06.22.
(Reni szemszöge)
Ma reggel kisírt szemekkel ébredtem. Az ágyon találtam egy cetlit.
                 Majd hívj fel
                              Cortez
~Ezek szerint itt járt... Elvitte a cuccait...~ Agyaltam. Összegyűrtem a cetlit és kidobtam. Elmentem fürdeni. Egy jó hosszú habfürdő után kicsit megnyugottam. Felöltöztem, rendbe szedtem magam és elindultam a főnököm irodájába.
-Szia Jauqlin, Justin bent van? -kérdeztem természetesen franciául a titkárnőtől az irodában.
-Szia, igen. Menj csak be.-válaszolt kedvesen. Bementem.
-Szia Reni!-köszönt az egykori levelezőtársam és a mostani főnököm.
-Szia Justin! Behoztam cikkem. Ez az utolsó.
-Köszönöm, de hogy érted, hogy ez az utolsó?-kérdezte meglepetten.
-Felmondok. Visszaköltözök Budapestre.
-Ez esetben csak a mostani rovatodról mondj le. Lehetsz távolsági dolgozó. E-mailben elküldöm, hogy miről írj, aztán te visszaküldöd a cikket. Jó? Nem szeretnék elveszíteni egy ilyen jó dolgozót.
-Rendben, és köszönöm Justin! Szia!
-Szia!-köszönt el, én pedig elindultam haza. Otthon elővettem a bőröndjeim és összecsomagoltam a cuccaimat. A könyveim, a ruháim, mindent. Foglaltam helyet a következő Budapesti járatra. Délután 3-kor indult a gépem. Fél hatkor már a Liszt Ferenc repülőtéren álltam a bőröndjeimmel. Felhívtam aput.
-Szia apa, értem tudnál jönni?
-Szia kincsem, Párizsba elég nehezen...
-Nem Párizsba, itt vagyok a reptéren.
-Ó, értem. 10 perc és ott vagyok.-letette. Álltam és vártam aput. 10 perc múlva tényleg ott volt értem. Megöleltük egymást.
-Cortez?-kérdezte miközben a  csomagjaimat pakolta.
-Ő nem jött.-sóhajtottam. Beszálltunk a kocsiba. Az út csendben telt. A kapuban anya várt.
-Kincsem!-borult a nyakamba anya, ahogy kiszálltam.
-Gyere menjünk be. Hol van Cortez?-kérdezte ahogy beléptünk. Ekkor nem bírtam tovább és kitört belőlem a sírás. Eszembe jutott, amikor először láttam Cortezt és Vikit együtt. Akkor is pont így jöttem haza. Zokogva borultam anya nyakába.
-Úristen kincsem, mi történt?-kérdezte anya. Bementünk a nappaliba és a kanapén ülve megpróbáltam elmondani érthetően és nem zokogva. Többé kevésbé sikerült. Inkább kevésbé, de anya értette. Megpróbált megnyugtatni, majd felküldött a szobámba, hogy pihenjek. Felmentem, majd küldtem egy S. O. S. sms-t Virágnak.
Virág: Mindjárt megyek skypra!
Reni: Inkább gyere át.
Virág: Párizsba?
Reni: Nem. Át. Hozzánk. A régi házunkban.
Virág: Ja értem. 2 perc és ott vagyok!
Tényleg itt volt. Mindent elmondtam neki. Egész délután beszélgettünk. Úgyahogy sikerült megnyugodnom. Estefelé csörgött a telefonom. Ránéztem a kijelzőre. Cortez. Nem vettem fel. 5 perc múlva megint csörgött. Ricsi. Ezt sem vettem fel. Kikapcsoltam a mobilom. Most Virágé csörgött. Először őt is Cortez hívta. Neki nem vette fel. Aztán Ricsi. Kihangosította.
-Szia Ricsi!
-Szia Emó! Nem tudod hol van Ren? Cortez szerint eltűnt és nem lehet elérni.-Virág kérdőn nézett rám. Bólintottam.
-Reni itt ül mellettem.
-Hol vagytok?-kérdezte Ricsi.
-Reniéknél.
-De ne szólj Corteznek! -mondtam hirtelen. Ricsi sóhajtott.
-Rendben. De mi történt? Cortez csak annyit mondott, hogy hülyeséget csinált.
-De még mekkorát...
-Otthon elmesélem.-mondta Virág, mert látta, hogy megint a sírás küszöbén állok. Hálásan néztem rá.
-Oké. De lefejelem ha bántott! - jelentette ki Ricsi. Ezen elnevettem magam. Kétségkívül ők a legjobb barátaim. Virág kilenckor ment haza. Miután elment letusoltam és ledőltem aludni a szobámba. Hirtelen megint kamasznak éreztem magam. Sírtam Cortez miatt, Virággal kibeszéltük a szobámba és most itt ülök és naplót írok. A szobám egyébként semmit sem változott. Minden úgy volt ahogy hagytam. Eszembe jutottak a Szent Johannás éveim. Elhatároztam, hogy meglátogatom a tanáraimat. Ezzel a gondolattal nyomott el az álom.

(Cortez szemszöge)
Ma reggel nyúzottan ébredtem. Nem csoda, szinte semmit sem aludtam. Egész éjjel azon gondolkoztam, hogyan tudnám Renit megbékíteni. Nem jutottam sokra...
Kaptam egy sms-t Edinától. Válaszolt a bocsánat kérésemre.
Cortez: Ne haragudj, azért ami a parkban történt. Tényleg nem te vagy a hibás. Csak kiakadtam...
Edina: Semmi gond. Én is így reagáltam volna... :) Egyébként kibékültetek?
Cortez: Nem... Nem is beszéltünk. Nem otthon aludtam.
Edina: Akkor hol??? Ugye nem az utcán...
Cortez: Nem dehogy. Egy szállodában. De hagytam egy üzenetet Reninek, hogy hívjon fel.
Edina: Most otthon vagy már?
Cortez: Nem. Miért?
Edina: Akkor szerintem menj haza. Beszélj vele. Ha kell beszélek vele én is.
Cortez: Rendben. Köszi!
Edina: Nm. :)
Edina tanácsára haza mentem. Beléptem a házba, de mintha kirabolták volna. Reni cuccai sehol. Felmentem a hálónkba. A bőröndjei is eltűntek. Kétségbeesetten próbáltam felhívni. Ki volt kapcsolva. Nem tudtam mit csináljak. Felhívtam Dinát.
-Szia Cortez, mizu?
-ELTŰNT!
-Ki? Cortez nyugodj meg!
-DE RENI ELTŰNT! Nem tudom hol van... Nem veszi fel a telefont... Elvitte a cuccait...
-Cortez nyugodj meg. Hívd fel Ricsit vagy Virágot. Ők biztosan tudják, hogy hol van.
-Hu. Oké... Köszi Dina.
-Nincs mit. Rám számíthatsz.
-Majd még beszélünk, szia!
-Szia!
Úgyhogy felhívtam Ricsit.
-Cső Cortez!
-Cső! Tudsz valamit Reniről?
-Nem, miért? Te laksz vele.
-Összevesztünk. Vagyis nem veszekedtünk, de hülyeséget csináltam, és megbántottam. És elvitte a cuccait, és nem tudom hol van és nem tudom felhívni.
-Nyugi haver. Próbáld újra, aztán én is megpróbálom.
-Ok, majd beszélünk.-letettem mert már nagyon aggódtam Reniért. Megpróbáltam kicsöngött, de kinyomta. Írtam Ricsinek. Neki se vette fel. Hívtam Virágot ő se vette fel. Ricsi írt, hogy ő is megpróbálja Virágot. Mivel többet nem írt, gondolom neki felvette. Nagyon aggódtam. Fél-alá mászkáltam a lakásban. Egy óra múlva hívott Ricsi.
-Haver, te egy akkora barom vagy!
-Elmondta mi történt?
-Nem. Virág mondta el. Reni jól van. De nem mondom meg hogy hol. Nem akarja, hogy tudd. Meg is értem.
-Ne már Ricsi! Kérlek!
-Nem haver. Csókolgasd Dinát.
-Ne... - nem tudtam tovább mondani, mert kinyomta. Fáradtan dőltem az ágyba. Miért érzem magam megint kamasznak? Megint fekszek az ágyon, bámulom a plafont és Renire gondolok. Így nyomott el az álom.