Nem. Ez nem jó ötlet. Alig ismerem őt, nem tudok róla semmit. Sőt, ez az első randink vagy mi. Lehet ő még annak se gondolja, de akkor sem lenne jó ezt tenni. Túl gyors. Túl közel van. Túl intim. Túlságosan is várja a reakcióm.

– Beszállsz még ma? – érzem meg hosszú ujjait a vállamra simulva. Felpillantok rá, majd közvetlenül utána az előttem álló kocsira. Az ajtó már nyitva, be kellene ülnöm. Mégis olyan nehezen teszem meg ezt a lépést. – Jó, akkor nem! – Túl türelmetlen. Tényleg egy perc gondolkodási időt se ad nekem? Oké, az előbb beleegyeztem, visszasétáltam az autójáig, de mintha... Beijedtem volna? Elvégre Eric mindig azt mondja, hogy ne szálljak be idegenek kocsijába. – Figyelj – érzem meg a leheletét a fülemen, nagyon közel van. Miért hajolt le hozzám? – Nyugodtan ülj be, nem foglak bántani.

Valahogy annyira szexuálisnak hat nekem, ahogy jelenleg viselkedik. Úgy érzem, hogy a lehelete simogatja a lelkem, annyira... jó érzés. Oldalra pillantok, és azonnal az ajkait pillantom meg, amiket már jó ideje figyelek, mivel a sápadt bőréhez tökéletes kontrasztot nyújt a cseresznyevörös ajka. Oké, felesleges gondolkodnom. Úgysem ment az nekem soha. Mindig is a tettek embere voltam. Bólintok, majd beülök a kocsiba. Kis idő után ő is elfoglalja a vezetőülés helyét. Elindítja a kocsit, tekintetét egyenesen az útra szegezi. Váó! Annyira komoly! Jó erősen, szinte már feszesen tartja a karját a kormányon. Ha jobban megnézem, látom a kidudorodó ereit a kézfején, még így is, hogy karkötők és gyűrűk lepik el. Nem kellene így lesnem, miközben vezet. A végén még zavarni kezdené. Igazán leszokhatnék már erről.

Elnézve róla úgy döntök, hogy szemügyre veszem a járgányát. Lehet, nem látszik rajtam, de imádom a kocsikat. A műszerfal matt feketének tűnik, a tapintása is tökéletes, épp ott érdes, ahol az megkívánja. A kormányon vörös kormányvédő van, és ahogy elnézem ez lehet a kocsi témája, mivel a fekete bőrüléseken, amiken ülünk, meg a sötétített ablakokon kívül minden más vörös. Még a lábszőnyeg is, ahogyan az visszapillantó tükörről lelogó kisautó, ceruza és bármennyire fura, egy mini háznak tűnő dísz is. Aranyos – tapizom meg őket, majd tovább nézelődöm.

– Váó! – adok hangot az ámulásomnak. – Ez nagyon menő! – mutatok a ledvilágításra műszerfalon.

– Tetszik? – vigyorodik el. Oldalról ez a jelenet csak még dögösebbé teszi őt. – Én csináltam.

– Mármint a világítást?

– Aha – pillant rám egy kis időre, majd vissza az útra –, én szereltem bele az összes világítást, amit itt látsz!

Azta! Nem néztem volna ki belőle.

– Váó! – ámulok el még jobban. Milyen ügyes már! – Tök jó, hogy ilyen dolgokhoz is értesz, ehhez valami elektronikai szaktudás kell, igaz?

Bólint.

– Egy barátom besegített, ő értett hozzá. Együtt csináltuk, de javarészt csak arra figyelt, hogy ne  csesszem el annyira, hogy letiltson a motor, vagy esetleg kigyulladjon valami.

Büszkén vigyorogva mesélek neki a tehetségemről. A hosszan tartó kapcsolatom miatt már el is felejtettem, milyen érzés kezdeti bókokat kapni. Chaddel máshogy érzem magam, mint Rose-zal. Habár értetlen, kicsit buta, mégis jólesik, hogy érdeklődik felőlem. A barátnőmmel szinte félszavakból, már nézésekből is tudjuk, mit akar a másik, vagy mi történt a másikunkkal aznap, ezért rákérdeznünk sem kell. Ismerjük egymás múltját, jelenét, jövőjét A-tól Z-ig, tehát semmi értelme kérdezősködni. Ami megmaradt nekünk az az érzelmi támasz és a jó szex – mégis újra vágyom. Kíváncsi leszek, Chad mit tud majd nyújtani.

Az arcomat eléggé fújja a menetszél, ahogy látom, az ő haját is borzolja, ezért lelassítok. Majd muszáj lesz szólnom Josh-nak, hogy kezdjünk valamit ezzel a kitört ablakkal, mert falnak megyek, ha rendes szervizbe kell vinnem emiatt ezt a roncsot. Régi kocsi, ahogy neki is említettem, többnyire én turbóztam fel, hogyha már drága kocsira nem telik, akkor csak tűnjön annak.

Amíg a tömbházhoz nem érünk, ahol élek, egész végig csacsog és ámuldozik, mennyire menő és klassz a verda, aztán amikor hirtelen leállok, félbeszakad a mondatja, ijedt szemekkel pislog rám.

– Miért álltál meg?

– Öhm, nem tudom? Talán megjöttünk? – vonom fel a szemöldököm. Kikapcsolom az övem, majd az övéjét, a fejemmel pedig intek, hogy szálljon ki. Ám olyan kis nyápic, amíg én nem teszem meg, addig ő sem mozdul. Tényleg ilyen elővigyázatosak a mai gyerekek? – Gyere, nem bántalak – nyújtom felé mosolyogva a kezem. Először arra pillant, aztán fel az arcomra, sóhajt egy hatalmasat, bólint, és óvatosan összekulcsolja az ujjait az enyémekkel.

Puha.

A hirtelen ért érzéstől furán félrever a szívem, a farkam rándul egy kellemeset, ha nem lenne rajtam alapozó valószínűleg furcsállná a kipirosodott arcomat. Aprót sóhajtok, próbálom magam türtőztetni, amíg nem érünk fel. A tömbház ajtaját kinyitom a kulcsommal, a lépcsőket eleinte hármasával veszem, aztán feltűnik, mennyire megfeszül a kezünk kettőnk között, így bevárom őt.

– Hosszúak a lábaid – állapítja meg, zavartan harapdálja kívánatos ajkát. Na, majd, ha felértünk...

– Bizony – zárom le a témát hamar, hiszen pont az emeletemre érkezünk. A harmadik ajtót lazán belököm, hiszen sosem zárom be. – Gyere be nyugodtan – húzom beljebb. Amint belép először elképed, majd a furcsa szagra picit felhúzza az orrát.

Hát na, néha bent füvezek.

– Szolgálhatok valami itallal vagy étellel? – dobom le az egyik sarokba a bakancsomat, a konyhába sietve.

– Most ettünk – nevet fel zavartan, utánam jödve, mint egy aranyos kiskacsa. Vállat vonok, iszok egy pohár vizet, aztán kevésbé szexuálisragadozó módon próbálok elé lépni, és gyengéden a derekára simítani. Érintésemre összerezzen, mégsem húzódik el, mi több gyönyörű szemeit az ajkaimon legelteti.

Annyira szép... Olyan pici, puha és aranyos. Tönkre akarom tenni.

Az anyagon keresztül érzem perzselő tapintását, miközben én az ajkát lesem. Barázdás. Eszembe is jut milyen technikával tudnám a legegyszerűbben papírra vagy éppen vászonra vetni. Talán a szénceruza lenne a legszebb, legalábbis a barázdák lerajzolásához és az árnyékoláshoz. Nagyon szép, ahogyan kiemelkedik a bőréből, mintha csak azt kívánná, hogy örökre csókolva legyen. Talán erre mondják az emberek, hogy rejtett csókkal rendelkezik? Nem tudom, de biztosan megpróbálom lerajzolni otthon. Ám, ha megteszem, akkor ezeket a szép szemeket is le kellene, amiket hiába nézek, nem jut eszembe hogyan is tudnék ilyen színt kikeverni. A jéghez hasonlít, de mégsem pontosan olyan. Ez amolyan... gyönyörű kék. Vajon valahol tudnék kész, kikevert színt találni? Drága lehet? Talán ez okozna olyan nagy gondot, a bőre nem lenne olyan nehéz.

– Chad – hallom meg suttogó hangját. Ezután ujjaival felgyűri oldalt annyira az anyagot, hogy megérezzem a hideg érintését. Megrezzenek. Jól érzékelem, hogy szexuális célzattal tapogat? Ilyen hamar?

– Hm? – pillantok fel rá. Nagyon remélem, hogy nem igaz, amit gondolok. Ő nem olyannak tűnt eddig, vagyis azt hiszem.

– Annyira jól nézel ki! – Mélyebbé válik a hangja. Elkezd hátrébb tolni egészen a kanapéja előtt lévő dohányzóasztalig. Ott egy fél oldalas mosoly kíséretében lelök rá, és felém mászik.

Most ő tényleg azt akarja?

Összébb húzva magam még érzem, ahogy annyira közel kerül hozzám, hogy szinte érzem a leheletét.

– Nyugi már. – Kezemet megfogja, elhúzza az arcom elől, aztán... Azokat a vászonra érdemes ajkait az enyémekre nyomja.

Édes.

Elmosolyodom, és most már kicsit elengedve magam csókolom vissza. Jól láttam azokat a barázdákat, egyszerűen imádnivaló! Pont, ahogyan a pajkos ajka is, aminek kérés nélkül adok szabad utat, mi több. Én magam is eleresztem a saját nyelvem, hogy feltérképezze, amit csak szeretne. Testem áramütés-szerűen reagál, mintha egy villám szaladna végig rajta. Nem sokszor érzek ilyet, de mivel nála ez megtörtént, ezért tudom, hogy jól döntöttem.

– Annyira szép vagy.

A szavakat csak úgy leheli egymás után csókjaink közepette. Másesetben ezen megsértődnék, megmondanám, hogy én jóképű vagyok, nem szép, és csak a lányok lehetnek szépek, de nem gondolom úgy, hogy ez lenne a legjobb időpont bicskanyitogatónak lenni. Kezemmel végig tapogatom a mellkasát. Talán megszokásból; amikor a lányokkal csókolózom, ott is ezt teszem. – Akarlak, basszus!

Megrökönyödöm. Úgy akar? Mégis, hogy máshogy. Ajkaim elengedve jár lejjebb a nyelve a nyakamon. Nem! Nem! Nem! Nem akarom én ezt! Nekem ez még túl gyors! Meg amúgy is...

– Aú! – szisszenek fel. Fáj, ahogy csinálja. Ki kell találnom valamit, és eltűnőm innen. – Tod!

Nem hallja meg, ezért még egyszer, majd még egyszer megpróbálom, mire reagál valami olyasmit, hogy mondjam. Sóhajtok egyet, és összeszedve egy kis erőt, eltolom magamról. Meglepően könnyű. Megdöbben, én pedig felülök. Hallom, hogy morog valamit, de végül is ő is ülő helyzetbe tornázza magát.

– Nekem mennem kellene. Haza kell érnem, engem eredetileg boltba küldtek – harapom el az ajkam. Szégyellem magam. Nem a kifogás miatt, mert az végül is igaz, hanem azért, amiért ilyen vagyok.

– Boltba? – Bólintok. – Ilyenkor? – Ismét csak igenlek.

– Kell lennie valahol egy éjjelnappalinak, nem? Meg szerintem a legtöbb szupermarket még nyitva van.

– Ahj... – dörzsöli meg az arcát idegesen. Látom rajta, hogy nem tetszik neki, amit mondtam. – Nem hiszem el! – dörmögi, ezután egy kis csend költözik közénk, majd olyat mond, amitől megdöbbenek. – Elviszlek a boltba, majd haza.

– Nem muszáj – mosolyodom el zavartan. Lehet, hogy emiatt mentem el otthonról, de nem terveztem tényleg elmenni.

– De, de igen – bólint, nem nekem, talán magát próbálja meggyőzni valamiről. – Felelősségteljes felnőtt vagyok, nem fogom hagyni, hogy egyedül sétálj összevissza este London utcáin.

– Nem vagyok lány – ráncolom a szemöldököm –, de rendben van.

Teljesen elment a maradék józan eszem. Nem vagyok normális. Megbolondultam! Mi más magyarázata lenne annak, hogy hagyom elfutni? Máskor addig manipuláltam volna, amíg be nem adja a derekát, most pedig konkrétan eljöttem vele egy bevásárlós randira.

Bevásárlós első randi. Kemény, kurva jó szex helyett.

Mi bajom van? Elszívtam volna minden agysejtemet?

– Ó, ezt nézd! – áll meg boldogan a chipses sorban, valami újfajta ízt mutatva felém. Ha jól látom, wasabi. Az nem csípős? Ki se néztem volna belőle, hogy ő ez a fajta.

– Kell? – vonom fel a szemöldököm.

– Hmm... – harapja be az alsó ajkát gondolkodva, majd tovább pásztázza a kínálatot. Hitetlenkedve felsóhajtok, szememet forgatva lobálom a kézikosarat a kezemben. Legszívesebben felrobbannék. Teljesen fel vagyok spannolva, de dugás helyett chipset válogatunk egy szupermarketben. Ha ezt valaha elmesélem Charlesnak teljesen kitér a hitéből.

– Ha kell, csak tedd bele! – lobálom felé a kosarat. Nem hiszem el, mennyit tud variálni. Válasszon egyet, aztán menjünk a dolgunkra. – Kifizetem neked!

– Nem kell – néz hátra rám, szemöldökét ráncolva, mintha csak megbántottam volna ezzel.

– Miért nem kell? – kérdem, fogammal a nyelvemben lévő piercinget piszkálva.

– Mert ki tudom magamnak fizetni – húzza ki magát büszkén, majd a kosárba dobja azt, ami legelőször is a kezében volt. – Mehetünk – mosolyodik el, ezzel pedig az apró, halvány szeplői szinte felragyognak a pisze orra körül.

– O-oké – köszörülöm meg a torkomat. Szinte majdhogynem szökdécselve indul meg előre. Bőszárú farmernadrágja a vékony lábánál lebeg, színes, kitűzőkkel telitűzdelt oldaltáskája hangosan ütközik az övének a végével, amelyet csak úgy hagy lógni, ahelyett, hogy betűrte volna a következő szíjtartóba.

Össze akarom törni.

– Egy font, nyolc penny lesz – mondja túlzóan boldogan a látszólag indiai vendégmunkásnő, ezt a megállapításomat pedig még az akcentusa is alátámasztja. Természetesen, ahogy rám néz, lehervad a jókedve. Ijesztő külsőm miatt már megszoktam ezt a fogadtatást. Sokszor még élvezem is.

– Egy pillanat – mosolyog kedvesen Chad is, majd előkotorja a táskájából a fekete bőr bukszáját. Előhúz belőle egy öt fontos bankót, egy pillanatra még találkozik is a tekintetem II. Erzsébet királyné fiatal tekintetével. Nem súg nekem semmi jót.

– Tessék – nyomja a kezébe a visszajárót, amit át sem néz, csak beletuszkolja a tárcájába.

– Köszönöm! – veszi el a chipset, majd megindul kifelé. – Viszlát! – vigyorog szélesen, aurája szinte ragyog, mint valami égből pottyant, fura angyalnak.

– Chad! – Két lépéssel sikerül utolérnem. – Nem azt mondtad, hogy bevásárolni küldtek el? – vonom fel a szemöldököm, ahogy realizálom, hogy igazából egy zacskó chips miatt passzoltuk a szexet.

– Szerintem te félreértettél – nevetgél, zavartan megvakarja a macitetoválást a nyakán. – Azt mondtam, boltba küldtek. De nem bevásárolni, csak elfogyott otthon – mutatja fel a kezében tartott fekete-zöld zacskót. Egy ideg megrándul az államban.

– Tehát... chipsért jöttünk – összegzem, és próbálom kontrollálni a hangomat, hogy ne tűnjek erőszakosnak. De nagyon nehéz. Legszívesebben leordítanám a fejét, aztán haza rángatnám, hogy befejezzem, amit elkezdtem.

– Nagyon úgy néz ki – húzza el a száját, szemeit nagyra kitágítja, ami egyáltalán nem segít abban, hogy lenyugodjak. Hogy tudott egy kölyök ennyire megvezetni?

– Akkor induljunk... – szállok be a kocsimba. Óvatosan ő is mellém ül, de ismét nekem kell becsatolnom a biztonsági övét, különben még fél órán keresztül szórakozott volna vele. Csak vigyem haza, aztán felejtsük el végre ezt a röhejes éjjelt. – Mondd, merre laksz – kérem, bár hiába nem akarom, a hangom túl kemény.

Szerencsére most nem akadékoskodik, szépen irányít, merre kanyarodjak, hová menjek. Egy bő tizenöt perc után egy fehéres családi ház előtt lassítok le. Kertváros, heh.

– Akkor... szia – mosolyog rám szelíden. Felsóhajtok. Csak menjen már, és ne nehezítse meg még jobban a dolgomat.

– Jó éjt – bólintok, magamra erőltetve egy halvány mosolyt. Fehér bőre rózsaszínes árnyalatra vált, kék szemét ez angyalian kiemeli.

Tekintetem akaratlanul is szép szájára vándorol, és eszembe jut, milyen jó volt az a pár perc, amikor csókolóztunk.

Vajon mennyire lennék idióta, ha így köszönnék el tőle annak ellenére, hogy a mai éjjel után már a hátam közepére sem kívánom? 

--------

Sziasztok! ⭐⭐

Végre elérkezett a csütörtök, ezzel együtt pedig az új fejezet is! ❤️🖤
Tovább folytatódik az ismerkedés, de azért már Tod sem marad rest 🙈 
Mi ezt a fejezetet is nagyon imádjuk, egyre jobban kezdenek kibontakozni a srácok egymás felé, és felétek is :D csak szólok, ez még nagyon a jéghegy csúcsa, és előre láthatólag, egy viszonylag hosszú regénnyé fogja kinőni magát a sztori, hiszen a napokban kezdtük el megírni már a tizedik fejezetet! :) Szóval mi lelkesek vagyunk, hála a visszajelzéseiteknek ❤️🖤

Most is, szeretnélek arra kérni, ha itt voltál, jelezd ezt egy csillaggal és/vagy fejtsd ki a véleményedet kommentben ❤️

Várunk vissza jövő héten!🖤❤️