Másnap a hajnal hideg fényében a Fekete Gyöngy fedélzetén álltam James, Elizabeth, Barbossa és a többiek társaságában. Múlt éjszaka nem tudtam aludni. Megoldást kerestem a holnapra. Hogy mit tegyek ha eljön az ellenséggel való tárgyalás ideje. Végül hosszas fejtörés után többé-kevésbé megtaláltam a megoldást, ám ezért a szellemi erőmmel kellett fizettem. Nem mintha egy háborúban, ahol harcolni kell túlságosan használnom kellett volna. Főleg úgy nem, hogy nem terveztem A Gyöngyről mozdulni.

A többi kalóz úr szintén büszkén hasított mellettünk hajóikon, viszont az emberek közt feszült csend honolt. Még én is idegesen meredtem magam elé, holott tudtam, hogy a tervemben semmi hiba sincs. Egyszerűen csak féltem. Féltem attól, hogy mi fog történni. Hogy életben maradok-e. Hogy mindennek végén eljuthatok-e Jamesel a révbe. Vagy vissza kerülök-e oda ahonnan jöttem, anélkül hogy egy percig is boldog lehettem volna.

Nem mertem ezen aggájaimat megosztani Jamesel, hisz tudtam róla, hogy már így is nagyon aggódik értem, ahogy azt is, hogy nem tudná elviselni ha most előre istenhozádot mondanék neki.

Ekkor azonban a ködből egy távoli hajó sziluettje bontakozott ki, pontosan velünk szemben.

- Ott az ellenség, kapjuk el! – kiáltott fel Marty amint meglátta, a legénység többi tagja pedig követte a példáját és felbátorodva csata kiáltástokban törtek ki, fegyvereiket pedig a magasba emelték. Barbossa a balomról csak vetett rájuk egy lesajnáló pillantást, majd felém pillantott. Viszonoztam a tekintetét, ám mindössze csak komoran megcsóváltam a fejemet. Egyet értettem a kapitánnyal, ám én inkább sajnálatot éreztem az emberek iránt mint sem szánalmat.

A kiáltozás mindenesetre hamar elhalt, mikor végszóra a ködből több hajó is kibontakozott. A Kelet Indiai társaság teljes flottájával álltunk szemben. Mindenki sokkoltan bámult előre a temérdek hajó láttán és Mr. Cotton papagája sem segített igazán a helyzeten, mert nemes egyszerűséggel felrepült gazdája válláról és visszafelé véve az irány ,,menekülést" kezdett kiáltozni. Ekkor a legénység szinte már automatikusan fordult Jack felé. Hisz ez az ő ötlete volt. A híres kapitány csak kényszeredetten elmosolyodott a sok rászegeződő tekintet láttán, majd  fel nézett rám.

- Tárgyalás? – kérdezte megnyerő mosolyt villantva. Azonban az arcom kifejezéstelen maradt, majd intettem neki, és a mellettem álló Elizabeth, James és Barbossának, hogy kövessenek a kapitányi kabinba.

***

- Tehát lássuk jól értettem-e. – kezdte Barbossa a szokásos mézes-mázos hanghordozásával.

- Oda küldi Jacket, Miss Swannt és jómagamat tárgyalni. És erre az alkalomra felruházza Miss Swannt  a Kalózkirály jogaival. – mondta cinikus hangsúllyal.

- Igen. – biccentettem felelősség teljesen.

- Rendben. Csupán egy kérdésem volna. – tenyerelt a kapitány a térkép asztalra, majd rám függesztette a tekintetét. – Miért?

- Fontos, hogy ez így történjen. – feleltem habozás nélkül. – És mielőtt még megkérdezné miért pont Elizát jelöltem ki erre a posztra: azért mert hármuk közül benne bízok meg a legjobban, és tudom róla, hogy jó döntés fog hozni. Egyenlőre nem szeretném felfedni személyemet Beckett előtt. Kitudja miben mesterkedik, nem árt biztosra menni. – tettem hozzá.

- Beckett sem az embereit fogja küldeni maga helyett. – jegyezte meg Jack.

- Tudom. – bólintottam. – De okkal döntöttem így. Legyetek szívesek bízni bennem. Egyikőtöknek sem fog baja esni.

- De ha nem tartasz a veszélytől, akkor miért nem mész te magad? Beckett már kiterítette a lapjait, mégtöbb cselszövéshez már nem fog folyamodni. – érvelt Elizabeth.

- Mert nem nekem van befejezetlen ügyem a párommal. – néztem rá jelentőség teljesen, majd lopva Jamesre néztem aki eddig csak csendben hallgatott bennünket.

- Másrészt pedig úgy is tudom mi fog történni. De nektek is meg kell tudnotok. És nem tőlem.– tettem hozzá.

A többiek hallgattak, nem ellenkeztek. Barbossa felsóhajtott, majd beleegyezően bólintott.

- De jó is lenne, ha nem csak akkor hallgatnának rám mikor királyi hatalmam van mindenki felett... – gondoltam fáradtan.

***

A csónak útnak indult, én pedig kiadtam életem második parancsát, miszerint tűzzük ki a fehér zászlót. A fedélzetről figyeltem, ahogy Jack, Elizabeth és Barbossa egyre csak távolodik. Ekkor James lépett oda hozzám és aggódva megsimította a vállamat.

- Minden rendben? – kérdezte fürkészően. Felsóhajtottam.

- A háború nem játék. Ezért amennyire tőlem telik, megpróbálok jó vezető lenni.– feleltem komoran.

- Te mindig is egy vezető voltál. – mosolyodott el James. – Vezettél engem, hogy vissza találjak a jó irányba. És most vezeted a kalózokat.

- Csak az a kérdés hova. – válaszoltam csendesen. – A győzelembe... vagy a halálba.

James láthatta rajtam a keserűséget, mert gyengéden magához húzott és megölelt.

- Minden rendben lesz. – mondta halkan, én pedig elhittem neki. Egyszerűen el akartam hinni, hogy így lesz.

Egy órával később Elizabethék visszatértek, Jack helyében azonban már Will lépkedett. A Turner fiú, fel pillantott rám, mire én a kormány mögül üdvözlés képpen biccentettem neki. Azonban, amint mindhárman felértek, egy csapat matróz jött fel a pincéből, élükön Pintel és Ragettivel, és nem mást hoztak magukkal, mint a megkötözött Tia Dalmát. Nyilván, amíg nem figyeltem, ők addig Barbossa utasítására lelopóztak a cellákhoz, és előkészültek a rituáléhoz.

Azonnal le siettem a fedélzetre, ám ott egy kis akadályba ütköztem, ugyanis egy pár kalóz azonnal lefogott és pisztolyt szegezett a fejemnek.

- Barbossa, nem engedheted el!– szólt azonnal Will, mire ő és Elizabeth is rövid úton az én sorsomra jutottak. Akár csak percekkel később James, aki amint meglátott engem lefegyverezve, azonnal a segítségemre akart sietni, de őt is körbeállták.

- Adjunk esélyt Jacknek!– folytatta Eliza.

- Bocsásson meg kisasszony. Túl sokáig volt a sorsom más kezében.- mondta gúnyosan, majd egy rántással letépte barátnőm nyakáról Sao Feng nyakláncát, és Jack kalóz érméjével együtt a tálba rakta őket, amibe már korábban összegyűlt a többi kalóz úr limloma.

- Ugye nem bánja fenség, ha egy kicsit át veszem az irányítást.– fordult hozzám bársonyos hangon.

- Már megtetted Barbossa.– feleltem kimérten, és továbbra sem avatkoztam bele az eseményekbe. A Hector biccentet, majd ismét a rituáléval kezdett foglalatoskodni. Ahogy a többiek is. Eközben Jamesnek sikerült magát oda ráncigálnia mellém.

- Miért nem teszel semmit?– kérdezte halkan, amennyire az őt lefogó kalózoktól lehetett.

- Tudtam, hogy ez lesz.– biccentettem Dalmáék felé.

- És nincs szükség valami varázs szertartásra?– kérdezte épp Gibbs.

- Aye! A kilenc tárgyat egy tálba kell tenni. Meg gyújtjuk őket, és valaki azt mondja Calipso elengedlek ezen emberi testből!– vázolta fel a kapitány a zseniális tervet, majd kezét Ragetti felé nyújtotta, a gyújtó pálcáért, Gibbs pedig ezalatt beolajozta a "kalóz érmés" tálat.

- És ennyi?– kérdezte Pintel. Legalább nem csak szerintem tűnt a dolog túl egyszerűnek.

- Szerelmes módjára kell szólni hozzá.– egészítette ki Barbossa mondandóját, egy ravasz mosollyal, mire többen is meglepődve bólogattak. Én lopva összenéztem Jamessel, akin szintén látszott a hatalmas lelkesedés, de inkább nem szóltunk egymáshoz.

Ekkor Barbossa a magasba emelte a gyújtó pálcát és így kiáltott:

- Calipso! Elengedlek ezen emberi testből!– Majd a tálba nyomta a füstölgő rudat. Ám az edény nem gyulladt fel. Sőt. Pontosabban semmi sem történt.

- Tényleg látszik Barbossán mennyire szerelmes...– jegyeztem meg gondolatban.

- És akkor...ennyi?– kérdezte Gibbs és sokan körülöttük csalódottan sóhajtottak fel. Nyilván mindegyikük azonnal valami hókusz-pókuszra számított. De a hozzám hasonló már tudta jól, hogy a varázslat nem akkor jön amikor az ember parancsolja, hanem akkor, mikor a legkevésbé számítanak rá.

- Ne ne nem jól mondja!– avatkozott közbe Ragetti váratlanul, mire minden szem rászegeződött.

- Nem így kell mondani.– ismételte meg Barbossára pillantva, aki felvonta a szemöldökét, majd maga elé intette. Ragetti bátortalanul közelebb lépkedett Calipso felé, majd elismételte Barbossa szavait, ám ezúttal jóval halkabban és tisztelettudóbban. Ez már hatni látszott, ugyanis a kalóz érmékkel teli tál lángra kapott, majd magától a levegőbe emelkedett. A folyamat ugyan elkezdődött, de Will nemsokkal közbe avatkozott.

- Tia Dalma!– kiáltott fel, de az Istennő mintha meg sem hallotta volna.- Calipso!– próbálkozott újra, ezúttal már sikeresen felhívva magára a figyelmet. A nő azonnal az irányába rántotta a fejét, és egész testében remegett.

- Mikor a kalóz tanács bezárt e testbe, ki mondta el nekik hogy csinálják? Ki volt az aki elárult?– kérdezte a Turner fiú haragos hangnemben.

- Nevezd meg!– parancsolt rá Calipso bizalmatlanul.

- Davy Jones.– felelte Will, komolyan. Calipson egy pillanatra átsuhant a döbbenet és szemében gyermeki csalódást véltem felfedezni, majd az arca fájdalmas grimaszba torzult és mostmár teljes testében vibrálva  hirtelen növésnek indult. 

Ugyan mint sok más epikus pillanatot, ezt is már kívülről fújtam, mégis mint azt már oly sokszor megállapítottam, egy dolog kívülállóként nézni egy jelenetet ami egy képkockában játszódik le, kezedben popcornal pizsamában és plüss takaróval betakarózva, és más a tengeren hajózva, királyi öltözékben, pisztolllyal a tarkómon, figyelni az orrod előtt lejátszódó eseményeket.