Szeretném, ha fájna. 
Hogy újra lobogjon szerelmes szárnyam. 
Mert már nem érzem a szenvedést,
Mely egykor bántott látva lelkét

Jöjj és tépjél szét mint egykoron,
Hogy majd újra megpihenhessek puha csontokon!
Égess el, fogyjak el benned,
Fogyjak el az ölelésedben.

Szenvedve szeretni és viszonzást nem kapni.
Ez az, amit nem akarok bújtatni!
Kérlek, sújts le rám és el ne eressz,
Míg lelkem, a mindenem, fel nem adja éretted.

Majd akkor, kivel megáldottál,
Kettőnk csontjain kivirágoznánk,
És csókok átkába hadakozva
Ölnénk meg egymást a dallamoknak.

És neked, te őrjítő szerelem,
Utoljára annyit engedek;
Hagyd, hogy örökre elveszve,
És szenvedve szeressek!