-Khm! Úristen, mi ez a förtelem?!- köpte ki Pintel az aznap ebédre készült paprikás főzeléket.- Olyan csípős, hogy akár most mindjárt képes lennék tüzet okádani!

- Ez mind Elena műve...- morogta Gibbs sötéten és egy megrovó pillantást vetett Jackkre, mintha ő tehetne erről ami igazából nem állt messze az igazságtól.

- Ugyan már fiúk, én csak a kötelességemet tettem amikor kiadtam neki a feladatot. Végül is, előbb-utóbb úgy is ott végezné, hát nem árt gyakorolni.- állt fel Jack.

- Ha nem akarod, hogy még keserűbb legyen akkor inkább ne ragozd tovább.- jöttem ki a konyhából dolgom végeztével.

- Arról azért nem volt szó hogy meg akarsz folytani minket!- jegyezte meg Marty.

- Ne aggódj, a kárpótlás érkezik amint végeztetek a fő étellel. De Jack! Te ne is álmodj róla, hogy kapsz belőle!- szegeztem a mutató ujjamat a kapitány irányába mire ő csak vállat vont.

- Ha akarod.- tárta szét a karját és mint aki dolgát végezte a kabinjába vonult.

- Miféle kárpótlás?- fordult hozzám Will aki eddig épp olyan keserű arcot vágott mint a többiek.

- Tudjátok nem csak kotyvasztani tudok, de anyám még nem is olyan régen megtanított engem amerikai palacsintát sütni.- mondtam és ezzel a végszóval intettem Kolinsznak (a szakácsnak),aki buzgón besietett a konyhába és egy hatalmas palacsinta toronnyal tért vissza.

- Hm nagyon finom az illata.- szimatolt bele a levegőbe Ragetti, amit követően a többiek is kiváncsian néztek a torony irányába.

- Jut mindenkinek.- mosolyodtam el.- De Jacknek erről egy szót se. A végén hajnalok hajnalán is képes lesz, és lesunnyog palacsintát lopni.- tettem hozzá és a többiek már nyúltak is a frissen kisült édestészták után amivel végül is jóllaktak, és már is vidámabban tekintettek vissza a korábbi csínnyemre. 

Ugyanis, csak hogy tudjátok, Jack az elején nem gondolta komolyan a fenyegetésemet ezért mit sem sejtve kóstolt bele az alkotmányomba, mire majdnem megfulladt. De mivel én láttam a reakcióját küldtem felé egy én-megmondtam pillantást aminek következtében igyekezett bátornak mutatni magát. És csak, hogy ezt bizonyítsa be kanalazta az összeset és igyekezett jó képet vágni hozzá. Ám nem aggódtam, mert biztos lehettem benne, hogy másnap reggel a kapitány erős hasfájással fog kelni. 

- Hát ez valami mennyei!- hallottam ilyen és ehhez hasonló felkiáltásokat miközben tucat számra habzsolták be az általam készített édességet. Hozzáteszem alig tudtam magamnak is kivenni két szemet, hogy én se korgó gyomorral menjek vissza a dolgomra, ami ezesetben már nem a konyhában való tevés-vevés volt. Ahogy a nap haladt tovább egyre több követője akadt a palacsintámnak és odáig fajult a dolog, hogy este gyakorlatilag könyörögtek, hogy holnap is csináljak ilyen finomságot, mire én határozottan nemet mondtam. De hát kalózokkal nem lehet ám csak úgy újjathúzni mert ennek következtében (néhány ember kivételével) addig húzzák a füledet amíg meg nem kapják amit akarnak. Így kémytelen kelve, de megegyeztem velük abban, hogy kéthetente készítek majd nekik egy kis adagot mert ezután a palacsinta party után erősen megcsappant a hajón példáull a liszt, az élesztő és még sok más. (Nem szedtem listába.) Ezen kívül nem sok említésre méltó történt aznap. Köteleket feszítettem, felsúroltam a padlót, csomókat kötöttem, majd holt fáradtan bedőltem az ágyba.

Azonban a másnap sokkal több érdekes dolgot vonzott magával. Ugyanis megérkeztünk a folyóhoz ami Tia Dalmához vezet. Erre kissé ideges lettem, mert ismerve Tiát biztos voltam benne, hogy a válaszok nem lesznek ingyen. Úgyhogy elég sokáig azon vacakoltam mit ajánlhatnék fizetség képpen a lesz. Sokáig kutakodtam a dolgaim között amikor legnagyobb meglepetésemre az egyik ingem zsebében pár ezüst érmét fedeztem fel. Rögvest elcsomagoltam a kis erszényembe de még mindíg nem voltam biztos benne, hogy ez elég lesz. De már nem volt túl sok időnk, így a fedélzetre siettem.

- Te és Mr. Cotton, ti velem jöttök- mutatott Jack egy matrózra és Cottonra.- Will, Marty, Mr Gibbs, Elena, Pintel, Ragetti ti pedig a másik csónakban jöttök velünk.- rendelkezett Jack mire mindenki csak bólintott és nekiláttunk a csónakok leeresztésének. Az út hátralévő részében viszonylag csendben voltunk, csak az evezőink egyenletes csobbanását lehetett hallani a vízben. Meg esetleg itt-ott a tücskök ciripelését.

- És mi lesz ha olyan választ kapok ami örökre megváltoztatja az életemet? Mi lesz ha nem mehetek többet haza? És ha mégis egyszer haza megyek akkor mi lesz? Soha többet nem jöhetek utána vissza? És ha itt ragadok mit fogok csinálni?- kérdeztem magamtól mert a nagy csöndben hirtelen rámtört a honvágy, és hirtelen az összes kérdés egyszerre halmozódtak fel bennem, ami végül egész oda úton lekötött. Csak akkor eszméltem fel mikor Will hirtelen megkérdezte:

- Mi rémítette meg ennyire Jackket?

- Tudja az a beszéd járja, hogy egy szörny is szolgálja Davy Jonest. A rémisztő teremtmény óriási csápjaival megfogja és letépi az arcod. Egész hajókat ránt le az örvénylő mélybe...a Kraken.- tartott beszéd közben drámai szünetet Gibbs amire mindenki felé fordult. Innentől igyekeztem elvonni a figyelmemet valami mással, mert film nézés közben is mindíg borsódzott a hátam a történet hallatán, élőben meg valósággal remegtem. Ígyhát az előttem elterülő tájat kezdtem el pásztázni. Ha úgy vesszük szép hely volt. Tetszett, hogy szentjános bogarak röpködnek mindenfelé és a félhomáj is egészen nyugodt, magával ragadó képet alkotott, azonban néhol felfedzni véltem néhány olyan állatot amiről nem voltam teljesen meggyőzödve, hogy ártalamtlanok. De azokat igyekeztem figyelmen kívül hagyni.

- Na ha most itt lehetne az otthoni festővásznom, akkor ezt most tuti megörökíteném.- gondoltam ámulva, ám ez megint csak a kérdéseimet jutatta eszembe, így vissza fordultam a többiekhez, pont amikor William a kulcsra vonatkozó kérdésre kapta a feleletet.

- Épp erre a kérdésre keresi a választ.- mondta épp Gibbs. - De mivel Elena nem akart neki választ adni... - pillantott felém - ...ehhez sajnos meg kell kérdeznie Tiát.

- Egy újabb nőt?- kérdezett vissza Will.

- Igen.- mondtam Gibbs helyett is.- De tudod ezt a kis kitérőt nem azért csináltam, mert nekem hú de sok kedvem vam ide jönni, hanem mert nekem is vannak kérdéseim, amikre csak ő tudja a választ. És nem akartam kockáztatni, mert a végén az lett volna, hogy válaszolok Jacknek mire ő úgy dönt, hogy ezek után nincs szügsége rám és itt hagy miután én eljövök ide.

- Ugyan miért tenné, hisz te vagy a jövendő mondója!- lepődött meg Will.

- Minek neki még egy jövő tudó, ha itt van neki Tia aki mindenre, sőt még többmindenre tudja a választ? De mindegy. Valamilyen szintem bízom Jackben, nem arról van szó... de inkább nem kockáztatok. Kinézem ezt belőle.- biccentettem a kapitány iránába. 

Eközben már feltűntek a szigetlakók viskói és utolsóként Dalmáé is. A csónakjaink hangtalanul siklottak a ház bejáratához. Jackék csónaka kötött ki először és egyúttal a kapitány szállt ki elsőként belőle, miközben valami lelkesítés félét szólt felénk.

- Nyugalom fiúk. Tia Dalmát már régről ismerem. Közelről, nagyon közel áll hozzám... ált... egykor... régen.- beszéd közben egy szomorú kifejezés jelent meg az arcán amin én csak a szememet forgattam.

- Légy férfi.- jött a bíztatás az első tiszttől.

- Félek pont ezt akarja.- fordult meg Jack fintorogva, miközben Gibbs még vissza szólt.

- Maradjatok. 

Ezen elmosolyodtam mert most jött az a rész amikor mindenki azt mondja a mögötte lévőnek, hogy "maradjatok" mire nem marad más csak szegény Mr. Cotton. Mivel én Will mögött érkeztem akár megakadályozhattam volna, hogy mindenki bejöjjön... De ki vagyok én, hogy elrontsam a poént? Így hát Will után visszafolytott nevetéssel bár, de én is vissza szóltam nekik: maradjatok. Ezután hatalmas sóhajjal vissza fordultam az ajtó felé, abban a reményben, hogy mikor legközelebb távozok mögüle, már jóval okosabb leszek. Megszorítottam a tatyómat amibe a pénzt rejtettem és készen állva a legrosszabbra átléptem Tia Dalma küszöbét.