Oké, ezt a találkozást sem írhatom fel a top 10-és listámra, de legalább rájöttem arra, hogy a kommunikáció pályát hanyagoljam mivel a beszélőkém elég gyatra, valamint, csak képzeljetek el engem egy zsúfolt helyen, emberek között. Nem hogy megszólalni, de megmozdulni sem tudnék! Tehát szépen lassan leültem az utolsó padba, elővettem a könyvem. E tettemre az első padsorban lévő tag, aki mellesleg az előbbi pár másodpercben igen elutasítóan bánt velem, rögtön felkapta a fejét.

- Kristin Cashore - Graceling-garabonc? Érdekes, szereted a fantasyt?- Mintha egy hatalmas pofon segítségével minden ellenszenv kiszállt volna belőle, majd érdeklődést beleerőszakolva elkezdte ülepénél rugdosni, hogy idekényszerítse. Köszönöm sors, erre igazán nem volt szükség.

- Igen, tudod mindig is foglalkoztatott a kérdés vajon ez az a világ amibe születnünk kellett volna, mi van ha ez csak egy rossz illúzió, és a halál vet véget ennek? Ezért olvasok fantasyt. Ha már nincs annyi kreativitásom, hogy saját világot teremtsek magamnak, ezért könnyebbnek láttam felhasználni másét. Veled mi van? Szereted az ilyen fajta tartalmat? Nem mintha degradálni szeretnélek. Úgy értem neked biztosan több kreativitásod van mint nekem..

- Igen érdekes meglátás, még sosem érdekeltek a varázs világok, de ideje bővítenem a könyvtáram.
A halál mint megváltás?
Méreg, melynek méreg az ellenszere.

Nagy zöld szemeivel rám mosolygott, már görbült felfelé a szám széle, amikor betört a tanterem ajtaja, és egy tányér tejszínhab után, ami történetesen az előttem guggoló arcába ment, egy csapat tanulónak csúfolt huligán tört be hozzánk, jelenlétükkel mondván, megkezdődött a tanítás.