A tükör jeges, fémes nézésével bámult vissza rá. Átölelte derekát, a vaskos dorongot, magához vonta és csókot leheltetett saját ajkaira. A tükörkép csókja hideg volt, pont úgy, mint ő maga. Fagyos, de nem hűvös szépség, hanem vérfagyasztó rondaság.

A legaggasztóbb az egészben mégis az volt - azon túl, hogy a saját tükörképét halmozta el csókokkal, ami már magában véve is elég kétségbeejtő cselekedet -, hogy a vele szemben álló kép arca pontosan ugyanolyan utálkozva nézett rá, mint ahogy ő azt tette a tükörrel. No de hát mit is várjon az ember? Nem fog senki mosolyogni rá, ha ő egyszer grimaszol.

Kétség sem fér hozzá, egyszerűen csúnyának született. Pedig mindig is az volt a vágya, hogy szép legyen, azonban ez nem teljesülhet - gondolta. Eltakarta tenyerével arcát, s úgy kukucskált ki, ujjai mögül. Szemei csillogtak, de a kezei elrontották az összképet. Túlságosan húsosak voltak az ujjai, nem pedig kecsesek. S a tenyere izzadt, hiába mosta naponta liternyi mennyiségű szappannal és jeges vízzel.

Saját magát tartotta esztétikátlannak. Ezért is lepődött meg annyira, amikor egy nap egyik barátja, azt mondta neki, hogy szebb bárki másnál. Nem értette. A fiú is ronda volt, de nálánál ő még pocsékabbul festett. Akkor hogy láthatja őt szépnek, sőt egyszerűen gyönyörűnek?

- Szeretlek - súgta egyszer neki a legény. - Szeretem a szemöldököd. - Végighúzta kezét a szeme fölött. - Szeretem az orrod. - Csókot lehelt rá. - Szeretem a szemed. - Belenézett a zöld fenyvesbe. - S szeretem a szád. - Ráhajolt ajkaira.

- De én csúnya vagyok - mondta.

A fiú megrázta a fejét, miközben átkarolta.

- Szép vagy, mert szeretlek, s csak nekem vagy szép, mert én szeretlek.

- S ezért maradjak veled, hogy szép legyek? - kérdezte. Hiú volt.

- Igent mondasz?

Válaszul csak egy mély pillanatást kapott. Ő is szépnek látta szerelmét. Pedig nála is csúnyább volt a fiú.

_____________________________________________

Remélem tetszett, köszönöm szépen, hogy elolvastad. *-*