visszafordultam Eli-hoz, mintha ő megmenthetne. A gyomrom eddigre gombostűfej méretűre zsugorodott, attól pedig még durvább hányingerem támadt, amint megláttam mind közül a legrosszabbat.

A göndör, barna haj, sötétkék szempár, amiben színtiszta gonoszság lapult... Tristan úgy ölelgette és simogatta Eli-t, mintha az lenne a célja, hogy lefektesse. A mellkasom elviselhetetlenül szorított, miközben ő komótosan végigjáratta az ujjait Eli meztelen felsőtestén, aki sóhajtozva fogadta az érintést. Nem, ő sosem élvezné ezt!

– Most mondd meg! – mosolygott Tristan, majd Eli nyakához hajolt, nedves csókot nyomott a bőrére.

Reflexszerűen megpróbáltam rávetni magam, hogy eltolhassam Eli közeléből, ám a mögöttem álló fiúk egy emberként kaptak el és fogtak le, nehogy meg tudjak mozdulni. Remegtem, a kezem ökölbe szorult a dühtől, ami lávaként folyt végig az ereimen.

– Ereszd el! – mordultam Tristanre, ő azonban csak nevetett rajtam.

– Szerinted is összeillenénk? – Egyenesen a szemembe nézett, a kezét viszont egyre lejjebb vezette Eli testén, mígnem be tudott nyúlni az alsójába. – Annyi hasonlóság van köztünk.

– Semmiben sem hasonlítotok!

– Ezt te sem gondolhatod komolyan. – Ettől a hangtól már halálra sápadtam, pedig eddig csak videókból hallottam.

Félve fordultam oldalra, és egy pillanatra azt hittem, káprázik a szemem. Enyhén göndörödő, rókavörös haj, kék szem, szeplők, szemüveg... Mintha csak tükörbe néztem volna, bár én sosem vigyorogtam volna ilyen szemét módon senkire. A hasonmásom éppen rágyújtott egy jointra, nekem pedig már a látványtól is összefutott a számban a nyál. Ahogy elindult felém, hirtelen azt kívántam, bárcsak azért jönne, hogy adjon egy slukkot.

– Még ezt se tudod legyűrni magadban, látod? – lengette meg előttem a füstölgő szálat. – Hogy akarnál megfeledkezni mindenről, amit veled tett, ha még füvet se tudod magad mögött hagyni?

Eli elé tartotta a jointot, majd mosolyogva nézte, ahogy a másik srác először köhögve próbálja elfordítani a fejét, aztán fokozatosan rángani kezdenek az izmai. Még sosem láttam így őt, de azonnal tudtam, mi fog történni, ha nem állítom meg valahogy a hasonmásomat.

– Fejezd be! – üvöltöttem rá, miközben próbáltam kitépni magam a hét fiú szorításából. – Rohamot fog kapni. Belehalhat, te idióta!

– Furcsa – hajolt el Eli-tól tettetett gondolkodással. – Délután még nem zavart ez. Simán elszívtál egyet mellette, pedig te is tudod, hogy nem mindenkinél hat száz százalékosan a gyógyszer. Akkor nem zavart, hogy belehalhat, pedig egy ablakban ültetek, ahonnan ki is zuhanhatott volna.

– Mit akarsz tőlem? – Remegve kapkodtam a tekintetem közte és Eli közt, ahogy a bűntudat utat tört magának a szívembe.

Igaza volt, óvatosabbnak kellett volna lennem, egy pillanatra sem lett volna szabad figyelmen kívül hagynom Eli állapotát, én mégis megtettem. Bele se mertem gondolni, mi történt volna, ha a beülőn kap rohamot miattam.

– Hogy legyél végre őszinte – vont vállat a hasonmás. – Szerinted tényleg lenne esélye ennek a dolognak? Meg tudnál bocsátani neki? Mindent elfelejteni, amit csinált?

– Biztosan. Még idő kell hozzá, de menne. Már tudom, miért tette, és látom rajta, mennyire érdekli a dolog. Igyekszik, mindent megtesz, hogy megbocsássak neki.

– Akkor nehezebb kérdés: a saját múltadat el tudnád engedni? – Megkomolyodva dőlt a falnak, kíváncsian méregette az arcomat, erre azonban nehezebben adtam választ. – A füvet úgyis leteszed. Nem miatta, de ő is közrejátszik. Engem viszont jobban érdekel, hogy a saját démonjaiddal mit akarsz kezdeni.

Végigmutatott Tristanen és a hét fiún, de nem tudtam, milyen választ kellene adnom neki. Gyűlöltem magam, amiért ennyire nem bírtam úgy élni, hogy nincs mellettem valaki, akivel legalább egy menet erejéig úgy érezhettem, együtt vagyok. Az iskolában könnyen ment, Lance egy pillanatra sem hagyott magamra, a szünetekben viszont egyedül maradtam, mert neki mindig akadt valami programja, és ilyenkor olyan kétségbeesetten kerestem a társaságot, hogy nem is érdekelt, mit kell tennem érte cserébe. Közben mindig szerettem ezt csinálni, utána viszont legszívesebben visszapörgettem volna az időt, hogy meg nem történtté tegyem. Utáltam, mennyire könnyen belementem abba, hogy lefeküdjek velük, de akkor éppen szükségem volt rá, hogy valaki legyen mellettem, és tőlük ezt meg is kaptam cserébe.

– Nem tudom – hajtottam le a fejem.

– Akkor maradj is meg nekik! – nevetett ki ismét a hasonmás.

A következő pillanatban éreztem, ahogy a fiúk elhúznak engem Eli közeléből. Ezt megérdemeltem. Mégis hogy várhatnám el valakitől, hogy szeressen, ha én se szerettem magamat? Hogyan hagyhatná ő figyelmen kívül a múltamat, amikor én sem tudtam ezt megtenni? Be kellett látnom, hogy sosem lesz senki, aki képes együtt lenni velem, és erről csak én tehettem.

– Ne!

Eli hangja azonnal visszahúzott a talajra. Ahogy kitépte magát Tristan karjai közül, hirtelen bennem is felébredt az ösztön, hogy vele maradjak. Minden erőmet bevetve próbáltam kiszabadulni a fiúk szorításából, de ők nem hagytak. Egyre erősebben fogtak, ám nem adtam fel. El kellett érnem Eli-t; nem hagyhattam, hogy ezek a démonok magukkal rántsanak, és örökké foglyul ejtsenek.

Csak arra a smaragdzöld szempárra koncentráltam, ami az utóbbi időben annyi nyugalmat és boldogságot adott nekem. Felidéztem minden apró pillanatot, amikor úgy éreztem, csak ő létezik számomra az egész világon. Mint az a beszélgetés az első egymás mellett töltött kémia órán, amikor már szinte aranyosnak találtam, mennyire igyekszik. Vagy az, amikor megnyugtatott, miután Conor összetörte a szívemet. Esetleg amikor a kezembe adta azt a papírt, hogy használjam fel ellene, amint megharagszom rá.

És persze az az alkalom, amikor átmentem hozzájuk Masonnel, Eli pedig az arcomra kente a tejszínhabot. Még mindig enyhén hihetetlennek tűnt az emlék, akkor mennyire szerettem volna, hogy megcsókoljon. A bolond játék miatt teljesen kiment a fejemből, miket csinált velem régebben, és csak arra tudtam figyelni, hogy abban a pillanatban mennyire kedvesnek, szerethetőnek tűnt.

Hirtelen sikerült kirántanom a karomat a szorításból. Azonnal elkaptam Eli felém nyújtott kezét, hogy együtt küzdhessünk az engem visszatartó erővel. Kitartóan fogott, egy pillanatra sem engedett el, ám ez még mindig nem tűnt elégnek, hogy kiszabaduljak.

Aztán egyszer csak a hasonmásom mellénk lépett, majd a csuklómra nyomta a kezében tartott, égő jointot.

***

A fájdalom késként szelte át az idegeimet, de amint megéreztem Eli citrusos illatát, azonnal megnyugodtam. A szemembe könnyek gyűltek, még mindig alig kaptam levegőt, a mellkasom feszülése egy pillanatra sem hagyott alább. Kétségbeesetten bújtam Eli-hoz, szorosan a markomba fogtam a pólóját, ahogy a torkomból felszakadt a zokogás első sóhaja. Itt volt velem. Megmentett a démonoktól, szorosan ölelt magához, és végig a hátamat simogatta.

– Semmi baj. – Apró csókot nyomott a fejem tetejére, nekem pedig már attól könnyebb lett a lelkem, hogy hallhattam a hangját. – Csak rosszat álmodtál.

Álmodtam? Ez mindent megmagyarázott. Eli pólóban és pizsamanadrágban feküdt le mellém, nem alsóban, és rólam se került le azóta a pulcsim és a melegítőm. Nem is értettem, miként hihettem valósnak, hogy Ayden, Mason, a többiek megjelentek a szobámban, a hasonmásommal együtt.

De a fájdalmat, ahogy a másik Dorian a kezemre nyomta a jointot, tényleg éreztem. Amint sikerült valamennyire lenyugodnom, azonnal feltűrtem a pulcsim ujját, majd levettem a ragtapaszt a csuklómról, amit a géz helyére tettem még múlt héten. Nem elég, hogy a seb azóta sem gyógyult be, egyre érzékenyebbé vált, ahogy telt az idő, ekkor pedig még egy vörös kör is megjelent körülötte, mintha még mindig égne.

– A kurva isteni! – Eli azonnal a kezemért kapott, majd közelebb emelte magához, hogy jobban megnézhesse a sebemet. – Ez teljesen elfertőződött. Ki kezelte le?

– Mason, de rakott rá jódot.

– Kimostátok előtte?

– Azt hiszem, nem. – Égő arccal hajtottam le a fejem, és igyekeztem inkább a halk zenére koncentrálni, ami Eli fülhallgatójából szólt. Komolyan Beyoncét hallgat?

– Megégetted a cigiddel, igaz?

– Elnyomtam rajta.

– Jaj, te... – Egy mély sóhajt követően a fejemre hajtotta az övét, miközben lassan simogatta a kezemet. – Ezzel holnap orvoshoz kell menned, tudod? Vérmérgezést kaphatsz, ha nem vigyázol.

– Honnan tudsz te ilyeneket? – bújtam közelebb a mellkasához.

– Tavaly megcsináltam ugyanezt – tartotta elém a csuklóját, amin egy kerek heg fénylett –, de nem mertem elmondani anyámnak, úgyhogy Lance próbálta lekezelni nekem. Nem akartunk anya cuccai közül szerezni jódot vagy alkoholt, úgyhogy apa whiskyjével mostuk ki, és ugyanilyen lett egy hét után. Na, akkor már muszáj volt anyám elé állnom vele.

– Te is azért csináltad, mert a világ leggonoszabb emberének érezted magad?

– Azért, mert rájöttem, hogy évek óta azt a személyt bántom, akit teljes szívemmel szeretek.

Erre már összegyűlt bennem annyi kíváncsiság, hogy elhajoljak tőle és a szemébe nézzek, de arra a látványra egyáltalán nem számítottam, ami fogadott. Eli háta mögött fel volt kapcsolva a kislámpám, a fénye pedig pont úgy érkezett, hogy egy glóriát rajzolt a feje köré. Szőke tincsei ekkor még aranyabbnak tűntek, szemében pedig mérhetetlen őszinteség csillogott. Az egészet pedig megkoronázta a fülhallgatójából szóló Halo, amitől úgy elolvadtam, mint egy apró jégkocka a nyári melegben.

– A biztonság kedvéért lefertőtlenítsem most? – nyúlt az arcomhoz, én azonban csak arra tudtam figyelni, ahogy beszéd közben megnyalta az ajkait.

– Aha.

***

Idegesített, hogy megint gézzel a csuklómon kellett mászkálnom, de nem tehettem mást. Lucy miatt elfogyott az összes ragtapaszunk, Eli szerint pedig jobb is, hogy a seb környékén is be tudtuk fedni a bőrömet, mert így kisebb eséllyel kerül majd bele bármi piszok. Reggelre már elkezdett viszketni az a vacak, és ezen még az sem enyhített, hogy indulás előtt még egyszer kimostuk és lefertőtlenítettük a sérülést. Az nagyon fájt, de a viszketést nem mulasztotta el.

– Ha piszkálod, a kezedre fogok csapni! – nézett rám szigorúan Eli, miután a sulinál kiszálltunk a kocsiból. – Nehezebben gyógyul, ha basztatod.

– Csak vakaródzik. – Felé nyújtottam a kezemet, mire azonnal megkerülte az autót.

– Vakarni nem szabad, de ennyit tudok segíteni. – Ujjait a csuklómra rakta, majd enyhe nyomás fejtett ki a sebem környékén. – Jobb?

– Kicsit igen.

– Akkor ezt most lehúzzuk – rakta vissza a helyére a pulcsim ujját –, és ha meglátom, hogy megint feltoltad, én is feltolok neked valamit, de nem fogod élvezni. – Az a komolyság, ami kiült az arcára, nevetésre késztetett, majd amint én rákezdtem, ő sem tudta megállni.

– Jézusom, de hülye vagy! – dőltem a vállának, ő pedig azonnal átkarolt, fejét az enyémre hajtotta.

– Keresztény fiúhoz képest sokat szentségelsz.

– Mert kihozod belőlem a hülye poénjaiddal.

– Ez jó mentség. Majd mondhatod az öregembernek is, ha felkerülsz a felhők közé.

– Azt a rohadt! – Eddigre már annyira rázott a nevetés, hogy gyorsan Eli dzsekijére markoltam, nehogy összeessek a parkoló közepén.

A következő pillanatban azonban finoman eltolt magától, ahogy rezegni kezdett a telefonja. Amíg megnézte az üzenetet, amit kapott, letörölte a könnyeket a szeme alól, majd egy minden eddiginél szélesebb mosoly terült el az arcán.

– Mi az? – léptem közelebb hozzá.

– Csak Lance. Örül, hogy megint mosolyogsz.

Felém tartotta a telefonját, amin egy kettőnkről készült képet láttam. Lance akkor lőhette, amikor Eli vállára dőltem, és ettől egy kicsit megint összeszorult a mellkasom. Még mindig nem akart beszélni velem, de ilyen fotókat csinált, aztán elküldte a bátyjának, mintha nem is vele szerepelnék rajtuk. Persze tudtam, hogy nekem kellene lépnem felé, de még nem éreztem úgy, hogy eljött volna az ideje.

– Eli, figyelj!

– Igen? – Bandzsítva fordult hozzám, talán ő is érezte, hogy egy pillanatra megzuhantam, de legalább sikerült felvidítania a hülyeségével.

– Ha végigmentem az elvonáson, szeretnék egyből Lance-hez menni. Szerinted megoldható?

– Neked, Dory, minden megoldható, mert elintézem, hogy az legyen – mosolygott kedvesen, majd elindultunk be a suliba.

A franciához nem sok kedvet éreztem magamban, ám a tudat, hogy ma csak olyan óráim lesznek, amiken Eli mellett ülök, kicsit feldobott. Már tegnap is nagyon élveztem, ahogy mindenféle buta vicceket firkált a füzeteim sarkába, és nagyon reméltem, hogy ezt a szokását ma is megtartja. Bár néha fárasztónak mondtam, igazából imádtam a humorát, főleg ahogy minden mondatból rögtönözni tudott valami poént.

– Hola, mi cielo!

Ayden hangjától egyenesen a falra tudtam volna mászni, attól még pláne, hogy megint a csillagának hívott, ahogy régen tette. Nem igazán értettem, miért lettem hirtelen ennyire ideges tőle, de valahol sejtettem, hogy nem jogosan teszem. Magamban már csak azért tudtam könyörögni, hogy nem kezdjen el Eli mellett ölelgetni.

De persze senki sem hallotta meg az imáimat; Ayden abban a pillanatban hátulról átkarolta a nyakamat, amint a közelembe ért. Egyből kibújtam a fogásából, amit Eli egy megkönnyebbült sóhajjal, Ayden viszont értetlen pillantásokkal fogadott.

– Mi a baj? – tárta szét a karját.

– Szar napom volt tegnap – adtam meg a lehető legsemlegesebb választ. – Meg éjjel is rosszul aludtam. Nincs kedvem az ölelgetéshez.

– Oké, akkor nem ölelgetlek. – Ugyan megvonta a vállát, utána a szeme sarkából Eli felé pillantott, mintha őt hibáztatná azért, mert akartam, hogy hozzám érjen.

– Te is franciára jössz? – vontam össze a szemöldököm, amint Ayden elindult a terembe.

– Aha. A spanyolt és az angolt anyanyelvi szinten beszélem, de valamire járnom kell. Én azon csodálkozok, hogy Reef is ide jön.

– Ezzel, hogy direkt rosszul mondod a nevét, magadat égeted, ugye tudod? – Karba font kézzel néztem rá, és kicsit talán büszke lettem magamra, ahogy Eli halványan elmosolyodott, amiért megvédtem. – Olyan, mintha már ennyit is képtelen lennél megjegyezni.

– Minek véded, amikor egy hatalmas cabrón? – tárta szét a karját értetlenül Ayden.

– Ha spanyollal próbálod elrejteni előle, mit mondasz róla, akkor nagyon rossz ajtón kopogtatsz, mert összesen három kifejezést ismerek.

– Akkor beszélek spanyolul, ha nem jut eszembe egy szó – forgatta a szemét.

– Jó, és mit jelent a cabrón?

– Seggfej. – A hirtelen érkező hangra megugrottam, majd a mögöttem elhaladó Mike-rá néztem.

– Gracias, hermano! – szólt utána Ayden.

– De nada!

– Ti mikor lettetek ilyen jóban? – rázta meg a fejét összezavarodottan Eli. – A hermano testvért jelent, nem?

– Az unokatesómmal jár. – Egy gonosz mosoly kíséretében besétált a terembe, én pedig rögtön Eli karjára tettem a kezem, hátha Ayden valami beszólásnak szánta ezt.

– Nem is tudtam, hogy Mike-nak van barátnője. – Eli hangja azonban nem tükrözött semmit, mintha ő sem értette volna a dolgot.

– Szerinted miért így mondta? – néztem fel rá kíváncsian.

– Gondolom, mert jelezni akarta, hogy Mike-nak nem tudok beadni róla semmit. Talán annyit meséltél neki rólam, hogy tudja, a barátaim csak azért piszkáltak téged, mert azt hitték, tettél velem valamit. Vele ez semmiképp sem történhet meg, mert Mike ismeri, vagyis senki sem hinne nekem.

– Már bánom, hogy elmondtam neki, miket csináltál.

– Ne ments fel a régi hibáim alól! – ingatta a fejét, miközben felém fordult. És be kellett látnom, hogy a szívverésem egy pillanatra felgyorsult a pillantásától. – Csak azért, mert sajnálsz nagyapám miatt, még lehetsz dühös a régi dolgokért. Attól, mert mindent az ő hatására tettem, attól még én csináltam. Ő nem volt itt, hogy irányítson. Amikor meglöktelek, azt a saját kezemmel tettem, nagyapám nélkül.

– Mert féltél. – A kezemet lejjebb csúsztattam a karján, hogy ujjaimat az övéi közé fonjam, és legnagyobb meglepetésemre nem csak hagyta ezt nekem, még viszonozta is. – Manipulálni nem csak úgy lehet valakit, ha folyamatosan jelen vagy. Elég pár alkalom, hogy elhitess valakivel valamit.

– Tényleg nem kell magyarázatot keresned a tetteimre.

– Feltennék neked pár kérdést. – Pár másodpercig csak néztünk egymásra, miközben a válaszát vártam, majd amint vett egy mély levegőt, már tudtam is, hogy zöld utat kaptam. – Szoktál félni, amikor tudod, hogy találkoznod kell vele? Akkor is, ha nem lenne rá okod?

Bólintott.

– Eléri valamivel, hogy különlegesnek érezd magad? Mondjuk, olyan becenevet adott neked, amit senki más nem használ.

Újabb bólintás, de még mindig nem láttam rajta, hogy felfogná, mit csinálok.

– Szemét módon beszél veled, aztán amikor már biztos vagy benne, hogy megint bunkón fog válaszolni, hirtelen kedvessé válik, ami miatt elkezdesz hinni benne, hogy csak a javadat akarja?

Erre már elkerekedett szemmel nézett rám, egy pillanatra erősebben szorította meg az ujjaimat. Jól sejtettem, sosem tudta, mit csinál vele igazából a nagyapja. Szegényt évek óta manipulálta az a szörnyeteg, de senki sem segített neki, mert még a környezete sem látta, mi történik vele.

– Le kell tiltanod a számát – sóhajtottam nehéz mellkassal. – Ha sikerül valahogy kizárnod az életedből, és ha olyan emberekkel töltöd az idődet, akik tényleg azt nézik, te mit akarsz, nem pedig azt, ők mit akarnak tőled, hamarosan minden hatása kiszáll belőled.

– Nem zárhatom ki a saját nagyapámat az életemből. – A cipőjét nézve ingatta a fejét, de hiába ellenkezett, éreztem rajta, már tudja, milyen helyzetben van. Ha ráébredt, mi történik vele, könnyebben szakad ki belőle.

– Eli, tudom, hogy nehéz lesz, de meg kell tenned, ha nem akarsz visszaesni. Segítettél nekem Masonnel, most szeretnék én segíteni neked. Erősnek kell lenned hozzá, de én hiszek benne, hogy meg tudod csinálni. Ahogy te is hittél bennem.

– Megcsinálod nekem? – Vett egy mély lélegzetet, majd lassan felém nyújtotta a telefonját. – Úgy talán kevésbé akarom majd feloldani a tiltást.

– Persze.

Biztatóan elmosolyodtam, Eli viszont egyből elindult befelé. Tudtam, ha most nem is, kicsit később hálás lesz ezért. Már tegnap is láttam az arcán, mennyire tépelődött, hogy felvegye-e a telefont, amikor a nagyapja hívta. Ő is sejtette már, hogy szüksége van erre, de túlságosan félt megtenni ezt a lépést.

Feloldani a mobilját nem okozott akkora nehézséget, mint sejtettem; csak be kellett ütnöm a születési évét. Még hónapot vagy napot sem kért, csak az évet, pedig azt hittem, pont ő majd jobban fog félni, hogy valaki belelát a személyes dolgaiba. Főleg, mert már háttérképnek is azt a fotót állította be, amit kémián készített kettőnkről.

Miután végeztem, egyből bementem Eli után a terembe, mielőtt Aydennel megölték volna egymást. Hátul ültünk az ablak mellett; a tanárok nem akarták partner nélkül hagyni Aydent, és mivel ő minden órán megemlítette, hogy ismer engem, direkt mellém ültette mindenki. Eli nagyon nem örült neki, de szerencsére kettejük közé kerültem, így nem tudtak veszekedni, amikor a tanárra kellett volna figyelniük. Persze ez több problémát okozott nekem, mint amennyit megoldott nekik.

– Amúgy hoztam neked valamit – fordult hozzám Ayden, amint leültem közéjük. Egy átlátszó zacskót rakott elém, amiben pár barna süteményt láttam. – Anyukám banánkenyere.

Erre már elhúztam a számat, de igyekeztem nem kimutatni, mennyire nincs kedvem kinyitni a zacskót.

– Miért adsz neki olyat, amit nem szeret? – Eli éles kérdése hallatán azonnal felkaptam a fejemet, elkerekedett szemmel néztem rá. – Utálja a banánkenyeret.

– Már bocs – fújtatott idegesen Ayden –, de Dorian imádja anyám banánkenyerét. Tíz éve ismerem őt és két évig jártunk, hadd tudjam már jobban, miket szeret!

– Honnan tudtad? – Aydent teljesen figyelmen kívül hagyva figyeltem Eli arcát, elvégre sosem említettem neki ilyesmit.

– Amikor nálunk voltál Masonnel, és anya elmondta, miből van a süti, amit ettünk, kikotortad a tányér szélére a banánkenyér darabokat.

Mosolyogva kacsintott rám, mire hirtelen kíváncsi lettem, vajon mennyi mindent tudott még meg rólam ilyen apróságokból. Hogy képes ennyire figyelni ilyen kis dolgokra?

– De amikor anyám adott neked, mindig mosolyogva vetted el, és még mondtad is, hogy az a kedvenced. – Ayden a karomat fogva próbált rávenni, hogy inkább rá figyeljek Eli helyett, de ehhez kellett neki pár hosszú másodperc.

– Mert nem akartam megbántani őt – dörzsöltem meg a tarkómat. – Mindig olyan lelkes volt, és az én véleményem érdekelte a leginkább.

Már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, ám szerencsémre a tanár pont belépett a terembe. Szégyenkezve csúsztam lejjebb a székemen, a kezemet azonnal az asztal alá rejtettem. Talán csak a hirtelen csendtől, vagy a kellemetlen érzésektől, de ismét viszketni kezdett a sebem. Próbálta úgy megvakarni, hogy senkinek se tűnjön fel, Eli azonban mintha belátott volna a pad alá, észrevette, mit csinálok. Arra viszont már nem számítottam, miként akart megállítani.

Ő is benyúlt az asztallap alá. Az egyik kezemre finoman rácsapott, a másikat viszont gyengéden megfogta. Ujjait az enyémek közé fonta, ezzel az egekig ugrasztva a vérnyomásomat. A szívem hevesen vert, minden vérem az arcomba szökött, és ezen csak rontott, ahogy a saját ölébe húzta a kezemet.

– Így majd eszedbe sem fog jutni a vakarózás – kacsintott rám ismét. – Otthon viszont meg leszel büntetve, ugye tudod?

Ettől csak még jobban égett az arcom, a fantáziám azonnal beindult. Elképzeltem, milyen lenne, ha hazaérve lassan levenné rólam minden ruhámat, a térdére fektetne és elfenekelne. Nem igazán izgultam ilyesmikre, pedig Ayden régen próbálta behozni ezt a dolgot a hálószobába. Eli-tól viszont ekkor még kérni is képes lettem volna, hogy tegye meg.

– Elias Reed! – A tanár hangjára azonnal visszazökkentem a valóságba, és ahogy Eli felnézett, én próbáltam lejjebb húzni magamon a pulcsit, nehogy Aydennek feltűnjön, mi történt velem az előbb. – Örülök, hogy idén végre bejársz az órára, de akkor legalább ne beszélgess, rendben?

– Elnézést! – dőlt hátra Eli, de a kezemet még mindig nem engedte el.

– Ha tudsz válaszolni egy egyszerű kérdésre, akkor nem írok be neked egy egyest a beszélgetésért.

Eli bólintott, a tanár pedig franciául megkérdezte tőle, melyik a kedvenc könyve, és miért. Válaszként Eli Stephen King Az című regényét mondta, ami már önmagában is meglepett, ugyanis eddig azt sem tudtam róla, hogy egyáltalán szokott olvasni, nemhogy ilyen vastag köteteket. Ami pedig még inkább letaglózott; olyan tökéletes kiejtéssel beszélt, amilyet eddig maximum a tanártól hallottam, ráadásul olyan szavakat használt, amiket még nem is tanultunk órán. Soha még csak nem is sejtettem, hogy ennyire jól tud franciául. Részletesen belement a karakterek és a cselekmény azon pontjaiba, amik a legjobban megfogták őt, a végén pedig még el is mondta, milyen élmény volt számára először olvasni azt a könyvet.

Még a tanár arcán is láttam, mennyire lenyűgözte Eli előadása. És bár azt mondta, az egyes elkerülése miatt feleltetett, én észrevettem, ahogy beírt valamit a naplóba. Valószínűleg egy ötöst Eli-nak, ha nem kettőt.

– Ez valami nagyon király volt – súgtam neki, miután a tanár elfordult, hogy felírjon valamit a táblára. – Hogy tudsz te ilyen jól franciául?

– Csak úgy rám ragadt – vonta meg a vállát. – Anya szerint fogékony vagyok rá. Olvasás és hallgatás közben néha logikából megmondom, mit jelent egy-egy szó. És valahogy a kiejtés is tök jól számra áll. Ahogy Lance-nek a spanyol.

– Eszedbe jutott már, hogy ezzel foglalkozz később?

– Nekem ez olyan, mint amikor neked mondtam a tanárságot. Jó vagyok benne, de nem hiszem, hogy ezzel akarnék foglalkozni.

– Otthon énekelsz nekem egyet franciául? – löktem meg a vállát mosolyogva, mire bólintott.

– Dorian White! – A tanár hangjától megint minden vérem az arcomba szökött. Látni lehetett rajta, hogy egyre rosszabb ötletnek tartja, hogy kötelező Eli mellett tartania engem. – Akkor te pedig meséld el nekem, melyik a kedvenc filmed, és miért? – kérdezte franciául.

Én viszont csak tátogni tudtam. Így még sosem kellett felelnem, az agyam teljesen leblokkolt. Eli próbált súgni nekem, és bár az egyest megúsztam, vele ellentétben nem kaptam ötöst. Az óra további részében rajtam mosolygott, továbbra is fogta a kezemet, amitől kicsöngetésre már úgy éreztem, mindjárt elájulok. A mosolyától majd' elolvadt a szívem, az érintésétől viszont egyre hevesebben vert, ezzel egy különös keveréket okozva a mellkasomban.

Miután vége lett az órának, Eli előre kiment, engem viszont Ayden még visszatartott kicsit, hogy a banánkenyérről kérdezgessen. Képtelen volt felfogni, hogy Eli nem a levegőbe beszélt, de szerencsére nem haragudott meg, amiért hazudtam az anyukájának, elvégre tényleg csak jót akartam. Végül meg tudtuk beszélni a dolgot. Valamiért sokkal kedvesebben viselkedett, amikor Eli nem tartózkodott a közelben, így az egészet megoldottuk egy bocsánatkéréssel és egy öleléssel. Noha az álmom és a tegnap délután miatt még mindig görcsölt a gyomrom Ayden közelében.

Már éppen el akartam köszönni tőle, amikor éreztem, ahogy megrezdül a telefon a zsebemben, és Ayden is elővette a saját készülékét. Egy hurrikánriasztásról kaptunk SMS-t, ami annyit jelentett, hogy egy óránk van hazaérni vagy biztos fedezéket keresni. Ayden azonnal pánikba esett, állítása szerint el kellett mennie az öccséért. Rohanva ment ki a teremből, és én is sietve léptem az ajtóhoz, ám ott meg is álltam, ahogy egy csattanás ütötte meg a fülemet.

– Komolyan mondom – hallottam meg Conor hangját –, nincs nálad nagyobb takony a földön. Megmondtam neked, hogy hagyd békén Doriant, igaz? Erre mi fogad, amikor reggel kiszállok a kocsiból?

– Kurvára semmi közöd ahhoz, mit csinálok Doriannel – szólt vissza dühösen Eli, majd egy újabb csattanást hallottam.

Félve néztem ki az ajtó mögül. Conor a nyakánál fogva nyomta Eli-t az egyik szekrényajtónak, és éppen a kezét a szőke srác homlokára rakva még a fejét is beleverte a fémbe.

– Hányszor kell neked elmondani valamit, mire felfogod azzal a nyomorult kis agyaddal? – osztotta tovább Conor, mire már emeltem a lábamat, hátha békén hagyja Eli-t, ha én megjelenek. De valami ismét megállított.

– Nála lakok, úgyhogy nem nagyon tudom tartani tőle a távolságot. – Eli egy szemtelen mosollyal nézett Conorra, miközben halkan felnevetett. – És tudod, miért lakok nála? Mert a szüleim elmentek Liamért.

– Mi van? – Conor szeme elkerekedett, majd elengedte Eli-t.

– Bizony. A bátyám hazajön, én pedig minden kibaszott cselekedetedről be fogok számolni neki. Kezdve azzal, amikor kétségbeesetten könyörögtem a segítségedért, te pedig szó szerint ellöktél, megaláztál. Garantálom, hogy a büdös életben nem akar majd hozzád szólni, ha mindent megtudott.

Conor hirtelen emelte a karját, én pedig túl későn vettem észre, mit akar csinálni. Mire kiléptem az ajtó mögül, Eli már a földön térdelve szorongatta a szemét, amibe Conor az öklét vágta. Egyből mellé térdeltem, átkaroltam a vállát, de ő nem nézett rám, csak a mellkasomnak döntötte a fejét.

– Nálad gusztustalanabb kígyót még életemben nem láttam – néztem fel dühösen Conorra, ő azonban egyszerűen elrohant mellőlünk. – Hamarabb ki kell volna jönnöm. – Óvatosan simogattam Eli kezét, amivel az arcát takarta. Teljes szívemből sajnáltam őt, és csak tépni tudtam magamat, amiért ennyit vártam az ajtó mögött. – Ne haragudj!

– Semmi rosszat nem tettél. – Felemelte a fejét, majd végre hagyta nekem, hogy megnézzem a sérülését. Oldalt egy nagy, vörös folt éktelenkedett a szemében, vagyis Conor ütése miatt elpattant benne egy ér. – Különben is, nekem kell megvédenem magam, ha azt akarom, hogy békén hagyjon.

– Miért akkora baj, ha segíteni akarok neked?

– Nem baj, csak nem érdemlem meg. Ugyanazt kapom vissza, amit neked adtam. Én ezt érdemlem, nem a segítségedet.

– Szeretnéd, hogy kilistázzam, mennyi mindent segítettél nekem? – simítottam végig gyengéden az arcán. – Annyi jót kaptam tőled az utóbbi időben, hogy már kiváltottad magad, hidd el! De, ami a legfontosabb, te sosem emeltél kezet rám. Néha meglöktél a válladdal, de sosem olyan erősen, hogy igazi fájdalmat okozz.

– Majd meglátjuk, akkor is így gondolod-e, ha végleg letetted a füvet! – Fülig pirulva fordult el tőlem, hogy körbenézzen a folyosón, majd értetlenül nézett vissza rám. – Hová lett mindenki?

– Hurrikánriasztást kaptunk.

– Akkor spuri haza! – fogta meg a kezemet, ám amint felpattant, hirtelen meg is szédült, mire azonnal a mellkasára tettem a kezem, mielőtt eldőlne.

– Biztos, tudsz így vezetni? – Aggódva néztem végig rajta, a szívem azonban hevesen kalapált attól, hogy ilyen közel lehettem hozzá.

– Az életedet is rám bízhatod, hidd el!

– Tudod, hogy megtenném – mosolyodtam el, ő azonbancsak hitetlenül felnevetett.