A hatalmas csatatér közepén azt sem tudtam melyik irányba meneküljek, hogy az előbb megszenvedett kinézetemet eredeti állapotában tartsam. Ne! Ne ijedjetek meg, ez megszokott volt, a Szabó háztartásban. A két húgom mint minden reggel, összevesznek valamin, nagy nehezen le nyugtatjuk őket, vagyis mi azt hisszük, míg nem repül az első párna. Először próbáltuk őket leállítani, de a sok kudarcba fulladt próbálkozás után feladtuk, és próbáltuk elkerülni a háborús övezetet, azaz a nappalit. Magam sem tudom, hogy kerültem célkeresztbe, talán úgy történhetett az egész, hogy Apa szeletelte az uborkát (Ne kérdezd miért), de amikor épp megmozgatta egy kicsit a kezét, mivel szegénynek uborka szeletelés közben begörcsölt, ezáltal mérnöki precizitással vágta gyomorszájon drága Édesanyámat, aki épp szambázott(?), vagy csak próbált. Majd jöttem én, az áldozat az egészben, miután Apa kiütötte Anyát, aki pont a lábát emelte, valahogy irányt változtatott és a spiccben lévő lábfejével, berepített a csatatérre. Igen így kezdődött a reggelem, és még azt hittem laza nap lesz.. Ilyen nagyot még életemben nem tévedtem...

~~~

Az első iskalanapomat egy jó reggellel indítottam, tehát ma már rosszab nem lehet. Ugye? Várjunk. Miért kérdezek egy naplót, hogy jobb lesz-e a napom, mikor már rég vége lett és útolag írom le? Erre még rá kell keressek a neten. Tehát ez az első napom, kilencedikesként, a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumban. Hadd mutatkozzak be. Vagy, egy naplónak be kell mutatkozni? Mindegy, a nevem Szabó Eszter, és Bakonycsernyén lakok a családommal. Bakonycsernye olyan 1 órára van innen, ezért minden nap buszozok. Mivel fogalmam sem volt merre van az iskola ezért a Google térkép használatával elnavigáltam magam az iskolába, azaz csak majdnem mivel én okos nem tudtam hogyan kell kezelni a Google térképet, miért nincs használati utasítás? Ezért kénytelen voltam minden kommunikációs képességemet bevetve körbe kérdezősködni. Az ünneplőmben próbáltam sasszézni az emberek között hátha kiszúrok valaki szimpatikusat, mígnem a nagy odafigyelésemben, neki mentem valakinek. Vagy valakiknek. Egy hét fős társaságba botlottam. Persze nem én lennék ha a kis csapaton belül nem a leghelyesebb tagnak ütköztem volna. Érdekesen festettek. Akinek neki mentem, már-már fekete haja volt és szép kék szemei, a mellette lévő lánynak,(valószínűleg a barátnőjének, mivel fogta a kezét) szőkés barnás haja volt, szép volt, egyszerű de mégis elegáns ruhákba volt felöltözve. Mögöttük nem sokkal, volt egy raszta, és egy bohókás bő ruhát viselő göndörfürtös hippi, mellettük egy magas öltönybe öltözött férfi aki telefonon beszélt, és egy teljes kiőrlésű magvas kenyeret majszoló, izomkolosszus, nem utolsó sorban, egy szigorú tekintetű, baljós kisugárzásű szoros copfos nő. Kérdőn tekintettek rám én pedig azt hittem
menten elhányom magam.
- É-Én, izé, segít, meg navigál azaz, várj mi?- Kezemmel ide-oda hadováltam, miközben teljesen lejárattam magam előttük.
- Nézd Renáta, megtaláltuk a rég elveszett hugocskádat. - Mondta a copfos, miközben én még mindig hebegtem, makogtam.- Az Isten szerelmére mondd már mit akarsz te szerencsétlen kölyök!- A hirtelen indulat áradatra egyeltalán nem voltam felkészülve, majd megszeppenve szóra nyitottam a számat, de közbe vágtak.

- A szent Johannát keresed?Elkísérünk mi is oda tartunk!-

Szóhoz sem jutva karolt belém a hippi és a túlgyúrt srác, majd a karomtól fogva kezdtek el ráncigálni az ismeretlen felé, miközben ecsetelték az éveiket a Szent Johanna Gimiben.