– Kívánsz? – Amaya szorosan hozzábújt Harukihoz.

– Kívánlak... – A fiú lassan megcsókolta barátnőjét, miközben forró testük szinte teljesen összeolvadt. A csúcson már túljutottak: az ölelések, bújások csupán levezetésül szolgáltak.

Majdhogynem elszundítottak az ágyban ebben a helyzetben, amikor a lány hirtelen felült:

– Haruki... Lassan viszont mennem kell. Jönnek hozzánk az unokatesóim, és megígértem anyának, hogy otthon leszek én is.

– Ja, semmi gond, persze. – A fiú is felkelt, miközben elkezdte összeszedni ledobott ruháit. – Ha gondolod, jöhetek én is, el is kísérhetlek!

– Nem szükséges, amúgy is ez zártabb körű családi rendezvény lesz. – Amaya sóhajtott egyet, arcára kissé búskomor ábrázat ült ki.

– Baj van? – Haruki észrevette, hogy barátnője nincsen valamiért a helyzet magaslatán.

– Jaj, dehogyis! Minden rendben, ne aggódj! – A lány zavarodottan válaszolt, de aztán elmosolyodott. – De most muszáj indulnom! Majd telefonon megbeszéljük a következő alkalmat! – Amaya gyorsan felöltözött, majd egy rövid csókkal elköszönt a fiútól, és sebes léptekkel nekiindult.

Haruki a kis konyhahelység felé vette az irányt. A mai nap is milyen jól telt! Kár, hogy már mennie kellett, mondjuk nem tűnt túl vidámnak. Lehet, nem jön ki jól a rokonsággal? – mélázott el a fiú, miközben felrakott magának egy kávét főni. Maga sem tudta miért, de fáradtnak érezte magát annak ellenére, hogy még csak kora este volt. Fel kellene pörögjek egy kicsit! A mangámat is folytathatnám, pont tegnap jutottam el az izgalmasabb rész elejéhez... – Kiment az erkélyre, és rágyújtott egy cigarettára.

A srác, miután elszívta a dohányt, visszament, hogy megigya elkészült kávéját. Gyomra korgott egyet: úgy döntött, valami ennivaló után is kellene néznie. Kinyitotta a hűtőt, de nem talált semmi olyat, ami a fogára való lett volna. Lehet, leugrok a parkba, veszek két babkalácsot a bódéból, azt most meg is kívántam! – A fiú hamar összekészült, és kilépett a szabadba.

Már fél hét környékére járt az idő, de a júniusi napállásnak köszönhetően odakint még világos volt. Az utcák vizesek voltak, és esőillat érződött a levegőben, a lassan lenyugodni készülő nap azonban ragyogóan sütött: csak a déli horizont irányában terpeszkedtek sorjában zivatarfelhők, üllő alakokat formázva a messzeségben.

Haruki az utca végén a parkhoz érkezett: már majdnem befordult volna a következő sarkon az édességes lakókocsi felé, amikor nem várt látvány tárult szeme elé. A nyeszlett, barna hajú srác ült a padon neki háttal, akivel összeszólalkozott korábban a boltban. Mellette egy szőke lány foglalt helyet: Amaya.

– De tudod, hogy nem tehetem, kapcsoltban vagyok. – A lány vékony hangja szólalt meg. Haruki visszahőkölt, és elrejtőzött a bozótosban, miközben teljes koncentrációval hallgatózni kezdett.

– Ugyan már, kit érdekének a formaiságok, hallgass az érzéseidre – érkezett a fiú válasza.

– De magam sem tudom, mit érzek... – Amaya hangja kétségbeesettnek hallatszódott.

– Gondolt át, amit mondtam! – Taiki magabiztos maradt. Rövid hatásszünet következett.

– Nem tudom... Nem tudom! – A lány egyre elkeseredettebbnek tűnt.

– A lelked mélyén tudod te – hízelgett tovább a fiú. Ismét csönd következett, majd hirtelen Amaya kiáltott fel:

– Ezt most ne, bárhogy is legyen, de nem fogom megcsalni!

– De csak meg akarlak csókolni, ez nem megcsalás! – Mély hangú nevetés hallatszódott.

– De az... Inkább megyek most már haza, várnak otthon! – Gyors léptek hallatszódtak: Haruki szerencséjére távolodtak tőle, így nem kellett a lebukástól tartania.

– Várj, ne menj el! Gyere vissza! – Taiki utána kiáltott, de hiába, nem érkezett válasz a lány részéről. – A francba!

Egy rövid fuvalltat borzolta a fák leveleit, majd rövidesen ismét távolodó lépéseket lehetett hallani: a fiatal srác is elment. Haruki óvatosan előbújt rejtekhelyéről: a messzeségbe pásztázott tekintetével, de a facsoportok között már csak hűlt helyüket találta. Hát ez meg... Mi a frász? – A férfit balsejtelmek kezdték gyötörni. Lassan odaballagott az édességes pavilonhoz, és gyorsan megvette a két édes zsömlefélét, de úgy érezte, hogy már nem is kívánja az ételt. Azt hiszem, lesz miről mesélned holnap, Amaya! – Keze ökölbe szorult, de aztán hamarosan elernyedtek ujjai. Próbálta összeszedni gondolatait, hogy mire vélje az esetet. Végül is visszautasította ezt az idiótát. Azért jó lesz elbeszélgetnem vele, hogy kerülje el ezt a tökfejet... – Haruki szívéről kezdett leesni a nagy kő, miközben hazafelé indult.

* * *

Az eső megállás nélkül zuhogott: a sűrűn hulló cseppek csak úgy kopogtak a sötétkék esernyőn. Pár perccel múlt délután kettő óra, de Haruki már maga mögött hagyta a kisboltot és a munkát, gyors léptekkel haladva előre. Na, most felhívom, hátha ki tudom vallatni a tegnapról... – A srác behúzódott a közeli buszmegálló fedezékébe, és előhalászta telefonját zsebéből, hogy barátnőjét megcsörgesse. Amaya rögtön fel is vette:

– Itt vagyok, mi újság?

– Most végeztem nemrég a melóval. Nincs kedved átugrani ma is egy kicsit hozzám? Bár esik az eső, de ha gondolod, ki jövök ernyővel eléd. – A fiú beszéde természetes maradt annak ellenére, hogy agyalt rendesen, hogyan tudná majd felhozni a kínos témát.

– Már hazaértem én is. Nincs itthon senki, és nem is jön senki haza estig, úgyhogy szerintem gyere inkább te fel hozzám – hallatszódott a hangszóróból a vékony női hang.

– Akkor jövök egyenest oda! Szerintem tíz-tizenöt perc, és ott is vagyok!

– Rendben, várlak. Szia! – rakta le a lány hamar a telefont.

Haruki továbbindult, immáron Amaya lakása felé. A csapadékhullás szűnni kezdett: a sötét felhők mögül váratlanul vakító fénnyel bújt elő a nap. Mire odaért a házhoz, az égbolt nagy része már egybefüggően kék színben pompázott.

A srác becsengetett, mire barátnője rögtön ajtót nyitott.

– Örülök, hogy újra látlak! – Haruki átöltette a lányt, és egy puha csókot nyomott az ajkára, de Amaya a szokásostól eltérően kissé passzívabb maradt: csak némán tűrte a srác közeledését.

– Gyere, menjünk inkább a szobámba! – A fiút beljebb tessékelte, miután az hátrébb hajolt.

Leültek egymás mellé az ágyra, azonban a kölcsönös testi-lelki vágyak most elmaradni látszottak, helyette valamiféle feszültség volt tapintható közöttük.

– Minden rendben volt tegnap, hogy jöttek az unokatesóid? – törte meg Haruki a csendet.

– Ja persze, elvoltunk. – A lány rövid mondatban válaszolt, miközben körmét kezdte rágni.

– Ez a Taiki gyerek egyébként nem zaklatott mostanában? – A srác nagy levegőt vett, mielőtt puhatolózásba kezdett.

– Nem, hála istennek, az elmúlt időszakban nem is futottunk össze... – Amayának elakadt a szava, miközben szeme kikerekedett, de aztán rögtön le is sütötte azt.

– Ja, akkor jól van. – Haruki megőrizte hidegvérét. Szóval, hazudunk, hazudunk! – Rövid szünet után folytatta tovább mondanivalóját:

– Egyébként szeretnék beszélni veled egy fontos dologról.

– Mi lenne az? – A lány arca elsápadt, mintha már tudta volna, hogy lebukott.

– Hol is kezdjem... – A fiú lassan vezette fel mondandóját. – Annak ellenére, hogy azt állítod, nem találkoztál vele, akkor mégis miért láttalak együtt titeket? Miért kamuzol nekem? – Harukin egyre inkább úttá lett a harag.

Jégbe fagyott tekintett nézett vissza a srácra. Amaya összeszedte fejében gondolatait, és magyarázkodásba kezdett:

– Bocsáss meg, lehet, nem volt ez most szép tőlem. Viszont... viszont én is beszélni szeretnék veled egy fontos dologról...

– Mondjad, hallgatom. – A fiú unottan figyelt a lányra, ám nem sokkal később rögtön felocsúdott annak szavaitól.

– Szakítani akarok veled. – Amaya rideg tekintete határozottságot sugallt, míg Haruki úgy érezte hirtelen, egy világ dőlt össze benne.

– Most ez komoly? Ugye... ugye csak szórakozol? – Hebegett-habogott összevissza a fiú.

– Nem viccelek. – A lány hangszíne emelkedettre váltott. – Sejtettem, hogy nem fogod megérteni úgysem!

– Mit csináltam rosszul? Miért? – Haruki nem tudott tovább határozott férfiként fellépni: eltörött a mécses...

Amaya ismét nyugodtabban szólalt meg, miközben könyörületből megsimogatta a srác buksiját:

– Sajnálom... Sokat agyaltam én is ezen. De rájöttem – nyelt egyet a lány –, szeretem Taikit...

A fiú csak csendben pityergett, ahogy bevitték neki a kegyelemdöfést. Kisvártatva hirtelen felindulásból megpróbált testileg közeledni Amayához, de az visszalökte:

– Ennek viszont vége! És most menjél haza!

Haruki könnyeivel küszköve felállt, és egy szó nélkül elhagyta a lakást. Maga sem tudta, mit érez, gondolatai labilisak voltak, akárcsak a légkör: amint felpillantott, hatalmas felhőtömeg tárult szeme elé, a korábbi átmeneti derűs időnek már nyoma sem volt. Karfiolszerű képződmények tekeregtek a magasban, mögötte távolabb pedig már sötét homályba veszett a táj a lezúduló csapadéktól. Legalább az időjárás átérzi a hangulatomat...

Hirtelen mennydörgött egyet, a fiú pedig futásnak eredt, és meg sem állt hazáig.

* * *

Odakintről rövid időszakokra sütött be a keskeny ablakokon át a nap, ahogy időről-időre előbukkant a gyorsan vonuló felhőzet mögül. Péntekhez híven a vásárlóforgalom már a délelőtti órákban megindult, így valamivel pörgősebben telt a munkanap, igaz, Haruki ezt nem feltétlenül bánta: legalább kevesebb ideje maradt arra, hogy elméjét leuralják a depressziós gondolatok.

Már több, mint egy hete, hogy szétmentünk... – A fiún ismét úrrá lett a rosszkedv, amikor rövid időre szusszanhatott egyet, mialatt Mari asszony leváltotta őt a kassza mögött, hogy bekaphasson egy falatot. Bekullogott az étkezőbe, majd egykedvűen levetette magát az egyik asztalhoz. Szerencséjére üres volt az egész helység, így senkinek a szövegelését nem kellett hallgatnia. Végre egy kis csend és magány... – Haruki nyújtózkodott egyet, majd felnyitotta a kis fadobozt, hogy nekilásson ebédjének, azonban úgy érezte, egyáltalán nem is éhes. Egyik pillanatban még szinte szexeltünk, a másikban meg már azzal a fallosszal találkozott a parkban. De mindegy, jobb lesz elengedni ezt a dolgot... – Nehezen szabadult a negatív érzésektől, miközben egy ideig finnyáskodva turkált a pálcikával az ételben, mire nagy nehezen lecsúszott az első harapás. Tekintsünk inkább előre, ez már a múlt, de a jövőben még sok jó dolog történhet! Végül is, ha összeszedem magam, csak találok magamnak másik csajt... – A fiú egy pillanatra magabiztosnak érezte magát, miközben ujjaival igazgatva belőtte séróját.

Már végzett az ennivalóval, amikor eszébe jutottak neki a múltbéli emlékei: fejében időrendben végigzongorázta addigi félresikerült randijait és viszonyait a nőkkel, egészen tinédzser korától kezdődően. Mennyivel másabb volt korábban minden, kamaszként könnyebben kezdeményeztem, még ha szerencsétlenül is. Aztán tizenhét évesen, amikor a padlóra kerültem az első komolynak hitt kapcsolatomat követően, akkor valami eltört bennem... – Haruki megrázta fejét, miközben lassan megindult visszafelé dolgozni. De nem szabad csüggedni, képes leszek rá, hogy újult erővel térjek vissza, és ismét meginduljak a hódítások útján – szorította ökölbe kezét.

A fiú komótosan visszaballagott, és már készült beállni a kasszába, amikor a trécselő és pultot támasztó Mari asszonnyal szemben egy ismerős alakot vett észre: Mizukit.

Na, a mai napra már csak pont ez hiányzott – morgolódott magában a srác, miközben kényszeredetten idősebb munkatársa mellé vánszorgott. Bár... Végül is ki tudja, akár be is próbálkozhatnék nála újra – pattant ki fejéből hirtelen a szikra, de aztán inkább elvetette az ötletet, tekintve, hogy nem hiányzott neki még több kudarc.

– Szia, Haruki! – A fekete hajú lány rögtön köszönt, amint meglátta a fiút. – Látom, te is nyomod még itt a melót, mi a helyzet? – érdeklődött tovább barátságosan.

– Szia! Nincsen semmi különös, megvagyok – válaszolt közömbösen a srác. – Régen láttalak, hogyhogy errefelé? – kezdett puhatolózásba, miközben felvonta szemöldökét.

– Csak errefelé jártam, és beugrottam venni pár dolgot – válaszolt Mizuki szokásos komoly hangján, miközben cuccait elpakolászta a szatyrába fizetés után. – Örülök, hogy láttalak titeket, majd jövök máskor is hozzátok, ha éppen a környéken van intéznivalóm! – A lány indulásra készült, hogy ne tartsa fel a feltorlódni készülő sort, amikor üveges tekintete összetalálkozott Harukiéval. Néhány pillanatig némán nézték egymást, mielőtt mindketten lesütötték szemüket szinte egyszerre.

– Gyere be majd legközelebb is, szívecském, szívesen látunk! – rikoltott Mizuki után magas hangján Mari, ezzel visszazökkentve a fiút is a munkába, amint a következő vásárló már felpakolt a kasszapultra.

Még a végén lehet, hogy mégis lenne esélyem nála? Elvégre február óta sok idő eltelt már. – Haruki elvörösödött, miközben rutinszerűen ütögette be az árakat a pénztárgépbe. Lehet, újra fel kellene vegyem vele a kapcsolatot – vívódott érzéseivel a srác. Bár, szerintem felejtős az egész. Akárhogy is nézem, de még nem tettem túl magamat Amayán sem – hangolódott le ismét hosszú percekre.

– Amúgy minden rendben van, kiscsillag? Szótlan vagy mostanában, csak nincsen valami baj? – zökkentette ki Harukit az ősz hajú hölgy anyáskodva, amint éppen átmenetileg nem akadt vásárlójuk.

– Ja, hát nincsen, minden a legnagyobb rendben – grimaszolt egyet a srác.

– Összevesztetek netán a barátnőddel? Úgy nézel ki, mint akinek szerelmi bánata van! – Mari asszony levakarhatatlan volt.

– Igazából még rosszabb... – A fiú egyre kínosabban érezte magát. – Nem rég szakított velem. Sajnos ez van, megint ráfáztam...

– Az szép! De na, sose búsulj, fiacskám. Majd lesz másik! Te még fiatal vagy, nem kell megállapodni az első lehetőségénél – biztatta a srácot a kolléganője. – Én is az uramnak már a harmadik kapcsolata voltam, aztán látod, végül engem vett feleségül, nem valaki mást a korábbi komolytalan viszonyaiból. Milyen jó is volt még a hetvenes években...

Haruki szerencséjére ismét megindult a vevők áradata, így újra el tudott merülni a gondolataiban, és nem kellett tovább hallgatnia a szokásos rizsát. Majd lesz valami úgyis, ha eljön az ideje...

* * *

– Kanpai! – A három jó barát koccintott, majd lehúzták a röviditalukat. Ismét együtt volt a szokásos csapat, azonban nem volt mindenkinek felhőtlen a szórakozása: Haruki még továbbra sem heverte ki a szakítását. Görnyedten ült egy helyben, miközben mereven bámulta a sörét az opálos korsón keresztül.

– Fel a fejjel, bulizni jöttünk, engedd el az egészet a fenébe! – Matsu próbálta vigasztalni a haverját, aki szerencsére egyelőre még nem volt beittasodva.

– Jó, hát tudom, csak nem könnyű ez most... – A barna hajú srác húzott egy nagyot az innivalójából.

– Ne búsulj, ha ilyen hamar otthagyott, nem is ő volt az igazi. Jobb nőt érdemelsz nála! – Renjiro is bátorító szavakat intézett összetört szívű barátjához.

– Lehet, igazatok van – sóhajtott Haruki –, csak mégis nehezen fogom fel az egészet... Pár hónapja még ő kezdeményezett nálam, és én utasítottam vissza, erre ilyen rövid idő után még ő az, aki engem kidob. Mindezt a hülye exe miatt! – fakadt ki a fiú, akinek kezdett felpörögni nyelve az alkohol hatásától.

– Azért, ő még fiatalabb csaj volt, nézd hozzá azt is. Tizennyolc éves kor környékén én is egészen máshogy láttam a világot, mint most. – A szemüveges, idősebb férfi próbált reális magyarázatot adni Amaya viselkedésére.

– Mindegy, elengedem a dolgot, megpróbálom összeszedni magam! – Haruki kiegyenesedett a székében.

– Na, ez a beszéd! Lassan viszont induljunk meg szerintem, mindjárt este tíz óra, Yumiko vár minket karaokézni! – Matsu felpattant, és a pulthoz lépett, hogy kilépőnek még egy feles kört kérjen. Ezúttal nem a rózsaszín hajú csaj dolgozott, hanem idősebb női kollégája töltötte ki a frissítőket.

Újabb koccintást követően legurították az alkoholos nedűt torkukon, és már indulásra készen álltak, amikor a bárpulthoz két ismerős lány lépett oda. Egyikük kisvártatva meg is nyitotta a társalgást a srácokkal:

– Sziasztok... Csak nem ti is erre? – Hinata kissé döccenősen indította meg a beszélgetést.

– Sziasztok! – A férfiak szinte egyszerre köszöntek.

– Lejöttünk mi is egy kicsit szórakozni – válaszolt Renjiro természetes hangon.

– Találkoztunk már? – Matsu szkeptikus tekintettel nézett a csajokra.

– Igen, találkoztunk múltkor, bár addigra már nem éppen voltál józan. – Shizuka is bekapcsolódott a csevegésbe. – Amikor leverted a poharat véletlenül, akkor.

– Ja, az előfordulhat, mondjuk az már kiesett az emlékezetemből. – A zselézett hajú srác hahotázásba kezdett.

– Jobban van már az ujjad? – Hinata Haruki felé fordult, miközben a szemével a seb helyét vizslatta.

– Ja persze, már begyógyult. Köszi, hogy múltkor segítettél. – A lehangolt fiú az este folyamán most először mosolyodott el. Szerencsére az italozás hatására valamennyire már feloldódott. – Na, de lassan mi indulunk, megyünk még karaokézni egyet, örültem a találkozásnak! – Már nekilódult két haverjával az ajtó felé, amikor a hosszú hajú copfos lány megállította őket:

– Jöhetünk mi is veletek? Más tervünk amúgy sincsen nagyon mára!

– Felőlem jöhettek. Matsu, Renjiro, mi legyen? – állt meg Haruki a kijárat előtt.

– Gyertek nyugodtan, még nagyobb bulit csapunk! – A fekete hajú srácot nem kellett győzködni. – Induljunk akkor!

– Jövünk, csak ezt gyorsan még megisszuk. – válaszolt Shizuka, és elkezdett összekészülődni.

Kis idő múlva már mind az öten a körülbelül tízpercnyire lévő szórakozóhely felé gyalogoltak. A göndör hajú lány kivételével mindnyájan elszívtak addig egy cigarettát, miközben hétköznapibb dolgokról beszélgettek. Mire odaértek, már várták őket:

– Már azt hittem, sosem értek ide, merre voltatok idáig? – Yumiko köszöntötte őket a bejárat előtt.

– Csak a szokásos módon megcsúsztunk egy kicsit, drága tubicám! – poénkodott Matsu, de a magas lányról már lepergett a srác közhelyes humora.

– Sziasztok, csajok, látom ti is jöttetek! – üdvözölte a csapat másik felét is Yumiko.

Beléptek az épületbe, majd a recepciónál való fizetés után kikérték az ételeket, italokat, és megkeresték lefoglalt termüket. A parti gyorsan felpörgött: felváltva énekelték kedvenc számaikat, miközben egyre nagyobb mennyiségű alkohol fogyott. Éjjel egy óra tájékán viszont már kezdett mindenkinek beütni a sok szeszesital: Matsu rámászott Yumikóra, aki erre vadul lesmárolta a srácot, Renjiro pedig lehajtott fejjel ült, csak lassan szedte össze magát:

– Lassan én megyek szerintem, már berúgtam! Kaidától biztos kapok otthon... jaj!

Shizuka is a barátnőjére nézett:

– Én is megyek már, holnap el kell intézzek pár dolgot, és korábban kelek. – Talán ő maradt félig-meddig józan, mivel kevesebbet ivott. – Jössz te is, Hinata, vagy maradsz?

– Én még maradok egy kicsit... – A lányon kezdtek ösztönei elszabadulni: hozzásimult Harukihoz, aki egyelőre csak némán tűrte. A srác elveszett letompuló gondolataiban:

Na, ez most nagyon hiányzik nekem, tényleg. Bár... Igazából nem is esik rosszul... – Érezte, hogy szerszáma kezd megmerevedni.

– Nézz rám egy pillanatra... – Hinata, amint elkapta a kék szempár tekintetét, lehunyta szempilláit, és szenvedélyesen megcsókolta a fiút. Haruki először csak hagyta a dolgot, de utána ő is kivette a részét a történésekből: becsukta a szemét, nyelve körkörösen mozogni kezdett, és simogatni kezdte ruhán keresztül a lány testét.

* * *

A tücskök ciripelésén és a város háttérzaján kívül semmi sem zavarta meg az éjszaka csendjét: az utcákon már egy lélek sem járt. A csillagok ragyogtak az égbolton, csak a messzi távolban látszódó villámlások jelezték, hogy nem mindenhol volt kíméletes az időjárás.

– Na, megérkeztünk! – Haruki kinyitotta lakáskulcsával az ajtót, majd udvariasan előre engedte Hinatát, hogy befáradjon az előszobába.

– Egész otthonos kis kuckó! – A lány körbenézett, miközben levette cipőjét és cipzáras kapucnis felsőjét.

– Hát, azért az túlzás. – A srác kínosan elvigyorodott: mivel nem tervezte, hogy bárkit is fogad magánál a szórakozás után, így kisebb rendetlenség volt a helységben. Kinyitotta a hűtőt, majd elővett két doboz hideg sört a tartalékaiból. – Kérsz egyet? Ülj le nyugodtan az ágyra, érezd otthon magad – szólt Hinatához.

– Aha, elfogadom! – a lánynak nem kellett mondani kétszer, azonnal nyúlt az ital után.

Leültek az ágyra mindketten, és nekiálltak elfogyasztani a hűsítő innivalót. A hazaúton valamennyire kiszállt a fejükből az alkohol, így nem tartottak tőle, hogy kiütné őket már ez a kevéske mennyiség. Csöndben ücsörögtek egymás mellett, miközben Haruki fél szemmel figyelte a mellette ülő csajt. Nem is tudom, miért mentem bele ebbe az egészbe. Egyáltalán mit akarok én tőle? – merengett el a gondolataiban. De láthatólag kíván engem, és magamnak is be kell valljam, nem rossz nő. Különben is, Amayával már vége – szürcsölt a söréből egyet mélabúsan –, semmi akadálya, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie...

– Fáradt vagy? – zökkentette ki hirtelen a fiút Hinata, ahogy kikerekedett szemmel nézett rá.

– Ja, hát egy kicsit – érkezett a tömör válasz. A srác az üres fémdobozt az asztalra tette, majd elfeküdt a puha matracon.

– Én is kezdek már egy kicsit álmos lenni – ásított egyet a lány, de aztán kezdeményezőbb szerepbe lépett: szorosan hozzábújt a fiúhoz.

Haruki érezte, hogy a szexuális vágyak az ő agyát is kezdik átjárni: Hinata karcsú testét izgatni kezdte tenyerével, majd hosszan meg is csókolta őt.

– Kívánlak nagyon! – szólalt meg erotikus hangon a copfos csaj, két vad csók közötti levegővételnél.

A srác nem tétovázott sokáig: egyesével megszabadította laza ruházatától a lányt, miközben már teljesen felállt neki. Hinata sem húzta az időt: két gyors mozdulattal lehúzta a fiú pólóját és nadrágját, majd kezével óvatosan annak férfiasságához nyúlt.

– Várj, egy pillanat! – Haruki fordult egyet, és elővett az egyik fiókból valamit. Kibontotta a négyzet alakú, recézett szélű csomagolást, majd szabályosan felhelyezte merev hímtagjára az óvszert. Eredetileg Amayánál akartam felhasználni... – A fiú lélekben nem volt még túl a dolgon. Felelőtlenség volt megszakítással védekezni korábban, csak reménykedhetek, hogy nem lett terhes tőlem... – Rossz előérzete támadt, de aztán elhessegette a gondolatot. A lányra nézett: Hinata már szétterpesztett lábakkal feküdt, és az ajkait harapdálta.

– Beindítasz... – A fiú egy kézmozdulattal lekapcsolta a villanyt, és nyomott még egy csókot a puha ajkakra, miközben testük egyesült.

Kintről a közvilágítás fénye szűrődött be haloványan a függönyön keresztül, ami arra volt csak elengedő, hogy egymás sziluettjét lássák, de nem is volt többre szükség ennél: tapintásokkal, érintésekkel és ízlelőbimbóikkal érzékelték egymás közelségét. Szerelmi bánatuk tovaszállt a messzeségbe, és bármilyen csalódás is érte őket korábban, mindez azon az éjszakán már egyáltalán nem számított.

––––––––––

Eddig tartott a hatodik fejezet. Ha tetszett, amit olvastál, nyomj egy csillagot, ha pedig bármilyen észrevételed van, írd meg bátran kommentben! :)