- Késésben vagyunk.- jegyeztem meg a sziget magas sziklafalát kémlelve. Már szürkület volt, és mi még csak akkor érkeztünk meg arra a részre, ahol Jackkék már reggel ott voltak. A legénységből mindenki lenyűgözve bámulta a hatalmas növénnyel borított falakat.

- Ezt hogy érted?- kérdezte Elizabeth mellőlem továbbra is a magaslatot bámulva.

- Úgy, hogy mi leszünk az utolsók akik befutnak.- mondtam elfordítva a tekintetemet.- Épp ezért én a helyedben azért meglegyinteném az embereimet, hogy ne csak bámuljanak, hanem a kezük is járjon.- tettem hozzá finoman célozgatva Elizabeth megfogadta a tanácsomat és erélyesen a legénységére rivallt, miszerint térjenek vissza a helyükre. James még aznap délelőtt mesélte, hogy amíg nem voltam, a szingapúriak kezdetben nem igazán akartak engedelmeskedni barátnőmnek, de azután, hogy enyhén szólva feldúltan kiosztotta őket, már ment minden mint a karika csapás.

"- Ha láttad volna hogy ordított velük.- mondta volt James.

- Hidd el, el tudom képzelni.- feleltem akkor nevetve. ,,

Az emléken kénytelen voltam elmosolyodni, hisz én tudtam a legjobban Elizabethről mire képes ha dühös vagy épp a fejébe vesz valamit. Mondjuk engem sem kellett félteni...

Nemsokkal később Huang közölte velünk mire is számítsunk majd a szigettől.

- Amit most látnak csupán álca. Az egész öblöt ez a hegy méretű fal veszi körül mindenhol.- mondta épp.

- És akkor hogy jutunk be?- kérdeztem, bár volt egy sejtésem a válaszról. A szingapúri türelmetlenül legyintett.

- Van egy titkos bejárat a sziget belsejébe. Csaképp ezt nem könnyü megtalálni.- tette hozzá.

- De maguk biztosan tudják merre van...nemdebár?- jegyezte meg James mellőlem kicsit sem élesen.

- Ez nem kérdés.- bólintott Huang nemtetsző hangsúllyal.

- Rendben. Vezessen tábornok.- zárta le a vitát Elizabeth erélyesen, majd a férfi morogva távozott.

- Te meg mióta veszekszel az emberekkel?- fordultam Jameshez kérdőn.

- De hisz sértegetett!- nézett rám James csodálkozva.

- De nem kell mindenkire harapni akinek nem tetszem.- feleltem elnevetve magam.

- És mellesleg tudok vigyázni magamra.- tettem hozzá némileg kihúzva magamat.

- Tudom, de mint jegyesed kötelességem vigyáznom rád.

- Jó, jó, de ne vidd túlzásba.- válaszoltam bosszankodva, majd Elizabeth után indultam. Barátnőm a hajó végében táborozott le és feszülten figyelte a magunk mögött hagyott vizeket.

- Nincsenek olyan messze.- jegyeztem meg az ellenségre utalva, mire ő felsóhajtott.

- Valaki elárult bennünket.- mondta gondterhelten, majd kicsivel később hozzám fordult.

- Felteszem te tudod ki az.- szólt tárgyilatosan.

- Igen.- bólintottam.- De nem fogom megmondani ki, mert a beavatkozásom nélkül is minden jól fog elsülni.- tettem hozzá.

- Szóval sikerülni fog?- kérdezte barátnőm felfigyelve.

- Ez még közel sem olyan biztos.- feleltem megrázva a fejemet.- Azt tudom, hogy ha nem lennék itt, biztosan sikerülne... Most viszont csak reménykedni tudok, hogy ezúttal majdnem ugyanolyan lesz.- tettem hozzá gondterhelten. Elizabeth hallgatott.

- Akkor ne vegyél részt benne.- nézett hirtelen a szemembe. Erre a mondatra valószínüleg olyan képet vághattam mintha az előbb valami őrült szólt volna hozzám, de aztán gyorsan észbe katam.

- Ugye te sem gondolod, hogy itt hagylak benneteket?- kérdeztem halványan elmosolyodva. Eliza már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de én közbe vágtam.

- Sosem bocsáltanám meg magamnak ha cserben hagynám a többieket, James nélkül pedig amúgy sem megyek egy tapottat se. Márpedig ha most felajánlod, hogy menjünk együtt, akkor - még ha James ellenezni is fogja, hogy veletek maradjak - abban viszont mindketten egyet fogunk érteni, hogy sosem hagynánk téged vagy a többieket a bajban.- mondtam határozottam.

- Ezek szerint beszéltél már Jamessel erről?- kérdezte Elizabeth.

- Hát...még nem teljesen...- ismertem be akaratlanul is.

- Hogy lehet valamiről nem teljesen beszélni?- kérdezte barátnőm felvont szemöldökkel.

- Úgy, hogy még várok vele amíg túl vagyunk a Kalóz tanácson.- feleltem megforgatva a szemem.

- Jamest ismerve tudom, hogy ellenezni fogja az ötletet, hogy benne legyek, de csak akkor lennék hajlandó elhalasztani a csatát ha ő is velem jön, márpedig tudom, hogy a becsülete nem engedné, egyedül pedig nem engedhetem, hogy elmenjen, mert a végén olyasmit csinál amitől megváltoztathatja a jövőt, meghal, vagy ami mégrosszabb: megöli Jonest és az átoknak köszönhetően nem láthatom majd csak tíz évenként egyszer!- hadartam el egy szuszra teljesen kiborulva. 

Elizabeth hátra hőkölt, majd utánna megjegyezte:

- Nem gondolod, hogy ezt egy kicsit túl dramatizálod?

- Ismerem Jamest, és ismerem magamat. És egyébként nem, mert ha most nekem köszönhetően elcsúszik valami, onnantól nincs vissza út, egy olyan alternatív jövőben találom magam, ahol jobb nem lesz, csak rosszabb.- feleltem halál komolyan.

- Hagyd, hogy én mondjam el neki.- néztem le az alsó szintre, ahol James épp nem bízva semmit a véletlenre, a csomókat ellenőrizte. Elizabeth követte a tekintetemet, majd kelletlen bólintott.

- Remélem James is ismer már annyira, hogy most el kezdjen gondolkodni azon mit fogsz tenni, ha oda értünk.- bólintott barátnőm.

- Én is...- morogtam az orrom alatt.

Közben teljesen megfeledkeztem Janeről, aki egész végig a karomban üldögélt és okosan, csendben hallgatta amíg mi beszéltünk és közben igyekezett olyan képet vágni mint aki érti miről folyik a szó. Most azonban úgy tűnt megelégelte a hallgatást és úgy döntött magára terelni a figyelmet, azzal, hogy elkezdte a hajamat ráncigálni és hozzá gügyögni. Azonban mielőtt szólhattam volna hozzá, Elizabeth ismét megszólalt.

- És Jane-nel mihez fogsz kezdeni? Már így is sok veszélynek tetted ki őt. Még egy háborút is nem szabad átélnie.- mondta komolyan. Én először Janere majd Elizabethre néztem. Erre is gondoltam ugyan, de azt is tudtam, hogy ezt nem kéne még negyedszerre is megismételni.

- Amíg ki voltam ütve...Shuang hogy bírt vele?- kérdeztem inkább az égre nézve.

- Ha azt gondolod, hogy...

- Csak válaszolj a kérdésre.- kértem visszanézve Elizára. Ő felsóhajtott, végül engedett.

- Változóan. Néha el tudta terelni a figyelmét, néha pedig könyörgött neki, hogy hagyja abba a sírást.

- Ennyire rossz kisbaba voltál Jane? Ejnye bejnye!- néztem a kicsi lányra rosszallóan, amin Jane - vagy azért mert értette, vagy azért mert nem, - csak ártatlanul mosolygott.

- De akkor sem hiszem, hogy mégegyszer elvállalná.- terelt vissza Elizabeth a témához. 

- Tudom.- bólintottam komoran.- Épp ezért nem szívességet fogok kérni.- tettem hozzá, mire Eliza megajándékozott egy fura arccal.

***

Az éjszaka eljövetele csillagokat festett az égboltra, mikor végre utolsó lélegzetünkig hajszolva magunkat, megérkeztünk az öbölbe. A magas hajókból össze tákolt épület egyszerre volt eképesztő és elrémisztő. Ugyanakkor a piszkos sárga lámpa fénypontok jóval barátságosabbá tették a környezetet. 

- Had legyek őszinte: Ez ezerszer jobban néz ki élőben mint vásznon.- jegyeztem meg fülig érő szájjal nézve a hatalmas tornyot. A legénység szintén mély tisztelettel adóztak a látványnak, és sokan még a kalapjukat is levették. Jókedvem azonban kissé elapadt, mikor azt kellett látnom, hogy a kikötő alljában hajó tömeg nyomor volt.

- Már mindenki itt van.- jegyeztem meg lopva Elizabethre nézve, aki biccentett, majd kiadta a parancsot, hogy minél előbb kössünk ki. 

- Gondolom te is menni akarsz.- lépett oda hozzám James bizonytalanul.

- Mert te nem?- kérdeztem meglepődve.

- Nos... az igazat megvallva nem mennék hanem muszáj.- felelte kissé idegesen.

- Miért? James mi a gond?- kérdeztem, mert kezdett megijeszteni.

- Ha lehet elkerülném a találkozást Teague kapitánnyal. Tartozom neki és azok után amit apám tett vele, szégyelnék a szeme elé kerülni.- mondta kényelmetlenül feszengve.

- James...- néztem az égre felsóhajtva.- Nem te tehetsz arról ahogy apád cselekedett, és Teague sem fog olyasmiért hibáztatni, amir nem a te hibád. És nem mellesleg, nem azért megyünk, hogy mindenki, mindenki fejére olvassa a bűneit, hanem azért, hogy megvitassuk miképp maradjunk életben.- mondtam teljes bizonysággal. James már épp ellenkezni akart volna, de én folytattam.

- Tudom, hogy mennyire komolyan veszed ha a tisztességről van szó. De hidd el, hogy nem ítél el senki.  És ha még mindíg nem győztelek meg, hát majd hálát mondasz neki a tanács végén.- mondtam eltökélten bólintva egyet, és többre nem is volt már időm mert Huang jelentette a sikeres kikötést, így gyorsan a rámpához siettem. Shuang ezúttal maga kérte, hogy had vigyázzon Janere míg a tanácson vagyunk, amin meg is lepődtem, hisz mindeddig a szöges ellentétét szerette volna. Mikor aztán rákérdeztem erre a Pál fordulásra, zavartan színt vallott.

- Az igazság az...hogy mióta nincs az Uram...nem tudom mit tehetnék. Egész nap csak tétlenül ültem vagy jártam a hajón mindenféle parancs vagy tennivaló nélkül. Kérem kisasszony, bízza rám erre az időre a gyermeket! Ha még sokáig kell tétlenül ülnöm, hamarosan megbolondulok!- esdekelt kétsgbeesetten. Természetesen azonnal beleegyeztem, bár elismertem, hogy nem állt szándékomban több szívességet kérni tőle, a megállapodás értelmében, mindenesetre felülmúlhatatlanul hálás voltam neki ezért. Viszont ha arra gondoltam, hogy egy napig nem bírja ki tevékenység nélkül...akkor hogyan akar majd élni? Ezért aztán mikor elköszöntem Jane-től még hozzá tettem Shuangnak:

- Ha ennek az egésznek vége, majd megmutatom neked mit szoktak az emberek csinálni szórakozásból.- tettem a vállára a kezem bíztatóan, amivel azt hiszem sikerült felvidítanom.

Mikor aztán végre sikerül a a hajóról a dokkra jutni, Elizabeth sietősen összegyűjtötte néhány emberét és gyors léptekkel a Tanács terem felé vettük az irányt. James és én inkább a csapat végén trappoltunk, de ahogy egyre csak közeledtünk a helyhez annál izgatottabb lettem. Nem telt bele sok idő és átvágva pár helyiségen végül beléptünk a Tanácsterembe ahol már javában folyt a diskurzus.

- Rámutatnék, hogy még mindig nincs itt az egyik kalóz úr, és én örömest örülök, mint a sós hering várva amíg Sao Feng megjön.- szólt éppen Jack látszólag gondtalanul, amin a sor végéről sem tudtam nem felkuncogni.

- Sao Feng meghalt.- hasította ketté a termet hirtelen a sor elejéről Elizabeth határozott hangja. E kijelentésére mindenki felénk, a későkre kapta a fejét és ösznépi felháborodást keletkezett.

- Megölte a Bolygó Hollandi.- tette hozzá jelentőség teljesen barátnőm, majd kardját beleszúrta a tanács asztal mögött álló Földgömbbe, ahol már az övén kívül mindenkié ott meredezett a saját területén, azonban ezt Jack sem hagyhatta szó nélkül.

- Megtett kapitánynak?!- kiáltott fel mártír felháborodással.- Úgy látszik mamár bárki lehet kapitány.

- A pokolba vele!- mutatott az egyik kalóz úr dühösen Elizára, de ő ignorálva a nőgyűlölő megmozdulását, nyugodtan folytatta.

- Kérem! Figyeljenek rám! A tanácsot elárulták! Jones Beckett szolgálatában áll, úton van ide! 

- Ki volt az áruló?- állt fel egy sötét bőrü, kifestett arcú kalóz fejedelem felháborodva.

- Nem hinném, hogy közöttünk van.- szólta le Barbossa.

- Hol van Will?- kérdezte Elizabeth kicsit hallkabban körbe pillantva.

- Nincs közöttünk...- jegyezte meg Jack csak úgy mellesleg.

- És nem az számít, hogy leltek ránk!- torkolta le Barbossa Jackyt jelentőség teljesen.- Kérdés az, mit teszünk most, hogy ránk leltek.

- Álljunk meg egy hangyányi pillanatra!- kiáltott fel ekkor Jack hirtelen, mintha valami nagyon fontos jutott volna eszébe, mire mindenki felé fordult.- Na és hol van Eli? Had találjam ki, ő meg megtalálta az ő Folt kapitányát.- felelte a saját kérdésére fintorogva.

- Én ezt nem éppen így mondanám, de ha azt vesszük....- szóltam oda, kicsit előrébb lépve a háttérből, visszatartott nevetéssel. Sparrow felém fordult, majd mikor meglátott Jamessel szorosan a mögöttem, enyhén szólva fura kifejezés ült ki az arcára.

- És egyébként a kérdésedre a válasz: Küzdünk.- tettem hozzá Barbossára pillantva magabiztosan, mire az egész Tanács hahotában tört ki. Én csak lenézően vizslattam a bekébzelt kalóz urakat, de éreztem, hogy James mögöttem enyhén megfeszül így észrevétlenül megérintettem a kezét, jelezve, hogy ne vegye magára.

- Élelmünk van itt bőven és van itt elég fegyver. Ide nem jutnak be, minek harcolnánk hát?- kérdezett egy fehérre kimázolt kínai nő, azonban mielőtt felelhettem volna, Barbossa közbe avatkozott.

- Volna ám más út is...- monta szelíden. Ekkor már tudtam, hogy most következik Calipso története, így csak szélesen mosolyogva karba tettem a kezemet, és hegyezni kezdtem a fülemet.