Hihetetlen hangulatosan telt az iskolafelé vezető utam, és az idegenvezetőim sem voltak rosszak, igaz, nagyon sokat nem tudtam meg róluk, de mégis olyanokat nevettem egy-egy poénon, hogy teljesen kiment a fejemből. Az egész olyan volt, mintha régnem látott barátaimmal töltenék egy délutánt. Apropó, barátok. Sose volt túl sok barátom, általánosban is csak egy igaz barátom volt, a többi lánnyal nem is foglalkoztam nagyon, ezért nem volt megszokva ez a sok ember körülöttem. Mégis jólesett. A légkör olyan családias volt, a szívemet melegség töltötte el, ahogy végig vezettem a tekintetem a társaságon. Régi barátok lehettek. Sütött róluk a tiszta szeretet. Én pedig irígykedve élveztem a társaságukat. De valami nem kerülhette el a figyelmem és nagyon fúrta a kíváncsiság az oldalam.
- Tulajdonképpen, miért is mentek a Szent Johannába?- ezen kérdésemre, pedig mind egyszerre akartak megfelelő választ adni, több verzióban.
- Takarítók vagyunk!
- Mi vagyunk a szupergondnok csapat!
- Csak körülnézünk.
- Le akarjuk rohanni, hogy uralmunk alá helyezzük szerencsétlen diákokat!
- Meg Kardost!- az utolsó kijelentésen kitört belőlük a nevetés, még a karót nyelt ijesztő nőszemélyből is. Míg én össze-vissza kapkodtam a tekintetem.
- Igazából, a Szent Johannában tanítunk - válaszolt a kékszemű, én pedig félre nyeltem a saját nyálam és nagy köhögések és hátbaverések után elérkeztünk az iskolához. Míg én ámultam, addig ők uralmuk alá vonva a terepet, otthonosan indultak neki a lépcsősornak, amikor is valami szószerint kettészelte a levegőt..
- Nagy Zsolt, MI A FRANCOT KERESEL ITT, AZ ITTHAGYOTT ESZEDÉRT JÖTTÉL?- Vonalzós öregasszony dühödten indult meg a társaság felé.
- Magához jöttem Máday néni!
- Anyám borogass...