– Szexelni – halkul el a hangom. Nem túl biztató a reakció, amit kaptam tőle az elmúlt másodpercben. Az a meglepődött hangnem...

– Nem szeretsz szexelni? – ismétli meg a mondatom, mintha csak magának akarná mondani.

Megingatom a fejem, és elharapom az ajkam. Láthatóan töri a fejét, hogy mit mondjon... Talán nem ez volt az évszázad ötlete. Még korai volt neki elmondanom. Még sincs annyira oda értem, mint ahogy hangoztatja. Még egy kicsit jobban magamba kellett volna bolondítanom. Na... Megbököm az arcát. Megrezzen.

– Tod.

Pislog, majd tekintetét az enyémbe fúrja. Szegényemnek nagyon elveszett gondolatai lehetnek. Megölelem nyugtatásképpen, nem akarom, hogy túl gondolja ezt az egészet. Éreztetni akarom vele, hogy ez nem olyan drasztikus, mint amilyennek tűnik.

– Nem szeretsz szexelni – ismételgeti önmagát –, de miért? Bántott valaki? – simít rá az arcomra gyengéden. Meglepődőm. Azt hittem, mérges, ehelyett aggódónak tűnik.

Meleg ujjai lágyan érintik a bőröm. Lehunyom a szemem, majd nemet intek a fejemmel.

– Nincs különösebb oka – válaszolok neki szavakkal –, csak egyszerűen nem érzem fontosnak. Nem érzem szükségét, hogy érted... akarom.

Bólogatni kezd, mint aki kezdi megérteni, amit magyarázok, bár nem hiszem.

Elharapom az ajkam, majd az övével össze is érintem. A finom íze ínycsiklandozóan szökik be az ízlelőbibóimra. Belemosolygok a csókba, hiszen érzem, ezt a szokásosnál is gyengédebben adja nekem, mintha ettől a ténytől óvatosabban viselkedne velem szembe.

– Viszont csókolózni imádok – nyomok egy utolsó apró puszit ajkaira. Szélesen elvigyorodom. Ez az egyik kedvenc dolgom, ha testiségről van szó. Ha lehetne, örökké csókolóznék. Kipirult arccal mosolyog vissza felém, viszont a tekintete még mindig bizonytalannak tűnik. – Ne aggódj már ennyire – fújom fel az arcom duzzogva. Na, azért megszólalhatna már. Nem kellene tippelgetnem a gondolatait. Ahj...

– Nem aggódom – érzem meg kezét fejem tetejét. A hajamat cirógatja.

– Nem haragszol rám?

– Miért haragudnék? – nevet fel.

Vállat vonok. Talán mert az összes kapcsolatom ezzel a mondattal ért véget.

– Nem tudom – csettintek a nyelvemmel –, fontos neked a szex. Sok embernek fontos a szexualitás.

– Fontos is – túr bele a hajamba –, de te fontosabb vagy.

Megrezzenek mondatja vége miatt. Talán túl sok dráma sorozatot nézek szabadidőmben, de a szó szoros értelmében látom a lila ködöt körülöttünk.

– Erre nem tudom, mit mondjak – harapom el az ajkam, majd eszembe jut, hogy nem mondtam még el mindent. – Öhm. Lenne még valami.

– Figyelek.

– Mindezek ellenére vannak olyan alkalmak, amikor hirtelen rám tör az a dolog – pirulok bele már magába abba is, hogy belegondolok, mit szoktam akkor csinálni –, olyankor segíteni szoktam önmagamon...

– Ennek örülök – nevet fel ismét. Meglepően könnyen vette ezt az akadályt. Hm.

– Nem zavar? – nézek rá kérdőn.

– Nem – ingatja meg a fejét –, na jó... – pillant egy másodpercre vissza rám. – Egy kicsit aggódom miatta. De csak azért, mert nem tudom, hogy hogyan kell ezt kezelni.

Felnevetek. Aranyos.

– Ne aggódj ilyeneken – veszem kezeim közé arcát. – Örülök, hogy nem dobtál ki azért, amiért ilyen fura vagyok.

– Nem vagy fura – válaszol komoly hangon –, ráadásul az én tikkem ezerszer rosszabb ennél. Jó, ez is nagyon rossz bizonyos mértékekig.

– Akkor most te jössz – bökök rá az orrára –, hadd halljam azt a bazi nagy tikket.

Összepréseli az ajkát.

– BDSM-függő vagyok.

BDSM? Felvonom a szemöldököm. Mármint az a BDSM?

– Mármint – harapom el az ajkam, hogy ne nevessem ki szegénykét – arra gondolsz, amikor az egyik fél a szadista és a másik a mazochista?

– Váó, el se hiszem, hogy ismered ezeket a kifejezéseket.

– Persze, hogy ismerem – vigyorodok el. – Egyszer még tavaly, amikor a koleszbe aludtam Iannel és Tommal akkor egy egész kérdőívet kitöltöttünk a szexualitásunkról, illetve egy egész oldalt olvasott fel nekünk Tom, hogy mi micsoda. Hogy mik a válaszható dolgok – kuncogok fel az emléken. Akkoriban csak tudni akartuk, mik és kik is vagyunk. Bár egyáltalán nem volt komoly a téma mégis elég érdekessé alakult.

Annyira abszurd az egész szituáció. Hogy egy ilyen nap után mi itt ülünk a szobájában, és olyan titkokat tárunk fel egymás előtt, amire soha nem gondoltam volna.

Boldogsággal tölt el, amiért bízik bennem annyira, hogy megosztotta velem ezt a féltve őrzött titkát. Mármint, csak merem gondolni, hogy az, hiszen félt, hogy emiatt elhagyom majd. Kis buta. Ki hagyna veszni egy alig megmunkált gyémántot?

Az pedig, hogy ennyire jól fogadja az én tikkemet csak még jobban beindít. Más már rég csapot-papot itthagyva menekülne.

– Furcsa dolgokat csinálsz a barátaiddal – ingatom a fejemet nevetve.

Megvonja a vállát, édes mosoly csücsül szépen ívelt ajkán.

– Furcsák vagyunk. Furcsa dolgokat csinálunk.

Bólintok. Végülis művészetisek. Ők valóban furcsák. Talán mi, normálisnak mondható emberek nem is gondolnánk bele.

– Ennek ellenére örülök, hogy ilyen jól kezeled – simítok a tarkójára, egyik babahaját cirógatom. – Más már rég elszaladt volna.

Arca láthatóan pírba borul, szeplői elbújnak, tekintetét a falra vándoroltatja.

– Ahogy mondtam, nem szeretek... tudod... szexelni. Szóval azokon az alkalmakkor, amikor igen, miért ne csinálhatnánk úgy, ahogy neked jólesik?

A kezem megáll a cirógatásban, a szívem veszélyesen félreüt ebben a másodpercben. A szobában a hőmérséklet egyre magasabb, és a lenn elfogyasztott tea melege még csak most izzik fel a mellkasomban. Komolyan, mennyire szerethet, hogyha hajlandó értem ilyenekre? Rose más volt. Ő egy ideig nem adta be a derekát, majd később, amikor először hidegülni kezdett a kapcsolatunk, akkor mondta, hogy próbáljuk ki. Hátha ad egy kis színt a mi elég fekete életünkbe. Adott is, jó sokat. De maga az élvezet teljesen más, ha önszántadból teszed, vagy külső nyomás hatására.

– Chad – kuncogom el magam.

– Hm? – rebegteti meg szőkés szempilláit ártatlanul.

– Tudod egyáltalán, hogy mivel jár mindez? – kérdem felvont szemöldökkel. Túl normálisan reagálja le. Nincs az az ember, aki irtózna a szexualitástól és mégis ilyen jól kezeli a témát.

– Hát... öhm... – harapja be az alsó ajkát. Ismét felkuncogok. Annyira tudtam, hogy csak nagyszájú.

– Fájni fog. Nagyon.

Kétszeresére tágul a szeme a komoly hangom hallatán.

– Hát, azt... gondoltam.

– Bántani foglak.

– Tu-tudom...

– Kikötözni.

Nagyot nyel, szinte látom, ahogy maga elé képzeli.

– Oké...

Elmosolyodom, és ismét lágyan cirógatni kezdem a babahaját. Imádom ezt a srácot.

– De szeretném, ha tudnád, mindez nem erőszak – nézek mélyen a szemébe, halvány félelem, ami eddig játszott benne kialudni látszik. – BDSM lényege ugyanaz, mint magának a szexualitásnak. A kölcsönös beleegyezés és az élvezet – mondom neki lassan, végig a szemébe nézve. Ő sem mozdul, még csak nem is pislog. Óvatosan az ajkára simítok a hüvelykujjammal. – És akármikor abbahagyjhatuk, amikor úgy érzed, ez neked már nem fér bele.

Szégyenlős mosolyra húzza a száját, ami hamar kiszélesedik egy vigyorrá.

– Olyan vagy, mint egy szexuális felvilágosító.

– Remek, rontsd el a hangulatot – engedem el nevetve. Felhúzza az orrát, ráncokban ül meg a boldogság a szeme sarkában.

El sem hiszem, hogy tényleg egyszer úgy is megkaphatom őt.

Kuncogok. Hát de, ha teljesen olyan volt! Mint azok a tanárok, akik évente legalább egyszer megjelennek az iskolába, hogy szexuális felvilágosítást adjanak. Pedig a mai fiataloknak véleményem szerint nem kell. Hamarabb keresnek utána az interneten mindenre, mint ahogyan az egy felnőtt fejében megfordulna.

– Akkor kipróbáljuk? – mozgatom meg a szemöldököm flörtölősen.

– Most? – dülled ki a szeme a meglepődöttségtől. Felnevetek a reakcióján. Hevesen bólongatni kezdek. – Hogyhogy? Biztos? Mármint most van kedved?!

Nem tehetek róla, de eldőlők nevetve. Túl vicces az arckifejezés, amit magára öltött.

– Na, ne nevess már!

Durcizik. Aranyosnak találom, ezért hogy boldoggá tegyem megköszörülöm a torkom és próbálok komoly lenni, de nem járok sok sikerrel.

– Lehetetlen vagy, inkább elalszom.

– Ne! – kiáltok fel. Felülök, és ismételten megköszörülöm a torkom. – Nem nevetek, na! – megragadom a vállát, és közelebb húzom magamhoz, miközben fekvő helyzetbe próbálom helyezni magam, hogy ő tökéletesen felém kerüljön. Tekintete értetlenséget tükröz, amin őszintén felnevetnék, de ha megint megtenném csak sértődés lenne belőle.

– Tényleg van most kedved?

Ujjai a derekam vonalát tapogatják a pizsama pólóm alatt. Hideg. Egy pillanatig végigfut rajtam a borzongás is. Ha most őszintén válaszolnék, akkor abbahagyna mindent, és nem tudnék meg semmit... Pedig én nagyon kíváncsi ember vagyok. Lehet, hogy jelenleg nem érzek semmi vágyat, hogy bármit is belém tegyen, viszont eszméletlenül kíváncsivá tesz a gondolat, hogy hogyan nézhet ki közben. Hogy milyen lehet ez az oldala. Látni akarom teljes valójában, hogy olyat csinál, amit szeret.

Azt is mondta, hogy fájni fog. Gondolom jobban, mint azt hiszem. Viszont valahogy nem tud érdekelni ez a tény. Szabad kezemmel füle mögé tűröm arcába hulló tincseit, és bólintok egyet.

– Biztos vagy benne?

– Igen – bólintok elmosolyodva –, mutasd meg nekem magad, és ne aggódj. Bírom a fájdalmat – kacsintok egyet huncutan. Imádom, hogy az ilyen dolgokon belepirul az orra és a körülötte lévő rész az arcán. Aranyos.

– Akkor viszont ülj fel! – nyom egy puszit az ajkaimra. Nem értem a miértjét, de megteszem, amit kér. – Várj meg itt, hozom a pólómat!

Leszáll az ágyról, a levetett pólóját megkeresve fordul felém mosolyogva. Mit akar azzal?

– Azzal akarsz elverni? – nevetek fel abszurd gondolataimon. Megingatja a fejét. Komoly arckifejezéssel közelít felém, mászik fel mellém, és húz még közelebb magához. Most csak még kíváncsibbá tesz.

– Ez – emeli kezei közé azt a ruhadarabot – arra lesz, hogy szépen bekössem vele azokat a gyönyörű szemeidet.

– Ne! – ellenkezem azonnal. – Csak azt ne! Látni akarok mindent!

– Csak egy kicsit, utána leveszem. Ígérem.

Mielőtt bármit mondhatnék az anyag már a szememet takarja el. Sötétség, amit látok, megijeszt.

– Tod! – Le akarom venni a kezemmel a pólóját a szememről.

– Shh – kezei megérintik az enyémet –, kérlek. Csak egy kicsit bírd így ki. Figyelek, hogy ne fájjon túlzottan, jó?

– De nem látok semmit – nyafogok továbbra is. – Én látni akarom, mi történik.

Felsóhajt, majd megérzem, ahogyan az anyag lazul a fejem körül, és leesik róla. Végre rendesen látom őt.

– Pedig olyan jól nézel ki bekötött szemmel – gyűri meg az arcát. – De jól van, akkor anélkül.

Bólintok. Ijesztő, ha az embertől elveszik az egyik érzékszervét.

– Csináljuk anélkül – nézek fel a szemeibe. – Mit akartál csinálni?

– Azt akartam, hogy leszopj. 

-------

Csütörtööööök✨✨ 

Sajnáljuk, amiért múlt héten elmaradt a fejezet,
de sajnos mindketten teljesen úsztunk a teendők sokaságában, ezért
egyáltalán nem volt időnk ezzel foglalkozni. 
azonban nem kell búslakodni, vagyis... remélem, a mai 2 fejezet majd kárpótol majd titeket 🙈 mert bizony, a mai napon még érkezünk a harmincadik fejezettel 🤩🤩
maradjatok résen addig is 😉

ui. ha itt jártál kérlek ne feledd el kifejezni a véleményedet egy csillaggal és/vagy kommenttel ❤️❤️