Harvey hirtelen átkarolta a derekamat, én meg túl későn eszméltem rá a céljára. Erősen magához szorított, nehogy el tudjak menekülni, majd beugrott velem a medencébe. Lehet sikítottam egyet, amint a hűvös vízbe értünk, de a csobbanás hangja minden mást elnyomott. Prüszkölve jöttem fel, a nevető csapattársammal egyhuzamban.

– Gyere csak ide! – mentem hirtelen felé, amikor már rendesen kaptam levegőt.

– Na, ismerd el Penny, megérdemelted – hátrált még mindig vigyorogva.

– Nem is! – kaptam el a karját.

– Ó, dehogynem! Szerinted az embert belökni köntösöstül a folyó zuhany alá igazságos? – fogta meg mindkét csuklómat.

– Jó, lehet, nem volt túl kedves – billentettem oldalra a fejem.

– Lehet? – jött közelebb, szinte már éreztem a leheletét a bőrömön.

– Meg van rá az esély – néztem rá.

Valósággal elvesztem a tekintetében. A medence fényei mozgó árnyalatokat rajzoltak Harvey bőrére, melyek kiemelték mogyoróbarna szemeit. Vizes haja az arcába hullt, amivel csak még elkápráztatóbb látványt nyújtott. Képtelen lettem volna bármi vagy bárki másra figyelni abban a pillanatban.

Az esti órák miatt, az eddig teljesen üres fürdőt, hirtelen valaki megzavarta. Kérdőn fordultunk mindketten a hang forrása felé.

– Ne, nyugodtan folytassátok csak, mintha itt sem lennék! – vette le köntösét Charlotte, akivel idefelemenet beszélgettem.

Bemászott a medencébe és minket látva csak szórakozottan a fejét csóválta.

– Szóval nálatok így néz ki az itt sem vagyok dolog? – szemlélte a párosunkat.

– Hát őőő, izé – haraptam be az alsó ajkamat zavaromban. – Öhm, Harvey, ő itt Charlotte Yamada, miközben aludtál, akkor ismerkedtünk meg – mutattam be neki a lányt.

– Hali! – intett Charlotte.

– Charlotte, ő meg Harvey Glynn, a csapattársam.

– Helló! – mosolyodott el a fiú is.

Fáradtan álltam be a zuhany alá, nem törődve azzal, ha a hajam nedves lesz. Rengeteget beszélgettün Charlotte-tal, a lány örömmel mesélt magáról. Megtudtuk ő és csapattársa Grace, az ország északi részéről jöttek a bajnokságra.

Szerencsére Harvey meg én az eleinti zavarunkat hamar elfelejtettük, bár sokszor észrevettem, hogy engem figyel. Ugyanezt mondjuk elmondhatom magamról is, amikor meg rajtakapott a cselekedetemen, piros fejemet prbálkoztam elrejteni. Természetesen sikertelenül jártam.

Hosszú búcsúzkodás után ketten elmentünk vacsorázni. Örültem, amiért nem kellett az egész csapatnak együtt lennie, mindenki akkor ment az étkezőbe, amikor csak akart. Egyedül a versenyek voltak lefixálva, a többit ránk hagyták. Több órán keresztül ettünk, mivel a sok magyarázás meg röhögés mellett egyikünknek sem jutott ideje magára a vacsoránk elfogyasztására. Közben a szüleim egyszer írtak valamit, de meg sem nézve a tartalmát töröltem ki a képernyőmről az értesítést. Nem akartam, hogy tönkretegyék a meglehetősen jó napomat.

Felvettem a pizsamámat, fogat és arcot mostam, majd a hálóba lépve szóltam Harvey-nak, övé a fürdő.

– Köszi – mosolyodott el, majd helyet cseréltünk.

Gondoltam, arra az 5 percre míg lakótársam tisztálkodik, egy picit elfekszem az ágyon, utána majd megbeszéljük, mi legyen az elválasztó fal kiépítésével. Vagy akármi is legyen a neve. Azonban fél perc múlva már az álmok rengetegében jártam.

Talán negyed óra telhetett el, amikor mozgást érzékeltem magam mellől. Harvey mászott be mellém, óvatosan mozogva, gondolom nehogy felkeltsen.

– Nem kéne megcsinálnunk azt a falat? – motyogtam fáradtan, alig kinyílt szemekkel.

– Penny, ne szórakozz, teljesen hulla vagy és van egy csomó hely itt. Majd holnap foglalkozunk vele, most csak aludj! – határozottság csengett hangjában.

– De hát mi lesz a...

– Nem – vágott közbe.

– Biztos, nem kéne megcsinálni? – ültem fel nehezen.

– Nem, pihenned kell! – tolt vissza a vállamnál fogva fekvő helyzetbe.

– És mi van ha... – próbálkoztam ismét feltápászkodni, de Harvey újra lenyomott és ezúttal ott is tartott.

– Penny, ne gondold túl, jó lesz így – nézett mélyen a szemembe és egészen addig nem engedett el, amíg nem bólintottam.